Az intézményesülésben látják a jövőt
A magyarországi szlovákok helyzetéről egy találkozó kapcsán
http://www.ujszo.sk/clanok_tlac.asp?cl=163488
Nagyölved. Június elején Nagyölved és Pilisszentkereszt polgármesterei újabb, hosszú távú együttműködési szerződést írtak alá, megerősítve ezzel a két falu közti, tíz éve tartó kapcsolatot. A szerződés nemzetiségi szempontból is példaértékű, s a találkozón, ahol a pilisszentkereszti vendégek folyékonyan társalogtak szlovákul is, Imrich Fuhl-lal, a budapesti Ľudové noviny főszerkesztőjével tekintettük át a magyarországi szlovákok jelenlegi helyzetét.
Az a beszélgetésünk során szinte azonnal kiderült, hogy a magyarországi szlovákoknak semmi bajuk a szlovákiai magyarokkal, s nem igazán szeretik azokat a politikusokat, akik pont az ő helyzetükre hivatkozva szeretnék a szlovákiai magyarok jogait, intézményeit csorbítani. Miként hamisak és egyoldalúak azok a beállítások is, amelyek erőltetett párhuzamot próbálnak vonni a két népcsoport helyzete között. De például az sem igaz, hogy az 1947-es lakosságcsere-egyezményt követően minden magyarországi szlovák csak úgy magától, minden előzmény nélkül, önként és dalolva jött volna Szlovákiába. Imrich Fuhl elmondta: ismer olyan családokat, akiket a saját papjuk űzött el pont a szlovákságuk miatt a falujukból, ahol kétszáz éve éltek az őseik. „Ugyanakkor nem arról híres a szlovák politika, hogy támogatná a külhoni szlovákokat, ugyanis - pont a magyarokra hivatkozva - a kisebbségi ügy belügynek számít, úgy vélik, mindenki oldja meg a saját háza táján. Ezt csak részben tudom elfogadni, miszerint ott kérek támogatást, ahol adót fizetek. Viszont ezzel együtt sincs semmi kivetnivaló abban, ha egy állam akár pénzzel is támogatja egy másik államban élő kisebbségét. Már az is nagy eredménynek számít, hogy egyáltalán megalakult a Határon Túli Szlovákok Hivatala. Tehát, hogy nem százféle minisztériumi és egyéb fő- és alosztály közt aprózódnak fel a külhoni szlovákok ügyei. Például Pozsonyból évek óta hangoztatnak egy bűvös számot, 3 millió koronát, amit a magyarországi szlovákok támogatására fordítanának, s amit a Magyarországi Szlovákok Szövetségének Lipa Alapítványán keresztül folyósítani is lehetne, ám a pénzt tudtommal eddig a pillanatig sem kaptuk meg, noha tényként jelentették be, többször is. Sőt, már tízmilliós összegekről is beszéltek. Ha minden igaz, a hárommillió konkrét felhasználására a közeljövőben pályázatot írnak ki“ - mondja a főszerkesztő.
Kisebbségi önkormányzatok
Jelenleg Magyarországon tizenegy megyében kb. 110 településen élnek szlovákok jelentősebb számban, mégpedig szórványban, nem összefüggő tömbben. Hogy pontosan mennyien is vannak, az a főszerkesztő szerint több adat ellentmondásos volta miatt is csalóka, Imrich Fuhl leginkább a becsült adatok helyességében bízik. A legutóbbi népszámlálás szerint a szlovák nemzetiségi kultúrához, hagyományokhoz kötődők száma 26.631 volt, de a politika és a többségi társadalom által is elfogadott létszám 100 - 110 ezer fő. (A különbség egyebek mellett abból adódik, hogy a kisebbségi kötődéssel összefüggő „szenzitív” kérdésekre a válaszadás a népszámlálás során nem volt kötelező.) A kisebbségi önkormányzati rendszerben természetesen a szlovákok is képviseltetik magukat, ám Imrich Fuhl azt mondja, jobb, ha senki se irigyli tőlük ezt a rendszert. Valós hatalmuk, pénzük ugyanis nincs, jóval kisebb döntési jogkörrel rendelkeznek, mint a települési önkormányzatok. Ha például Pilisszentkereszten a helyi önkormányzat évente 200 millió forint körüli összeggel gazdálkodik, a kisebbségi csak cca. 700 ezer forinttal. Ugyanakkor a pilisszentkereszti szlovákságnak (a falut szlovákul Mlynky-nek hívják) egyedülálló a helyzete: Magyarországon ez az egyetlen település, ahol több mint ötven százalékban hivatalosan is szlováknak vallja magát a lakosság. „Ez azért nagy szó, mert országosan egyre kevesebben vállalják fel például népszámláláskor is a nemzetiségüket. Ősszel újra kisebbségi önkormányzati választások lesznek, de sokan nem szeretnének kisebbségi választóként a névjegyzékbe kerülni. Ezt az idősebbek például a rossz történelmi tapasztalatokkal indokolják. Például aki 1945 után hivatalosan szlováknak vallotta magát és benne volt a helyi szlovák szervezetekben, az többé-kevésbé automatikusan bekerült az 1947-es lakosságcserébe, s ez számukra is sokszor volt trauma és kényszer, elvégre ki hagyja ott szívesen a szülőfaluját? Az efféle aggodalmak egyébként ma már alaptalanok, de azért az időseknél még léteznek“ - taglalja a főszerkesztő. A fiatalabb nemzedékek esetében pedig már nem igazán szoros a nyelvi, kulturális önazonosság, persze ez sem általánosítható. Van, aki szlováknak vallja magát és tud is szlovákul, van, aki a nyelvet már nem beszéli, és van, aki beszél szlovákul, de magyarnak vallja magát. Imrich Fuhl az ún. békéscsabai mentalitást is említette, az ott élők közül sokan magyarnak és szlováknak sem vallják igazán magukat, hanem csabainak - tehát mintha egy külön népcsoportot alkotnának.
