Jadro starej osady s podobnou hlavnou ulicou aká je v Perbaji, sa nachádza na západ odtiaľto v sedle Dlhej hory a Malého Kevíľa. Toto sedlo rozdeľuje tak podnebím ako aj hydrograficky údolie potoku Dera rozširujúce sa ako kotlina od Verešvárskej hrádze, takto pozdĺž lomovej čiary nájdeme chraste so strmou stranou, ale aj dlhé údolia kryté novovekou usadeninou. Vo vápenci, ktoré sa ľahko rozpadáva vzniklo množstvo jaskýň (napr. Mačacia jaskyňa, Medvedia jaskyňa), ktoré mohli byť útočiskom aj pre starovekého človeka. Nájdeme viacero úzkych, ale hlbokých údolí potokov (na mieste údolie Dery, oproti hrádza Mesačného svitu), ale raj horolezcov Delago stena je tiež výsledkom rýchlej abrázie. Obľúbený cieľ výletníkov je útulňa v sedle Malého a Veľkého Kevíľa, ku ktorej vedie prekrásna turistická trasa cez Majdánske sedlo. Ak sa pustíme dole zo sedla, smerom na západ, dostaneme sa do Verešvárskej kotliny, kde popri ceste sa nachádzajú pozostatky z usadlostí a dosvedčené priestory z praveku, za panovanie Rimanov a stredoveku Čobánka je osídlenou usadlosťou od praveku. Aj počas panovania Rimanov muselo byť sedlo významným miestom (svetelná signalizácia, výborný povrch na dvojsmernú kontrolu) dosvedčuje to aj to, že zrejme aj stredovekú dedinu postavili z kameňov z rímskeho obdobia. Po príchode Maďarov sa toto územie začínalo nazývať Boron alebo Boroň a patrilo rodu Hontovcov Pázmanovcov. Z tohto rodu pochádzajú Ugrinovci Istvánovci a Lamperotvci, a v roku 1299 časť majetku predali pilíšskemu opátstvu. Obidve pomenovania osady - starší Boron a súčasnú Čobánku - pochádzajú z vetvy rodu Albovcov. Na južných stráňach dediny bol najprosperujúcejšou formou hospodárenia pestovanie viniča a ovocia, čo dedili zrejme (podobne ako v Pomázi) od Rimanov. Počas pustošení krajiny Terkami osada skoro vymrela. Po znovuobsadení Budíka, podľa nariadenia Leopolda I. Sa tu najprv usadila menšia časť srbských rodín prichádzajúcich z juhu do Senondreja a do Pomázu, v neskoršom období Nemci z Durínska a ešte neskoršie Maďari z osád Senondrejského ostrova, kde dediny ostali nedotknuté. Väčšina srbských rodín sa vrátilo do svojej materskej krajiny po prvej a druhej svetovej vojne. Značnú časť Nemcov presťahovali po roku 1946. Na ich miesto sa usadili Maďari zo Žitného ostrova, Čángovia a dolnozemské sedliacke rodiny, takto na posledné desaťročia sa zloženie obyvateľstva značne zmenilo. Spestrí situáciu, že za posledné obdobie sa dedina stala obľúbeným miestom na stavanie chatky, dôsledkom čoho dodnes viacerí obyvatelia hlavného mesta kupujú pozemky na chatky, hlavne na stráni rekreačnej kolónie sv. Huberta. Po tom, ako sa okolie zaľudnilo po spustošení Turkov, sa stalo majetkom pomázskej rodiny Wattayovcov, poľnohospodársky ráz dediny sa stabilizoval. Po zlučovaní sa viacerí dostali k majetku a agrárna činnosť sa nezmenila do začiatku II. svetovej vojny. Hospodársky dobytok sa prispôsobilo k prevažnému obhospodáreniu ornej pôdy. Presťahovanie srbských rodín a vysťahovanie nemeckých rodín sa dá ľahko poznať z vývoja populácie. Rodiny, nasťahujúce na ich miesto veľmi nezmenili systém zamestnanosti, takto podobne ako v celej krajine kleslo agrárne odvetvie a zvýšil počet v terciérnom odvetví. Miestne možnosti boli vždy minimálne, takto počet dochádzajúcich pracovníkov bol vždy vysoký. Po zmene spoločenského režimu územie vonkajších obvodov boli vyhlásené za vnútorné a aj preto badať značný rast rekreačnej kolónie sv. Huberta, kde sa nachádzajú chatky obyvateľov hlavného mesta, hlavne umelcov a architektov. Pomerne malá osada slúži okrem prírodných krás aj umeleckými pamiatkami. V niekdajšom Laslovského háji zriadil ozdravovňu lekár Sándor Martin, ktorú pomenoval po svojej manželke ako Margitin háj v roku 1898. Roku 1909 sa stal pľúcnym sanatóriom Jozefa Wettensteina a od roku 1950 budovou Ústavu nápravnej pedagogiky.
V rokoch 2002-2006 tu pôsobila slovenská samospráva.
Ponuka na turistiku
Gréckokatolícky kostol (1746)
Rímskokatolícky kostol (1 842)
Pútnický kostol (1844). Obnovený 1920, renovovaný 1980.
Kaplnka sv. Huberta (1905) renovovaná 1972.
