nograd01Jól érezték magukat a salgótarjáni gyerekek a Magas-Tátrában, a szlovák vetélkedőn való részvételükért elnyert jutalomúton.Szívesen utaztak, nagyon jól érezték magukat, annál is inkább, mert legtöbbjük még nem volt a szomszédos Szlovákiában, vagy csak a határhoz közeli településekig jutott el.

Különböző versenyek végén gyakran hallani a bírálóbizottságoktól, hogy mindenki nyertesnek bizonyult. Díjakat azonban csak az élmezőny számára szokás osztani. A „Ki tud többet Szlovákiáról?” című, a megyeszékhelyi általános iskolások hetedik osztályosai számára meghirdetett és rendezett vetélkedőn nem így történt. A szervezők - a Salgótarjáni Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, a Magyarországi Szlovákok Szövetsége és a KLIK helyi tankerülete által működtetett SÁIK, azaz a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium - a verseny minden csapata tagjának /függetlenül az elért helyezéstől/ egy szlovákiai utazással nograd02kedveskedtek. A Vysoké Tatry (Magas-Tátra) legszebb helyeit érintő kirándulásra a közelmúltban került sor a Hriňová, Poprad, Starý Smokovec (Ótátrafüred), Tarajka (Tarpataki vízesések) és a Štrbské Pleso (Csorba tó) útvonalon.

Mint Mravcsik Sándor, a SÁIK igazgatója elmondta, öt tagiskolából huszonnégy tanuló vett részt az autóbuszos úton. A székhely intézményt, a Gagarint, a Beszterce és a Kodály iskolát hatan-hatan képviselték, az Aranyból, illetve a Dornyayból három-három tanuló volt velük. Az igazgató tapasztalatai szerint a gyerekek szívesen utaztak, nagyon jól érezték magukat, annál is inkább, mert legtöbbjük még nem volt a szomszédos Szlovákiában, vagy csak a határhoz közeli településekig jutott el. Mravcsik Sándor szavait a Gagarinból három VII. C nograd03osztályos (legalábbis a tanév végéig még az volt) megerősítette. Angyal József szerint jól szervezett, gazdag volt a program, neki személy szerint a vízesés tetszett legjobban. Fekete Zsombor - aki nemrégiben nagyszüleivel járt már ezen a vidéken - tetszését főleg a Csorba tó nyerte el, Al-Assaf Abdullah számára pedig a magas hegyek látványa, no meg a sikló - amellyel Tarajkára mentek - marad különösen emlékezetes. Mindegyiküknek nagyon ízlett a Kofola nevű üdítőital és ugyancsak egybehangzóan dicsérték felkészítő tanáruk, Tarjáni Zsanett munkáját és Salgótarjánból velük utazott idegenvezető, Czene Gyula nyugalmazott iskolaigazgató alapos tájékoztatását.

Bár ők hárman a következő tanévben már a végzésre és a középiskolai továbbtanulásra koncentrálnak, még gondolkodnak azon, hogy részesei legyenek-e annak a szlovák nyelvet oktató szakkörnek, amelynek szervezését már elkezdte a Salgótarjáni Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat.                                                                                                  (csébé) - Homoga József felvételeinograd05

hangszoro 01
SLOVÁK V MAĎARSKU / MAGYARORSZÁGI SZLOVÁK

Nezávislý slovenský portál v Maďarsku / Független magyarországi szlovák portál
Prevádzkovateľ a redaktor portálu založeného v roku 2011: / A 2011-ben alapított portál üzemeltetője és szerkesztője:
Imrich Fuhl / Spol. Slavio / slaviobt@gmail.com / Fuhl Imre / Slavio Bt. / oslovma@oslovma.hu / +36 20 316 7402

Uverejnené materiály vyjadrujú v prvom rade mienku autorov a v záujme plurality názorov nemusia byť v súlade so stanoviskom redakcie,
ale predovšetkým so zásadou rešpektovať právo iných na vyjadrenie vlastného, čo aj rozdielneho názoru.

hangszoro 02