alt : header1.swf



Thu12142017

Posledná aktualizácia10:45:30

Krzysztof Varga: Guláš z turula (Turulpörkölt)

altSamovražda je najväčším exportným úspechom maďarskej kultúry. Ani jeden maďarský spisovateľ, maliar alebo herec nedosiahol taký úspech ako pesnička Szomorú vasárnap - hymna samovrahov celého sveta, jediný maďarský hit vo svetovom meradle.

(úryvok)

Dielo, ktorého slová boli preložené do desiatok jazykov, niekoľko desiatok spevákov svetovej špičky ju zaradilo do svojho repertoáru a nedajú sa porátať ľudia, korí si po vypočutí tejto uslzenej pesničky siahli na život. Smutnú nedeľu zložil roku 1933 Rezső Seress, klavirista židovského pôvodu (v skutočnosti sa volal Spitzer), vystupujúci v lokáli Kulacs. Text napísal krimi-reportér novín 8 Órai Újság László Jávor. Bolo to naozaj perfektné duo vrahov. Nijaký Sherlock Holmes ani Hercules Poirot, aj keby mal k dispozícii veľmi silné indície, by im nedokázal tento dokonalý zločin spáchaný pomocou hudby. Tu sa zvuk klavíra stal strašnejším jedom ako cyankáli aj s arzénom dohromady.

Áno, Rezső Seress mal väčší vplyv na ľudstvo ako hudba Franza Liszta a filmy Istvána Szabóa. Ani Dievča s perlovými vlasmi z dielne Omegy si nepodmanilo svet tak ako Smutná nedeľa. Gloomy Sunday spievali Marianne Faithfullová, Björk, Louis Armstrong, Serge Gainsbourg, Sinead O’Connor, Frank Sinatra, Billie Holiday, Kronos Quartet. No a Erika Marozsánová vo filme Rolfa Schubela Gloomy Sunday.

To nie je film o Rezső Seressovi, aj keď čerpá inšpiráciu z jeho života. Je to film o ľúbostnom štvoruholníku Eriky Marozsánovej a troch mužov, ktorí ju ľúbia a ktorí budú musieť pre ňu zomrieť, hoci jeden z nich umrie prineskoro a dvaja nepochybne privčas. Ten, čo umrie prineskoro, náhle zmizne v prvej scéne filmu: osemdesiatročný Hans Wieck sa po polstoročí vracia do Budapešti, aby oslávil svoje narodeniny. Bol tu ešte pred vojnou, mladý, nesmelý árijec, trochu neohrabaný, trochu krpatý, ktorý až o dajakých desať okov neskôr v uniforme SS Standartenführera bude vyzerať ako dospelý muž. Vtedy bol fascinovaný genialitou nemeckej fotografickej techniky (a vôbec všetkým, čo bolo nemecké) a krásnou krčmárkou Ilonou.

Teraz je to osemdesiatročný starec, ktorý na príborníku reštaurácie, v ktorej prežil mladícke túžby, zbadá fotografiu Ilony (Marozsánovej). Fotografia vyhotovená jeho spoľahlivou nemeckou leicou v čase, keď ešte robil fotografie krásnych žien a nepodpisoval rozkazy na likvidáciu maďarských Židov. Opäť mu silnejšie bije srdce; tak silno, že padá mŕtvy na zem.

A potom sa čas vracia a máme tridsiate roky: podnikavý židovský majiteľ reštaurácie László Szabó spolu s milovanou Ilonou zamestná vo svojej reštaurácii nového klaviristu. Klavirista je krásny a zachmúrený, volá sa András Aradi a práve skomponoval melódiu, otvárajúcu duše (aj peňaženky) klientov, ktorú nazval Szomorú vasárnap. Do reštaurácie sa hrnú davy, obrat stúpa, vychádza platňa s Aradiho pesničkou, samovrahovia sa púšťajú do práce: skáču do Dunaja, vešajú sa, zabíjajú sa aj v taxíkoch.

Vraj to naozaj pripomínalo epidémiu. V novembri roku 1935 v európskej tlači vyšlo dvestosedemdiesiatosem článkov, v ktorých sa opisoval fenomén „hymny samovrahov“. Tak to aspoň porátali maniacki bádatelia problému. Čo bolo v tej pesničke s jednoduchou melodickou líniou a dosť sentimentálnym textom, ktorý bol prosbou samovraha, aby milovaná prišla na jeho pohreb, také hypnotizujúce? Prečo dávala v ľuďoch do pohybu inštinkt sebadeštrukcie? Čo spôsobuje, že po zhliadnutí toho filmu sa ku mne vracala s vtieravosťou upíra, v duchu som si ju pospevoval, ba chvíľami som sa pristihoval, že si ju spievam nahlas? Že som mal chuť opiť sa do melancholickej nemoty, ale vedel som, že to nemôžem urobiť, lebo neviem, čo by mi v tom stave strelilo do hlavy? A prečo ma sprevádzala takmer istota, že keby som bol žil vtedy a počul ju pred tými sedemdesiatimi rokmi, mohol by som si ublížiť?

V dokumentárnych materiáloch pripojených k filmu sa zdôrazňuje, že Smutná nedeľa ideálne vystihla svoj čas. Začiatok tridsiatych rokov, hospodárska kríza, nezamestnanosť, celé pokolenie ľudí vyhodených zo sedla, ktorí si zároveň uvedomujú nevyhnutnosť blížiacej sa katastrofy a tušia, že čoskoro aj tak budú musieť zomrieť, a teda je lepšie urobiť to už teraz a s celou parádou. Tak ako pekná sestra mladého židovského boháča Mendla, ktorú brat pozval do Szabóovej reštaurácie.

Dievčina, ktorú hrala podmanivá Dorka Gryllusová (v Irine Palmovej hrala prostitútku, zasväcujúcu Mariannu Faithfullovú do tajomstiev zvádzania mužov, ale aj v dosť mizernom maďarskom filme Mix, kde napokon tiež hrala kurvičku so zlatým srdcom) zjavuje sa na plátne iba na chvíľu. Svojimi veľkými čiernymi očami so smutným zbožňovaním hľadí na klaviristu, ktorý hrá Szomorú vasárnap. Nasledujúci záber ju ukazuje, ako leží v posteli s prerezanými žilami a gramofón práve končí prehrávanie platne s osudovou pesničkou.

