P03292024

Posledná aktualizáciaSze, 27 márc. 2024 10am

Sajtószemle / Médiafigyelő - 2021. II. negyedév

Koronavírus: Oltási igazolványok kölcsönösen / Beszélgessünk Közép-Európáról / Népszámlálás: Két nemzetiség és két anyanyelv? / A nemzetiségek jogairól szóló törvény módosítása / Nemzetiségi név az útlevélben / Trianon revízióját követelték / Benyovszky-emlékév / Nobik Erzsébet emlékére

Imrich Fuhl válogatásában
http://www.oslovma.hu/01-Imro-Ment/ImroInfo/2021/Imr21Hu2.rtf
oslovma.hu - facebook.com/oslovma

A beoltott szlovák és magyar állampolgárok szabadon utazhatnak a két ország között

https://www.facebook.com/szijjarto.peter.official/posts/343610623798161

Szerdától a koronavírus ellen beoltott szlovák és magyar állampolgárok szabadon utazhatnak a két ország között - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Facebook-oldalán. Szijjártó Péter azt írta: sokat tárgyalt az elmúlt hetekben szlovák kollégáival, hogy minél előbb tegyék lehetővé a beoltott emberek számára a szabad utazást egymás országaiba, hogy újra egymásra találhassanak családok, baráti társaságok, közösségek. Kedd délután törekvéseiket siker koronázta, a szlovákok hivatalosan jelezték, hogy egyetértenek javaslatukkal, így szerdától szabadon utazhatnak a beoltottaknak a két ország között - közölte a miniszter.

Koronavírus - Szlovákia elismeri a magyar oltási igazolványokat, illetve az orosz és a kínai oltóanyagokat is

2021. június 7. - (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3974382102660736

Szlovákia el fogja ismerni a magyar oltási igazolványokat, illetve elfogadja a koronavírus elleni orosz és kínai oltóanyaggal végzett oltásokat is - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség 2021. június 7-én, Martin Klus szlovák külügyi államtitkár bejelentésére hivatkozva. Szlovákia ezt már jelezte is Magyarországnak - mondta Martin Klus a hírügynökségi jelentés szerint. Ivan Korčok szlovák külügyminiszter ugyancsak a koronavírus elleni oltások témájában nyilatkozva azt mondta: Szlovákia várhatóan minden külföldi esetében el fogja fogadni az orosz Szputnyik V vakcinával elvégzett oltást, tekintettel arra, hogy az orosz oltóanyag Szlovákiában is engedélyezve van és azt Magyarországon is használják. Szlovákiában a koronavírus elleni oltóprogramban 2021. június 7-től kezdték használni a Szputnyik V orosz vakcinát, korábban csak a Pfizer/Biontech, a Moderna és az AstraZeneca oltóanyagait használták. Az ország még márciusban 2 millió adag Szputnyik V oltóanyag vásárlásáról kötött szerződést, ebből eddig 200 ezer adagot szállítottak le. A Szputnyik V beszerzése kapcsán korábban több hétig tartó, kormányátalakításhoz vezető válság is kialakult a négypárti szlovák koalícióban, amelynek két kisebb, liberális pártja ellenezte azt. Az oltóanyagot - amelyről a szlovák gyógyszerfelügyelet (SÚKL) különböző okokra hivatkozva hónapokig nem adott ki teljeskörű szakvéleményt - végül Magyarország segítségével sikerült bevizsgáltatni. Közben a szlovák egészségügyi minisztérium bejelentette: terveik szerint már a napokban elkezdik a koronavírus elleni oltások beadását a 12 és 15 év közötti gyerekek korosztályában is. A mintegy öt és fél millió lakosú Szlovákiában a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) adatai szerint 2021. június 7-ig a legalább egy oltást már megkapott beoltottak száma 1 millió 821 ezer volt, közülük közel 952 ezren már a második oltásadagot is megkapták. Szlovákiában három hónapja kezdtek javulni a járványügyi adatok, és május végére az újonnan kimutatott fertőzések napi esetszáma a legutóbb tavaly szeptemberben tapasztalt szintre esett vissza, s azóta ezen a viszonylag alacsony szinten stagnál. Az NCZI adatai szerint 2021. június 6-án közel háromszáz embert kezeltek kórházban a betegséggel, a kórnak tulajdonított halálesetek száma pedig 10-el, 12 414-re emelkedett. Ugyanazon a napon mintegy ezer PCR tesztből azok kevesebb mint 2 százaléka bizonyult pozitívnak.

A magyar és a szlovák védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről

https://ujszo.com/velemeny/se-lenyelni-se-kikopni

Magyar kártya

Ezen az oldalon két kártya látható. Egy lengyel és egy magyar. A lengyel azt igazolja, hogy tulajdonosát beoltották COVID-19 ellen. A magyar azt állítja, hogy tulajdonosa „védett” (az az apróság, hogy mitől, nem derül ki). A lengyel kártyára fő helyen, jókora betűkkel rá van írva az oltóanyag fajtája. A magyaron rajt van a személyi száma, QR-kód, anyámkínja, de a vakcina neve nincs. Titok.

https://parameter.sk/magyar-kartya-0

Európában a médiapiacot sehol sem verik szét úgy, mint itt

Magyarország vezető Európában a média bedarálásában / Abszurd, hogy a legnagyobb hirdető az állam / Mentik a menthetetlent a legkevésbé vidám barakkban / Polyák szerint a médiapiacot illetően Románia jön fölfelé, mi meg megyünk lefelé, de Szlovákia is nagyon mélyről indult Vladimír Mečiar után, most viszont a médiapiacuk sokkal erősebb, mint a magyar. - A Mérték Médiaelemző Műhely vezetésével az elmúlt egy évben a szlovák Memo98, a cseh MediaForum és a román ActiveWatch együtt vizsgálta a négy ország médiapolitikáját.

https://444.hu/2021/06/08/europaban-a-mediapiacot-sehol-sem-verik-szet-ugy-mint-itt

Beszélgessünk Közép-Európáról

Budapesten ma ugyanolyan könnyű valamelyik szláv nyelvet vagy a románt beszélő embert találni, mint a Monarchia idején - és itt nem is feltétlenül a ma Budapesten élő határon túli magyarok tömegére gondolok, hanem akár magyarul nem is beszélő szlovákokra, csehekre, románokra -, csak most a szlovákok nem az építkezéseken dolgoznak, mint a 19. század végén, hanem a multik regionális központjaiban és call centereiben. Amik pont azért költöztek Budapestre, mert - határok ide vagy oda - Budapest újra ugyanúgy a Kárpát-medence központja, mint 1920 előtt volt. / A Postoj nevű szlovák lap a Válasz Online-tól kért konzervatív kritikát az Orbán-rendszerről / Ne Orbán Viktorról beszélgessünk, hanem Közép-Európáról...

http://azonnali.hu/cikk/20210604_miert-nem-nezunk-ugy-magunkra-ahogy-a-minket-piacnak-tekinto-multik-neznek-rank

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3963859120379701

Jobban kötődnek Európához

Budapest az egyetlen régió egész Európában, aminek a lakói jobban kötődnek Európához, mint a saját országukhoz. / Tavaly Európa szinte összes régiójának lakói úgy érezték, hogy javult a szélesen értelmezett kormányzás színvonala, kivéve a magyarországi és a lengyel régiók lakosait. Ez azért történhetett, mert e két országban a járványra válaszul jelentősen meggyengítették a demokratikus jogokat és intézményeket.

https://444.hu/2021/06/06/budapest-az-egyetlen-regio-egesz-europaban-aminek-a-lakoi-jobban-kotodnek-europahoz-mint-a-sajat-orszagukhoz

„A pápa meg akart minket alázni”

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője: - Csak három órára jön ide, majd átmegy Szlovákiába, az ősi Szlovákiába, az ősi szlovák koronázó városba, és ott eltölt három és fél napot, ezzel meg akart minket alázni. / Bayer Zsolt megkérné a pápát, hogy ne is jöjjön ide, ha nem akar találkozni Orbánnal és Áderrel / „Ferenc pápa már keresztényellenes magatartást folytat.”

https://444.hu/2021/06/08/bayer-zsolt-megkerne-a-papat-hogy-ne-is-jojjon-ide-ha-nem-akar-talalkozni-orbannal-es-aderrel

Nem akar találkozni Ferenc pápa Orbán Viktorral

Csak három órán át marad a magyar fővárosban, utána Szlovákiába repül, ahol három és fél napot tölt.

https://www.beol.hu/orszag-vilag/nem-akar-talalkozni-ferenc-papa-a-kormany-migranspolitikaja-miatt-orban-viktorral-4027339/

Trianon revízióját követelték felvonuláson Budapesten

2021. június 5. - (mti)

