Hrivnák Mihály: Áchim L. András és a szlovákok
„Tótba ojtott magyar ember” ● Mennyiben volt szlovák és mennyiben volt magyar, mennyiben volt egyszerre ez is, meg az is? ● Egyértelmű színvallását nemzetiségéről sokszor figyelmen kívül hagyják. ● Nála „a magyar haza” fogalma nem csupán az államalkotó nemzetet jelenti. ● Szlovák a szó hétköznapi értelmében.
Áchim L. András (1871-1911), békéscsabai agrárpolitikus, országgyűlési képviselő bronz mellszobrának felavatásán 2014. március 26-án Budapesten, a Városligetben, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum szoborsétányán többek között beszédet mondott Hrivnák Mihály, a Budapest XII. kerületi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. A szoboravató ünnepségen az előre elkészített szövegből - az idő korlátozott volta miatt - csak kis rész hangzott el. Az a tény, hogy a szobrot néhány héttel átadása után ismeretlen tettesek megrongálták, a Hrivnák Mihály által megfogalmazott gondolatokat még aktuálisabbá teszi, ezért a szoboravatóra tervezett beszédet teljes terjedelmében közöljük.
Megrongálták Áchim L. András szobrát Budapesten
http://www.oslovma.hu/index.php/sk/aktuality/151-aktuality3-aktuality3/1165-pokodili-podstavec-busty-ondreja-l-achima
Tisztelt Alelnök Úr, elnök urak, Őexcellenciája¸ a Szlovák Köztársaság Nagykövete, a Szlovák Köztársaság Főkonzulja, Hölgyeim és Uraim!
Közismerten Áchim L. András a magyar és a szlovák nép újkori közös történelemének egyik legvitatottabb alakja. Jellemzően - s ezt mi tesszük hozzá - ezen belül még nemzetisége sem tisztázott egyértelműen mind a mai napig. Az elmúlt száz év folyamán a közvéleményt hol nyíltan, hol pedig visszafojtottan, de mindvégig szinte folyamatosan foglalkozatta Áchim személyisége, időnként éles vitára adva okot. Érdekes módon, nem így a csabai gazda etnicitásának kérdése. Erről mintha a társdalom megfeledkezett volna. A közfelfogás szerint a nemzeti hovatartozás rendszerint 
- kimondatlanul is - másodrangú dolog. E felfogásnak megfelelően akár belenyugvással is nyugtázhatnánk Áchimmal szembeni ez irányú tartozásunkat. A dolog természetéből adódóan azonban minél jelentősebb történeti alakról van szó, gyakorlatilag annál inkább elvárható, ha nem éppen kötelező a személyiségét övező bárminemű misztérium eloszlatásának legalábbis a kísérlete, beleértve természetesen a nemzetiséggel kapcsolatos bizonytalanságokat. Áchim L. András kétséget kizáróan rendkívüli személyiség, az adott történeti korszaknak, legalábbis egy bizonyos szempontból meghatározó egyénisége volt. Nemzetiségének tisztázása útjában megítélésünk szerint elsősorban nem a bizonyítási lehetőségek, eszközeinek hiányossága áll. A nehézség inkább az, hogy az Áchim-jelenség - mint etnikai értelemben vett szociális „képződmény” - eddig kevésbé észrevételezett, ám magasabb rendű formájával állunk szemben. Ugyanis a csabai gazda esetében a kérdés nem egyszerűen az, szlovák vagy magyar volt-e a nemzetisége? Hanem az, hogy mennyiben volt szlovák és mennyiben volt magyar. Esetleg mennyiben volt egyszerre ez is, meg az is. Ezzel szemben - amennyiben egyáltalán figyelmet szenteltek e kérdésnek - jobbára csak a magyar történetírás részéről szinte kivétel nélkül mindig kizárólagosságra törekedtek a dilemma megoldását illetően. Az ilyen próbálkozások Áchim estében pedig eleve gyanút keltenek. Akkor is, amikor a kortársak a csabai gazdát a pejoratív tót jelzővel illetik. De akkor is, amikor őt egyenesen magyarnak mondják. Jóllehet ez utóbbi esetben nem is mindig nacionalista indíttatásból, hanem az érintett magyar kötődéseire való tekintettel, talán mérlegelés nélkül, meggyőződésből tették ezt. Szabó Dezső korának ismert írója mondja róla, hogy a magyar földet az egyetemes magyarság hazájává akarta tenni, s hogy a 18. század közepén kezdődő magyar feltámadás legjobbjainak szent hagyományát folytatta a magyar parasztság felemelésére. A magyar virrasztás legtisztább, leghatalmasabb lángjának mondja őt. Ám amikor Molnár József a 2002-ben megjelent Áchim L. András élete és halála c. könyvében 
kategorikusan kijelenti, hogy a parasztkirály mindig magyarnak vallotta magát, nem lehet nem észrevenni e szavak hamis csengését és a mögöttes szándékot.