Vráťme sa teda k filmu: práve dochádza k melodramatickej zápletke, Ilona sa zaľúbi do klaviristu, László súhlasí s trojuholníkom, rešpektujúc nové citové vzplanutie ženy svojho života. Ten muž, ktorý v mene lásky pristane na oficiálne paroháčstvo, vôbec nepôsobí žalostne, ale pateticky. A všetko by bolo dobre, keby nie Herr Wieck, ktorý po vypočutí pesničky - aj keď sa snaží byť tvrdým Nemcom - skáče do Dunaja z Reťazového mosta. Na svoju záhubu ho zachraňuje László - po čase, keď Wieck, už ako významný esesman, bude môcť vyslobodiť svojho dávneho záchrancu z transportu do Osvienčimu, to však neurobí. Aradi už tiež nebude žiť - zastrelí sa z Wieckovej pištole po tom, ako po prvý raz začuje Ilonu spievať Szomorú Vasárnap.

Skutočného skladateľa Szomorú vasárnap Rezső Seressa pred záhubou zachránil nemecký dôstojník, ktorý si ho pamätal spred vojny z lokálu Kulacs, kde Seress hrával. Príbeh ako zo Szpilmanovho Pianistu. Ach, tí subtílni, citliví nacisti, dojímajúci sa pri zvukoch klavíra, sami podliehajúci umeleckým záľubám! Aj svoju prácu na likvidácii celých národov brali ako umenie, aj keď iba ako účtovnícke.

Szomorú vasárnap je krásny film s krásnymi hercami, perfektnými zábermi a hýrivými farbami. To spôsobuje, že dojíma, ale divákom vari neotrasie. V mnohých filmoch sa prejavuje akási čudná potreba estetizácie holokaustu. Stratený osud, film Lajosa Koltaia (dvorného kameramana Istvána Szabóa) podľa knihy Imre Kertésza je taký krásny, že ešte aj Auschwitz v ňom vyzerá ako nostalgická pohľadnica, a väzni v pásavých väzenských rovnošatách ako manekýni z akejsi Benettonovej novej reklamnej kampane, prirodzene, veľmi kontroverznej, ale akej krásnej! Keď dnešný divák čaká na hlas filmu v otázke vojnových tráum, žiada si krásny obal. Nechce sa nadmerne unavovať hrôzami.

Hrôzy sú rezervované pre horory o masakrovaní pílou zo strany psychopata - vtedy sa vie, že to všetko nie je naozaj. Kedysi som sa zoznámil s Erikou Marozsánovou - smutnou Ilonou, známosť trvala iba chvíľku, možno dve-tri minúty, keď sme sa zhovárali v patiu lokálu Pótkulcs na Csengery utca po jej koncerte, na ktorom uvádzala svoju platňu. Asi som jej vtedy povedal, že som spisovateľ, a teda som povedal niečo, čo nikdy nehovorím. Chcel som sa predvádzať? Vzbudiť záujem o seba? Myslel som si, že bude ochotná dať si so mnou schôdzku? Zdvorilo sa rozlúčila a vrátila sa k svojim známym.

Nemôže to byť náhoda, že jediná na celom svete známa maďarská pesnička hovorí o samovražde a podprahovo k nej podnecuje. Aj sám Seress napokon skočil z balkóna svojho bytu v VII. obvode. Bolo to v januári 1968, skladateľ mal vtedy sedemdesiatdeväť rokov. Mal rakovinu. Až do smrti hral na klavíri v reštaurácii Kispipa. Či tam hral aj svoj šláger - to neviem. Viem, že po vojne bolo v Maďarsku dvadsaťpäť rokov zakázané hrať Szomorú vasárnap, zrejme z obáv o životy občanov ľudovej republiky. Občania mali pracovať, rozmnožovať sa, a nie zbavovať sa života. Zbavovať sa mali nezávislosti, slobody, túžby po úteku, hoci aj úteku k smrti.

Smutná nedeľa bola teda nelegálna, tak ako Lili Marlen - pesnička tých, čo vôbec nechceli umierať, a aby nezomreli, museli zabíjať.

A keď nám bude smutno, spomenieme si na prehrané bitky

Krzysztof Varga: Guláš z turula - Preložil Jozef Marušiak - Kalligram 2010, 144 strán

altMaďari sú výnimoční nielen počtom samovrážd, ale aj tým, ako vážne berú svoje dejiny a ako sa dodnes nevedia vyrovnať s dávnymi prehrami. Z knihy poľského novinára a spisovateľa Krzysztofa Vargu vám môže prísť zle, pretože sa atmosféru Maďarska rozhodol opísať prostredníctvom jeho kuchyne. Kopy ťažkých jedál majú v jeho texte zmysel, smútok Maďarov podľa neho do veľkej miery pochádza z kuchyne. „Aspoň mňa sa po výdatnom budapeštianskom obede vždy zmocňuje melanchólia, clivota, smútok a znechutenosť.“ Varga síce žije vo Varšave, ale jeho rodinné korene vedú aj do maďarského Komáromu a na Slovensko. Potomok poľskej matky a maďarského otca napĺňa známu veršovačku o tom, že Poliak a Maďar sú ako dvaja bratia. Geograficky ich od seba delí Slovensko, a tak majú oveľa lepšie vzájomné vzťahy, než keby boli priami susedia. Celou knihou sa tiahne kulinárska terminológia, autor v názvoch kapitol ponúka guláš z Kádára či polievku z Rákócziho. Viac než kniha o kuchyni je to kniha o histórii a maďarskej duši. Tá si síce občas spomenie aj na pár vyhraných bitiek, história jej však ponúka omnoho viac prehier, veď práve tieto dni žiali nad deväťdesiatym výročím Trianonu. A tak tu máme obraz typického Maďara, ako vysedáva v jednom z mnohých podnikov s názvom Nostalgia a spomína na časy niekdajšej veľkosti. Ako konštatuje autor, na nevyliečiteľnom smútku za stratou sa dá ťažko vybudovať iná identita ako nešťastná. Maďarským symbolom je bájny vták turul, akýsi kríženec orla a husi, čím stelesňuje maďarské sny aj komplexy. Varga ponúka typológiu sôch s týmto vymysleným živočíchom, od turula bojového cez turula prechodného až po turula hanblivého, sediaceho skromne ako sliepka na pánte. Dobrým materiálom na vysvetlenie viacerých maďarských fenoménov je pre neho film, náchylnosť k samovraždám zasa ilustruje jediným skutočne medzinárodným maďarským hitom Smutná nedeľa. Kniha zaznamená predovšetkým rôzne pochmúrne udalosti, akoby nad Maďarskom ani nevychádzalo slnko, všade samý smútok a clivota. A okrem nej aj pár miestnych zvláštností. Istý maďarský autor napríklad prišiel k záveru, že aj samotný Adam musel byť z ich kmeňa, „Ádám“ má byť archaický prepis slova „adám“, čiže „dal som“ (rebro). Niekedy je nepresný, ak tvrdí, že prvé európske metro bolo v Budapešti, objaví sa milý preklep v skutočnom mene pornoherečky Ciccioliny, o korej tvrdí, že sa volá Ilona Stalkerová, aj keď to je v skutočnosti Stallerová, nepresný je slovenský preklad slávneho Kertészovho románu. Ten sa neprekladá ako Stratený osud, ale ako Bezosudovosť. Varga sa občas až príliš necháva unášať opismi miest, kde práve sedí na káve, keby kniha obsahovala menný zoznam spomenutých budapeštianskych ulíc, rozšírila by sa o niekoľko strán. Práve to je daň jeho osobného portrétu Maďarska, kde veľké udalosti a veľké témy často ťahajú za kratší koniec. Ako sám tvrdí, Maďari sa z jeho eseje o sebe nič nové nedozvedia, napriek tomu je tam jeho kniha populárna ako všetky tituly, kde sa dozvieme, ako nás vidí cudzinec. Podobne dnes Slováci čítajú Smatanovu knihu Jánošíci s těžkou hlavou a Česi čítali Szczygiełovu knihu Gottland. Šanca, že to bude nadšený portrét, rýchle mizne, ale poteší aspoň pocit, že sme niekomu stáli za zmienku.