A trianoni „békediktátum” revízióját követelte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom fáklyás felvonulás keretében a békeszerződés aláírásának 101. évfordulóján, pénteken este Budapesten. Toroczkai László, a Mi hazánk Mozgalom elnöke a demonstráción elmondott beszédében azt követelte, hogy az Országgyűlés mondja ki a békeszerződés ratifikálásáról szóló 1921. évi törvény semmisségét, mert az szerinte a mai napig hatályos. Úgy vélekedett, hogy a koronavírus járvány után átrendeződhet a világrend, ezért nem tudhatjuk, mikor jön el az a pillanat, amikor lehetőség nyílik a békediktátum revíziójára, a történelmi Magyarország helyreállítására. Ha viszont a magyar törvényhozás nem teszi helyre Trianont, maga gátolja a revízió megvalósítását - tette hozzá.Szerinte egy olyan magyar kormány, amely a magyarság érdekeit képviseli, kiharcolhatja, hogy az ENSZ kimondja a békediktátum semmisségét. Fel kellene mondani továbbá a román-magyar, a szlovák-magyar és az ukrán-magyar alapszerződést, illetve törvényt kell hozni arról, hogy a holokauszt relativizálásához hasonlóan büntethetővé váljék Trianon relativizálása is - sorolta Toroczkai László. Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője arról beszélt, hogy a trianoni tragédiában bűnrészes Tanácsköztársaság vezetőinek „2021-es kiadásai” ma megpróbálják az országot káoszba taszítani. Kónyi-Kiss Botond, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke beszédében úgy vélekedett, hogy a Kárpát-medencében élő népek ugyanabban a cipőben járnak, ugyanazzal a démonnal, a liberalizmus fenyegető démonával kénytelenek szembenézni. Ezért a Kárpát-medence, az apostoli Magyar Királyság területén együttműködésre van szükség, hogy össze tudjunk fogni olyan Európát fenyegető veszélyek ellen, mint a bevándorlás és a homoszexuális propaganda - mondta az alelnök. A demonstráció keretében a nemzeti színű és árpádsávos zászlókat lobogtató fáklyás menet a Hősök teréről az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út érintésével a Kossuth térre vonult egy „Igazságot Magyarországnak” feliratú molinó felvezetésével. A résztvevők olyan táblákat tartottak magasba, amelyen a történelmi Magyarország 64 vármegyéjének az elnevezései szerepeltek. A mintegy félezres tömeg mindvégig a „vesszen Trianon” és „mindent vissza” jelszavakat skandálta.

„A közép-európai népek csak közösen tudnak sikeres választ adni a 21. század kihívásaira”

2021. június 6. - (mti)

A közép-európai népek csak közösen tudnak sikeresek lenni és választ adni a 21. század kihívásaira - jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Éberhardon, ahol ünnepi beszédet mondott a Nemzeti Összetartozás Napjának alkalmából tartott megemlékezésen vasárnap. Az államtitkár ünnepi beszédében felidézte a trianoni békediktátum közvetlen és közvetett következményeit. Rámutatott: Trianon máig a magyarsággal együtt élő valóság, ám az idők azóta változtak, a Kárpát-medence, Közép-Európa ma már újra egy egységként működik, a térség népei közösen gondolkoznak a jövőről és közös erővel dolgoznak érte. Potápi Árpád János elmondta: 1920 június 4.-én Magyarországot és a magyar nemzetet halálra ítélték a döntéshozók, akik arra számítottak, hogy majd ki fog múlni, ám az elmúlt több, mint száz év bebizonyította, hogy a magyarság megmaradt és ma is a Kárpát-medence legnagyobb, legerősebb nemzete. „Az elmúlt 11 évben mindent megtettünk annak érdekében, hogy a 21. évszázad már ne vesztes, hanem nyertes évszázad legyen. Mi magyarok abban vagyunk érdekeltek, hogy a velünk együtt élő közép-európai népek sikeresek legyenek, és azokat a dolgokat keressük, amelyek összekötnek, mert csak együttesen tudunk sikeresek lenni és választ adni a 21. század kihívásaira” - szögezte le Potápi Árpád János. „Mi 2021-ben a nemzeti újrakezdés évében arra törekszünk, hogy megadjuk a magyar közösségeknek szerte a világon és szerte a Kárpát-medencében azt a támogatást amellyel lendületüket visszaszerezhetik a további újrakezdéshez” - mutatott rá Potápi Árpád János. Az államtitkár az első világháborút követő párizsi békekonferencián a magyar küldöttséget vezető Apponyi Albertre emlékezve azt mondta: Apponyi példakép a mai fiatalok számára is, hiszen mindvégig ragaszkodott magyarságához, országához és kereszténységéhez. A hétvégén a Felvidék több magyarok lakta településén tartottak és tartanak megemlékezéseket a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. A Pozsonyhoz közeli Éberhardon, a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális-közéleti szervezete, a Csemadok által szervezett megemlékezés az ilyen rendezvények sorában központinak számít. Az ökomenikus istentisztelettel összekötött megemlékezést hagyományosan a helyi kápolnában, a 175 éve született Apponyi Albert gróf végső nyughelyén tartják. A rendezvényen a helyi közösség mellett a felvidéki magyar politikai képviselet és társadalmi szervezetek is képviseltette magát. Potápi Árpád János a délután folyamán ugyancsak ünnepi beszédet mond a csallóközi Királyfiakarcsán, ahol egy ünnepség keretében átadják a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával elkészült Karcsai Magyarság Házát.

Országgyűlés / jogalkotás - Költségvetés megalapozása

2021. június 7. - (mti)

Paulik Antal szlovák szószóló, a nemzetiségek bizottságának előadója ismertette a testület által kezdeményezett változtatást, amely szerint a nemzetiségi önkormányzatok is elhelyezhetik átmenetileg a támogatásukat állampapírban.

2021. május 21. - (mti)

Az Országgyűlés magyarországi nemzetiségek bizottságának álláspontját tolmácsolva Paulik Antal szlovák szószóló azt emelte ki: a meglehetősen összetett, bonyolult finanszírozás feleslegesen nehezíti a pénzügyi szakembereknek amúgy is híján lévő nemzetiségi intézményrendszer működését. Elmondta: a teljesíthető, irreális terhet nem jelentő szabályok kialakítása érdekében tesznek lépéseket évek óta. Problémaként említette, hogy a kistelepülések önkormányzati dolgozóinak leterheltsége nehezíti a nemzetiségi önkormányzatok velük való együttműködését, majd jelezte: hosszabb ideje nem sikerül elfogadtatni a Pénzügyminisztériummal a működési támogatások normatív voltát, pedig ez egyszerűsítené ügyeik vitelét.

Ritter Imre német nemzetiségi képviselő a nemzetiségi pedagógusképzés fontosságáról beszél, és annak problémáit sorolta. Közölte: több képzőhelyen nem indulnak el a kisebb nemzetiségek tanárai számára a képzések. Elfogadhatatlannak ítélte, hogy mindössze a nemzetiségi pedagógusképzés 15-20 százaléka zajlik a nemzetiség nyelvén. Rendszerszintű problémának nevezte, hogy a nemzetiségi önkormányzatoknak sem egyetértési, sem véleményezési joga nincs a felsőoktatás ezen részére. Kijelentette: további komoly előrelépésre van szükség a nemzetiségi felsőoktatásban.

Ritter Imre nemzetiségi képviselő visszatekintve az előző hét évre hangsúlyozta, hogy míg 2013-ig a Magyarországon élő nemzetiségek támogatása „siralmas állapotban” volt, 2013-tól voltak reménykeltő, nagyon pozitív változások. Az elmúlt hat évben, a növekvő támogatásoknak köszönhetően érdemi változásokat tudtak elérni. Példaként említette, hogy a nemzetiségi civil szervezetek működési és kulturális támogatási pályázati keretét az egyaránt 110-110 millió forintról 500, illetve 700 millió a nemzetiségi anyanyelvi diáktáborok 2014-ben 30 millió forintos keretét 400 millió forintra tudták emelni. A helyi nemzetiségi önkormányzatok általános működési támogatását a négyszeresére, az úgynevezett feladat alapú, differenciált támogatási keretét a kétszeresére emelték, a nemzetiségi pedagógus program keretében pedig a nemzetiségi pedagógus pótlékot több lépcsőben 40 százalékra emelték - sorolta. Ritter Imre megköszönte a 13 őshonos nemzetiség nevében a kormánynak és az egész magyar parlamentnek a támogatást. Hozzátette: a Magyarországon élő nemzetiségek az elmúlt években kiemelt támogatásemelést kaptak, ugyanakkor aki átfogóan, történelmi mélységében ismeri a Magyarországon élő őshonos nemzetiségek helyzetét, azt, hogy milyen mélyről indultak és milyen sok feladatuk van, ha meg akarják őrizni és tovább akarják adni hagyományaikat, az tudja, hogy az elmúlt hét év csak arra volt elég, hogy „megkapaszkodjanak”.

