Kiállítás az Eötvös10-ben - Fotografie troch Slovákov

A Terézvárosi Szlovák Önkormányzat szervezésében fotókiállítás nyílt az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér Pincegalériájában. A kiállítás szeptember 28-ig hétköznap 10-18 óra között ingyenesen megtekinthető. ● Výstava fotografií Evy Patayovej Fábiánovej, Imricha Fuhla a Františka Zelmana v Terezíne

Az Eva Patayová Fábiánová, Imrich Fuhl és František Zelman alkotásaiból rendezett kiállítás fővédnöke Simonffy Márta, Terézváros alpolgármestere. A fotókiállítást szeptember 7-én Várfalvi Attila politológus, publicista és Ladislav Petro, a Terézvárosi Szlovák Önkormányzat elnöke nyitotta meg, majd Sutyinszki Beáta fuvolaművész előadását hallgathatták meg a résztvevők.

Výstava troch Slovákov v VI. obvode Budapešti

Slovenská samospráva VI. obvodu Budapešti usporiadala 7. septembra 2012 v priestoroch spoločenského domu na Eötvösovej ulici č. 10 vernisáž výstavy fotografií troch Slovákov: Evy Patayovej Fábiánovej, Imricha Fuhla a Františka Zelmana. Početných hostí podujatia, ktoré poctil svojou prítomnosťou aj mimoriadny a splnomocnený veľvyslanec SR v Budapešti Peter Weiss, čakal pekný kultúrny program. Flautistka Beáta Šutinská predniesla pitvarošské slovenské ľudové piesne ako gesto úcty Pitvarošanovi F. Zelmanovi. Žiaci budapeštianskeho slovenského gymnázia Filip Ónodi a Elisabeth Kollárová zarecitovali básne E. Fábiánovej a I. Fuhla. Predseda Slovenskej samosprávy VI. obvodu Budapešti Ladislav Petro vo svojom úvodnom pozdrave prezradil, že výstavu plánovali už niekoľko rokov, pričom pôvodne mienili uskutočniť expozíciu dvoch autorov, ku ktorým sa neskôr pripojila aj bývalá poslankyňa hostiteľskej slovenskej samosprávy Eva Patayová Fábiánová. Výstava bude verejnosti prístupná do 28. septembra.

Politológ a publicista Attila Várfalvi poukázal nato, že slovenský zbor VI. obvodu je ozajstným patrónom kultúry, napríklad pred dvomi rokmi usporiadal výstavu malieb, drevorezieb a fotografií dolnozemských slovenských autorov, vlani zase výstavu o ipeľských mostoch. Hlavný rečník vernisáže zdôraznil: „Slovenská samospráva VI. obvodu Budapešti robí to, čo je jej najšľachetnejším poslaním: vyhľadať, zachovať a ukázať kultúru predkov novým generáciám“. A. Várfalvi pri predstavení života tvorby autorov pripomenul, že predstavujú tri generácie, ktoré k fotografii ako umeniu pristupujú rozlične: „E. Patayová Fábiánová nielen dokumentuje dianie okolo seba, ale ho aj filtruje cez vlastné myšlienky; fotografie I. Fuhla, v ktorých nachádzame alegóriu aj kontrasty, nás prinútia zamyslieť sa a často sú až zarážajúce; F. Zelman zachytáva zachovávanie našich tradícií, aby všetci vedeli, ako sa ťahá závin ručne, ako sa kosí a podobne.“

Várfalvi Attila: Felkutatni, megőrizni, megújítani és átadni...

A Terézvárosi Szlovák Önkormányzat jó hagyományait követve és fenntartva mecénása a kultúrának. Két évvel ezelőtt az alföldi szlovák festők kiállítását szervezte meg, tavaly az Ipoly hídjainak bemutatásával erősítette az együttélés itt-ott szakadozó, rossz emberek által roncsolt szálait, idén pedig a hazai szlovákság három jeles személyiségének fényképeiből készült kiállítást hívta életre. Azt gondolom, ezzel azt tette, ami a legfontosabb, legnemesebb küldetése egy nemzetiségi önkormányzatnak: felkutatni, megőrizni, megújítani és átadni a népcsoport kultúráját a következő nemzedékeknek. Ehhez kapott segítséget a VI. kerület kulturális intézményétől, az Eötvös 10-től. Köszönet érte! Engedjék meg, hogy pár mondatban bemutassam a mai kiállítás alkotóit, és a képek kapcsán néhány érzésemet is megosszam önökkel.