Ján Gregor (Sme)

Gazeta Wyborcza:
Adam bol prvý Maďar, stojí v maďarskej biblii

altV národnom kníhkupectve Szittya na budapeštianskej Attilovej ulici - prosperujúcom kníhkupectve, ktoré sa na rozdiel od iných nepreorientovalo na predaj cibule a spodnej bielizne - býva živo. Nie sú to davy, predajňa je skôr elitná. Kúpiť sa tu dajú knižky o maďarských dejinách, mapy všetkých veľkostí a mierok (i keď ukazujú výlučne jedinú krajinu), tričká s nápisom Vráťte naše hory (to sa týka Rumunov) a s nezrozumiteľným runovým písmom, ktorý vraj používali Pramaďari, napísal poľský denník Gazeta Wyborcza. Runy tajomnejšie ako písmo Inkov síce nikto poriadne nerozlúšti, ale tričiek s maďarským jazdcom s ázijskými rysmi a runovým nápisom je tu množstvo. Predavačka nápis skúma a potom ho slabikuje: „Maďari, prebuďte sa!” Ale nie je si veľmi istá, takže žiada kolegyňu o pomoc. „Nech žije Maďarsko!” tvrdí. Dá sa tu dostať životopis fašistického premiéra Gyulu Gömbösa i dielko so znepokojujúcim názvom Bol Kristus skutočne Žid?, knižky o histórii honvédov či o skvostoch Sedmohradska. Predávajú tu aj podložku pod počítačovú myš v podobne krajín Koruny uhorskej z roku 1914: farebná mozaika krajov a národov ako stolová verzia impéria. Cestovanie myšou po dávnych župách neexistujúceho mocnárstva umožňuje putovať Chorvátskom, Slovenskom, Srbskom a Rumunskom, ale naraziť na dnešné Maďarsko je nemožné. „Oklieštené Maďarsko nie je krajina, celé Maďarsko je raj,” hlása revanšistické heslo na mapách krajín svätoštefanskej koruny, ktorú možno kúpiť v každom kníhkupectve, nielen v obchode Szittya. V maďarčine to lepšie vyznie. Magyarország (Maďarsko) sa rýmuje s Mennyország (raj). Ak raj, tak jedine v hraniciach pred mierovou zmluvou, uzatvorenou v Trianone v roku 1920, v ktorej Maďarsko stratilo dve tretiny územia, Sedmohradsko a dnešné Slovensko. Aj automapa Karpát z vydavateľstva Cartografia je bez pochybností mapou Veľkého Uhorska. Okrem maďarských, slovenských a rumunských ciest zobrazuje aj rozdelenie žúp krajín svätoštefanskej koruny z roku 1886 i s jej erbmi. Aby sme si pamätali, aké boli pôvodné symboly Bratislavy, Rijeky, teda Pozsonyu a Fiume. Neďaleko je aj obchod pomenovaný Turul, nad ktorého vchodom sa týči tento bájny maďarský vták, vyzerajúci ako kríženec orla s husou. Vo vnútri to vyzerá ako v raji skutočných Maďarov. Obchodík sa dá nájsť cez nacionalistický server www.kuruc.info, ktorý pátra na internete po protimaďarských prejavoch, dokumentuje rómske zločiny a obsahuje linky na obchodíky, ktoré ponúkajú pramaďarské luky, šípy a inú výstroj. Našli by sa aj ázijské rysy, dlhé čierne fúzy, šikmé oči a vystúpené lícne kosti? Ak nie sú v ponuke, najvyšší čas to napraviť. Internetové obchody už ponúkajú plnú výbavu maďarských bojovníkov, vďaka ktorej možno vyzerať ako predok z roku 896. Ani tento bájny dátum obsadenia domoviny kočovnými kmeňmi od Dnepra a Dnestru nepodáva odpoveď na otázky odkiaľ sme, kto sme a kam smerujeme. Či môže Maďar odpovedať, keď sa nemôže vydať na miesta, z ktorého pramenia jeho dejiny, pretože nikto to miesto nepozná? Konali sa púte a výpravy, ale nájsť rodisko Maďarstva sa ukázalo ťažšie ako objaviť pramene Amazonky. Sándor Körösi Csoma v 19. storočí pri hľadaní predkov skončil až v Himalájách. Nebol prvý, kto hľadal, ale nenašiel. S hľadaním Pramaďarska je to ako s pátraním po Atlantíde - kedysi kdesi snáď bolo, ale nikdy sa nedozvieme kde a kedy. Ale čím by sa inak živili predstavy a legendy? Vyskytli sa aj takí, ktorí tvrdili, že našli. Jeden našiel Maďarov medzi Sumermi, iný ešte ďalej - v biblickom raji. Adam podľa autora Maďarskej biblie bol vlastne prvý Maďar, čo dokazuje aj jeho meno: Ádám má archaicky znamenať „dal som” a síce rebro, aby z neho vznikla žena, ľudstvo a všetci Ištvánovia, Šándorovia, Andrášovia, Lajošovia, Ilonky a Zsuzsanny. S takýmito koreňmi je potom ťažké zmieriť sa s nespravodlivo malým maďarským štátom, ironicky ukončil denník Gazeta Wyborcza.