2 milliárd 970 millió forinttal több pénzt kérnek a nemzetiségek

Ritter Imre német nemzetiségi képviselő felszólalásában elmondta, a 2022. évi költségvetési javaslat nemzetiségeket érintő soraiban összességében 674 millió forinttal több szerepel, mint a 2021. évi költségvetésben. Ugyanakkor a 13 magyarországi nemzetiség a 2022. évi költségvetési törvényjavaslatban 2 milliárd 970,3 millió forint többlettámogatást kér az országos nemzetiségi önkormányzatok működésére és médiára, valamint a nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatására. Mint mondta, utoljára a 2019. évi költségvetésben emelkedett az országos nemzetiségi önkormányzatok támogatása, miközben egy sor olyan gazdasági és törvényi változás történt, amely a támogatásemelést indokolja. Ritter Imre ismertetése szerint az országos nemzetiségi önkormányzatok működésének támogatását 388,8 millió forinttal, az általuk által fenntartott intézmények támogatását 581,5 millió forinttal kívánják megemelni. Ezenkívül további 550 millió forinttal több támogatást szeretnének nemzetiségi szakmai támogatásokra. A legnagyobb összeget, 1 milliárd 450 millió forintot a nemzetiségi intézmények beruházásaira, felújításaira kérik.

Útlevélben is anyanyelvükön

2021. május 17. - (mti)

Országgyűlés - Bizottsági jelentések vitája / Az egyes hatósági eljárások egyszerűsítését szolgáló törvényjavaslat módosítása / Paulik Antal szlovák nemzetiségi szószóló örömmel és megelégedéssel üdvözölte, hogy a módosítás értelmében kérésre az útlevélben is feltüntethető lesz a nemzetiséghez tartozók neve az anyanyelvükön is.

A nemzetiségek jogairól szóló törvény módosítása

2021. május 18. - (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3914306105335003

A nemzetiségek jogairól szóló törvény módosításának megvitatásával folytatta munkáját az Országgyűlés 2021. május 18-án. Az előterjesztőként felszólaló Ritter Imre német nemzetiségi képviselő kiemelte: a törvényjavaslat célja, hogy hatékonyabb legyen a nemzetiségek parlamenti képviseletének biztosítása. Fontos szempont volt a szabályozás kialakítása során, hogy ne sértsék a nemzetiségi önkormányzatok autonómiáját, a közgyűléseik jogosítványait, továbbá garantálják a jogorvoslat lehetőségét - magyarázta. Hangsúlyozta: össze kellett hangolni az egyes nemzetiségek eltérő szempontjait, szabályzatait, mindenkinek elfogadható megoldást kellett találni, és a most benyújtott javaslatot minden nemzetiség támogatja. Egy demokráciában a kisebbségek, nemzetiségek önmagukban sosem tudnának érvényt szerezni érdekeiknek, erre mindig csak a többség kellő érzékenységével, segítségével van lehetőség - jegyezte meg. Ritter Imre közölte: a benyújtott javaslattal kiküszöbölhetik a joghézagokat, amivel biztosítható, hogy a magyarországi nemzetiségek parlamenti képviseletére vonatkozó döntés többségi akaratot tükröz, és ez a döntés minden szempontból jogszerű.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára azt mondta: Magyarország nemzetiségpolitikája európai szinten is példaértékű, nagyvonalú és támogató, ami különösen uniós összehasonlításban szembetűnő. Az EU szóban támogatja a nemzetiségeket, de amikor valódi cselekvésre lenne szükség, elfogy a lelkesedés, ezt mutatja a Minority SafePack esete is - közölte. Úgy vélte, Magyarország nemzetiségpolitikáját ajánlani lehet tanulmányozásra az Európai Bizottságnak és minden uniós tagállamnak, jó lenne, ha mindenhol úgy támogatnák a nemzetiségeket, ahogy itt teszik. Közölte: a kormány fő nemzetiségpolitikai célja, hogy az őshonos nemzetiségeknek biztosítsa a nemzetiséghez tartozás megélésének lehetőségét, amihez jelentős támogatások is társultak az elmúlt években. A javaslatot a kormány támogatja, mert régóta húzódó kérdéseket rendez - mondta.

Kovács Zoltán (Fidesz) kiemelte: Magyarország lakosságának közel egytizede tartozik valamelyik nemzetiséghez, amelyeket az alaptörvény államalkotó tényezőnek ismer el, s amelyek támogatásáért sokat tett 2010 óta a kormányzat. Példaként említette a támogatások összegének jelentős emelését, a kulturális-oktatási autonómia bővítését, valamint azt, hogy 2010 óta parlamenti képviselettel is rendelkeznek e közösségek. Felidézte: a tavaly áprilisban kezdeményezett módosítás a nemzetiségek választási listaállításának részletszabályait tisztázza, kimondva például, hogy az adott országos nemzetiségi önkormányzat kizárólagos joga határozni ebben a kérdésben.

Brenner Koloman (Jobbik) annak a véleményének adott hangot, hogy európai összehasonlításban is jó úton jár a hazai kisebbségvédelmi rendszer. A hazai nemzetiségek nyelvvesztéséről beszélve hangsúlyozta: teljesen más szintre kellene helyezni a nemzetiségi anyanyelvi oktatást-nevelést az országos önkormányzatoknak átadott iskolákban, valamint kiemelt támogatást kellene nyújtani a nemzetiségek által lakott települések. Brenner Koloman ezt azzal indokolta: ezek aprófalvas, gazdasági szempontból hátrányos helyzetű területek, amelyeket kiemelten sújt az elvándorlás és az elöregedés.

Szászfalvi László (KDNP) arra emlékeztetett: Magyarország alapítása óta soknemzetiségű állam, ahol 2010 után teljesen új jogi alapra helyezték a nemzetiségek viszonyait. Hangsúlyozta: a 2011-es nemzetiségi törvény jelentős lépést tett az „etnobiznisz” felszámolása érdekében, azzal pedig hitelesebbé tette a terület kezelését, hogy kisebbségek helyett nemzetiségeket, nemzetrészeket említ. Arról beszélt: 2010 óta a nemzetiségeknek nyújtott támogatás a hatszorosára, az önkormányzataik által kezet iskolák száma a nyolcszorosára nőtt, virágzik és új lehetőségek előtt áll ma Magyarországon a nemzetiségi élet.

Varga László (MSZP) hangsúlyozta: pártja elkötelezett a nemzetiségek jogainak védelme és azok érvényesülésének kiszélesítése iránt. A szocialista politikus megjegyezte: a Kárpát-medencében népes csoportok élnek anyaországuk határain túl. Varga László hozzátette, hogy a viszonosság reményében is fontos a magyarországi nemzetiségek megbecsülése.

Varga-Damm Andrea független képviselő a világon egyedülállónak nevezte a nemzetiségeket támogató hazai intézményrendszert, hozzátéve, hogy annak működése az elmúlt években tovább javult. Rendkívüli értékként beszélt az őshonos közöségek parlamenti képviseletéről, ugyanakkor a tárgyalt módosításról szólva kiemelte: az előterjesztés nemegyszer a mindennapi önkormányzati életben természetes gyakorlatokat emel törvényi szintre.

A vita lezárása után az előterjesztőként felszólaló Ritter Imre német nemzetiségi képviselő olyan jó kompromisszumként beszélt az előterjesztésről, amelynek eredményével minden érintett elégedett. Kiemelte: az előző és a mostani parlamenti ciklusban is sikerült elérni, hogy minden nemzetiségeket érintő előterjesztést közel vagy teljesen egyhangúlag fogadott el a parlament. Egyetértését fejezte ki a nyelvvesztés megelőzésének fontosságával kapcsolatban, fő prioritásnak nevezve a nemzetiségi felsőoktatás fejlesztését.

