Széllel szemben nem lehet… Vagy mégis?
Messze túlmutattunk a kirakat-politikás majom-parádén, a túlpúderozott, minden-nagyon-jó - minden-nagyon-szép nemzetiség-képen. A lényegre fókuszáltunk, ráirányítottuk a figyelmet minden nemzetiség megmaradásának alfájára és ómegájára: a nyelvre. Mindezt oly korban, amikor hamis próféták hada harsogta saját korlátoltságának, önfeladásának, beszariságának és árulásainak önfelmentő igéjét: „Magyarul is lehetünk szlovákok, nem is igazán fontos, hogy tudjunk szlovákul, elég az, ha szlováknak érezzük magunkat, ha kötődünk a gyökereinkhez…“ Persze, hogyne, naná, hogy ne/m/…, bizonyos szempontból, ha úgy vesszük… bizony, ők, sőt az elkövetők is áldozatok…
A magyarországi szlovák irodalom, mint csoda
Magyarországi szlovák irodalomról beszélni vagy írni egyre nehezebb. Évtizedekkel a nemzetiségi létünket alapjaiban megrengető, de reményeink szerint végérvényesen soha be nem fejeződő nyelvváltás korszaka után, s egyben emberöltőnyivel túl irodalmunk aranykorán egyre jobban fáj minden őszinte önreflexió. A lehúzott redőnyök szimbolikája mögött lelkünkben halk rekviemek szólnak, pedig nem is olyan régen még mennyire tiltakoztunk az élő halott, eleve(nen) eltemetett státuszunk ellen. A miértekre és hogyanokra persze már akkor nagyban kerestük a válaszokat, amikor maroknyi hazai szlovák irodalmárunk kollektív alkotói válságáról még szó sem volt. A felgyorsult nyelv- és identitásvesztés fagypontja idején tavaszi fecskerajnak képzeltük magunkat; szembeszegülve az elemekkel és áramlatokkal szárnyaszegett vergődésünk rémképe csak valami valószínűtlen szürreális kísértetnek tűnt. Pedig tudhattuk /volna/: Széllel szemben nem lehet… Vagy mégis?
A hálátlan utókor sok rosszat elmondhat rólunk, titulálhat minket álmodozó őrülteknek, a realitás talajáról elrugaszkodott, finom-lelkű firkászoknak, vagy akár izmusokkal nem eléggé beoltott, a korszellem hyper-szuper-post-poszt-pózoló modernitását meg sem közelítő, lelkes-jóhiszemű amatőröknek is, de azért azt, hogy mi legalább megpróbáltuk, nem vitathatja senki. Mint ahogyan azt sem, hogy messze túlmutattunk a kirakat-politikás majom-parádén, a túlpúderozott, minden-nagyon-jó - minden-nagyon-szép nemzetiség-képen, és hogy a lényegre fókuszáltunk, ráirányítottuk a figyelmet minden nemzetiség megmaradásának alfájára és ómegájára: a nyelvre. Mindezt oly korban, amikor hamis próféták hada harsogta saját korlátoltságának, önfeladásának, beszariságának és árulásainak önfelmentő igéjét: „Magyarul is lehetünk szlovákok, nem is igazán fontos, hogy tudjunk szlovákul, elég az, ha szlováknak érezzük magunkat, ha kötődünk a gyökereinkhez…“ Persze, hogyne, naná, hogy ne/m/…, bizonyos szempontból, ha úgy vesszük… bizony, ők, sőt az elkövetők is áldozatok…
Ragozhatnánk tovább is a témát, a makro- és mikro társadalmi közeget, ecsetelhetnénk még a hazai szlovákok általános állapotát, közben okkal-joggal szidhatnánk az elmúlt évszázad politikai, oktatási és egyéb rendszereit, mai magyarországi szlovák irodalmunkkal kapcsolatban azonban a legfontosabb, hogy minden eddig felemlegetett (és jó sok egyéb) nehézség ellenére létezik. Mondhatnánk csodával határos módon, ami persze nem lenne teljesen igaz, mert a hazai szlovák irodalom puszta léte is maga a csoda.
X X X
A hosszasabb történelmi áttekintést most ugyan mellőznénk, de azért mégiscsak meg kell, hogy említsük: szlovákjaink irodalmi-, illetve alkotótevékenysége jelentős hagyományokkal bír. Időben legalább 250-300 évet visszalépve, a szlovákság Alföldre való települése időszakából kiemelkedik a Szarvason tevékenykedő Matej Markovič. Gyökereinket felidézve nem feledkezhetünk meg az Európa-szerte ismert Samuel Tešedíkről, és a nyomdokaiban járó Štefan Jančovičról, valamint a műveit főleg latinul és bibliai cseh nyelven író Pavel Valaskýról sem.