František Zelman, aki a román-magyar határhoz közeli Mezőhegyesen született, 1957-ben kezdett tanítani Pitvaroson, majd Dunaújvárosban. Újságírással folytatta Szegeden, a Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi adásainak műhelyében, később pedig Miskolcon dolgozott a Magyar Vasút szerkesztőségében. Itt bontakozott ki a már korábban is benne élő vágy a fényképezés iránt, kiállítások egész során át ismerkedhetett meg a közönség a képeivel. Az itt kiállított képeken, melyek az alföldi szlovákság körében készültek, František Zelman megörökíti az utókor szlovák és nem szlovák tagjai számára azokat a mesterségeket, népművészeti vagy gasztronómiai hagyományokat, melyeket a korábbi generációk, az „öregek”, a mi gyökereink használtak és műveltek, s amelyek nagy részét a felnövő új nemzedékek nemhogy nem használják, nem ismerik, de már-már megnevezni sem tudják. Mit mond ma már nekik egy csatos üveg, nagyszüleik népviselete, a kézzel nyújtott rétes, a néptánc? Helyettük ott van nekik a dobozos energiaital, a farmer, a hamburger és a diszkó. Nem kárhoztatásképpen mondom mindezeket, ez az ő életük, ez így van rendjén, de hogy ezt a globalizált, világszinten sematizált életüket milyen belső érzelmekkel, milyen gondolati gazdagsággal élik meg és töltik ki, az sokban múlik azon, hogy ismerik-e, értik-e az ősök életét? Ehhez segít hozzá annak a František Zelmannak a fotográfiája, aki ma sem tétlenkedik, s Pitvaroson a helyi szlovák önkormányzat képviselőjeként is nap mint nap nemzetisége megtartásáért él.

Hölgyeknél ugyebár nem közöljük az életkort, de annyit elárulhatok, hogy Eva Patayová Fábiánovával egyidősek vagyunk, csak valaki titokban felcserélte a születési évünkben az utolsó két számjegyet. De nem baj, higgyék el kérem, ötvenhetesként is fiatalnak érzem magam. Éva Budapesten járt szlovák nyelvű általános és középiskolába, majd a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészkarán, újságíró szakon végzett. 2003 óta a Ľudové noviny újságírója, sok-sok szervezetnek (köztük a MÚOSZ-nak) a tagja. Nem csupán újságot, de verseket is ír, Na margo slov (Megjegyzés a szavakhoz) címen már önálló kötete is megjelent. Éva képei ezen a kiállításon - legalábbis számomra - három csoportra bonthatók: a szlovákság életének helyszínei: a Bánki tó, egy romos gyárépület, talány Sárospatakról, egy elhagyott, elárvult Škoda 100 L személyautó. A másik csoportban maguk az emberek jelennek meg: nagyapa az unokájával sárkányt ereget, egy nagymama viszi kisunokáját népviseletben valamilyen helyi rendezvényre, vagy épp egy nemzetiségi nap nézőközönsége. Mindegyiken érezhető, hogy a fényképek célja nem csupán a funkcionalitás, az esemény hangulati dokumentálása, hanem a kamerát tartó kezek tulajdonosának saját érzéseit, érzelmeit is éreztetik. A harmadik csoportba azok a kiállított képek tartoznak, amelyek egyszerűen szépek, vagy érdekesek: egy tengerpart, a vasúttörténeti park, szánkózás a Normafánál vagy a Dunajeci tutajosok.

És akkor végül, de nem utolsó sorban: néhány szót drága barátomról, Imrich Fuhlról is. Imro, te vagy számomra - és azt hiszem, még sokan így vannak ezzel - a hiteles, hamisítatlan pilisi szlovák, aki gyökereiben bízva nekiindul a budapesti szlovák gimnáziumnak, majd a pozsonyi egyetemnek, de közben fiatal is, saját korának fiatalja, a rockzenész, a költő, később a nemzetiségének kulturális középpontjába kerülő értelmiségi, aki írásain, költészetén, művészetén túl közösségi szerepvállalásával is e morzsolódó népcsoport fennmaradásáért küzd. Ismerem rég verseidet, láttam már nem egy kiállításodat. A te képeid - ezen a tárlaton is vannak ilyenek - gyakran meghökkentőek, elgondolkodtatóak. Van bennük allegória, ellenpárok és ellentétek. Ragyogás és sötétség, mulandóság és öröklét, az apró és a végtelen. Többek egyszerű képeknél, arra késztetik az embert, hogy úgy nézze maga is a világot, ahogy azt korábban nem tette. Van a képeidben valami csavar, valami huncutság, olyasmiket vetetsz észre, amik mellett legtöbben csak elmennének. Például egy „tyetka” az autó visszapillantó tükrében, vagy a 20. századi lakóház monoton sivárságát csak növelő neonreklám. Egy romos ház épen maradt ablakában visszatükröződő égbolt: az örökkévalóság. De megmutatod azt is, hogy a mikrovilágban mennyire benne van a mindenség szépsége: a vízcseppek a tűleveleken, a szamárkóró vagy a fátyolszerű szövedék az elszáradt növényen közvetlen közelből láttatva mind arra bizonyíték, hogy a szépségért nem kell nagy dolgokat kergetnünk, azok ott vannak körülöttünk a legkisebb teremtményekben is.