Átadták a Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjakat

2021. május 17. - (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3913631618735785

Átadták az idei Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjakat 2021. május 17-én Budapesten, a magyarországi nemzetiségek kultúrájáért végzett tevékenységek szakmai elismerésében 13 személy, illetve szervezet részesült. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, nemzetiségekért is felelős tárca nélküli miniszter az ünnepségen arról beszélt, a nemzetiségek olyan sajátos értékgazdagságot képviselnek, hordoznak és művelnek, amit csak és kizárólag ők tudnak művelni, átadni. A magyarországi nemzetiségek küldetése az, hogy legyenek hűek saját, egyszeri, megismételhetetlen örökségükhöz, ezt őrizzék és adják tovább, mert ez az az érték, amit csak ők tudnak adni anyanemzetüknek, a magyarságnak és az egyetemes emberiségnek - fogalmazott. A miniszterelnök-helyettes szólt arról is, „rendkívül szerencsétlennek és méltatlannak” tartja a kisebbség kifejezést, mert annak hallatán az ember óhatatlanul a kevesebbre asszociálhat, „holott a magyarországi nemzetiségek nem kevesebbek senkinél”. Attól, hogy egy közösség létszámában kisebb, szellemiségében, kultúrájában, értékhordozásában lehet több - emelte ki. Hozzátette: a kisebbségeknél pontosabb kifejezésnek tartja a nemzetiséget és a nemzetrészt, mert ez kifejezi, hogy része az anyanemzetnek, a magyarságnak. Felhívta a figyelmet arra: az alaptörvény is kimondja, hogy a magyarországi őshonos nemzetiségek államalkotó tényezők, és ahogy a határon túli magyarság elszakíthatatlan szerves része az egyetemes magyarságnak, úgy a magyarországi őshonos nemzetiségek elszakíthatatlan részei az egyetemes magyarságnak. Semjén Zsolt megköszönte a díjazottaknak az általuk végzett értékőrzést. A Magyar Művelődési Intézet által 2005-ben alapított díj az elmúlt évben a miniszterelnök általános helyettesének szakmai elismerései közé került. A díj korábbi hagyományait megőrizve olyan személynek vagy szervezetnek adományozható, aki vagy amely a Magyarországon élő nemzetiségek körében az anyanyelvi kulturális örökség megtartásáért, fejlesztéséért, valamint a nemzetiségi közművelődés és kultúra területén végzett kimagasló tevékenységével hozzájárult a Kárpát-medence népeinek együttéléséhez. Az elismeréseket Semjén Zsolt és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára adta át. Díjat kapott Bedics Sándor a Rába-menti szlovén nemzetiség közösségi, kulturális és egyházi életében betöltött szerepéért, Cserháti Mihály a román nemzetiségi kultúra megőrzéséért és a tehetséggondozásért, Galda Levente a pilisi szlovákok közösségi és színházi kultúrájában betöltött kiemelkedő szerepéért és Havasiné Darska Izabella lengyel származású zongoraművész-tanár a Chopin-életmű ápolásában, zenepedagógusként vállalt szerepéért (a díjat később veszi át). Elismerésben részesült továbbá Kardos Dezső a szatmári svábok hagyományos kultúrájának kutatásáért és bemutatásáért (szintén később veszi át), a Korjeni Asszonykórus a Dráva mentén élő horvátok népzenei és népdalkincsének megőrzéséért és megismertetéséért, Kormányos Alekszandra a színházszervező tevékenységével a hazai ukrán kultúrában betöltött szerepéért és Kovács Árpádné a romák kultúrájának és közösségi életének fejlesztésében vállalt szerepéért. Díjat vehetett át Micov Jordanov Iván a bolgár vallási közösségben és az egyházzenei életben végzett munkájáért, az Orkestar Poklade zenekar a déli szláv, kiemelten a szerb népzene népszerűsítéséért, Stefanidu Janula a görög nemzetiség zenei kultúrájának megőrzéséért és népszerűsítéséért, Szám László az örmény kulturális életben és a nyelvápolásban betöltött szerepéért, valamint Szmolár Sándor egyedi stílust és formanyelvet képviselő iparművészként és festőként a ruszin kultúra hírnevének öregbítéséért.

Múzeumi szolgáltatás-fejlesztés céljával indult szlovák-magyar együttműködési program

2021. május 28. - (mti)

Múzeumi szakemberek továbbképzése, kulturális intézmények közötti együttműködések erősítése és új, országhatárokon átnyúló szolgáltatások fejlesztése céljával indult el a Határokon átívelő partnerség építése a jövő múzeumaiért elnevezésű projekt az Interreg Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében. A projekt fő kedvezményezettje a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a projektet az egyik igazgatóságaként működő Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) valósítja meg. Együttműködő partnerintézményei a Kassa Megyei Önkormányzat (Kosicky Samosprávny Kraj) és a K13 - Kassai Kulturális Központok (K13 - Kosické Kultúrne Centrá) - olvasható a Szabadtéri Néprajzi Múzeum MOKK MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. Mint írják, a 16 hónapon át tartó és a csaknem 178 ezer eurós (62 millió forint) európai uniós forrásból megvalósuló projekt célja, hogy a MOKK által kifejlesztett múzeumi szakemberképzési módszertant átadja szlovák partnereinek. Ez az első lépést is jelenti a szlovák és magyar múzeumi szervezetek intézményesített együttműködése felé, amely a jövőbeni további együttműködések ösztönzőjeként szolgálhat. A projektben magyar és szlovák múzeumi szakemberek részvételével zajló szakmai továbbképzések valósulnak meg, jó gyakorlatok megismerését célzó szlovákiai és magyarországi tanulmányútat szerveznek, továbbá újabb, határon átívelő együttműködési koncepciókat kidolgozó nyári egyetemet tartanak. A projekt végén megjelenő Múzeumi iránytű kiadvány a nyári egyetem alatt kidolgozott koncepciókat gyűjti össze, ezzel is elősegítve minél több szlovák és magyar múzeum egymásra találását és közös programjuk kidolgozását. A közleményben kiemelik, hogy a 21. században a múzeumi funkciók bővülésével, a kultúraközvetítési módszerek változásával új ismeretek és kompetenciák megszerzése vált szükségessé, hogy jól felkészült múzeumi szakemberek fogadhassák a látogatókat. A MOKK 2006-os fennállása óta a muzeális intézmények szolgáltató szemléletének és társadalmi beágyazottságának megerősítését, a szemléletváltás elősegítését tartja egyik legfontosabb küldetésének. Jelenleg Szlovákiában nem működik a magyarországihoz hasonló szervezett múzeumi szakember továbbképzési rendszer. Kassa Megyei Önkormányzat ezt felismerve kereste meg a MOKK-ot tudástranszfer és interregionális partnerség kiépítése céljából 2019-ben. Az együttműködéshez és a közös pályázat kidolgozásához a K13 - Kassai Kulturális Központok is csatlakozott. A március 1-jén indult és 2022. június 30-án záruló szlovák-magyar együttműködési program célja, hogy a magyarországi szakmai továbbképzési módszertan adaptálhatóvá váljon először Kassa megyében, később akár egész Szlovákiában is. A projekt eredményeként a Kassa megyei múzeumi intézményrendszer képessé válik arra, hogy a MOKK által kidolgozott továbbképzési módszertan alapján továbbképzéseket szervezzen, ezáltal a múzeumi fejlesztésekhez szükséges készségek, ismeretek elsajátítására lehetőséget teremtsen a szlovák múzeumi munkatársak számára. A projekt az eredményeket bemutató ünnepélyes konferenciával zárul Kassán a Kassai Megyei Önkormányzat szervezésében.

Szijjártó Gönyűn: Soha nem volt ilyen jó a Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolat

2021. április 29. - (mti)

Magyarország és Szlovákia között soha nem volt ilyen jó a kapcsolat, mint most - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2021. április 29-én a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn, ahol Igor Matovič szlovák miniszterelnök-helyettessel és pénzügyminiszterrel átadták a Duna felett átívelő, két országot összekötő távvezetéket. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a jó szomszédi viszony kifejezést már szó szerint érthetjük a két ország között, mert nem azzal foglalkozunk, ami szétválaszt, hanem azzal, ami összeköt. Hangsúlyozta, hogy a Gönyű és Bős (Gabčíkovo) közötti, másfél kilométeres, valamint a Sajóivánka és Rimaszombat (Rimavská Sobota) közötti, 23 kilométeres távvezetékekkel két ponton kötötte össze a két ország a távvezetékét, amelyek egyenként 400 kilovoltosak. Hozzátette, hogy ezek a távvezetékek nemcsak Magyarország, hanem egész Közép-Európa biztonságos energiaellátását javítják, hozzájárulnak a villamos energia átviteli rendszerű stabilitásának növeléséhez, támogatják a megújuló forrásokból származó villamos energia észak-déli irányú áramlását, és elősegítik a nemzetközi villamosenergia-piac fejlődését. Elmondta, hogy magyar oldalon a beruházás összege elérte a 13 milliárd forintot. A fejlesztéseknek köszönhetően a bővülő nemzetközi összeköttetések legforgalmasabb észak-kelet-déli áramlási útvonalán biztosítják az egységes európai villamosenergia-rendszer egyensúlyát, emellett garantálja az észak-kelet-magyarországi térség hosszú távú ellátásbiztonságát is - mondta a tárcavezető. Szijjártó Péter kitért arra is, hogy tavaly a két ország közötti kereskedelmi forgalom meghaladta a tízmilliárd eurót, Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak és a hazai tőke harmadik legfontosabb célországa Szlovákia. Hangsúlyozta, hogy 2010 óta a kölcsönös tisztelet jegyében lépésről-lépésre alakította ki a két ország a jó kapcsolatokat, a legfontosabb cél pedig mindkét ország számára most az, hogy az összeköttetéseket minden lehetséges területen fejlessze, legyen szó a közlekedésről vagy az energiáról. Kiemelte azt is, hogy Magyarország a hét szomszédos ország közül hattal összekötötte a villamosenergia-hálózatot. Hozzátette, hogy az autóipar átalakulása és a klímacélok elérése is azt vetíti előre, hogy növekedni fog a villamosenergia-igény a következő időszakban, ezért fontos, hogy Magyarország a nukleáris és a megújuló energiaforrások kapacitásának növelésével biztosítsa az ország és a gazdaság működéséhez szükséges villamos energiát. Szijjártó Péter köszönetét fejezte ki a magyar és a szlovák kivitelezőknek, a Mavir Zrt.-nek és a SEPS a. s.-nak, hogy a koronavírus-járvány ellenére is időben be tudták fejezni a kivitelezést, egyben jelezte, hogy Magyarország felkészült az energiabiztonsági kihívásokra, a magyar emberek és a vállaltok az energiaellátás terén is biztonságban érezhetik magukat. „A rezsicsökkentés eredményeit megvédjük és folytatjuk azon intézkedéseket, amelyek elérhető, stabil és olcsó energiát biztosítanak mindenkinek” - szögezte le a külgazdasági és külügyminiszter. Igor Matovič szlovák miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter is arról beszélt, hogy ma utak, hidak és a két távvezeték is összeköti már a két országot, amelyek azt jelzik, hogy szoros a kapcsolat Magyarország és Szlovákia között. Hozzátette, hogy a távvezetékek Szlovákia számára is biztonságosabb energiaellátást jelentenek. Biczók András, a Mavir Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a két ország összekötésének célja az volt, hogy növekedjen az ellátás biztonsága. Hozzátette, hogy ez a hálózat Portugáliától Törökországig tart és minden egyes változását minden ország megérzi az ellátásban. Peter Dovhun, a Seps a. s. elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy a két ország távvezetékének összekötése jelképe annak is, hogy egész Európa magáénak vallja a zöld politikát, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését. Hozzátette, hogy ez az összeköttetés összeurópai kontextusban további lépéseket jelentenek egy nagy energiaátviteli rendszer felé, ahol nagyobb kockázatok nélkül biztonságosabban lehet eljuttatni az energiát az embereknek és a vállalatoknak.

