alt : header1.swf



Mon09232019

Posledná aktualizácia12:52:56

Szlovákiai evangélikusok hármas vezetői iktatása

Zvolen012019. március 2-án Zólyomban teltházas ünnepen beiktatták szolgálatukba a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház törvényesen megválasztott vezetőit. Inštalácia novozvolených biskupov evanjelickej cirkvi augsburského vyznania (ECAV) na Slovensku v Evanjelickom kostole Svätej Trojice vo Zvolene

A szlovákiai evangélikusoknál a rendszerváltás utáni zsinatok a püspöki és laikus vezetői (felügyelő) szolgálat idejét maximum 2X6 évre határozták meg. Ezért északi szomszédainknál sűrűbben hallhatunk püspökváltásról, felső vezető váltásról. Az előző Zvolen02tizenkét évet a mostani iktatástól, Miloš Klátik elnök püspök és Dr. Imrich Lukáč országos felügyelő időszakának sorolják be a szlovákiai evangélikus egyháztörténelembe. Az ő periódusuk lejárta után, még 2018 őszén új elnök püspököt és új országos felügyelőt, a nyugati kerület élére szintén új püspököt és felügyelőt, a keleti kerületben új felügyelőt választottak. A keleti kerületi püspöknek csak ez év őszén jár le a mandátuma, hiszen a korábbi választási eljárások miatt ő később került a püspöki székbe. A tavalyi referendum után a feladatátadások, átvételek már az ősszel megtörténtek, és most, 2019. március 2-án a közép szlovákiai Zólyomban ünnepélyes keretek közt, külföldi vendégek jelenlétében, szolgálatukba iktatták a megválasztott új vezetőket. Az új elnök püspöki széket Ivan Eľko volt nyitrai lelkész, az országos felügyelői pozíciót Ján Brozman, volt keleti kerületi felügyelő, a nyugati püspöki széket Ján Hroboň volt pozsonyi lelkész töltötte be. Az ünnepi iktatáson a Magyarországi Evangélikus Egyházat Fabiny Tamás elnök püspök feleségével, és Prőhle Gergely országos felügyelő képviselte. Az ünnepen a hazai szlovákságot a Tótkomlósi Evangélikus Egyházközség delegációja képviselte. Reményeink szerint az új szolgálók, az új vezetés új erőt is hozhat az egyházaink közötti kapcsolatokba.

Szpisák Attila

Zvolen03Vo Zvolene sa konala inštalácia novozvolených biskupov ECAV

Slávnostné služby Božie pri príležitosti inštalácie nového generálneho biskupa evanjelickej cirkvi augsburského vyznania (ECAV) na Slovensku Ivana Eľka, biskupa Západného dištriktu ECAV Jána Hroboňa a uvedenia do funkcie generálneho dozorcu ECAV Jána Brozmana sa konali 2. marca 2019 v Evanjelickom kostole Svätej Trojice vo Zvolene. Počas slávnostných služieb Božích liturgovali: nový generálny biskup Eľko, Zvolen04biskup východného dištriktu Slavomír Sabol, biskup západného dištriktu Ján Hroboň, emeritný biskup Igor Mišina, emeritný biskup Július Filo, Miroslav Hvožďara, Ján Mojzsis, Eva Kolesárová a Boris Mišina. Novozvoleným biskupom sa pri inštalácii prihovoril biskup Július Filo. Inštaláciu generálneho biskupa a uvedenie do úradu generálneho dozorcu vykonal biskup východného dištriktu Slavomír Sabol. Inštaláciu biskupa západného dištriktu Hroboňa zas Ivan Eľko. Zhromaždeniu sa prihovorili aj farár Bratislavského medzinárodného zboru a emeritný biskup Peter Rogness a regionálna biskupka partnerskej evanjelickej cirkvi v strednom Nemecku Friederike Spenglerová.
Za zahraničných Slovákov sa inštalovaným biskupom a generálnemu dozorcovi prihovoril reverend Dušan Tóth z Kanady, ktorý vyjadril radosť z toho, že môžeme spoločne oslavovať a v modlitbe vysielať nových služobníkov do služby Kristovej. Zároveň to vníma ako veľký medzník, keďže si tento rok Slovensko pripomína tri desaťročia, kedy zhodilo putá komunistickej totality. Novému vedeniu cirkvi adresoval slová: „idete do zápasu s agnosticizmom, pretvárkou, narcizmom. Nech je v tomto ťažkom zápase vašou zbraňou láska. Služba Kristovej cirkvi a jej duchovne smädným veriacim nech vás sprevádza a ctí, tak ako posilňovala apoštolov v prvotnej cirkvi a mnohých statočných služobníkov pred vami. Z tej bohatej studnice vody živej načierajte a štedro rozdávajte, kde je potreba,“ uzavrel Dušan Tóth. Nové predsedníctvo ECAV na Slovensku si v prvej polovici januára prevzalo úrad. Nový generálny biskup Eľko nahradil vo funkcii Miloša Klátika. Generálnym dozorcom sa stal Brozman. (tasr/ecav.sk)