Ruiny stredovekého kostola (2 km na juh od dediny)
Csobánka
A fővárosból kétfelől közelíthető meg. Csobánka (Pomázon és Pilisvörösváron át), a Budai-hegység falvainak bizonyára legszebbike. Megőrizte a mai napig alpesi-falu jellegét, Jó levegőjét és üdülésre kiválóan alkalmas csendjét. Mint szalagtelepülés, annak a Dera-pataknak a völgyében létesült, amelyik a Mogyorósárokból érkezve, a Hosszú-hegy oldalában, az Oszolytetőnek ütközve, átvágta magát a Margit-ligeti domb mellett, Pomáz felé. Az ősi településmag ettől nyugatra, a Hosszúhegy és a Kis-Kevély nyergében található, Perbálhoz hasonló meredek főutcával. Ez a nyereg választja el éghajlatilag és vízrajzilag a Dera-patak Dunáig szélesedő, medenceszerű völgyét a Pilisvörösvári-ároktól, így a törésvonal közelében meredek oldalú sasbércek, és újkori üledékkel fedett hosszanti völgyek egyaránt fellelhetők. A könnyen málló mészkőben sok barlang keletkezett (p1. Macska-barlang, Mackó-barlang), amelyek annak idején az őskori embereknek nyújthattak hajlékot. Sok a keskeny, de mély patakvölgy is (helyben a Dera-völgye, szemben a Holdvilág-árok) és a gyors lepusztulás eredménye az Oszolytető oldalában található Delago-fal is, a sziklamászók paradicsoma. A kirándulók kedvenc végcélja a Kis- és a Nagy-Kevély nyergében épült menedékház, ahova a Majdán-nyergen át csodálatos turistaút vezet. A nyeregből nyugat felé leereszkedve, a Pilisvörösvári medencébe jutunk, ahol az út mellett őskori, római kori és középkori lakott helyek maradványai, igazolt térségei sorakoznak. Csobánka igazoltan lakott térség már az őskor óta. A római birodalom idejében is jelentős hely lehetett a nyeregben (fényjelzés, zavartalan kétirányú ellenőrzés kiváló terepeként), és ezt igazolja az is, hogy valószínűleg a középkori falu is a római kövek maradványaiból építkezett. A honfoglalás után a térség - Boron vagy Borony néven - a Hont-Pázmán nemzetség birtokába került. Utódjai közül Ugrin, István és Lampert, 1299-ben a birtok egy része a pilisi apátságnak adták el. A község mindkét nevét, mind az ösibb Boront, mind a jelenlegi Csobánkát az Alba nemzetség egy-egy ágáról kapta. A falu déli kiterjedésű oldalain ekkor, a szőlő, gyümölcstermesztés volt a legvirágzóbb gazdálkodási forma, amit valószínűleg (Pomázhoz hasonlóan) a rómaiaktól örököltek. A török uralom alatt csaknem teljesen kihalt. Buda visszafoglalása után, I. Lipót rendelete értelmében, először a délről Szentendrére, Pomázra érkező szerb családok egy kisebb hányada telepedett be ide, majd a későbbi évtizedekben a thüringiai németek, és még később, a Szentendrei-szigeten épen maradt településekről érkező magyarok. A szerb családok zöme az első és a második világháború utáni években visszaköltözött óhazájába. A németek jelentős részét 1946 után telepítették ki. Helyükre csallóközi magyarok, csángók és alföldi parasztcsaládok települtek be, így az utóbbi évtizedekre a népesség összetétele gyökeresen megváltozott. Színesíti a helyzetet, a közben divatos üdülőkörzetté válás, amelynek eredményeként, napjainkig tart a fővárosi lakosság üdülőtelki vásárlási akciója, főleg a Szent Hubertus nyaralótelep domboldalában. A török utáni benépesülést követően, a pomázi Wattay család birtoka lett, és mezőgazdasági jellegű tevékenysége stabilizálódott. A tagosítás után sokan jutottak földhöz és az agrár tevékenység a II. világháborúig már nem változott. Az állatállomány a szántóföldi művelés túlsúlyhoz igazodott. A szerb családok visszaköltözése és a német családok visszatelepítése a népesség alakulásából jól nyomon követhető. A helyükbe beköltöző családok nem változtatták meg lényegesen a foglalkozási szerkezetet, így az ország képhez hasonlóan, lecsökkent az agrár, és megemelkedett a tercier ágazat létszáma. A helyi lehetőségek mindig minimálisak voltak, így az eljáró dolgozók száma tartósan magas volt. A rendszerváltás óta jelentős változás történt a külterületek belterületté nyilvánítása terén, így szembeötlő fejlődés tapasztalható a Szent Hubertus nyaralótelepen, ahol a fővárosiak, ezen belül művészek és építészek nyaralói sorakoznak. A viszonylag kis település, nagyon sok természeti szépsége mellett, műemléki látnivalókkal is szolgál. A volt Laszlovszky-ligetben Martin Sándor orvos létesített szanatóriumot, amelyet feleségéről nevezet el Margit-ligetnek (1898).1909-ben Wettenstein József tüdőszanatóriuma lett, 1950 óta a Gyógypedagógiai Intézet épülete.
Túraajánlat
Görögkeleti templom (1746)
Római katolikus templom (1 842)
Búcsújáró templom (1844). Újjáépítve 1920, renoválva 1980.
Szent Hubertus-kápolna (1905) renoválva 1972.
Középkori templomrom (a falutól délre, 2 km-re)