Szlovákiában is sztár lett A Dal indulója

2021. április 29. - (Bors)

Levente nem számított rá, hogy az Eredő című dala hozzásegítheti a határokon átívelő sikerhez. A Dal versenyzőjének ezzel egy álma vált valóra, hiszen származása okán egyfajta kultúrmissziót folytat Magyarország és Szlovákia között. Galda Levente neve nem sokat mondott A Dal 2021 első adásáig, hiszen az első szerzeményét mutatta be a műsorban. Az Eredő című dal kimagasló kritikát kapott a zsűritől, és hatalmasat futott a legnagyobb zenemegosztó oldalon is. A szerző számára nem várt kapuk nyíltak meg. Érdekes volt megtapasztalni, hogy az Eredőben megfogalmazott érzéseim hogyan válnak közkinccsé. Sokaknak tetszett, sokan fogalmaztak meg építő kritikát és bizony akadtak olyanok is, akik nekem rontottak az interneten, de a lényeg, hogy sorra jöttek a nem várt lehetőségek is - kezdte a Borsnak Levente, aki szlovák gyökerekkel rendelkezik, és bár Budapesten született, megtanult szlovákul, és gyermekkora óta szenvedélyesen gyűjti a szlovák népdalokat. Ennek köszönhetően lett a budapesti szlovák nagykövetség égisze alatt működő Szlovák Intézet munkatársa, gyakorlatilag diplomataként tevékenykedik. Nem véletlen tehát, hogy északi szomszédunkban is felfigyeltek Leventére, meghívást kapott a leghallgatottabb szlovák rádió- és tévéműsorba. - Szenvedélyesen gyűjtöm a szlovák népdalokat, melyek részben ihlették az Eredő hangzásvilágát is, talán emiatt figyeltek fel rám. Elhívtak a Stúdióvilág című rádióműsorba, ahol készítettek velem egy hosszú interjút. Közben betelefonált a műsorba a Pumpa című tévéműsor producere, aki felkért, hogy szerepeljek náluk is. Erről a műsorról azt kell tudni, hogy egy benzinkúton játszódó szatirikus vígjátéksorozat, amelyben rendre feltűnnek Szlovákia legismertebb politikusai, művészei és egyéb közéleti szereplői. Túlzás nélkül mondom, hogy az adás utáni napokban mindenki a műsorról beszélt, így engem is megismert az egész ország. Sőt miután az adásban elénekeltem az Eredőt is, követelik a szlovák fordítást - mesélte lapunknak Galda Levente, aki arról álmodik, hogy ő legyen A Dal történetének első nemzetközi karriert befutó szerző-előadója. - Ha létezik Magyarországon az amerikai álom, akkor Budapest az én Hollywoodom! Pilisszentkeresztről elindultam a fővárosba, zsebemben az első megírt dalommal, és ez indított el az úton, ami ha kicsiben is, de nemzetközi sikert hozott. Azt remélem, hogy ezzel tovább építhetem a két kárpát-medencei nemzet közötti kulturális hidat - mondta Levente.

Benyovszky-emlékév

2021. május 25. - (mti)

Tudományos kiadványok, konferenciák, új Benyovszky-szobrok, a Magyar Posta által kiadott emlékbélyeg és egy Benyovszkyról írt musical bemutatója is szerepel a Benyovszky Móric születésének 280. és halálának 235. évfordulója alkalmából rendezett Benyovszky-emlékév programjában. Benyovszky Móricot magukénak vallják a magyarok, a lengyelek, a szlovákok, de egy kicsit az osztrákok is. Az idei kettős évforduló alkalmat ad arra, hogy egy nyughatatlan lelkű, négy földrészen is megfordult magyar világutazóra, felfedezőre, kiváló hajósra és katonára emlékezhessenek tisztelői - mondta el a Benyovszky-emlékév megnyitóján és az ennek alkalmából kiadott emlékbélyeg kibocsátásán kedden Budapesten Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, az emlékév fővédnöke. Mint hozzátette, az emlékév egyik célja, hogy Benyovszky életének több, eddig homályos pontját tisztázzák. Ennek érdekében idén tudományos konferenciát tartanak, melyre a magyar kutatók mellett szlovák, francia, orosz, osztrák, amerikai, kínai szakembereket is várnak. Még az idén bemutatják Magyarországon - és a tervek szerint külföldön is - a Benyovszky Móric életét feldolgozó musicalt, de a magyar világutazó emlékét új kötetek, szobrok is megidézik majd - közölte Potápi Árpád János. G. Németh György, a Benyovszky Nemzeti Bizottság és a Benyovszky Társaság elnöke kiemelte: az emlékév egyik legfontosabb feladata minél pontosabbá tenni a világban élő Benyovszky-képet. Ebben fontos eredmények várhatók, hiszen a Magyar Nemzeti Levéltár kezdeményezésére számos, Benyovszkyval kapcsolatos anyag érkezett orosz, amerikai, francia levéltárakból - számolt be G. Németh György, hozzátéve: az új tudományos eredményeket még idén bemutatják. Jerzy Snopek, a Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete elmondta, Benyovszky Móric magyar, de a lengyelek is magukénak tekintik, hiszen az országukért harcolt a Bari Konföderáció küzdelmeiben. Ezért büntetésül az oroszok meghurcolták és Kamcsatkára szállították, ahonnan kalandos úton sikerült megszöknie - idézte fel. Benyovszky Lengyelországban máig népszerű történelmi figura: a nagy lengyel költő, Juliusz Slowacki költeményt írt róla, de számos más irodalmi mű, tudományos és ismeretterjesztő kötet is született Benyovszkyról - közölte a nagykövet. Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. elnöke az emlékév alkalmából 70 ezer példányban kiadott bélyegről szólva elmondta, azon a Benyovszky Nemzeti Emlékbizottság logója és egy korabeli látcső szerepel. Az alkalmi borítékon háttérben az eredeti térkép egy részlete, előtérben pedig egy hajókormánykerék darabja látható. A bélyegzőben szintén hajókormánykerék, a látcső és Madagaszkár térképének határvonala jelenik meg. Szabó Roland, a Fővárosi Állat- és Növénykert operatív igazgatója emlékeztetett arra, hogy az intézmény 950 faj egyedeit, köztük Benyovszky utolsó otthona, Madagaszkár élővilágának képviselőit mutatja be. A Madagaszkár vezetőjeként elhunyt Benyovszky Móricra az állatkertben 2010 óta szobor is emlékeztet, ennek másolatát Madagaszkáron is elhelyezték - mondta el Szabó Roland.