Gazeta Wyborcza:
Ádám volt az első magyar, áll a magyar bibliában

altA budapesti Attila utcában lévő Szittya nevű nemzeti könyvesboltban - jól menő könyvesboltban, amely másoktól eltérően nem állt át a hagyma és alsónemű árusítására - nagy a nyüzsgés. Nem a tömeg nagy, az üzlet inkább elit. Lehet itt kapni könyvet a magyar történelemről, térképeket minden nagyságban és mértékben (habár csak egy országot mutatnak), trikókat Jöjjetek vissza hegyeink felirattal (ez a románokra vonatkozik) és érthetetlen ékírással, amit állítólag az ősmagyarok használtak, írja a lengyel Gazeta Wyborcza. Az Inkák írásánál is rejtelmesebb ékírást ugyan senki rendesen nem tudja megfejteni, de az ázsiai vonású magyar lovassal és ékírással ellátott trikóból van itt rengeteg. Az elárusítónő nézi a feliratot, majd szótagolja: „Ébredjetek, magyarok!” De nem biztos a dolgában, hát megkéri kolléganőjét segítsen. „Éljen Magyarország!” állítja. Kapható itt a fasiszta Gömbös Gyula kormányfő életrajza és a Krisztus valóban zsidó volt? - nyugtalanító című művecske, a honvédek történetéről és Erdély kincseiről szóló könyvek. Árulnak itt a Magyar Korona országainak 1914-es formájára hasonlító számítógépes egéralátétet: tájak és nemzetek színes mozaikja, mint az impérium asztali változata. A nem létező impérium régi megyéinek tájain bolyongva az egérrel beutazhatjuk Horvátországot, Szlovákiát és Romániát, de a mai Magyarországra rábukkanni lehetetlen. „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország”- hirdeti a revansista jelszót a Szent István koronájának országait ábrázoló térkép, amely bármelyik könyvesboltban kapható, nemcsak a Szittya boltban. Magyarul ez jobban hangzik, mint lengyelül, mert ott a Magyarország rímel a mennyország szóval. Ha mennyország, akkor csakis azon békeszerződés előtti határok között, amelyet 1920-ban kötöttek Trianonban, amelyben Magyarország elvesztette területének két harmadát, Erdélyt és a mai Szlovákiát. A CARTOGRAFIA Kiadó Kárpátokat ábrázoló autótérképe is kétségtelenül Nagy-Magyarország térképe. A magyar, szlovák és román utakon kívül ábrázolja a Szent Istváni Korona megyéinek 1886. évi elosztását és címereit. Hogy emlékezzünk milyenek voltak Bratislava és Rijeka, vagyis Pozsony és Fiume szimbólumai. A közelben van egy Turul névre hallgató bolt is, melynek bejárata fölött ott magasodik ez a mondabeli magyar madár, amely úgy néz ki, mint a sas és a liba hibridje. A boltocska belülről olyan, mint a valódi magyarok paradicsoma. Megtalálható a nacionalista www.kuruc.info szerver segítségével, amely kutatja az interneten a magyarellenes megnyilvánulásokat, dokumentálja a cigány bűnözést, és tartalmazza azoknak a boltoknak a linkjeit, amelyek az ómagyar íjakat, nyilakat, és egyéb felszereléseket kínálják. Vajon ázsiai vonásokat, hosszú fekete bajuszt, ferde szemeket és kiálló arccsontokat is lehetne találni? Ha ezek nincsenek a kínálatban, itt az ideje ezt helyesbíteni. Az internetes boltok már kínálják a magyar harcosok teljes felszerelését, melynek köszönhetően úgy nézhetünk ki, mint egy 896 előtti ős. A Dnyeper és Dnyeszter vidékéről jött nomád törzsek honfoglalásának ez a mondabeli dátuma sem ad választ az olyan kérdésekre, mint: honnan jöttünk, kik vagyunk és hová igyekszünk. Vajon válaszolhat-e a magyar, amikor nem tud elmenni arra a helyre, amelyben gyökerezik a történelme, mivelhogy ezt a helyet senki nem ismeri. Voltak már utazások és expedíciók, de megtalálni a magyarság szülőhelyét nehezebbnek bizonyult, mint felfedezni Amazonas forrásait. Körösi Csoma Sándor a 19. században az ősök keresése során eljutott egészen a Himalájáig. Nem ő volt az első, aki keresett, de nem talált. A magyarok őshazájának keresése olyan, mint az Atlantisz keresése - valamikor valahol tán volt, de soha nem fogjuk megtudni hol és mikor. De miből táplálkoznának e nélkül a képzetek és a legendák? Voltak olyanok is, akik állították, hogy találtak. Az egyik a sumérek között találta meg a magyarokat, a másik még annál is messzebb - a bibliai paradicsomban. Ádám a magyar biblia szerzője szerint tulajdonképpen az első magyar volt, amit a neve is bizonyít: az Ádám név régiesen azt jelenti, hogy „adtam” méghozzá bordát, hogy belőle keletkezzen az asszony, az emberiség és mind az Istvánok, Sándorok, Andrások, Lajosok, Ilonkák és Zsuzsannák. Ilyen gyökerekkel aztán nehéz megbékélni az igazságtalanul kicsi magyar állammal, ironikusan fejezte be cikkét a Gazeta Wyborcza napilap.