Oktatási anomáliák
Imrich Fuhl elmondta: a magyarországi úgynevezett szlovák iskolai hálózat alapvetően olyan magyar iskolákból áll, amelyekben tantárgyként szlovák nemzetiségi nyelvet is oktatnak. Kétnyelvű iskolából is csak mutatóba akad néhány. Az anyanyelvet ma már, sajnos, többnyire idegen nyelvként oktatják. További gond az is, hogy a magyarországi szlovákság a maga két gimnáziumával már nem igazán tudja biztosítani azt az utánpótlást, amit a budapesti, szegedi, szarvasi, esztergomi, piliscsabai nemzetiségi főiskolai-egyetemi szakok igényelnének. Ennek és az elhibázott káderpolitikának köszönhetően anomáliák is keletkeztek: a rendszerváltás után egyre több szlovákiai magyar töltötte be a helyeket. Ez egy időben odáig fajult, hogy például a budapesti szlovák gimnáziumban voltak évfolyamok, amelyek kimondottan szlovákiai osztályokból álltak. Ez abból is adódhatott, hogy a gimnázium vezetése az egyébként indokoltnál is több szlovákiai szlovák, ill. magyar vendégtanárt alkalmazott, s a pedagógusok után jöttek a tanulók is - Érsekújvárból, Dunaszerdahelyről... A helyzet mára már javult, egyre több magyarországi szlovák jelentkezik a budapesti gimnáziumba is.
Olvasás, irodalom
Mivel az olvasási kultúra a többségi társadalomban is hanyatlóban van, így a magyarországi szlovákság esetében is egy szűkebb réteg „hobbijává” válik. Imrich Fuhl szerint ez részben az anyanyelvi oktatás számlájára is írható, kevés kivételtől eltekintve pedig Pozsony sem támogatja őket könyvekkel, folyóiratokkal, újságokkal. Még a fölöspéldányokból sem küldenek nekik. Legutóbb az Irodalmi Centrum ajándékozta meg őket könyvcsomaggal, ez is ritka gesztusnak számít. Noha a magyarországi szlovákok klasszikus szlovák szépirodalmat ritkán olvasnak, a magyarországi szlovák írók és költők viszonylag rendszeresen tartanak irodalmi és közönségtalálkozókat.
Nem tudják fogni a szlovák tévéadókat
Az identitás megőrzésében és a Szlovákiával való kapcsolattartásban az is sokat segítene, ha a szlovák tévéadókat fogni tudnák, ez azonban jelenleg technikai és jogi okok miatt sem lehetséges. „A Markízát Pilisszentkereszten például csak úgy sikerül fogni, ha a Slovak Link digitális beltéri egységét használják, azt viszont csak szlovákiai állampolgár veheti meg, és Szlovákiából nem viheti ki. Magyarán: már megint nem gondoltak a magyarországi szlovákokra. Abszurd, hogy diplomáciai segítséget kelljen kérni egy műholdvevő beszerzéséhez“ taglalja a Ľudové noviny főszerkesztője. A magyarországi szlovákok egyetlen hetilapja egyébként rendszeresen 1600 példányban jelenik meg, s mintegy 1200 előfizetője van, ugyanakkor a napi frissítésű internetes portálon (www.luno.hu) hetente több mint tízezren olvassák. A lap évente mintegy 30 millió forintnyi támogatást kap a magyar államtól, ez a költségvetésük felét jelenti.