A pesti szlovák evangélikusok egykori temploma - múlt és jövő

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3869495679816046

Szlovák Kulturális Központ épül Budapesten, a Rákóczi út 57. szám alatti háztömb udvarán. Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke írta alá az átadási szerződést. Magyarország kormánya 2020-ban 765 millió forintos támogatást nyújtott az OSZÖ számára, amely az ingatlan megvásárlásán túl a romos állapotban lévő épületen sürgősen elvégzendő életveszély-elhárítási munkák és a nagyszabású felújítási projekt előkészítésének fedezeteként szolgál. A tervek szerint a magyar és a szlovák kormány támogatásával újul majd meg az emblematikus épület. Paulik Antal szlovák parlamenti szószóló az alábbiakban foglalta össze a pesti szlovák evangélikus templom több évszázados történetét és jövőjét:

http://nemzetisegek.hu/repertorium/2021/02/belivek_8-9.pdf

A Szarvasi Vízi Színház évada

Mivel szlovák-magyar kétnyelvű színházként működnek, szlovák esttel is várják a nem magyar anyanyelvű érdeklődőket.

https://behir.hu/a-nemzeti-szinhaz-korhintajaval-kezdodik-a-szarvasi-vizi-szinhaz-evada

Szlovák-magyar Folkfesztivál

Online koncertekkel / Itt a program (+videó):

https://www.atempo.sk/hirek/92-ajanlo/29031-online-koncertekkel-jon-a-szlovak-magyar-folkfesztival-itt-a-program-video.html

A szlovák töltött görhöny

A placky (másnéven görhöny) egy krumplis lepény, amit palacsintasütőben sütnek, de legalább fél centiméter vastagon. A reszelt krumpli mellett liszt, tej és tojás is van benne...

https://www.hellovidek.hu/gasztromesek/2021/06/04/ha-egy-valamit-leshetunk-el-a-szlovakoktol-ez-legyen-az-a-toltott-gorhony

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3963904397041840

Mesélő ruhatár - fehérnépek öltözéke

Békéscsaba - A színes ruházat az 1950-es évektől vált általánossá, mind a szegényebbek, mind a tehetősebb családok női tagjainak körében. A csabai szlovák asszonyok ráncolva hordták szoknyájukat, azaz pliszírozták. Ennek műveletét egymástól tanulták el.

https://behir.hu/meselo-muzeum-meselo-ruhatar-fehernepek-oltozeke

Drevenka Antal könyveinek bemutatója

2021. május 29-én Piliscsabán

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3951335931632020

Szlovákiában is nyitnak a teraszok

Az edzőtermek is nyithatnak legfeljebb hat vendéggel, de teszt még mindig kell a látogatásukhoz. A boltok már egy hete nyitva vannak. / Szlovákiában az úgynevezett publikus covid-automata szabályozza, hogy a járvány alakulásától függően melyek azok a korlátozások, amik egységesen érvényesek az egész országban, illetve milyen különböző szabályok vonatkozhatnak az egyes régiókra.

https://azonnali.hu/cikk/20210426_hetfotol-szlovakiaban-is-nyitnak-a-teraszok

Szlovákiában is meghosszabbítják a veszélyhelyzetet

https://ujszo.com/kozelet/meghosszabbitjak-a-veszelyhelyzetet

Szlovákiában is bevethetik az orosz vakcinát

A szlovák szállítmány ellenőrzésére felkért magyarországi labor nemcsak a vakcinát magát, hanem a dokumentációt is ellenőrizni fogja.

https://index.hu/kulfold/2021/04/25/koronavirus-a-vilagban-vasarnapi-hirosszefoglalo-vakcina-oltas/majustol-szlovakiaban-is-elerheto-a-szputnyik/

A szlovák Szputnyik-ügy és a magyar kártya

Budapestre is begyűrűzött a szlovák kormányválság, miután az orosz vakcináról tartott szlovák-magyar egyeztetésre nem hívták meg a budapesti szlovák nagykövetség képviselőjét. Szlovákiában belpolitikai témává vált a magyarokkal, Magyarországgal való kapcsolat.

https://www.szabadeuropa.hu/a/hirlevel-szputnyik-szlovakia-oltas-covid-csernobil/31225029.html

Szlovák újítás: Ha idős személyt kísér az oltópontra, Ön is kap egy vakcinát

https://parameter.sk/ha-idos-szemelyt-kisersz-az-oltopontra-te-kapsz-egy-vakcinat

Változtak a határátlépés szabályai

30 helyett 100 kilométerről is lehet ingázni Szlovákiába a szomszédos országokból.

https://ujszo.com/kozelet/valtoztak-a-hataratlepes-szabalyai-tobb-kivetel-is-van

Katasztrófateraszok

Nyilván mindenki látta a hétvégén Budapesten (és más magyarországi nagyvárosokban) készült „terasznyitó” fotókat, videókat, híradós felvételeket. Még a vasárnapi szlovák tévéhíradókba is bekerült a Deák tér környéke és a bulinegyed, az ottani fesztiválhangulat, az egymás hegyén-hátán ücsörgő, maszk nélkül szórakozó fiatalok, az utcákon hömpölygő boldog tömeg.

https://ujszo.com/velemeny/katasztrofateraszok

Előrehozott parlamenti választás?

Félmilliónál is több intő a kormánynak / Megtette az első lépést az előrehozott parlamenti választásról szóló népszavazás érdekében a szlovák ellenzék. / Robert Fico és Peter Pelegrini (külön-külön) diadalittasan jelentette be, hogy aktivistáik a törvényben előírt 350 ezer helyett csaknem 600 ezer aláírást gyűjtöttek össze a népszavazás kiírása érdekében.

https://ujszo.com/velemeny/felmillional-is-tobb-into-a-kormanynak

Összemosnak bennünket

Matovičék a szlovákiai magyar kultúra támogatásának rendszerét egybemossák a homoszexuálisok, migránsok, hajléktalanok, vakok-és gyengén látók, vagy a krónikus betegségben szenvedők támogatásával.

https://www.bumm.sk/velemeny/2021/03/11/osszemosnak-bennunket

Matovič magyarja

Röviden a Gyimesi-jelenségről, a kocsmapolitikáról és arról, hogy miért probléma, ha valaki egy egész közösség nevében építi sértésekre a politikáját. / Gyimesi György egy tehetséges populista, aki tökéletesen meglátta a piaci rést és eddig a maximumot hozta ki abból, hogy az OĽaNO túlnyerte magát, így ő is képviselői székhez jutott. Pont akkor, amikor nincs magyar párt a parlamentben, és ő pont egy olyan frakcióban van, ahol az előrelépéshez elég jóban lenni az egyes számú Egyszerű Emberrel, aki köztudottan rajong mindenkiért, aki bólogat neki.

https://ujszo.com/velemeny/matovic-magyarja

Magyar szál a legolvasottabb szlovák lap tulajdonosváltásában

https://index.hu/kulfold/2021/04/23/magyar-szal-a-legolvasottabb-szlovak-lap-tulajdonosvaltasaban/

Új hidak erősítik a magyar-szlovák együttműködést

Három új közúti határhíd is épül a következő években az Ipolyon, javítva ezzel a Magyarország és Szlovákia közötti közlekedési kapcsolatokat, valamint a határ menti együttműködést. A sorban az első, Ipolydamásdot Helembával összekötő átkelő magyar oldalán már elkezdődtek a terepmunkálatok, a szlovák területen azonban a járványhelyzet miatti határzár késlelteti a munkakezdést.

https://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagi-hirek/uj-hidak-erositik-a-magyar-szlovak-egyuttmukodest-3708637

Orbán megvétózta, hogy erősebb állásfoglalást fogadjanak el a V4-ek az oroszokkal szemben

https://telex.hu/kulfold/2021/04/27/orban-v4-ek-veto-oroszorszag-elleni-kiallas-csehorszag

A V4-ek kormányfői szolidaritásukat fejezték ki Csehországgal

A visegrádi országok miniszterelnökei szolidaritásukat fejezték ki Csehországgal az Oroszországgal kialakult feszült helyzettel kapcsolatban.

https://www.szabadeuropa.hu/a/a-v4-ek-kormanyfoi-szolidaritasukat-fejeztek-ki-csehorszaggal/31223740.html

Diplomaták áprilisi exodusa

Az elmúlt hetekben tele volt a sajtó kiutasított diplomaták történeteivel. / Hét napon belül be kell fejeznie tevékenységét három, Szlovákiában szolgálatot teljesítő orosz diplomatának, és el kell hagyniuk az országot - jelentette be Eduard Heger szlovák miniszterelnök Pozsonyban tartott sajtótájékoztatóján. A kormányfő a lépést a “geopolitikai helyzettel” és a “csehországi történésekkel” indokolta.

https://kitekinto.hu/2021/04/27/europai-ugyek/diplomatak-aprilisi-exodusa/191486/