Részlet Krzysztof Varga Gulasz z turula (Turulpörkölt) című könyvéből:

1941-ben a fasiszta uralom alá került Magyarország, Hitler szövetségese hadat üzent az Amerikai Egyesült Államoknak. Az államelnöki rezidencián az alábbi beszélgetés hangzott el.
Nagykövet: - Tisztelt Elnök Úr, legnagyobb sajnálatomra tájékoztatnom kell Önt, hogy Magyarország a mai napon hadat üzen az Egyesült Államoknak.
Roosevelt: - Magyarország? Az meg miféle ország?
Nagykövet: - Királyság, Elnök Úr kérem.
Roosevelt: - Királyság? És ki a király?
Nagykövet: - Nincs királyunk, Elnök Úr kérem.
Roosevelt: - Akkor ki kormányoz?
Nagykövet: - Horthy Miklós tengernagy.
Roosevelt: - Tengernagy? Ah, szóval egy újabb ellenséges flottára kell számítanunk?!
Nagykövet: - Sajnos nem, Elnök Úr kérem. Minthogy Magyarországnak nincs tengere, így flottája sincs.
Roosevelt: - Akkor mégis miről van szó? Valami territoriális követelésük van velünk szemben?

Nagykövet: - Nem, Elnök Úr kérem, Magyarország nem támaszt területi igényt az USA-val szemben. Romániával van territoriális konfliktusunk.
Roosevelt: - Tehát Romániával is hadban állnak?
Nagykövet: - Nem, Elnök Úr kérem, Románia a szövetségesünk...

http://konyves.blog.hu/2010/02/16/krzysztof_varga_turulporkolt_reszlet

http://www.dunatv.hu/kultura/turulporkolt.html

http://nol.hu/kult/konyv/20091116-turulporkolt_lengyel_fazekbol

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=261097

http://polonia.pap.net.pl/2009/10/20091015190920.html

Krzysztof Varga, redaktor kultúry v Gazete Wyborczej, pôvodom Maďar, napísal o Maďarsku knihu. Pod názvom Saláma sv. Štefana (Szent István szalámi) z nej uverejnil v ÉS úryvky. „Na Námestí Zsigmonda Móricza je obchod menom Turul. Natrafil som naň na internetovej stránke kuruc.info, na portáli urputných nacionalistov. Vyhľadávajú na internete protimaďarské prejavy, dokumentujú rómsku kriminalitu, informujú o pouličných nepokojoch, no zverejňujú linky na obchody s nedoceniteľne širokou ponukou, kde možno dostať staromaďarský luk a kópie tulcov, rekonštruované ázijské postroje, kožušinové čiapky a bubny. Po dôkladnom hľadaní v ich ponuke našli aj dlhé prevísajúce fúzy, šikmé oči a vystupujúce lícne kosti. Ak tam nič také zatiaľ nebolo, je najvyšší čas, aby to niekomu napadlo. Internetové obchody predávajú plnú maďarskú bojovú výzbroj, v ktorej môžeme vyzerať presne ako naši predkovia z roku 896, keď vstúpili na územie neskoršieho Maďarska - iba nedostaneme odpoveď na to, kto sme a kam smerujeme.“

Élet és Irodalom (03. 07. 2008)

Krzysztof Varga
Szent István szalámi

A Gulasz z turula (Turulpörkölt) című könyv egyik fejezetének rövidített változata. Az apja révén magyar származású író a varsói Gazeta Wyborcza napilap kulturális rovatának szerkesztője; nemrég egy évet Magyarországon töltött. A fejezet részlete a Gazeta Wyborcza 2008. május 10-i számában jelent meg.

altA kondérnyi kudarc traumájában, a rég lecsengett zenei és sportsikerek elmúltával nem marad más hátra, mint kivételes (ráadásul élő), csak Magyarországon található dolgokkal büszkélkedni. Ilyen a mangalica és a szürke marha. Mind a kettő a pusztán él, megtekinthetők a hortobágyi múzeumban, és ha szerencsénk van, a természetben is, amint a magyar sztyeppén legelnek, vagy a kertben túrják a földet. A mangalica nagyobb, mint a közönséges disznó, göndör szőr borítja, nagy fülei vannak, húsa pedig jóval egészségesebb, mint a közönséges rózsaszín disznóé. A mangalicát a kommunista Magyarországon nem tekintették haladó sertésnek, mert több volt a zsírja, mint a húsa, magyar volt, és nem internacionalista, így hát üldözték. Ma régi formájában tér vissza.

*

A szürke marha viszont, ez a hamuszínű, nagy szarvú tehén, bár húsa nem különbözik a világ többi tehenétől, rendkívüli külsejű, olyanféle, mint valami afrikai antilop, és állítólag abszolúte ellenáll a kergemarhakórnak. Valódi magyar marha, mert hát Magyarországon a melankólia erősebb a kergeségnél. Lehetséges, hogy józanul gondolkodik, de biztos lelkibeteg. A budapesti Lajos utcai Maligán Étteremben mangalicából és szürkemarhából sütik a saslikot. A tányérról csak a turulpecsenye hiányzik, hogy valami igazán, kizárólagosan magyar fogást ehessünk.

Magyarországról nem lehet elmenekülni. Igaz, hogy kicsi, és pár óra alatt bejárható az északi és a déli, a keleti és a nyugati határok között, mégis minden menekülési kísérlet kudarccal végződik.

Egressy Zoltán Portugál című, Lengyelországban is ismert darabjának hőse otthagyja munkáját, a fővárost és trendi feleségét, hogy egyedül indulhasson Portugáliába, ahol teleszívhatja magát az óceán illatával, ahol igaziak a távlatok. Fulladozik a nagy városban és a kis országban, szeretne felszabadulni, de minél szabadabb, annál erősebben szorul a hurok a nyaka körül. Sikertelen utazásának első állomása egy isten háta mögötti falusi kocsma. A csüggedt, negyven év körüli férfi képtelen elhagyni az országot, amelyből iszonyúan elege van. Szökése Julio Cortázar A déli autópálya című novellájára emlékeztet, ebben az író és felesége minden parkolóban megállt éjszakára. Utaztak, de mintha egy helyben álltak volna. Az ő slow-tripjük azonban tudatos művészi koncept volt, míg az elgyötört budapesti lassú futása nem szándékos: nagyon gyorsan fut, de hiába, ez csak helybenfutás.