Jan Amos Komenský nem csak a pozsonyi egyetem névadója, de Magyarországon is alkotott. Az érzékelhető világ képekben (Orbis Sensualium Pictus) című, 1658-ban megjelent művét Sárospatakon írta. Azt gondolom, mindaz, amit a ma kiállító három barátunk tett, az nagyon is tetszene Komenskýnek, hiszen ők is az érzékelhető világot tárják elénk képekben, igaz, a modern kor eszközeinek segítségével. A kiállítást megnézve vigyék magukkal az ő szavait: „Ekképpen láttál röviden mindeneket, valamelyeket megmutathatni… Menj el mostan dolgodban és olvassad szorgalmatosan a több jó könyveket is, hogy tudós, bölcs és kegyes lehess. Emlékezzél meg ezekrül, az Istent féljed és azt segítségül híjad, hogy megadja teneked a bölcseségnek lelkét. Légy jó egészségben!” Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

František Zelman

František Zelman sa narodil v Mezőhegyesi pri maďarsko-rumunskej hranici 13. októbra 1933. Navštevoval školu v Slovenskom Komlóši, gymnázium v Makové, univerzitu v Segedíne (odbor ruština a maďarčina). Od roku 1957 začal vyučovať v Pitvaroši. Ako učiteľ pôsobil ďalších 12 rokov v Dunaújvárosi. Pracoval aj ako novinár - v štúdiu Maďarského rozhlasu v Solnoku, kde sa vysielali správy pre slovenskú menšinu. Lásku k fotografovaniu vždy cítil v sebe, jej začiatky siahajú do Dunaújvárošu. Po skončení slovenského vysielania v Solnoku sa presťahoval do Miškovca, aby sa stal pomocnou rukou pri vysielaní a zostavení redakcie pre železničiarov a mesačníka Maďarské železnice. Tu sa jeho koníček a láska k fotografovaniu ešte viacej rozvinula, uskutočňoval výstavy jednu za druhou. Jeho fotografie zobrazujú jednoduchý život našich Slovákov, žatvy v Čorváši, drevorezbárov z Kondorošu, Pribyliny a podobne. F. Zelmanovi nedávno vyšla kniha fotografií pod názvom „Naši predkovia”.

František Zelman újságíró, közel a nyolcvanhoz. Harmincöt évvel ezelőtt alapította a Magyar Rádiónál - mint szlovákul is beszélő újságíró - a szlovák nemzetiségi adást. Ekkor szerette meg igazán azokat a szlovák településeket, amelyekben még nem mentek feledésbe a Magyarországon élő szlovák nemzetiség értékes hagyományai. Először csak a hanganyagokkal foglalkozott, később gyakran fotózta is az értékes szlovák szokásokat, zenekarokat, az öltözködő idősebb és fiatalabb táncosokat. Gyakran kapott meghívásokat rendezvényekre, falunapokra, aratási ünnepségekre. Hosszas gyűjtés után kiállításra rendezte fotóinak egy részét, amelyeket örömmel fogadtak a szlováklakta településeken. A kiállítás képeit elismeréssel díjazták az anyaországban, Szlovákiában is. A válogatott fotókból egy könyv is készült, Elődeink - „Naši predkovia“ címmel.

Eva Patayová Fábiánová

Eva Patayová Fábiánová sa narodila v roku 1975 v Budapešti. Slovenskú základnú školu a gymnázium absolvovala roku 1993 v Budapešti. Na Filozofickej fakulte Univerzity Komenského v Bratislave vyštudovala žurnalistiku so zameraním na tlačené médiá a tlačové agentúry. Od januára 2003 je reportérkou-redaktorkou týždenníka Slovákov v Maďarsku, Ľudových novín. Je členkou Organizácie slovenskej mládeže v Maďarsku a Združenia slovenských spisovateľov a umelcov v Maďarsku, v rokoch 2003-2004 bola jeho podpredsedníčkou. Vydala jednu samostatnú zbierku básní s názvom Na margo slov, ktorá vyšla v roku 2004 v Budapešti. Svoje básne pravidelne publikuje v Ľudových novinách, v Našom kalendári a v roku 2008 v antológii pilíšskych literátov „Pod Pilíšom - tam je náš svet”. S fotografovaním, ktoré sa stalo súčasťou jej práce, sa začala zaoberať z núdze. Postupne si obľúbila túto formu prejavu a často siahne po fotoaparát aj zo záľuby. V prvom rade dokumentuje, nemá „umelecké ambície”, jej fotografie charakterizuje jednoduchosť.