Balkáni szintre süllyedt a magyar sajtószabadság

A hiteles tájékoztatás fontosságát emellett még régiókon belül is eltérően ítélheti meg a lakosság. Szlovákiában például az egész kormányt elsöpörte a felháborodás, amikor 2018 elején bérgyilkosok megölték a helyi kormány maffiaügyeit kutató Ján Kuciák újságírót és menyasszonyát.

https://www.szabadeuropa.hu/a/sajtoszabadsag-magyarorszag-ranglista-rsf/31212804.html

Robotok - 350 ezer munkahely szűnhet meg Szlovákiában

A koronavírus-járvány okozta munkapiaci problémák eltörpülnek amellett, amit az előttünk álló technológiai váltás, a gyártás automatizálása és a robotok tömeges bevezetése okozhat. A legfrissebb felmérés szerint munkahelyek százezrei szűnhetnek meg Szlovákiában.

https://ujszo.com/kozelet/a-jarvanynal-is-joval-tobb-kart-okozhatnak-a-robotok

Védett lett a farkas Szlovákiában

Védetté minősítették a farkast Szlovákiában, s így tilossá válik a vadászata, befogása, megölése és otthoni tartása vagy tenyésztése is. / A védett élőlények közé sorolták a ragadozót, eszmei értékét pedig 3 ezer euróban, mintegy egymillió forintban szabták meg.

https://sokszinuvidek.24.hu/mozaik/2021/04/22/vedett-farakasok-szlovakia/

Füzér lehet az első magyarországi farkasbarát falu

A 430 lakosú Füzér önkormányzata úgy határozott, 3500 hektárt nyilváníttat vadászati szempontból különleges rendetetésű területté a város határában, mely intézkedéssel a farkasok és hiúzok életterét szeretnék védeni.

https://sokszinuvidek.24.hu/mozaik/2019/07/27/farkasbarat-telepules-fuzer/

Tizenkét százalék (szlovákiai magyar)

Szlovákia polgárainak tizenkét százaléka jelölhette be első vagy második helyen a magyar nemzetiséget a népszámlálási kérdőíven. Ez derül ki abból a felmérésből, amelyet az Új Szó szerkesztősége készíttetett az AKO közvélemény-kutató céggel. A megkérdezettek 9,8 százaléka mondta azt az AKO-nak, hogy magyar a nemzetisége, és további 2,2 százaléka azt, hogy a népszámláláson második helyen jelölte be a magyar nemzetiséget. Mivel közvélemény-kutatásról van szó, a kapott adatok természetesen eltérhetnek a tényleges számoktól. Azokra még jó ideig várni kell. Azonban a megjósolt eredmény így is nagyon biztató. Erőt, hitet, támaszt adhat minden szlovákiai magyarnak.

https://ujszo.com/tizenket-szazalek

Aláírásgyűjtést kezdett a Felvidéken a Minority SafePack újbóli megtámogatására a Pro Civis polgári társulás

2021. április 26. - (mti)

Aláírásgyűjtést kezdett a Pro Civis polgári társulás a Felvidéken annak érdekében, hogy az Európai Bizottság (EB) bírálja felül az - európai kisebbségvédelem uniós jogrendjének kialakítását célzó - Minority SafePack kezdeményezéssel kapcsolatban januárban hozott negatív döntését - közölte az MTI-vel Őry Péter, a civil szervezet vezetője hétfőn. Az Európai Unió (EU) országaiban mintegy 50 millióan élnek egy-egy nemzeti őshonos kisebbség tagjaként. A Minority SafePack kezdeményezés azért indult, hogy az ő védelmük érdekében jöjjön létre uniós szintű szabályozás. A kezdeményezés a támogatására összegyűlt aláírásoknak köszönhetően sikeres lett, és azt tavaly decemberben hozott döntésével az Európai Parlament (EP) is megtámogatta. Ennek ellenére az EB január 15-én úgy döntött, hogy nem indít jogalkotást a kezdeményezés javaslatai alapján. „Az Európai Bizottság ezen döntését nem fogadhatjuk el, és nem hagyhatjuk szó nélkül” - szögezte le az általuk indított aláírásgyűjtésről szólva Őry Péter. Kifejtette: a szlovákiai magyar őshonos nemzeti kisebbség politikai pártjainak, civil és társadalmi szervezetei elöljáróinak aláírásaival megtámogatott nyilatkozatukban arra szólítják fel az EB-t, hogy vizsgálja felül a Minority SafePack sikeres polgári kezdeményezést elutasító döntését. Hozzáfűzte: a Pro Civis polgári társulás a felvidéki magyarság helyi és megyei önkormányzati ügyeire szakosodott civil szervezet, ezért ők indítják a támogató aláírások gyűjtését a Felvidék magyarok által lakott régióiban. A nyilatkozatban egyebek mellett megállapítják, hogy a Minority SafePack kezdeményezés - amelyet több mint egymillió uniós állampolgár támogatott aláírásával - legitim igényeket fogalmazott meg, s az a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) szervezésében kisebbségi szolidaritási mozgalmat alakított ki Európában, úgy, hogy nagyon sok kisebbségi közösség közös ügyévé tette az európai kisebbségvédelmet. A dokumentumban rámutatnak: meggyőződésük, hogy az EB olyan javaslatcsomagra mondott nemet, amelynek célja egy olyan Európa megteremtése, amely valós értékként tekint a nyelvi és kulturális sokszínűségre, illetve védi és támogatja is azt. Mindezek alapján felszólítják az EB-t, hogy javítsa ki korábbi döntését, és vegye újra napirendre a Minority SafePack javaslatait, illetve felkérik az EP-t és a Régiók Bizottságát, hogy ismét tűzzék napirendre a kisebbségvédelem ügyét és nyomatékosítsák azt az EB irányába.

A Novohrad-Nógrád Geopark is csatlakozott az UNESCO helyi termék programjához

2021. április 19. - (mti)

A Novohrad-Nógrád Geopark is csatlakozott az UNESCO Globális Geoparkok nemzetközi helyi termék programjához, amelynek célja a geológiai értékek és a helyi ízek közötti kapcsolatok bemutatása, a helyi gazdaság segítése - közölte az MTI-vel a program koordinátora hétfőn. Nagy Júlia, az Innotime Hungary Kft. ügyvezetője a sajtóközlemény szerint azt mondta: a koronavírus-járvány utáni gazdasági újraindulás támogatása és a klímaválság kezelése érdekében a Novohrad-Nógrád Geopark is csatlakozott a Magma Geopark által 2015-ben elindított GEOfood programhoz, a világon 24. geoparkként. A csatlakozással megnyílt a lehetőség a helyi termelők és éttermek számára egy nemzetközi védjegy megszerzésére. A GEOfood programban minden, a geopark területén működő kézműves terméket előállító termelő és étterem részt vehet. A világ első, határon átnyúló UNESCO Globális geoparkja, a Novohrad-Nógrád Geopark 64 magyar és 28 szlovákiai település földtörténeti, régészeti, néprajzi, történelmi, kulturális örökségét ápolja és geológiai értékeit mutatja be. A GEOfood védjegyet helyi élelmiszer előállítók, illetve éttermek is megkaphatják, és annak érdekében, hogy minél szélesebb kör számára elérhetővé tegyék, a geoparkkal szomszédos övezetre is kiterjesztették, így egész Nógrád megye közigazgatási területére. Fontos kritérium, hogy az alapanyagoknak erről a területről kell származniuk. Kiemelték, hogy a termékek csomagolásán a csatlakozó termelőknek fel kell tüntetniük a geológiai adottságok és a termékek közötti kapcsolatot. Az éttermek esetében alapvető elvárás, hogy legyen egy olyan szezonális vagy egész évben elérhető menüsoruk, amelyben az alapanyagok legalább fele a geopark területéről származik, a geológiai adottságokkal és a táj történetével, hagyományokkal való kapcsolódást az étlapon fel kell tüntetni. Nagy Júlia emlékeztett rá, hogy 2020-ban Nógrád megye önkormányzata már elindította a veddanogradit.hu oldalt, amelynek célja a helyi termelők bemutatása és egy helyi vásárlói közösség kialakítása. A programra időről időre felhívja a figyelmet a geopark is, a GEOfood programhoz kapcsolódóan pedig a kft. elindított egy országos kutatást is a kézműves és helyi termékek fogyasztásáról, hogy a kapcsolódó partnerek számára operatív tanácsokat tudjanak adni - tette hozzá.