A budapesti Katona József Színházban a Portugál előadása olyan, mint egy vidámparki körhinta: valaki mindig beszalad, kiszalad, a színpadról röpködnek a baszdmegek és a kurvaanyádok, az elegáns közönség fuldoklik a röhögéstől, a pap egyik unikumot dönti befelé a másik után, a kocsmáros a fröccs maradékát a borba önti, zajlik az élet, de egyáltalán nem falusi, inkább budapesti ütemben. Még az eszméletlenül berúgott alkoholista, Sátán is élénkebben mozog, mint ahogy egy hullarészeghez illenék. Nézzük a kétségbeesett, bánatos kiabálást, a depresszió álcázását. Bátorító fütyülés és éneklés egy veszélyes állatokkal teli erdőben. A közönség őrült tapsba kezd, mert tetszik neki, hogy szombat este hallhatja, hogyan káromkodnak falusi módra az ismert és kedvelt színészek, nem könnyű azonban kihallani e hangok közül a főhős tehetetlenségét, miközben elképzelt Portugáliája felé tartva képtelen otthagyni e nyomorúságos lebujt, ahol portói helyett savanyú fröccsöt mérnek. Végül elhatározza magát, hogy elindul Lisszabonba, de igazából a Budapestre visszatérő vonatra száll, bizonyára azért, hogy ott élje le hátralévő életét.

Háy János A Gézagyerek című darabjában egy Szob melletti faluban élő autista fiú munkához jut a kőfejtőben. Vigyáznia kell, hogy ne történjen semmi a kőszállító szalagnál. Üzemzavar, baleset vagy bármi baj esetén meg kell nyomnia egy piros gombot. De nem történik semmi, így Géza fölöslegesnek véli magát, rájön, hogy jelenléte pusztán dekoráció, semmi sem függ tőle. Otthagyja munkáját, és hazamegy anyjához, újra csak a padló köveit számolgatja. Géza, a falu bolondja, észreveszi a nyilvánvalót, amit a többi munkás is pontosan lát; de ők nem veszik tudomásul vagy nem akarják beismerni saját maguknak, inkább kocsmába mennek, hogy munka után jól berúgjanak. Tudják, hogy esély sincs a változásra. Csak a nem komplett Géza gondolhatja, hogy valami megváltozik. Ám a végén ő is felfogja, hogy abba kell hagyni a jobb életről szóló álmodozást, mert a sorsot nem lehet megváltoztatni. Éppen ezért hívják sorsnak, ebben különbözik az ötlettől, mondjuk, hogy hol töltsük az estét, mert azt mindig meg lehet változtatni.

altA Gézagyerek és a Portugál nem elsősorban a posztkommunista magyar vidék reménytelenségéről szól, hanem arról is, hogy nem lehet elszökni, az élet erre a magyar sorsra ítéltetett. Portugáliáról csak álmodozni lehet, de megnézni, odamenni már nem, mert az ember nem portugál, az ember magyar, és mindig visszatér Budapestre, ahol várja a felesége és a munkája. Önként tér vissza privát börtönébe.

Portugáliába csak akarata ellenére juthat el az ember. Ott halt meg 1957-ben a száműzött Horthy Miklós. Hamvai 1993-ban jutottak vissza Magyarországra, és szülőfalujában, a Budapest és Debrecen között félúton levő Kenderesen temették el. A volt tengernagynak jó hely volt Portugália a maga végtelen Atlanti-óceánjával, nagy hajózási hagyományával. Talán elnézegette néha az óceánt, és visszagondolt az időre, amikor egy hatalmas flotta élén parancsokat osztogatott császári és királyi tengerészeknek. De talán mégis több időt szentelt annak, hogy elgondolkozzék bukásáról, Nagy-Magyarország kudarcba fulladt víziójáról, miközben irigyelte Salazart és Francót, akiknek sikerült hatalmon maradniuk, bár terveik - erre rá kellett jönnie - sokkal kevésbé voltak ambiciózusabbak, mint az övéi.

*

Kenderes a 4-es út mellett van, alighanem ez az út az egész országban a legveszélyesebb. Itt található Horthy sírja, a róla elnevezett kastély és a róla megemlékező múzeum. A tengernagy szerény sírját fehér kőből faragták, félkör alakú sztélével. A kőbe egyszerű típusú betűkkel vésték: „Vitéz nagybányai Horthy Miklós tengernagy Magyarország kormányzója 1920-1944”. És efölött: „Emlékezzünk és imádkozzunk...”. A sír körül a kerítésen nemzetiszínű szalagok lógnak, az ország minden tájáról érkező zarándokok hozták ide őket. A fehér sávokon városok vagy pártok nevei (ott van persze a fasizáló MIÉP, nincs ott persze a szocialista MSZP), a látogatás dátuma, a szalagok között szentképek. Sokaknak Horthy is szent, az Ügy mártírja. Én viszont nem vagyok tipikus zarándok, ezen a derűs szeptemberi napon egy gyönge zsarnok, bukott vezér sírját akartam megnézni. Látni akartam egy utópikus eszme eltemettetésének színhelyét.

A tengernagynak szentelt közeli múzeum sajnos zárva - éppen átépítik. Az üvegajtón keresztül csak az előteret látni: két vitrint tengernagyi egyenruhákkal és egy nagy horgonyt. Az ablakokon át csak az üres termek látszanak, a padlón sitt. Nem úgy fest, hogy bárkinek is sürgős a felújítás. Az ajtón csak egy cédula lóg, arról a lehetőségről tájékoztat, hogy túrákra fizethetünk be a tengernagyi emlékhelyekre, közli az árjegyzéket és a telefonszámot. A Horthy-kastély mutatós, de az összes bejárat zárva van, a kertben szaladgáló harapós kutyákat jelző táblácskák pedig elveszik a kedvet az illetéktelen behatolástól.

Itt Kenderesen Horthy emléke megfakult, összetöppedt, akárcsak a piros-fehér-zöld szalagok a sír kerítésén. Úgy látszik, minél messzebb vagyunk Kenderestől, annál inkább él Horthy és eszmevilága. Nem múzeumokban és temetőkben éled újjá, hanem borozókban, antikváriumokban és piacokon.

