Miroslav Kusý kapta idén a Petőfi-díjat
Miroslav Kusý szlovák filozófus, politológus, polgárjogi aktivista kapta idén a közép-európai népek szabadságáért kifejtett tevékenység elismerésére alapított kitüntetést, a Petőfi-díjat. A Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány és a Mol-csoport díját Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató adta át.
2012. december 18-án Budapesten Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója köszöntőjében kiemelte: Kusý szabadsághiányos korban választotta a szabadságot, és azt is vállalta, hogy mások szabadságáért is kiáll. Úgy fogalmazott: akik ezt a díjat eddig átvették, mind a bátrak közül valók voltak. Kusýt is állásvesztésre ítélték és börtönbe zárták a szabadságjogok melletti kiállása miatt a kommunizmus idején, zsarolták és fenyegették, mégsem tudták a szabadság ellenségeinek oldalára állítani - tette hozzá. Kitért arra, hogy Kusý a nemzeti kisebbségek kollektív jogainak harcosaként intette „a térség ifjú demokráciáinak esetenként túlzó nemzeti lelkesültséggel eltelt vezetőit”, köztük a szlovák vezetőket is a többség zsarnokságától, „szabad állam ugyanis nem állhat győztesekből és legyőzöttekből”. Kusý véleménye szerint a plurális demokráciának nincs alternatívája, „illetve létezik: úgy hívják, totalitárius rendszer”. Emlékeztetett arra: Kusý „megszámlálhatatlan alkalommal ragadott tollat és emelte fel a szavát a magyar nemzeti kisebbség érdekeinek védelmében”. Schmidt Mária rámutatott: a magyar és a szlovák két, évszázadok óta együtt, egymás mellett élő nemzeti közösség. „Hasonló, egymás számára érthető kultúrával rendelkező nép, melyeket ezer szállal fűz egybe a közös múlt, a közösen átélt történelmi tapasztalat, s ezt kellene az országaink és népeink közötti kapcsolatoknak is tükröznie”.
Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója köszöntőjében megemlítette, Kusýnak a szabadság a szívügye, ő „az az értelmiségi, akit nem ért el a demokráciafásultság”. Emlékeztetett arra: a rendszerváltás óta az emberek szabadon utazhatnak, szabadon nyilváníthatnak véleményt, „e tekintetben olyan szabadok vagyunk, mint azelőtt szinte soha”, s „ez a szabadság, amelyben mi élünk, korábban nem volt elérhető számunkra”. Rámutatott: a közügyek befolyásolásának lehetősége ugyanakkor nagyon korlátozott a térségben, „ez nem tesz jót a demokráciának”. Annak a véleményének adott hangot, hogy „elhanyagoljuk az együttélésre való képességet”, mindenki saját identitásáért küzd, holott erősíteni kellene a képességet a békés együttélésre.
Anne Applebaum Kelet-Európa szakértő, történész, újságíró, a Petőfi-díj korábbi kitüntetettje méltatásában arról szólt, hogy a kommunizmusban sokakat bebörtönöztek, Kusý is számkivetett volt, olyan radikális nézeteket hirdetett, amelyek miatt bebörtönözték, majd tudományos fokozata ellenére csak könyvtárosként alkalmazták, és „kizárták a társadalmi párbeszédből”. Megemlítette, Kusý írta alá először a szlovákok közül a Charta '77-et, amelyben azt kérték, hogy a hatalom tartsa tiszteletben a polgári szabadságjogokat. Hozzátette: ezt a rezsim azonban „államellenes, szocializmus-ellenes irománynak” minősítette, az aláírókat pedig letartóztatták. Felhívta a figyelmet: Kusý a rendszerváltás után is folytatta a független gondolkodást, és olyan ügyekért harcolt, amelyeket sokan lehetetlennek tartottak, ide tartozott a szlovákiai magyarok ügye.
A. Nagy László, Szlovákia kisebbségi kormánybiztosa laudációjában rámutatott: Kusý a pozsonyi egyetem filozófiaprofesszoraként szembeszállt a marxizmussal, könyvei pedig kötelező olvasmányok és vizsgatételek lettek a rendszerváltás után. A kitüntetett kommunista párttagként kritizálta a szovjeteket kiszolgáló Gustáv Husák csehszlovák pártvezetőt, emiatt kizárták a pártból, sőt titkosrendőrségi retorzióknak és börtönnek volt kitéve a Charta '77 aláírása miatt. Mint mondta, a szlovákokat szembesítette a hamis nemzettudattal, és a más népekkel való együttműködést állította filozófiája középpontjába, így lett a kisebbségek pártfogója. A prágai bársonyos forradalom idején őt is - ahogy 1848-ban Táncsics Mihályt Pesten - kiszabadították börtönéből, majd szövetségi miniszter lett, az elmúlt 22 évben pedig egyetemi tanárként is szembeszállt a „mečiarizmussal” és a populizmussal.
