Együttműködésük elmúlt húsz évének eredményeit méltatták a visegrádi országok (V4) államfői október 8-án Visegrádon, kiemelve, hogy az együttműködés elérte eredeti célját, a tagországok euroatlanti integrációját, és az után is hatékony kooperációs forma maradt. A V4-országok - Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország - államfői tanácskozásuk után közös sajtótájékoztatót tartottak, amelyen Schmitt Pál magyar köztársasági elnök hangsúlyozta, „a regionális együttműködésnek nincs alternatívája”, a V4 országai földrajzi, történelmi és gazdasági szempontból is egymásra vannak utalva.
Prédikált: Miloš Klátik, szlovák elnök-püspök és D. Szebik Imre nyugalmazott püspök - 2011. szeptember 3-án került első alkalommal megrendezésre Albertirsán a pestvidéki evangélikus gyülekezetekben élő szlovákok találkozója. A rendezvény gondolata már tavaly megfogalmazódott a Dolina Pestvidéki Szlovákok Regionális Egyesülete elnökhelyettes asszonya, dr. Szabó Zsuzsa által, a váci római katolikus találkozó kapcsán, amelyen magyar és szlovák püspökök is részt vettek.
KSH-konferencia: Az összeírás eredményeiben tükröződik a nemzetiségekhez való viszonyulás - Az összeírás eredményei megmutatják, miként viszonyul a társadalom a nemzetiségekhez, a népszámlálás lebonyolításának módja pedig sokat elmond a mindenkori politikai elit velük kapcsolatos szándékairól is - mondta Tóth Ágnes, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója a Népszámlálások egykor és ma című konferencián. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) könyvtára és a Magyar Statisztikai Társaság rendezvényén Budapesten az előadó kifejtette, a nemzetiségi-etnikai kisebbségi kérdések megválaszolásakor az identitás vállalása függ a társadalmi viszonyoktól is, attól, hogy az adott társadalmi közegben mennyire merik felvállalni egy kisebbséghez való tartozásukat.
Beszámoló a kisebbségi nyelv és népismeret oktatásának vizsgálatáról a nemzetiségi nyelvoktató iskolákban (2010/2011)
V súlade s nariadením 22/2010 (V. 13.) Ministerstva školstva a kultúry MR v školskom roku 2010/2011 prebiehala kontrola menšinových škôl ohľadom vyučovania národnostného jazyka a národopisu. Výsledky kontroly spracoval Úrad školstva v správe, ktorú si môžete stiahnuť kliknutím na odkaz:
http://www.oslovma.hu/images/stories/2011/Oktober/kisnyevi.pdf
„Uram, áldd meg ezt a földet, s minden nemzetét!”
Tisztelt Nógrád megyei Szlovákok! Őseink több száz éve érkeztek erre a földre, Nógrád megyébe. Kitartó, szorgalmas munkával az évszázadok alatt fennmaradtak, megőrizték kultúrájukat, vallásukat, nyelvüket. Iskolákat, templomokat, falvakat, városokat építettek. Szlovákságuk máig él. Kitartó munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy szűkebb hazánk a fejlődés útján járhasson. Az elmúlt évtizedekben azonban felgyorsult az asszimiláció, csökken a hazai szlovákság lélekszáma, az oktatási intézményekben megszűnőben a szlovák nyelv oktatása.
A magyarországi szlovákság jövője érdekében nyilvánítsuk ki nemzetiségi hovatartozásunkat!
Bizonyítsuk be, hogy létezünk! Merjük vállalni szlovák mivoltunkat, ne tagadjuk meg szlovák gyökereinket!
A tízévente lebonyolításra kerülő, mindannyiunkat érintő legátfogóbb statisztikai adatfelvétel, a népszámlálás eredményeiből hazánk lakosságáról egyebek mellett azt is megtudjuk, mennyien tartoznak egy adott nemzetiséghez.