Számon kérik tőle a nemzetiségi jogokért való határozottabb kiállását
Külön figyelmet érdemel Áchim nemzetiségét illetően a szlovák felfogás, a szó legtágabb értelmében. A kortársak, legalábbis az általunk eddig feltárt forrásanyag tanúsága szerint, esetenként ugyan számon kérik tőle a nemzetiségi jogokért való határozottabb kiállását, de szlovákságát sosem kérdőjelezik meg egy pillanatra sem. Sőt halála kapcsán az egyik alföldi szlovák lap arról ír, hogy szlovák szellemiségét mindvégig megőrizte. Ugyanakkor feltűnő, hogy a szlovák utókor, ha egyáltalán figyelemre méltatja nagy fiát, elmagyarosodott szlováknak tartja, és legfeljebb még fő jellemzőjeként lázadozó természetét emlegetik. Jellemző, hogy némely szlovák lexikon róla kizárólagosan mint magyarról beszél, nevének is csak magyar változatát tünteti fel. (Csak halkan és zárójelben kérdezem, netán e minősítés állta volna útját annak, hogy szélesebb együttműködés alakuljon ki a mai ünnepségünk kapcsán?)
Nos, mint látni, a kép meglehetősen bonyolult és ellentmondásos, akár horizontális vagy vertikális síkon vizsgálódunk. Ezért mi a parasztkirály halálának centenáriuma kapcsán nemzetiségi hovatartozása kérdésének külön figyelmet szenteltünk. Ennek eredményeképpen szerényebb könyv íródott. (Éppen e napokban jelenik meg. Szerzője Hrivnák Mihály, címe: Áchim és a szlovákság - a szerk. megjegyzése.) A könyv lényegét 
próbálom önök elé tárni néhány percbe sűrítve.
Az alapvető problémát a vitatott kérdést illetően mi abban látjuk, hogy kevés az Áchim szlovákságát egyértelműen bizonyító forrásanyag. De még sajnálatosabb az, hogy ugyanakkor a csabai gazda egyértelmű színvallását nemzetiségéről sokszor figyelmen kívül hagyják, a kristálytiszta fogalmazást sem értik vagy inkább félremagyarázzák azt. Mint például az 1905. évi parlamenti szűz beszédében tett kijelentését, mely szerint az országgyűlési képviselő „tót” gazdának mondja magát, vagy pedig az 1908-ban a nagyváradi bíróság előtt tett vallomását, amikor oly feltűnően tüntet szlovákságával. De az elemzők rendszerint figyelmen kívül hagyják a parasztkirály szlovák környezetét, melyben egész életét élte, e környezet azon konkrét elemeit, amelyek kétséget kizáróan utalnak szlovákságára. A teljesség kedvéért meg kell említeni még, hogy a félreértések generálásához maga Áchim is hozzájárulhatott - még pedig választékos és árnyalt fogalmazási technikájával. Elegendő talán ha egyetlen példát említünk. A politikus egy alkalommal többek között kijelentette: „Elsősorban magyar vagyok és csak aztán szocialista.” Talán első hallásra meglepő, ha azt mondjuk, hogy itt szó nincsen senkinek a nemzetiségéről. - A szövegkörnyezetében figyelmesen elemezve válik egyértelművé a mondat: mégpedig az, hogy a kijelentés csupán Áchim függetlenségi programnyilatkozata, annak egy része.
A másik oldalon viszont nem téveszthetjük szem elől a már említett Szabó Dezső-féle felfogást az agrárpolitikus magyarságát illetően. Hiszen Áchim nem csak a történelmi gondolkodásában, hanem még inkább aktuális politikai küzdelmeiben szinte egybeforrt a magyar valósággal: követte legnagyobbjait gondolkodásukban és cselekedeteikben. Jóllehet, néha messze meg is előzte ezeket!