Miroslav Kusý köszönő beszédében azt mondta: a díj névadója, Petőfi Sándor költő európai formátumú szabadságharcos volt, aki a polgári és a politikai szabadságjogokért küzdött. Megemlítette, hogy a pártállami rendszerben az ellenzéki közösségben találta meg az utat magyar polgártársaihoz, akik ugyanúgy gondolkodtak az akkori csehszlovákiai rezsimről, mint ő. A díjazott hangsúlyozta: a szabadság és a demokrácia mértékét az adja, hogy ezek mennyire érvényesek a kisebbségek számára egy adott országban. Közölte: a szabadságért folytatott harc nem ért véget 1990-ben, mert „a szabadság nem az, amit valaha kiharcoltunk, hanem az, amiért ma és holnap is hajlandók vagyunk harcolni”, és a demokrácia nem egy adott állapot, hanem folyamat.
Az eseményen megjelent mások mellett Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Bába Iván külügyi államtitkár és Prőhle Gergely helyettes külügyi államtitkár.
Miroslav Kusý: A politikai szabadságjogok az elsődlegesek a számomra
Mindig a politikai szabadságjogok az elsődlegesek a számomra - nyilatkozta Miroslav Kusý szlovák filozófus, politológus az MTI-nek, miután megkapta a Mol-csoport, illetve a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány díját Budapesten. Az egyetemi tanár elmondása szerint „a szabadság mámorító érzését” először 1968-ban élte át, amikor átmenetileg megszűnt a cenzúra Csehszlovákiában, ekkor érezte azt, milyen egy olyan országban élni, ahol létezik szólás-, lelkiismereti és a vallásszabadság. Ez azonban csak nyolc hónapig tartott, de maga az érzés kitartott egészen a Charta '77 mozgalom elindulásáig - emlékezett. Miroslav Kusý elmondta, hogy amikor először börtönbe zárták, a rabságot igyekezett úgy felfogni, mint egy tanulmányutat, és megpróbált minél több jegyzetet készíteni. Mint megjegyezte, ő a hetvenes-nyolcvanas években volt börtönben, amikor a rezsim már nem engedett meg magának annyi kegyetlenséget a fogvatartottakkal szemben, mint a sztálinizmus idején, és később megtudta azt is, hogy abban az időben a diákokkal sokkal keményebben bántak a börtönökben, mint vele. Szólt arról, hogy 1968-ban, „a prágai tavasz” idején négyszáz cikket publikált „az emberarcú szocializmusról”, majd amikor a mozgalmat leverték a keleti blokk országainak hadseregei, kizárták a kommunista pártból, és tudományos karrierje is megszakadt. Az akkori kulturális miniszter felajánlotta neki, hogy egy prágai lapban „gyakoroljon önkritikát” 1968-as szereplésével kapcsolatban, s akkor folytatódhat a karrierje. Erre azonban nem volt hajlandó, mert „nem akarta magát szembeköpni”; elhatározásában a felesége is támogatta. Miroslav Kusý közölte: prágai egyetemi társai révén 1977-ben került a kommunizmust felszámolni akaró, a pluralizmust és a politikai demokráciát követelő Charta '77 mozgalomba, az első aláírók között ő volt az egyetlen szlovák nemzetiségű. A mozgalom tagja volt Václav Havel író is, aki a rendszerváltás után Csehszlovákia, majd Csehország köztársasági elnöke lett. A szlovákok közül „első körben” még ketten ugyan aláírták, de ők nem Szlovákiában, hanem Prágában éltek, és furcsa módon nem tudtak egymásról - emlékezett. Hozzáfűzte, ebben a kezdeményezésben - mások mellett - részt vettek magyar ellenzékiek, polgári demokraták, egyházi személyiségek, valamint kapcsolatban álltak a lengyel Szolidaritással is. Mint mondta, éppen ebben a mozgalomban ismerkedett meg a szlovákiai magyarok helyzetével és a magyar nyelvű iskolák megmaradásáért fellépő Duray Miklóssal, aki felvilágosította őt a szlovákiai magyarokról szóló statisztikákról, egyebek mellett arról, hogy sokkal több diák jut egy magyar tanárra, mint egy szlovákra. Kitért arra is, hogy a csehszlovák állambiztonság ugyan nem akarta beszervezni, de igyekezték megfélemlíteni, sokszor leszállították a Prágába tartó vonatról, de az is előfordult, hogy már Pozsonyban megtiltották neki, hogy felszálljon a prágai vonatra. Az Urbion nevű intézetnél végül dokumentaristaként dolgozott, és bár eredetileg magasabb beosztást ígértek neki, azt visszautasította - tette hozzá.