Pilis-Szlovák

A nagykövet írásban válaszolt Babák Mihálynak, a szlovák nemzetiségek által is lakott Szarvas város polgármesterének arra a korábbi levelére, amelyben azt írta a nagykövetnek, hogy szerinte az új szlovák nyelvtörvény gyakorlatilag kizárja a magyar nyelv használatát Szlovákiában. A szlovák nagykövet levelében - amelyet Babák Mihály szerdán juttatott el az MTI-nek - azt írta: a szeptember 1-jével hatályba lépő törvény értelmében országában továbbra is „szabadon lehet használni a magyar nyelvet”. A nagykövet szerint „semmilyen esetben sem lesz korlátozva az anyanyelv használata a magánszférában, és a szlovák szabályok továbbra is garantálni fogják a magyar nyelv használatát a vegyes lakosságú területeken”.

(mti)

Szarvas polgármestere a szlovák köztársasági elnökkel találkozna

Babák Mihály, Szarvas fideszes polgármestere arra kéri a magyar külügyminisztert, hogy működjön közre egy találkozó megszervezésében Ivan Gašparovič szlovák köztársasági elnökkel. A szlovák nemzetiségűek által is lakott város polgármestere a levél tanúsága szerint azért kérte Balázs Péter külügyminiszter segítségét, mert a szarvasiakat „mélyen megdöbbentette” a szlovák parlament által hozott, a szlovák államfő által szentesített nyelvtörvény, amely „gyakorlatilag kizárja a magyar nyelv hivatalos alkalmazását, de drasztikusan korlátozza azt a mindennapi élet során is”. Babák Mihály augusztus második felében Pozsonyban szeretne találkozni a szlovák államfővel. Vele tartana a helyi szlovák önkormányzat elnöke is, és jelezték részvételi szándékukat a szintén szlovák által is lakott Tótkomlós és Békéscsaba vezetői is. A delegáció tagjai a találkozón szeretnék megosztani személyes tapasztalataikat a szlovák államfővel, valamint kérni szeretnék „segítő közreműködését” is - derül ki a levélből.

(mti)

Mintha bagoly mondaná verébnek…

Gregor Papuček nyílt levele Szarvas város polgármesteréhez

Gregor Papuček, Magyarországon élő, szlovák nemzetiségű költő és publicista nyílt levelet intézett Szarvas város polgármesteréhez, Babák Mihályhoz, aki a szarvasi polgárok nevében találkozót kezdeményezett Ivan Gašparovič szlovák államfővel a nyelvtörvény miatt. „A mi anyanyelvünkön írom soraimat, mert tudom, hogy Ön született szarvasi, szintén szlovák származású, és mi, szlovákok, tudjuk, hogy mennyire hasznos és szép nyelvünk van” - írja levelének bevezetőjében Gregor Papuček, aki szerint ha valaki a szarvasi tájszólást beszéli, azt nem adják el sem Prágában, sem Varsóban, sem Moszkvában, de még Minszkben, sőt Ljubljanában sem. A publicistát meglepte az a hír, mely szerint a szarvasi polgármester találkozót kezdeményezett Ivan Gašparovič államfővel a nyelvtörvény miatt. „Én tudom, hogy nálunk és körülöttünk, mindenütt, ahol magyarok élnek, hatalmas kampányt folytatnak ez ellen a törvény ellen. Teszik ezt sokan egyszerű lelki felbuzdulásból, anélkül, hogy legalább elolvasták volna a törvény szövegét” - írja Papuček, aki szerint minden államnak joga van ahhoz, hogy védje a saját hivatalos nyelvét, hiszen a magyarok is ezt teszik. „Ez a törvény a szlovák nyelv védelmére született Szlovákiában, nem pedig a nemzetiségek ellen. Egyetlen szlovákiai kisebbségnek sincs ellene kifogása, a magyaron kívül” - olvasható a levélben, és azt ajánlja a polgármesternek, hogy mielőtt Pozsonyba látogatna, olvassa el a nyelvtörvény szövegét, szlovákul, magyarul és angolul egyaránt. A nyílt levél következő, hosszabbik részében Papuček kérdéseket intéz a szarvasi polgármesterhez, többek közt, hogy vajon hány szlovák képviselő ül a magyar parlamentben, mi történt az eredetileg szlovák többségű Szarvas és Békéscsaba városokkal, hogy mostanra teljesen elmagyarosodtak, vajon hány szlovák iskola működik ezekben a városokban és vajon miért nem beszélnek már a fiatalok szlovákul? „Nincs és soha nem voltak bebiztosítva számukra azok az iskolák és intézmények, melyeket az alkotmányunk egyébként nagyvonalúan garantál. És a nem létező szlovák iskolákban nem lehet megtanulni sem szlovákul, sem pedig az anyanyelvet nem lehet ápolni” - nehezményezi Papuček. „Tisztelt Babák úr, Magyarországról (ahol a szlovákoknak szinte semmijük sincs) Szlovákiába (ahol a magyaroknak szinte mindenük megvan) menni, a nemzetiségi politikát kritizálni, vagy akár csak bizonyos jelenségeket, éppen olyan, mintha bagoly mondaná verébnek, hogy nagyfejű” - többek közt ezekkel a szavakkal zárja Gregor Papuček Babák Mihálynak címzett nyílt levelét.