Áchim L. András kötődése a magyar kultúrához
Releváns ebből a szempontból a csabai politikus kötődése a magyar kultúrához Ezt nagyszerűen példázza az Ady Endréhez fűződő kapcsolata. Ady művészetét - beleértve természetesen annak eszmevilágát, amely művészet egyben bizonyos értelemben a magyarság addigi legjobbjai haladó eszmeiségének szintézise - magáénak érzi és vallja; „lelkem daloló madarának” nevezi a költőt egyik neki címzett levelében. Vajon kell-e és lehet-e ennél költőibben és meggyőzőbben aposztrofálni kettőjük viszonyát, lelki rokonságát! Bölöni György Az igaz Ady c. könyvében olvashatjuk: „Áchim András, a parasztkirály, aki már megalapította a parasztpártot, Békéscsabán Ady versekkel kél és hál és Pesten parlamenti ülések idején kis kocsmák asztalánál, Adyval borozva és tegeződve Dózsa Györgyös napokat jósol.” (Idézet vége.) Elnagyoltan fogalmazva és némi túlzással talán állíthatjuk, hogy Ady és költészete ilyen értelemben egyben a köldökzsinór funkcióját is betöltötte a befogadó Áchim és a 
magyar kultúra között. Esetükben azonban nem egyoldalú kapcsolatról van szó, hanem kölcsönhatásról. A kutatás szerint Áchim habitusával, cselekedeteivel maga is hatással volt Adyra. Néhány ismert versének és publicisztikájának megírásában bizonyítottan inspirálta őt. S ez nem véletlen. A kettőjüket összekötő nézetazonosság és barátságuk alapja a költő a Magyar jakobinus dala c. költeményében megénekelt mindigre közösnek mondott „magyar, oláh, szláv bánat.” Ennek figyelembe vételével teljesen világossá válik, hogy a két eszmeóriás - etnicitásán felülemelkedve - nemzetek feletti eszmeiségében találkozik és lép szövetségre egymással.
A 20. század elei történelmi Magyarország nacionalista feszültségekkel terhelt világában csak kevesen tudtak azonosulni ezzel a magatartással. Áchimot sem értették, nem tudtak mit kezdeni úgymond „magyarságával”. Ehhez még hozzáteszem nyomatékkal: sokszor még ma sem értik őt sem a határokon innen, sem pedig a határokon túl. Nem értik, hogy Áchim nem szlovákként vagy magyarként, hanem egy magasabb rendű eszme jegyében folytatója „a szent hagyománynak”, a magyar földet elsősorban nem az egyetemes magyarság, hanem a kisemmizettek hazájává kívánta tenni. Nála „a magyar haza” fogalma - leegyszerűsítve - nem csupán az államalkotó nemzetet jelenti, hanem magába foglalja a történelmi Magyarországon élő minden más etnikumot is. Következésképpen a Magyar Parasztpárt megalapítójánál, miképpen Adynál sem a „magyar parasztság felemelkedéséért folytatott szent hagyomány” továbbvitelének mozgatórugója, még kevésbé a magyar nép iránti szimpátiájának eredője sem a nemzeti eszme, hanem ennél 
magasabb rendű eszmeiség. - Emberiessége, szociális érzékenysége mellett talán éppen a származásából eredő demokratizmusa játszott ebben szerepet.
Megőrizve etnikai identitását képes volt azonosulni a magyar valósággal
Áchim (Adyval együtt) felfogásával és magatartásával messze kiemelkedik kortársi közül, világítótoronyként magaslik a világháború felé sodródó militarista Európa zavaros tengerén. Más kérdés az, hogy „jelzéseire” a középkori félfeudális társadalmi viszonyokban vergődő országban nem, vagy csak alig akadt vevő.
Fogalmazhatnánk ekképpen is: Áchim L. András politikusként cselekedeteiben se nem szlovák, sem nem magyar, hanem mindenek előtti demokrata, Ember volt. Olyan demokrata, aki ebbeli érzelmeit képes volt kiterjeszteni más, itt élő népek (nemzetiségek) elnyomott rétegeire is. Erre képessé tette az általános emberi értékek iránti fogékonysága, miképpen nyitott volt más népek szellemi és egyéb értékei iránt is. A helyzeténél fogva is, mivel sorsközösségben élt a magyar néppel, a saját népi kultúrája mellett természetszerűen a magyarság kultúrája állt hozzá a legközelebb. S ez a viszonyulása, a szociális azonosulásával egyetemben, nála egyszer s mint a magyar nép iránti érzelmi kötődéssé alakult. Miért ne lehetne hát Áchim - szlováksága ellenére - folytatója azoknak a magyar hagyományoknak, amelyeken - még ha jobbára csak autodidakta módon - maga is nevelkedett?! Ez se nem többet, se nem kevesebbet, csupán azt jelenti, hogy megőrizve etnikai identitását képes volt azonosulni a magyar valósággal, amelyek aktuális társadalmi, politikai történéseinek egyszer s mindenkorra maga is cselekvő részesévé vált.
Ám, összegezve az eddigieket talán nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy Áchim a szó hétköznapi értelmében szlovák volt. Közszereplőként pedig minduntalan hangoztatta a magyar haza iránti lojalitását és kötődését a magyarsághoz. Szinte biztosra vehető, hogy e kötődése nem mond ellent a saját nemzetisége iránt táplált érzelmeinek. Egyrészt taktikai okai lehettek, másrészt az összefüggésben lehetett a magyar hazafiság korabeli értelmezésével a történelmi Magyarország területén élő nemzetiségek körében. De minden bizonnyal magában foglalja a kettős identitás elemeit is, hiszen Áchim főképpen mint politikus, de egyébként is legalább annyira kötődött a magyarsághoz, mint nemzetiségéhez. Ez a kötődés egyben hazafiságának talán a legjellemzőbb összetevője, meghatározó eleme.