Békéscsabán egy évszázaddal később, az első világháború után a szláv nyelvek és irodalmak szakértője Karol Straka (Ľudovít Seberíni néven) mint a Čabiansky kalendár (Csabai Kalendárium) kiadója írta be magát irodalmunk történetébe. Ebben az évkönyvben jelentek meg népi íróink (pl. Ján Gerči, Ján és Ondrej Korbeľ, Jozef Ondrej Markuš és Štefan Hudák) mind művészileg, mind pedig nyelvileg egyszerűnek, s mégis igen jelentősnek mondható versei és rövid prózái. A népi írók többsége a háború utáni csehszlovák-magyar lakosságcsere során elhagyta az országot. Sok „szakértő“ szerint a lakosságcsere a fő oka minden későbbi bajunknak, ezzel magyarázzák azt is, hogy a hazai szlovák irodalmi élet évtizedekre megszakadt. Egyesek mintha szándékosan feledkeznének meg arról a tényről, hogy hazai szlovákságunknak az áttelepültekhez képest többszöröse itt maradt. Bajaink igazi forrása sokkal inkább az igazi, tehát nemcsak elnevezésében, hanem tartalmában és szellemiségében is szlovák (igen, egynyelvű szlovák) iskolák évszázados krónikus hiánya. A háború utáni időszakban az egyetlen fecskét a Hrušky mamovky Špiakovej (Spiak anyó körtéi) című irodalmi kiadvány jelentette 1955-ben, amelyik a szlovák szövetség által kiírt irodalmi pályázat díjazott műveit tartalmazta.
Több évtizednyi csend után, a 20. század hetvenes éveinek közepétől - a nemzetiségi könyvkiadói politika kedvezőbb légkörében - egy új, napjainkig meghatározó szerepet betöltő nemzedék első próbálkozásaival kezdtek kialakulni a művészileg igényesebb irodalmi élet alapjai. Határkőnek az 1978-ban megjelent Výhonky (Hajtások) című első antológiájukat tekintjük, amelyik Alexander Kormoš, Gregor Papuček és Juraj Marik verseit, valamint Pavol Kondač és Michal Hrivnák prózáit tartalmazza. Az „antológiások“ úttörését egy reményteli, meredeken felfelé ívelő pálya követte, rövid időn belül néhány további közös, illetve tucatnyinál is több önálló vers- és prózakötet jelent meg. A hazai szlovák irodalom aranykorának számító nyolcvanas években az említett szerzők mellett kétségkívül jelentősnek mondható művekkel járult hozzá a csodához például Pavel Samuel, Juraj Antal-Dolnozemský, Oldřich Kníchal, Mária Fazekašová, Andrej Medveď, Zoltán Bárkányi-Valkán (és reményei szerint egy kicsit e sorok szerzője is).
A legutóbbi évtizedek néhány szerzőnk esetében a már említett alkotói válságot hozták magukkal, egyesek mintha elkedvetlenedtek volna, míg mások a publikálás és könyvkiadás nehézségeire panaszkodnak. Egyik neves szerzőnknek, az újkori hazai szlovák irodalmi élet talán legmeghatározóbb személyiségének például öt kézirata vár több évtizede kiadásra. Ha őszinte válaszokat várnánk arra a költői kérdésre, hogy egyesek miért csak az íróasztalfióknak írnak, az alkotói válság mellett vagy helyett a nemzetiségi könyvkiadói politika válságáról is szólnunk kellene. Túl egyszerű lenne ugyanis a megváltozott korszellemre, életérzésre és viszonyokra hárítani a felelősséget. Mint ahogyan az sem teljesen igaz, hogy manapság egyre kevésbé érzik fontosnak, hogy kiálljanak a szavak barikádjaira. Egy-két örvendetes kivételtől eltekintve (pl. Eva Fábiánová és Zlatko Papuček) újabb szerzők nem igazán jelentkeznek, de azért a hazai szlovák irodalom, mint csoda még tart. Félő, hogy már nem sokáig.
Imrich Fuhl
Slovenskí autori v PolíSz-e
Spoločensko-literárny magazín PoLíSz zaradil do svojho septembrového čísla preklady diel slovenských autorov v Maďarsku. „Kedysi početná komunita Slovákov v Maďarsku bola v minulom storočí najviac postihnutá asimilačnými tlakmi. Prejavilo sa to v kvantitatívnej aj v kvalitatívnej úrovni ich literárnej tvorby,“ píše vo svojom úvode Imrich Sedlák. O súčasnej situácii a o tom, ako sme sa k nej dostali, napísal úvahu Imrich Fuhl, ktorý je v časopise zastúpený aj básňami. Okrem neho tu nájdeme básne od Juraja Dolnozemského, Gregora Papučka, Alexandra Kormoša, Evy Fábiánovej a Oldřicha Kníchala, ktorý je v zbierke zastúpený aj novelou. Spomedzi prozaikov nachádzame výber z diel Zoltána Bárkányiho Valkána, Michala Hrivnáka a Pavla Kondača. Výber zostavil Konrad Sutarski. Literárny a kultúrny časopis PoLíSz vydáva Združenie Dielne Kráter. Diela slovenských autorov z Maďarska sú uverejnené v 37. čísle časopisu, v rubrike Spolu je lepšie. Časopis si môžete zaobstarať v Budapešti, v knihovníctve Kráter.
