Ovocinár z Turca medzi békešskými Slovákmi
Známy učiteľ, záhradkár, ovocinár a včelár Ján Vilím (1800-1871) napísal učebnicu Kratičká história prirození, knihu Ovocinárstvo alebo stromové hospodárstvo k prospechu a poučení pre pospolitý ľud a mládež, ako aj ďalšie práce, ktoré zostali v rukopise. - U svojich žiakov slovenčinu kládol na prvé miesto...
Zaslúžilým učiteľom a ovocinárom na Dolnej zemi bol o. i. Ján Vilím. Narodil sa 19. januára 1800 v Bystričke v Turci. Základné vzdelanie získal v Bystričke a Necpaloch. Gymnaziálne štúdium absolvoval na evanjelickom gymnáziu v Ožďanoch a v Levoči. Filozofiu študoval v Prešove, kde absolvoval aj rok teologického kurzu. V rokoch 1821-25 bol učiteľom v Carei v Satmárskej župe.
Ján Vilím v roku 1825 prišiel medzi Slovákov v Békešskej stolici, a to najskôr do Poľného 
Berinčoku, kde zotrval ako učiteľ do roku 1842 a od tohto roku až do konca života pôsobil ako učiteľ a ovocinár v Békešskej Čabe. Bol vynikajúcim pedagógom, pri vyučovaní prírodopisu žiakov často sprevádzal do prírody a viedol ich k tomu, aby vnímali jej krásu a získali k nej cit a vzťah. Vedomosti žiakov, učebné predmety a celkové vyučovanie spájal s praktickými potrebami pre život. Pochvalne sa o jeho vyučovacích metódach a jeho učiteľskej osobnosti vyjadrovali jeho predstavení a rodičia. Okrem základných predmetov učil aj krasopis, kreslenie, telocvik a ovocinárstvo.
V celom okolí bol známy ako záhradkár, ovocinár a včelár. Do tejto činnosti zapájal nielen žiakov, ale aj dospelých. Deti a rodičov zapájal do tejto záujmovej činnosti aj tým, že deti mu do školy prinášali semená a korenáče z ovocia a on im ako protihodnotu odovzdával zaštepené ovocné stromy. Každoročne takto zaštepil a vypestoval stovky ovocných stromov.
Ján Vilím je autorom knihy Ovocinárstvo alebo stromové hospodárstvo k prospechu a poučení pre pospolitý ľud 
a mládež, vydanej roku 1869 v Pešti. V tomto diele učí, ako treba zriadiť a rozmnožovať škôlku, štepiť divo rastúce stromy, presádzať, rezať a ochraňovať ovocné stromy pred chorobami a škodcami. Čistý zisk za predaj tejto inštruktážnej ovocinárskej príručky venoval na nemocnicu v Békešskej Čabe.
Ján Vilím po príchode na Dolnú zem len slabo ovládal maďarčinu, ale rokmi si ju osvojil na požadovanej úrovni. Pritom miloval svoj slovenský materinský jazyk a u svojich žiakov ho kládol na prvé miesto. Okrem slovenského a maďarského jazyka ovládal aj jazyk latinský a jazyk nemecký. Popri uvedených predmetoch Vilím vyučoval aj zdravovedu a medzi žiakmi a rodičmi vykonával osvetovú činnosť. Veľmi dobré výsledky dosiahol účinnou osvetou proti 
tam zaužívaným rôznym poverám, a rovnako aj v zdravotnej osvete. Ako výborný pedagóg od žiakov vyžadoval dodržiavanie poriadku a školskej disciplíny, tak si vybudoval rešpekt nielen u žiakov, ale aj ich rodičov.
Popri náročnej a zodpovednej práci v škole a jeho záľube v ovocinárstve, záhradkárstve a včelárstve, našiel si čas aj na tvorivú činnosť. Už počas pôsobenia v Poľnom Berinčoku napísal učebnicu Kratičká história prirození (Poľný Berinčok 1829). Popri už uvedenom Ovocinárstve... napísal aj ďalšie práce, ktoré zostali v rukopise.
