Oroszlány

Város Komárom-Esztergom megyében. A Vértes-hegység északnyugati lábánál, Tatabányától 15 km-re DNy-ra fekszik. Szokatlanul hangzó nevét a szájhagyomány szerint azért kapta, mert a várúr két rossz lányát tartotta bezárva az erődítmény börtönében („Ó rossz lány…” – hangoztatta gyakran). A valószínűbbnek tűnő magyarázat szerint a település a nevét a Csák család címerállatáról, az oroszlánról kapta. Egyes vélekedések szerint a vár kapuját is két kőoroszlán őrizte. A város közelében fekvő Környén már a római korban is település volt (Quirinum), ám Oroszlányban az ember legkorábbi nyoma a város mai területén az avar korból fogható meg (eltekintve a XIX. század végén talált, néhány nehezen datálható kőeszköztől), erről a két kora avar kori temetőrészlet feltárása (1957, 1973) során előkerült leletek (pajzsdudorok, lándzsahegyek, vaskések, ékszerek, kerámiák, fémabroncsos favödröcskék stb.) tanúskodnak. Első említése 1383-ból való, ekkor Oroszlankew (Oroszlánkő) néven tűnik fel, aztán a XV. században Possesio Orozlankew néven említik egy oklevélben, a Csák nemzetség birtokaként. 1536-ban még feltűnik „Oroszlánkő várának” említése, aztán a török hódoltság idején már nem szerepel a lakott helyek jegyzékében. Forrásainkból mindenesetre kiderül, hogy a török az 1543-as hadjárata során felgyújtotta Tata, Gesztes és Vitány várát is, elképzelhető, hogy Oroszlánkő is erre a sorsra jutott. A XVI. század második felében, ill. a XVII. században a vár és vidéke teljesen lakatlan, neve is „Pusztaoroszlánkő”-ként tűnik fel ekkor. A megújulás a török kiűzését követő betelepítési politika révén köszöntött a vidékre: a terület ekkori birtokosai, az Eszterházyak Pozsony, Nyitra és Trencsén vármegyéből származó szlovákokat telepítettek be a puszta vidékre. A telepesek feljegyzéseiből kiderül, ekkor még láthatóak voltak a vár romjai, de ennek köveit házaik építéséhez hordták szét. A Rákóczi-szabadságharc bukása után a fejedelemhez hű Eszterházy Antal követte urát a száműzetésbe, így birtokai a császárhű Eszterházy Józsefre szálltak. Ezidőtájt a népesség igen alacsony a faluban: mindössze húsz körüli az itt élő jobbágycsaládok száma, ám ez az úrbérrendezés idején már 117 fő jobbágyra valamint 50 fő zsellérre emelkedett. Továbbnézve a demográfiai adatokat megállapíthatjuk, hogy az 1820-as években a falunak 598 lakója volt már, akik a csaknem 200 házban élték nehéz életüket. Az 1848–49-es események utáni jobbágyfelszabadítás némileg könnyített a jobbágyok terhein, ám szűkös bevételeik miatt gyakran kénytelenek voltak a közelben fekvő Eszterházy-birtok számára dolgozni. A nehéz körülmények miatt százak vándoroltak el a vidékről, a helyzetet tovább súlyosbították az első- majd a második világháború emberveszteségei. A szocialista időkben a várost övező széntelepekre tevődött át a hangsúly, (a barnakőszén nyomait már a XX. század elején kimutatták) amelynek nyomán a település 1954-ben városi rangot nyert, és Oroszlány városa az ország egyik legfőbb szénbányászati térségévé vált. Ennek azonban vége: az aknák mára mind bezártak, egyedül a Pusztavámon működő márkushegyi szénbánya tanúskodik még a bányászatról.

Szlovák nemzetiségi tájház

A XIX. század végén épült telkesgazda-házban 1987-ben nyílt meg a szlovák tájház. A háromosztatú lakóház konyháját és szobáit enteriőrszerűen rendezték be, elsősorban a településen gyűjtött tárgyakból válogatva. A kiállított tárgyak közül különösen érdekesek az egykori oroszlányi viseletet bemutató ruhadarabok és a mindennapi élet tárgyi eszközei , de az udvart keresztben lezáró pajtában a földművelés eszközei mellett szekér is látható. A lakóházzal szemben álló nyári konyha és az alatta lévő pince berendezése hűen mutatja be a tejgazdálkodás és a szőlőművelés hagyományos eszközkészletét. Az itteni lakosság csekély jövedelme kiegészítése érdekében hamuzsírfőzéssel, mészégetéssel, fuvarozással is foglalkozott. A kiállítás ezekről a mesterségekről is megemlékezik.