*

A Bosnyák téri piacon az egyik hentesbódét teleragasztották a Ferencváros plakátjaival és a Trianon előtti Magyarország térképeivel. A Ferencváros Nagy-Magyarországot testesíti meg, ugyanolyan kicsi és gyönge. A henteseknek mégis szívük csücske a Fradi. A Moszkva tér és a Dékán utca sarkán levő húsboltban is a Ferencváros régi plakátjai és zászlói lógnak a falon. Csak a múltnak van értéke: nincsenek kibékülve sem a mai magyar határokkal, sem a mai Ferencvárossal, a régi csapat halvány, ma már a másodosztályban vegetáló árnyékával. A Bosnyákon az FTC három betűjét írták a Szent István-i korona országainak piros-fehér-zöld zászlóval körülvett térképének közepére.

A Trianon előtti Magyarország kontúrját ábrázoló matricák ott vannak az autókon, a gimnazisták dzsekijén és hátizsákján. A mai Ferencvárost látva nehéz elképzelni a régi nagyságot. Szent István koronája országainak hatalmát már lényegesen könnyebb felidézni, mert ez a hatalom maga a mítosz, melyet folyamatosan ápolnak és újraélesztenek.

Szeretem a Bosnyák téri piacot, annál inkább, minél közelebb a megsemmisülése. Jó párszor szálltam fel a központban a hetesre, és jöttem vele ide csak azért, hogy körbejárjam a húsos- és zöldségesbódékat, aztán álltomban bekapjak egy tejfölös-sajtos lángost vagy paprikás krumplit. Ezért érdekelnek a négyes metró finanszírozási problémái: úgy volt, hogy pont a Bosnyák térig épül meg, de egyelőre csak arra van esély, hogy a Keleti pályaudvarnál lesz a vége. És ha majd (ez a biztos jövő) a lángossütő bódéja helyén McDonald's lesz, a nacionalista hentesek húsboltja helyén Kentucky Fried Chicken, az illegális kínai cipő- és ruhautánzatok pultja helyén legális kínai utánzatokat áruló divatos butikok, azt talán már én sem érem meg. De amíg élek, amíg folyton Budapestre gondolok, addig - ahogy bárki, aki most is Zuglóban, az Újvidék téren, a Gyertyán utcában és a Tallér utcában él - megkopogtatom a görög- és sárgadinnyéket, elég érettek-e, kiválasztom a paprikahalomból a ránctalan kemény darabokat, aztán paprikás krumplit eszem, Hamvas Bélának a paprikás szalonnáról szóló himnuszaira gondolok meg arra, hogy az élet pont erről szól.

A Magyarok Házában, a Semmelweis utcában, nem is olyan rég még volt egy üzlet, ahol kizárólag magyar termékeket árultak. Nemzetközi cégek nem tehették be a lábukat, a Johnson & Johnson, a Unilever, a Craft Foods, a PepsiCo esélyt sem kapott. Nem kaphattak helyet ebben a boltban multinacionális vagy amerikai élelmiszerek és tisztítószerek gyártói, de kínai póló- és sportcipőárusok sem. Utópikus diszkont bizonygatta itt, hogy a magyar nép önellátó. Kiválóan összekapcsolták a drogériát a kegytárgyakat árusító templomi bolttal. Volt ott szappan és lekvár, méz és mosópor, ablaktisztító és pálinka, tea, Hungária és Pannónia cigaretta, melyek már puszta nevükkel is mutatták eredetük tisztaságát. Aki őket szívta, a puszta friss levegőjét szívta be: a trágya szagát, de nemzeti trágyáét.

Ilyen boltból nem hiányozhattak a martirológiai áruk. Magyar címerrel díszített háromszínű gyertyákon kívül kaphatók voltak itt Trianon feliratú mécsesek Nagy-Magyarország térképével, Szent István képmásával, és „Így volt, így lesz” jelmondattal. A gyertyák mellett Bella Patricia-harisnyanadrágok hevertek, nevük nyugtalanítóan sejttette idegen eredetüket. De nem volt mitől tartani, ezek magyar harisnyanadrágok voltak, magyar lábakra. Harisnyanadrágokon kívül voltak ott gyapjú- és csipkebugyik is, magyar nőknek, de talán magyar férfiak, nacionalista fetisiszták és transzvesztiták számára is. Aki magyar harisnyanadrágot húz magyar bugyira, felvehet egy magyar címeres kombinét is, fejébe csaphat egy nagy-magyarországos, turulos sapkát is ezernyolcszáz forintért. És mindehhez még volt rögtön a bejáratnál hagyma és krumpli faládákban, sajt meg felvágott, no és persze libamájpástétom, ami minden egyéb boltban is van.

Ez a bolt már nem létezik, bizonyára csődbe ment, nem lehetett könnyű fenntartani egy nagy kétszintes üzletet a város kellős közepén ilyen furcsa választékkal. Az olcsóbb kínai hagyma és az olcsóbb kínai bugyi nyilván legyőzte a magyar árut, az árpádsávos katonai dzsekit viselő fiatalemberek a lakótelepi boltban veszik meg a mosogatószert és a kávét, nem kell ehhez a Semmelweis utcába bebumlizniuk. Ruhát a katonai kellékeket árusító boltokban vesznek, lelki és szellemi javaikat pedig a Szittya Könyvesboltban szerzik be.

A Szittya Könyvesboltban mindig nagy a forgalom, mert mint nemzeti könyvesbolt nem valódi magyar hagymát vagy bugyit árul, hanem könyvet, zászlót, térképet és plecsnit, tehát él és virul. A forgalom persze nem tömeges, a boltnak van valami elitjellege. Nem túl nagy, viszont rendesen tele van pakolva, ami hallatlanul gazdag kínálatot sejtet - kaphatók itt könyvek Magyarország történetéről, mindenféle nagyságú és méretarányú térképek (bár mindegyikük kivétel nélkül ugyanazt az országot ábrázolja), pólók jól érthető „Adjátok vissza a hegyeimet” felirattal (a románoknak címezve), pólók érthetetlen, állítólag az ősmagyarok által használt rovásírással. (...) Nézegetem a pólókat, kiválasztok egyet, és megkérdezem az eladónőt, mit jelent az elején a rúnafelirat. Alaposan megvizsgálja, mutatóujjával megérinti, és szótagolni kezdi: „Ma-gya-rok, éb-red-je-tek”. De aligha biztos a fordításban, mert segítségül hív egy másik nőt, aki feketére rajzolt szemöldökét összeráncolva kijelenti: „Éljen Magyarország!”.