Za zásluhy pri rozvoji záhradníctva, ovocinárstva a včelárstva dostal roku 1871 ďakovný list od Hospodárskeho spolku Békešskej župy a v tom istom roku bol vyznamenaný aj strieborným záslužným krížom s korunou. Pri príležitosti jeho 50-ročného učiteľského pôsobenia mu spevácky zbor čabianskych učiteľov zaspieval k tejto udalosti zloženú pieseň a čabianska evanjelická cirkev mu darovala 200 zlatých. Ocenením jeho zásluh je aj to, že je po ňom pomenovaná jedna z ulíc mesta. Ján Vilím vyučoval až do svojej smrti. Mal šesť detí a z nich dcéry Karolína a Amália boli postupne manželky významného čabianskeho farára a historika Ľudovíta 
Jaroslava Haana. Rodák z Turca Ján Vilím zomrel 19. 6. 1871 v Békešskej Čabe. Ján Jančovic
Wilim János
evangélikus tanító
Bisztricska (Túróc megye), 1800. január 19. - Békéscsaba, 1871. június 19.
Szülei földművesek voltak. Az alsó osztályokat Turócszentmártonban és Osgyánban végezte, ahol kitűnt szerénységével és szorgalmával. Tanítói szerették, segítették és egyengették pályáján. Lőcsén Kupecz és Müller tanárok vezetése alatt folytatta tanulmányait. Eperjesen egyedül Greguss Mihály tartott néha magyar nyelvű előadásokat, így a főiskolát végzett fiatal latinul, szlovákul és németül beszélt, magyarul csak értett.
1821-ben került Nagykárolyba tanítónak, ahol néhány hónap alatt tökéletesen megtanult magyarul, és elsajátította a tanítás gyakorlatát. 1825-ben a mezőberényi evangélikus egyház hívta meg tanítónak. Az itt töltött 17 év alatt olyan érdemeket szerzett a tanítás területén, hogy 1842-ben az ország legnagyobb evangélikus 
gyülekezete Békéscsabára hívta meg tanítónak. Itt az 1842-ben megnyílt „kastélyi iskola” tanítójává választották, ahol évről évre mintegy 200 gyermeket tanított a szülők legnagyobb megelégedésére. Többször lett volna alkalma arra, hogy átmenjen a nagyobb anyagi előnyt nyújtó központi iskolába, de ragaszkodott „saját iskolájához” és tanítványaihoz. Élete végéig itt maradt.
Különös érdeme volt a szépírás, rajzolás készségének kifejlesztése. „Már Mezőberényben is arról volt különösen híres, hogy tanítványai valamennyi más iskolák gyermekeinél szebben tudtak írni és rajzolni. Ő e két ügyességet egyesítette.” Iskolájában ő vezette be elsőként a „testgyakorlatot”. Tanítás közben különböző játékokkal biztosította a 
tanulók részére naponta szükséges mozgást. Életrajzírója - s egyben tanítványa -, Zsilinszky Mihály megállapítja, hogy különösen megragadták tanítója bibliai, egyháztörténeti elbeszélései, melyek után sosem maradt el a röviden összefoglalt tanulság: „legyetek igazak, őszinték, erkölcsösek, jótékonyak, kitartók és akkor boldogulni fogtok” - véste tanítványai fejébe Wilim.
Kertészeti munkássága nagy hatással volt tanítványain keresztül a lakosságra. Faiskolát létesített, oltványokkal látta el a gazdákat. A Békésmegyei Gazdasági Egylet, mint legkiválóbb gyümölcstermesztőt, többször kitüntetésben részesítette.
Wilim János nemcsak jó tanító, de jó hazafi is volt. „Testvéries érzelmek ápolása, józan szabadság és egyenlőség elveinek gyakorlati alkalmazása volt egyik fő törekvése.” A szlovák nyelv mellett tanítványait megtanította magyarul írni, olvasni. Az 1848-49-es nemzeti mozgalom hatására tanítványait és a lakosságot lelkesítve megtanította Petőfi Sándor „Nemzeti dal” című költeményét, majd nemzetőrként Becskereken küzdött a hazáért. A társadalmi élet közkedvelt személyisége volt, az ifjabb és idősebb korosztály egyaránt tisztelte és szerette.
