pia03292024

Posledná aktualizáciastr, 27 mar 2024 10am

Dabasi Talentumok 2014 - Fialecska, Kis-Borovenka

dabtal01A tehetség az, ami jobbá és szebbé teszi a világot.A Dabasi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulóinak sikere.Dabas Város Önkormányzata idén hatodik alkalommal rendezte meg a „Dabasi Talentumok 2014” című versenyt, hogy megtalálja a település előadó-művészetben tehetséges fiataljait.

A rendezvényt valóban nemes célok ihlették: lehetőséget biztosítani a bemutatkozásra, felfedezni és patronálni a tehetséges diákokat, minél több tanulóban felébreszteni az ambíciót a képességeik kibontakoztatására.

2014. május 5. és 7. között a Kossuth Művelődési Központban ének és hangszeres elődöntőre került sor, amelyet a Polgármesteri Hivatal tetőtéri termében megrendezett vers- és prózamondás követett, végül a Kossuth Lajos Művelődési Központ adott otthont a tánc dabtal02kategóriának. A legjobbak 2014. május 10-én az OBO Arénában megrendezett döntőben méretették meg ének-, szavaló- és tánctudásukat.

Kotán Sándorné, a rendezvény szervezője üdvözölte a 9 tagú zsűrit, majd felvonultak a versenyzők. Beszédében a tehetség jelentésének meghatározására törekedett: a tehetség az, ami jobbá és szebbé teszi a világot. A biztató szavakat követően felkérte Dabas Város polgármesterét, Kőszegi Zoltánt, hogy nyissa meg a rendezvényt.

A nap folyamán közel 50 versenyszámnak lehettünk fül- és szemtanúi. A Dabasi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulóinak fellépésére az első félidőben került sor. A több mint háromórás „kulturális dömping” után mindenki izgatottan várta az eredményhirdetést. Elmondhatjuk, hogy fellépőik nem vallottak kudarcot, hiszen figyelemre méltó eredmények születtek:

A Fialecska Népdalkör szlovák népdalcsokorral lépett fel. Az ének kategóriában az 1. helyezést érte el és különdíjat is nyert. Praszna Panna, Szabó Martin, Kancsár Viktória, Körmendi Anna, Praszna Sára és Volentér dabtal03Nóra énekhangját a közönség hatalmas tapssal értékelte. A 5-8. évfolyamosokból álló csapatot Kurta Józsefné tanárnő készítette fel.

Podoba Gábor Varró Dániel Miért üres a postaláda című versével a vers kategóriában a 4. lett. Felkészítő tanára Dr. Gogolák Gáborné. A Kis-Borovenka Néptánccsoport Ha felmegyek a Soproni hegyre című koreográfiája tánc kategóriában a 4. helyezett és közönségdíjas lett. Felkészítő tanáruk Simonyi Gábor.

A győztesek értékes díjakat vehettek át Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester asszonytól. Gratulálunk!

dabtal04(rakoczidabas.hu)

Könyvtámogatás a Határon Túli Szlovákok Hivatalától

A Határon Túli Szlovákok Hivatala (Úrad pre Slovákov žijúcich v zahraničí - ÚSŽZ) elindított egy projektet, amely a szlovák nyelvet oktató határon túli intézmények könyvtárállományát hivatott segíteni, fejleszteni. Az ÚSŽZ célja az, hogy bővítse az intézmények könyvtárállományát, ugyanakkor biztosítsa a szlovák irodalom hatékony megismerését. A projekt elsődleges feladatként tűzte ki célul a gyerekek érdeklődésének felkeltését az adott nyelv irodalma iránt, ill. a Szlovák Köztársaságot érintő tudás bővítését. Magyarországon a budapesti, békéscsabai, sátoraljaújhelyi, szarvasi, tótkomlósi és jásdi intézmények mellett a Dabasi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola is a támogatottak között van.

http://www.uszz.sk/sk/stranka/3099/slovenskych-ucitelov-a-skolakov-v-budapesti-potesili-knihy-z-uszz

„Čakanie na školu“ v Šáre

V dabašskej základnej škole Františka Rákócziho II. sa posledný skončila séria programov pre budúcich školákov s názvom „Čakanie na školu“. Raz mesačne usporiadané veselé stretnutia navštevovali nielen škôlkari a rodičia z miestnych materských škôl, ale aj zo širokého okolia.

http://www.rakoczidabas.hu/content/%E2%80%9E%C4%8Dakanie-na-%C5%A1kolu%E2%80%9C-v-%C5%A1%C3%A1re

DabTaMix