Egyház és anyanyelv
„Egyházi vonalon sem lehetünk elégedettek, komoly gondok adódnak az anyanyelven történő igehirdetéssel is, a katolikus egyháznál összesen három atyáról tudok, aki szlovák nyelven is végez pasztorációt, ők pedig kevesek a 70-80 településre. Ez szintén rossz politika következménye, ugyanis az egyházvezetés még véletlenül sem helyez szlovák származású papot szlovák településre, inkább sváb faluba küldi szolgálatot végezni. Ugyanakkor a „szlovák miséken“ sem a liturgia folyik szlovákul, hanem szlovákul énekelnek. Persze, tudunk arról is, hogy például Orosch János püspök Szlovákiából már többször is misézett Magyarországon, hálás köszönet érte” - fűzi tovább a szót Imrich Fuhl. Viszont egyre kevesebb a hívő is, aki igényelné az anyanyelvi igehirdetést.
Hűtős, virsle sz mustárom
Sok magyarországi szlovák így hívja a hűtőszekrényt szlovákul, mint ahogy a kisebb gépeket egyszerűen csak masinkának, a nagyobbakat pedig masinának hívják. Nem kell ezen csodálkozni, ugyanis bizonyos dolgokra egyszerűen nincs megfelelő szlovák kifejezésük, a nyelv nem minden esetben követte a technikai - kulturális - műszaki fejlődést, sajátos zárványként él tovább - a nyelvészek nagy örömére. „Ha az iskolában nem tanult meg az ember szlovákul, s az anyanyelvét csak a több mint kétszáz évvel ezelőtt Magyarországra települt családjában ismeri meg és a családi kifejezéseket használja, akkor ebben nincs semmi meglepő. Még a szomszédok is így beszélnek, tehát tőlük sem tudhatja meg a chladnyicskát, mraznyicskát. De akad ellenpélda is: a szlovákiai magyar párkit kér horcsicával, a magyarországi szlovák pedig azt mondja: virsle s mustárom” - fejtegeti tréfásan a nyelvhasználati érdekességeket Imrich Fuhl.
Identitás és a jövő kérdése
A Ľudové noviny főszerkesztője nem a parlamenti képviseletet tartja a jövő zálogának, szerinte nincs sok értelme, hogy a pártok etnobizniszeljenek és díszszlovákok üljenek az Országházban. Sokkal inkább a népcsoport intézményi megerősödését tartja járható útnak. Ebben már most is a magyarországi szlovákság jár az élen az ottani nemzetiségek közt. A Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete Békéscsabán működik, a szarvasi és a békéscsabai szlovák iskola, a Szlovák Dokumentációs Központ, valamint a Szlovák Közművelődési Központ, a Vertigo Szlovák Színház, a Legatum Kht., a Szlovák Óvodai Módszertani Központ, no meg persze a Ľudové noviny szintén fontosak. „Igazán ezekbe kellene pénzt és energiát fektetni a megmaradás érdekében. Hogy azok a fiatal magyarországi szlovákok is lássák a perspektívát, akik még valóban szlovák nemzetiségűnek vallják magukat. A helyi önkormányzatoknál pedig komolyan kellene venni a kétnyelvűséget is, főképp a nemzetiségi többségű falvak esetében” - fejtette ki véleményét a főszerkesztő.
Megszűnik a Ľudové noviny?
Ezen írás elkészülte után e-mailt kaptunk Imrich Fuhl főszerkesztőtől, melyben arról tájékoztat: a lapot eddig gondozó Magyar Hivatalos Közlönykiadó június végén rövid levélben tudatta a lapgazda, az Országos Szlovák Önkormányzat elnökével: december 31-től megszüntetik a magyarországi szlovákok egyetlen hetilapjának megjelentetését. Az ok: veszteség, hiány, takarékosság. Magyarországi sajtóértesülések szerint hasonló sors vár egy másik nemzetiségi lapra, a Neue Zeitungra is. Olyan nem hivatalos hírek is napvilágot láttak, hogy az egyetlen országos terjesztésű magyarországi szlovák lapra Szlovákiában szerveznének gyűjtést. Imrich Fuhl szerkesztőségünknek kifejtette: több módszer is létezik a jövőre 50 éves Ľudové noviny megmentésére, ám szerinte a lehető legrosszabb az lenne, ha most valamiféle hamis reciprocitás címén a pozsonyi kormány is megvonná az Új Szónak mint országos nemzetiségi lapnak a támogatását. „A nagypolitikának Pozsonyban és Budapesten is lépnie kell a támogatások ügyében, ám nem szabad megengedni, hogy a magyarországi szlovákságot és a szlovákiai magyarságot egymás ellen játsszák ki. Ez katasztrófa lenne…“ - szögezte le Imrich Fuhl.