Eva Patayová Fábiánová 1975-ben született Budapesten. Általános és középiskolába Budapesten járt, a Szlovák tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium padjait koptatta 1993-ig. Pozsonyban a Comenius Egyetem Bölcsészkarán, újságíró szakon végzett, szakiránya nyomtatott és hírügynökségi újságírás. 2003 januárja óta dolgozik a Ľudové noviny szerkesztőségében, a magyarországi szlovákok hetilapjánál szerkesztő-riporterként. Tagja a Magyarországi Szlovák Fiatalok Szervezetének, a Magyarországi Szlovák Írók és Művészek Egyesületének, melynek 2003-2004-ben alelnöke is volt. Egy önálló verseskötete jelent meg 2004-ben Na margo slov (Megjegyzés a szavakhoz) címen. Versei rendszeresen megjelennek a Ľudové noviny és a Náš kalendár hasábjain. A 2008-ban kiadott „Pod Pilíšom - tam je náš svet” pilisi szlovák szerzők antológiájának társszerzője. Fényképezéssel kényszerűségből kezdett el foglalkozni munkája részeként, azonban mára megkedvelte a kifejezés ezen formáját, és gyakran kedvtelésből is fényképez. Elsősorban dokumentál, nem „művészkedik“, fotóit az egyszerűség jellemzi.

Imrich Fuhl

Imrich Fuhl sa narodil 25. novembra 1961 v Mlynkoch (Pilisszentkereszt). Maturoval na budapeštianskom slovenskom gymnáziu a absolvoval odbor žurnalistiky na Filozofickej fakulte Univerzity Komenského v Bratislave. Od roku 1983 do roku 2011 pracoval ako redaktor (v rokoch 1991-92, resp. v r. 2002-07 šéfredaktor) týždenníka Ľudové noviny. Osem rokov bol redaktorom prvého internetového portálu Slovákov v Maďarsku luno.hu, ktorý založil r. 2004. V súčasnosti pôsobí (vo voľnom povolaní) ako zakladateľ, prevádzkovateľ a redaktor nezávislého slovenského portálu oslovma.hu - Slovák v Maďarsku. Básne a krátke prózy začal uverejňovať ako gymnazista, a to vo svojom slovenskom materinskom jazyku, aj v maďarčine. Je spoluautorom viacerých antológií a redaktorom mnohých publikácií, doteraz vydal tri samostatné dvojjazyčné zbierky básní. Prekvapujúco novým spôsobom spracúva také tradičné témy, ako napríklad demokracia, národnostné bytie, pravda a láska. Svoje myšlienky, city a pocity o súčasnom zložitom, protirečivom svete - nezastavujúc sa ani pred experimentovaním s umeleckými formami - snaží sa sprostredkovať bez pátosu a fráz.

Imrich Fuhl 1961. november 25-én született Pilisszentkereszten. A budapesti szlovák gimnáziumban érettségizett, majd elvégezte a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának újságíró szakát. 1983-tól 2011-ig a Budapesten megjelenő Ľudové noviny, szlovák nemzetiségi hetilap szerkesztőjeként dolgozott (1991-92-ben, illetve 2002 és 2007 között főszerkesztőként). Nyolc éven át a luno.hu internetes portál szerkesztője is volt, amelyet 2004-ben alapított. Jelenleg szabadúszóként, illetve a független oslovma.hu - Magyarországi Szlovák c. portál alapító-szerkesztőjeként tevékenykedik. Szlovák anyanyelvén és magyarul 16 éves kora óta jelennek meg versei, rövid prózái és egyéb írásai. Több antológia társszerzője, számtalan kiadvány szerkesztője, eddig három önálló kétnyelvű verskötete jelent meg. Meglepő újszerűséggel dolgoz fel olyan hagyományos témákat, mint például a nemzetiségi lét, demokrácia, igazság és a szerelem. Gondolatait, érzéseit és benyomásait a mai bonyolult, ellentmondásokkal terhes világról - a művészi formákkal való kísérletezéstől sem visszariadva - igyekszik pátosz- és frázismentesen közölni.