Kapható itt életrajz Gömbös Gyuláról, a harmincas évek magyar fasiszta miniszterelnökéről, továbbá egy izgalmas című könyv, a Zsidó volt-e Jézus? Kaphatók - de mindenesetre nézegethetők - fitnesztanácsadó kiadványok. Az amerikai testépítő nők sportos pózokban feszítenek, és kétségtelenül olyan mozdulatokat tesznek, amelyek nemzeti érzésű emberekhez nem méltók. A kirakatban a honvédség történetéről és Erdély kincseiről szóló könyvek mellett szégyenlősen szoronganak Paulo Coelho magyarra fordított regényei.

*

Belül egy középkorú illető, prémes süvegben, szürkésbarna nadrágban és ugyanolyan színű, bőrövvel összefogott ingben, esős időben nemigen praktikus bocskorban egy még középkorúbb vásárlónak magyarázza a jó falusi leves bográcsban való elkészítésének titkait - mennyi zsír kell hozzá, mennyi víz, mennyi kolbász, hogy kell fűszerezni. Íme az igazi, nélkülözhetetlen tudás a világról.

Vettem egyszer a Szittyában egy egéralátétet, mely az 1914-es Magyarországot ábrázolja: megyék színes sokaságát, tájak és népek foltjait, a magyar Szent Korona műanyag országait, a birodalom zsebkiadású (vagy inkább asztali) változatát. Barangolni kezdek az egérrel egy nem létező nagyhatalomban: a jobb alsó sarokban levő Háromszék megyétől észak felé, Sáros megye és székhelye, Eperjes felé. Aztán gyors kézmozdulattal átlósan a bal alsó sarokba, oda, ahol lilán virít Zágráb megye Zágráb városával. Továbbmegyek alul jobbra, a zöld színű Szerém megyébe, Sziszeken, Eszéken át Mitrovicába. Majd megint fölfelé és jobbra, Torontál, Temes, Arad, Bihar vármegyén keresztül, és újra jobbra, Kolozs és Máramaros megyébe, így bolyongok az egérrel a mai Horvátországban, Szlovákiában, Szerbiában és Romániában, alig érintve a mai Magyarországot.

alt„Csonka-Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország”, ez az elszánt mondás tükröződik a Szent István koronájának országait ábrázoló térképeken, melyek minden könyvesboltban kaphatók, ezért nem kell okvetlenül a Szittyába menni. A „Magyarország” és a „mennyország” szavak rímelnek egymásra; mikor azt mondjuk, „Magyarország”, nemcsak gondolunk a mennyországra, hanem majdnem ki is mondjuk. A Kárpát-medencének a Cartographia kiadásában megjelent autótérképe, mondhatni, leplezetlenül azonos Nagy-Magyarország térképével. A Magyarország, Szlovákia és Erdély útjait ábrázoló oldalak után következik Szent István koronája országainak térképe (1886-os állapot), megyék szerinti felosztásban. Egy lappal odébb a megyék címereit láthatjuk. Hogy ne felejtsük el, melyek Bratislava és Rijeka, vagyis Pozsony és Fiume eredeti jelképei.

A Móricz Zsigmond körtéren van egy üzlet, neve közelebb áll a szívemhez, ez a Turul. Az interneten találtam rá erre a helyre, a kuruc.info oldalain, az elszánt nacionalisták portálján. Magyarellenes megnyilvánulások után kutatnak az interneten, a cigánybűnözést dokumentálják, beszámolnak az utcai zavargásokról, de linkeket közölnek azokról a felbecsülhetetlenül bő választékú boltokról is, ahol ősmagyar íj- és tegezmásolatok, rekonstruált ázsiai lószerszám, prémes süvegek és dobok kaphatók. Alapos kereséssel fellelhetnénk kínálatukban hosszan alácsüngő fekete bajszokat, ferde szemeket és kiálló arccsontokat is. Ha pedig ilyesmi még nem volna, legfőbb ideje, hogy valakinek eszébe jusson. Az internetes boltok teljes magyar harci felszerelést árusítanak, ebben pont úgy nézhetünk ki, ahogy az ősök 896-ban - a honfoglaláskor, amikor a Dnyeper és Dnyeszter mellől érkezett törzsek bejöttek a későbbi Magyarország területére -, csak arra nem kapunk választ, honnan jöttünk, kik vagyunk és hová tartunk.

*

Képesek-e azonban a magyarok egyáltalán válaszolni erre a kérdésre, ha egyszer nem juthatnak el oda, ahol történelmük elkezdődött, mert hogy senki sem tudja, hol is van ez a hely. Több zarándoklat és felfedezőút indult már el, hogy megkeresse a nemzet megszületésének színterét, de a magyarság ősforrásait sokkal nehezebbnek bizonyult megtalálni, mint az Amazonas eredetét. Kőrösi Csoma Sándor a XIX. században nekilátott, hogy megkeresse a magyar nemzet ázsiai rokonságát, és a Himalájában végezte be életét, miközben a tibeti nyelvet kutatta. Nem ő volt az egyetlen, aki hiába keresett. Az ősmagyarokat kutatni olyan, mintha Atlantiszt keresnénk: valószínűleg létezett valahol, valamikor, de hogy hol és mikor, azt aligha tudjuk meg. És ha rátalálnánk, mivel táplálnánk képzeletünket, miből építenénk fel a meséket és a legendákat?

Akadtak azonban, akik azt állították, hogy megtalálták. A Magyar Biblia szerzője, egy magyar Erich von Däniken megtalálta a magyarokat, igaz, nem az űrben, hanem a sumerok között, miután megfejtette agyagtábláik feliratait. Sőt, még távolabb is talált magyarokat, annyira távol, hogy távolabb már nem is lehetett volna - a bibliai Paradicsomban. Ádám, igen, az, aki ősapánk volt, az, aki evett az Évától kapott almából, és aki erre ráfizetett, a Magyar Biblia szerzője szerint ő volt az első magyar, világosan bizonyítja ezt neve: Ádám, ami régies változata az „adám” vagyis „adtam” szónak, igen, ő volt az az ember, aki egy bordáját adta, hogy abból asszony lehessen, és így létrejöhessen az egész emberi nem, mindenekelőtt a magyarok, az összes István, Sándor, András, Lajos, Ilonka, Zsuzsanna, Ágnes. Ilyen gyökerekkel nehéz belenyugodni a magyar államnak a mai világban betöltött aránytalanul és igazságtalanul kicsiny szerepébe.

Fordította Hermann Péter