(ef-luno)
Magyarországi szlovák szerzők
a PoLíSz irodalmi folyóirat 2011. szeptemberi számának
„Együtt jobb” etnokulturális rovatában
A PoLíSz irodalmi folyóirat megvásárolható az újságárusoknál és a nagyobb könyváruházakban, valamint a Kráter Könyvesházban (1072 Budapest, Rákóczi út 8/a.)
EGYÜTT JOBB!
MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK ETNOKULTURÁLIS ROVATA
IV. RÉSZ
Konrad Sutarski: Bevezető (Sutarski Szabolcs fordítása)
Imrich Sedlák: A magyarországi szlovák irodalomról (tanulmány - Zoltán B. Valkán fordítása)
Imrich Fuhl: A magyarországi szlovák irodalom, mint csoda - Széllel szemben nem lehet… Vagy mégis? (tanulmány)
Juraj Antal Dolnozemsky: Így van ez, Ezt ne feledd (versek - Imrich Fuhl és a szerző fordításai)
Pavol Kondač: Elkésett visszatérés (kisregényrészlet - Zsembery Teréz fordítása)
Michal Hrivnák: Akt, Új dalunk, Tél a völgyekben (elbeszélés részlet, versek - Eva Fábiánová és Imrich Fuhl fordításai)
Gregor Papuček: A gondolatok konyhájából, Szülőfalumhoz, Valahol Európában, Álom, Esténként (Imrich Fuhl és a szerző fordításai)
Oldřich Knichal: A határon, A jászolnál, Imperatívuszok, Életfogytiglan (novella, versek - Imrich Fuhl, Alexander Kormoš és Eva Fábiánová fordításai)
Zoltán Bárkányi Valkán: Ötven év (naplótöredékek)
Alexander Kormoš: Anyajegy, Dalaim, Zsákutcában, Ikercsillag (Imrich Fuhl fordításai)
Imrich Fuhl: Hozzád térek vissza, Csönd-szó, Befalazva, Állatkert, Staféta (versek)
Eva Fábiánová: Barátok, Öreg karácsonyok és fiatal újévek fényeinél (versek)
A magyarországi szlovák szerzők életrajzai (Összeállította: Alexander Kormoš)
Budaházi István: A magyarrá válás útjai (tanulmány)
Pátrovics Péter: Szláv pokol Pesten. Egy sokoldalú életmű nyomában - könyv Ján Kollár munkásságáról (recenzió Kiss Szemán Róbert kötetéről)
Csontos Márta: Titkok harangja, Válaszfal (versek)
Alexander Kormoš
Magyarokhoz
(A magyarországi szlovák irodalom margójára)
Ha nem tudjátok meggyógyítani
halálos sebeinket,
akkor legalább ne tépjétek fel őket.
Lenyestétek szárnyainkat, hogy
ne röpülhessünk át a rozzant kerítésen.
Becsületes és szorgalmas szlovák őseink
szellemi üzenetét megőriztük és tovább vittük.
Megtanultuk a túlélés mesterségét
minden oldalú elnyomás alatt,
most pedig hagyjatok minket
méltósággal meghalni.
Ha pedig Závadákra van szükségetek,
akkor minket hagyjatok ki a játékból.
Természetes asszimiláció nem létezik,
csak objektív vagy szubjektív torzulások.
Tájházakban, múzeumokban és könyvtárakban
temettétek el
pótolhatatlan kultúránk emlékeit,
de a kozmikus méretű szégyen a tietek.
Pilisszántó, 2011. augusztus 30.
Oldřich Kníchal
Életfogytiglan
(Na doživotie)
Életre vagy ítélve rég,
egy szűk cellában töltöd,
színpadot is kaptál hozzá,
s egy egész emberöltőt.
Ha meguntad már szereped,
s az élet meggyalázott,
fellebbezhetsz még a szelíd,
kegyelmes halálhoz.
Utoljára visszanézel
az elmúlás küszöbéről
az arcra, mely egykor csókolt,
test a testből, vér a vérből.
A mélységbe
(Do hĺbky)
Lemerülni a vad mélységbe,
jó példát mutatni,
gyöngykagyló után bátor szívvel
nyomozni, kutatni.
Az öblök rejtekén úszkálni,
hol az igazgyöngy érik,
vitetve a közömbös árral
a teljes reménységig.
Kibírni lég nélkül, százszor is
merülni a mélybe,
folyton csak lefelé süllyedni,
tenger fenekére.
Délibáb
(Fatamorgána)
Száguldó ménesek, porfelhő, délibáb,
e tágas puszta a híres Hortobágy.
Távolban a mesés kilenc lukú híd
felidézi bennem Kosztka-Csontváryt.
Egy fiatal csikós fiatal ménen,
karikás ostor van ügyes kezében.
Egyszer csak döbbenten rácsodálkozik:
kezében az ostor kapává változik.
Felszántva az egész tágas Hortobágy:
engem is elragadt a magyar délibáb.
Imperatívuszok
(Imperatívy)
kidobálni a trójai lovakat
erősíteni őrséget várakat
sarkára lépni Achilleusznak
míg a kürt hangjai el nem alusznak
Sámson haját újra növeszteni
szakadjon le a ház és bilincsei
*
tűzben tartott kézzel vágyod
kinyögni az igazságot