(felvidék ma)

A magyarországi szlovákok véleménye

nem egységes a nyelvtörvényről

Míg a legtöbb külföldi szlovák szervezet támogatja az államfőt, és a nyelvtörvény módosítását, Magyarországon ez ennyire nem egyértelmű. A külföldi szlovákok nem találnak kivetnivalót a szlovák államnyelvtörvényben. Magyarországon viszont nem egységes az álláspontjuk: Ján Fuzik, az Országos Szlovák Önkormányzat vezetője szerint nincs minden rendben vele. Úgy véli, nem jó, ha a kisebbség tart tőle. Szerinte mindenképpen okot ad az aggodalomra. Gregor Papuček szlovák költő szerint viszont a szlovák nyelv védelmét szolgálja.

Külföldi szlovák szervezetek támogatják a szlovák nyelvtörvény legutóbb elfogadott változatát, és támogatásukról biztosították a szlovák köztársasági elnököt, a kormányt és a parlamentet ebben a kérdésben. „A külföldön és a Szlovákiában élő szlovákok egy nemzetet alkotnak, melynek azonosító jegyei a közös nyelv, a kultúra és az állami szuverenitás“ - áll a Külföldi Szlovákok Világszövetségének nyilatkozatában. A magyarországi szlovákok álláspontja nem teljesen egységes ebben a kérdésben.

Ján Fuzik, a magyarországi Országos Szlovák Önkormányzat vezetője szerint nincs minden rendben a szlovák nyelvtörvénnyel. „Sokkal kevesebben ismerik ezt a törvényt, mint ahányan véleményt mondanak róla, de úgy vélem, hogy tárgyalni kell róla, és nem tartom jó dolognak, ha egy kisebbség tart tőle, úgy érzi, hogy a jogai sérülnek tőle“ - mondta lapunknak Ján Fuzik. Úgy véli, hogy a jogszabály hiányos, nem tisztázott benne például a nyilvános nyelvhasználat fogalma. „Nem tudom, hogy készül-e hozzá végrehajtó utasítás, mely esetleg eloszlathatja a vele kapcsolatos félelmeket“ - mondta az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke.

Gregor Papuček, magyarországi szlovák költő szerint viszont a szlovák nyelvtörvény nem sérti a szlovákiai kisebbségek jogait. „Ez a törvény a szlovák nyelv védelmét szolgálja, nem fenyegeti a kisebbségi nyelveket“ - írja Gregor Papuček a nyelvtörvényhez kapcsolódó nyílt levelében. Lapunknak azt kifogásolta, hogy a magyarországi szlovák kisebbség helyzete sokkal rosszabb, mint a szlovákiai magyar kisebbségé.

(új szó)

Doplnkové informácie