salgve01KépgalériaVetélkedő a Salgótarjáni Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, valamint a Salgótarjáni Szlovákok és Barátainak Köre szervezésébenA vetélkedő után felléptek a Mihálygergei Dobroda Hagyományőrző Csoport tagjai és a klenoveci (klenóci) VEPOR Folklór Együttes énekesei és harmonikásai.

A Salgótarjáni Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, valamint a Salgótarjáni Szlovákok és Barátainak Köre szervezésében 2014. december 12-én vetélkedő volt a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. A vetélkedőre hat civil szervezet küldte el három fős csapatát:
- Magyar-Finn Baráti Társaság,
- Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület,
- Mihálygergei Dobroda Hagyományőrző Csoport,
- Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviselete,
salgve04- Salgótarjáni Szlovákok és Barátainak Köre,
- és a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesülete.

A vetélkedő témája Szlovákia és Nógrád megye szlováksága volt, a kérdésekre írásban és szóban is kellett válaszolni. Voltak szlovák városok, szlovák és magyar politikusok, valamint Nógrád megyei szlovák lakta községekről fotók értékelése, s nem utolsósorban bizonyítani kellett a csapatoknak a szlovák, illetve szláv nyelvtudásukat is. A kérdéseket Homoga József állította össze és ő volt a vetélkedő játékvezetője is. A nagyon jó hangulatú program eredményhirdetéssel és ajándékok, valamint oklevelek átadásával zárult. A vetélkedő győztesének a Salgótarjáni Szlovákok és Barátainak Köre csapata bizonyult, második a salgve03Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület, harmadik a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület csapata lett.

A vetélkedő után került sor a folklór műsorra, melynek szereplői a Mihálygergei Dobroda Hagyományőrző Csoport, valamint a klenoveci (klenóci) VEPOR Folklór Együttes énekesei és harmonikásai voltak. A jelenlevő mintegy hatvan fős közönség nagyon jól szórakozott. A sikeres est végén felcsendült a „Csendes éj” és a magyarországi szlovákok himnusza - szlovákul és magyarul.

Homoga József
és P. Tóth László felvételei

Képgaléria
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.689592247806421.1073741929.147596498672668&;type=1

salgve06
salgve07
„Csendes éj” szlovákul - Regionális nemzetiségi nap
http://www.oslovma.hu/index.php/sk/magyarul/170-magyarul1-magyarul1/1255-csendes-ej-szlovakul-regionalis-nemzetisegi-nap

hangszoro 01
SLOVÁK V MAĎARSKU / MAGYARORSZÁGI SZLOVÁK

Nezávislý slovenský portál v Maďarsku / Független magyarországi szlovák portál
Prevádzkovateľ a redaktor portálu založeného v roku 2011 / A 2011-ben alapított portál üzemeltetője és szerkesztője:
Imrich Fuhl / Spol. Slavio / slaviobt@gmail.com /Fuhl Imre / Slavio Bt. / oslovma@oslovma.hu / +36 20 316 7402

Uverejnené materiály vyjadrujú v prvom rade mienku autorov a v záujme plurality názorov nemusia byť v súlade so stanoviskom redakcie,
ale predovšetkým so zásadou rešpektovať právo iných na vyjadrenie vlastného, čo aj rozdielneho názoru.

hangszoro 02