Áchim emberi magatartásában - hibáival együtt -, esetenként politikusként is sok vonatkozásban meghaladta korát. Kortársai rendkívüli egyéniségével szemben a legtöbb esetben értetlenül álltak. Sőt a nemzetiségi acsarkodások tobzódása idején, a törtető, helyezkedő, dzsentri világ kellős közepén a magyarkodók minden bizonnyal nehezen viselték, hogy a „tót gazda” velük egy sorban, egyenrangú félként vesz részt a magyar politikai aréna küzdelmeiben. Ugyanakkor a határozott kiállású, sokszor szinte lehengerlő szónoki képességekkel rendelkező, paraszti tömegeket maga mögött tudó alföldi parasztkirályt nehéz lett volna a magyar politikai életből kiiktatni. A megoldás magától kínálkozott: szalonképessé kell őt tenni a nemzeti hovatartozását illetően. Ezért a nagy igyekezet, hogy a tót gazdából magyart kreáljanak. S ehhez az ötletet, segítséget is elsősorban aligha nem maga Áchim szolgáltatta árnyalt, könnyen félre érhető megnyilvánulásaival magyar kötődéseit illetően. Azt, hogy 
mennyiben tette ezt reflexszerűen, esetleg identitászavarában, vagy éppen tudatosan, taktikai meggondolásból, a kutatás egyértelmű választ erre a kérdésre mind a mai napig nem adott.
Szlovák a szó hétköznapi értelmében
Áchim szlovák származását a magyar történetírás ma már általában nem vitatja. Ám aligha vitatja bárki is, hogy az országgyűlési képviselő ízig-vérig magyar agrárpolitikus volt. A közéleti gondolkodása, tevékenysége elsősorban a magyar paraszti valóságban gyökeredzik, e világ megváltoztatásáért szállt síkra. Ezért teljes joggal megilleti őt a méltó hely a magyar történelem nagy alakjainak panteonjában. Legfeljebb csak az lehet a vita tárgya, hogy a csabai gazda ténylegesen milyen mértékig volt szlovák a szó hétköznapi értelmében: életvitelében, szokásaiban, gondolkodásában és érzelmeiben. Fontos tudni azonban, hogy a parasztkirály politikáját arra a tömegbázisra építette, amelynek - legalábbis kezdetben - jelentős, ha nem a nagyobb részét a békési szlovák, román stb. szegény parasztság képezte. És ne feledjük azt sem, hogy a csabai, sőt az alföldi szlovákok körében egyszerűen „csak” „náš Ondriš” - a mi Andrisunk - volt a neve. Halálában is az maradt, hiszen a csabai szlovákok saját halottjaként temették őt, oly módon, ahogyan csak a legközelebbi hozzátartozójukkal tették ezt. A rátarti büszke csabai szlovák nép szemszögéből nézve vajon dukált volna-e a renegát Áchimnak a Molnár által is leírt módra, azaz „tót pompával” megrendezett temetés?!
Ide, fejtegetésünk legvégére kívánkozik Ady egyik kijelentése. Amikor a „tót” gazdát 1905 februárjában megválasztják Békéscsaba képviselőjének, a költő rögtön cikket ír a Budapesti Naplóban és mint „érdekes egyéniséget” mutatja be: - „tótba ojtott magyar embernek” mondja őt! Találóbban és tömörebben aligha lehetne kifejezni Áchim L. András etnikai és politikusi lényegét. Persze, az Ady-alkotta metaforát lehetne értelmezni (pontosabban, lehetne okoskodni felette) vajon az oltványban mi a meghatározó, mi benne a domináns - az alany-e, vagy pedig az oltóvesző… Csakhogy ebben az esetben elkerülnénk a lényeget. Azt ugyanis, hogy a két összetevő egyesüléséből új minőség jön létre. Ám ahhoz, hogy ez megszülethessen, mindkét komponens egyformán nélkülözhetetlen!
Aligha véletlen, hogy a kortársak közöl éppen Ady, a Dózsa György unokája vagyok én… és a Magyar jakobinus dala c. versek szerzője az, aki a legjobban közelíti meg az igazságot, illetve fogalmazza meg az Áchim-jelenség lényegét.
Tisztelt ünneplő közönség! Most, amikor elhelyezzük Áchim L. András - Ondrej L. Áchim mellszobrát itt, a Vajdahunyad várban, a szoborsétányon, történelmi nagyjaink sorában, megnyugvással kijelenthetjük, hogy a csabai gazda végül is a helyére került a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.