Közös fejlesztés indul a tatai és az ógyallai csillagvizsgálóban

2021. április 12. - (mti)

Egy határon átnyúló együttműködés keretében közösen szereznek be műszereket a tatai és a szlovákiai Ógyallán található csillagvizsgálóba, valamint bővítik a tatai csillagda épületét - mondta el az MTI-nek a TIT Komárom-Esztergom megyei szervezetének igazgatója. Kovaliczky István tájékoztatása szerint a közös projekt teljes költségvetése közel 140 millió forint, melyből 116 millió forint az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatása. Tatán 150 négyzetméteres területtel bővül a csillagvizsgáló épülete, a fejlesztés során létrehoznak egy előadótermet, valamint egy helyiségben mutathatják majd be a csillagda névadója, Posztocky Károly eddig több helyen tárolt hagyatékát, műszereit. A tatai létesítmény és az ógyallai Szlovák Központi Csillagvizsgáló meteorok és a Nap megfigyelésére alkalmas műszereket vásárolnak és párhuzamos csillagászati megfigyeléseket végeznek majd. A projekt keretében szakmai konferenciákat és fesztiválokat, csillagászati vetélkedőket, művészeti versenyeket, kirándulásokat és egyéb eseményeket szerveznek. A tatai Posztoczky Károly csillagvizsgálót a TIT Komárom-Esztergom megyei szervezete üzemelteti. Posztoczky eredeti csillagdáját a közeli Erdőtagyoson építette fel 1915-ben. Az épületet 1950-ben egy telekkönyvi tévedés miatt lerombolták és elhordták építőanyagnak. A műszereket, könyveket és fényképeket a Komárom Megyei Tanács vette meg, majd a megyei TIT kezdeményezésére Tatán építettek csillagvizsgálót,a melyet 1973-ban nyitottak meg. Az épület földszintjén a csillagvizsgáló névadójának műszereivel és bútoraival rendeztek be egy korabeli dolgozószobát. A szervezet szakkört működtet a csillagdában, valamint bemutató előadásokat tart, amelyeken Posztoczky 1908-ban vásárolt és ma is kitűnő állapotban lévő 127/1450-es Reinfelder refraktorát használják.

A szlovákiai magyar oktatás lehetőségei és kihívásai

https://ujszo.com/regio/a-magyar-oktatas-lehetosegei-es-kihivasai

Hangoskönyv: A hullaégető

Ötven évvel ezelőtt jelent meg magyar fordításban Ladislav Fuks világirodalmi remekműve, A hullaégető. Százéves lenne Rudolf Hrušínský, a regény filmváltozatának címszereplője. Bandor Éva hangoskönyv formájában kínálja a művet, amelyet az elmúlt hónapokban rögzítettek.

https://ujszo.com/kultura/remekmuvet-kinal-a-hangjaval

A pandémia nem állította le a szlovákiai filmforgatásokat

A szerelem hegyeket képes megmozgatni / Szlovákiában a pandémia nem állította le a filmforgatásokat: március elején egy fordulatos romantikus történetet elmesélő játékfilm felvételei kezdődtek el a tátrai Hubert Szállodában, a járványügyi intézkedések szigorú betartásával. Czuczor Noëlre és Kassai Csongorra is jelentős szerepet osztottak a tévedésekre épülő, vidám sztoriban.

https://ujszo.com/kultura/a-szerelem-hegyeket-kepes-megmozgatni

Szlovákia legnagyobb természetfilm-fesztiválja

Egyben a világ legrégebbi ilyen jellegű seregszemléje is. / Bolygónk a monitoron / Öt napon át zajlik az online térben az Ekotopfilm - Envirofilm fesztivál, amelynek legjobb versenyfilmjeit „normális esetben” néhány kiszemelt hazai moziban vetítik ingyenesen. Idén öröm az ürömben, hogy sokkal többen hozzáférnek ezekhez az alkotásokhoz a seregszemle Facebook-oldalán.

https://ujszo.com/kultura/bolygonk-a-monitoron

Meghalt Köteles László, Komlóska korábbi polgármestere

2021. április 17. - (telex.hu)

Meghalt Köteles László, az Új Kezdet Párt korábbi tagja - közölte a szervezet Facebookon. Amikor 1994-ben az ország egyik legkisebb településén, Komlóskán polgármesterré választották, ő volt az ország legfiatalabb településvezetője. Schiffer András szerint Köteles az ezredfordulót követően a kistelepülések megmentéséért vívott küzdelem élharcosa lett. „Neki köszönhetjük, hogy végül mégsem privatizálták a Magyar Postát a világméretű szolgáltatás-liberalizáció jegyében, s megállt a kisposták felszámolása” - írta róla Schiffer. A Hang.hu szerint Köteles a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapítója, és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei koordinátora volt, illetve a megyei közgyűlés tagja. A politikus szervezete hosszantartó betegséget követően adta fel a küzdelmet. / „Komlóska pezsgő kulturális életet élt, és mai napig őrizzük a ruszin hagyományainkat.” - https://www.koteleslaszlo.hu/eletut

Zempléni Szlovákok Néprajzi Gyűjteménye

Sátoraljaújhely-Rudabányácska

http://slovakkultura.hu/hu/kulturalis-orokseg/satoraljaujhely-rudabanyacska-2/

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3837057313059883

A szlovák kultúra nógrádi zászlóvivője

2021. március 13. - (Csongrády Béla - nool.hu)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3807641019334846

Dr. Egyed Ferdinánd közel fél évszázad munka után nyugdíjba vonult. Közismert személyiség: a közelmúltban történt nyugállományba vonulásáig 46 éven és 18 napon át - beszámítva a nyaranta a téeszben végzett diákmunkát is - dolgozott jogászként különböző helyi cégeknél, intézményeknél, és ugyancsak évtizedek óta az egyik aktivistája, jó ideje immár vezetője a Nógrád megyei szlovákság érdekében kifejtett közéleti, kulturális munkának. Sőt, a néptánccal, a színpaddal is már fiatal korában eljegyezte magát, 2014-től elnöke a sokszorosan kitüntetett Nógrád Táncegyüttest működtető közalapítvány kuratóriumának. / Mihálygergén látta meg a napvilágot 1956-ban, s szülőfalujához azóta is elszakíthatatlan szálak fűzik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy - egy esztendő kihagyásával - több mint négy évtizede igazgatója az ottani művelődési háznak, ahol az Ipoly Táncegyüttest és a Tücsök Zenekart is megalakították. Középiskolába a megyeszékhelyi Madách Imre Gimnáziumba járt, majd az akkoriban még kötelező katonai szolgálatot követően - humán érdeklődésre alapozva - 1980-ban szerzett jogi képzettséget az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ahol a későbbiekben két szakvizsgát is sikerrel abszolvált. / Folyamatos aktivitását az ugyancsak helyi tűzhelygyárban kezdte, néhány év után került a szövetkezeti mozgalomba, s a MESZÖV, az ÁFÉSZ, az Ipoly-Coop Kft. és az Észak-Kelet Pro-Coop Zrt. kötelékében 2017-ig volt munkaviszonyban. A nyugállományba vonulása előtti utolsó három évet a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ munkatársaként töltötte, ahol a nemzetiségi kultúra kérdéseivel és rendezvényszervezéssel foglalkozott. / Sajátosan és szerencsésen alakult úgymond magánélete is. 1980-ban kötött házasságot a szlovák anyanyelvű Baránek Ruzsenkával, aki férje kedvéért települt át Magyarországra. Első gyermekük - az évek óta Brüsszelben dolgozó - Ferdinánd még Szlovákiában született 1981-ben - Péter viszont már Salgótarjánban jött a világra. Mindketten egy-egy kisfiú - Olivér és Krisztián - édesapjának mondhatják magukat, ennélfogva Egyed Ferdinánd és felesége immár boldog nagyszülők is. / Értelemszerűen a Detváról származó hitves és az édesanya - aki a Magyarországi Szlovákok Szövetségének elnöke - jóvoltából a családból mindenki jól beszél szlovákul, ismeri nemcsak a magyar, hanem északi szomszédaink történelmét, kultúráját is. Ferdinánd egyébiránt kiválóan hegedül, Péter pedig a cimbalom mestere. Nagy szerepük volt és van a Tücsök Zenekar életre hívásában, szakmai működtetésében, sikereiben. / Egyed Ferdinánd kedvenc sportja a jégkorong, járt már Észak-Amerikában szurkolni kedvenc csapatának, a Pittsburgh Penguins-nek - amelynek mérkőzéseit rendszeresen megnézi a tévében - és ezt az élményt szeretné még megismételni. / A szlovák kultúra zászlóvivője / Egyed Ferdinánd régóta vesz részt a Salgótarjáni Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat munkájában, 2002 óta az elnöki tisztet is betölti. Sőt immár ugyanez a funkciója megyei szinten is. A két elnökség tagjaival, illetve az aktivistákkal fő feladatuknak tekintik a szlovák anyanyelvű nógrádi lakosság körében őrizni a hagyományokat, népszerűsíteni a kulturális értékeket. Ennek érdekében évek óta rendszeres programjaik vannak, élükön a bánki nemzetiségi fesztivállal, a Salgótarján főterén meghonosított folk rendezvénnyel és a regionális szlovák nappal. Többször is sikerült már a József Attila Művelődési Központban felléptetni a besztercebányai operát, idén ősszel Mozart Varázsfuvoláját láthatja a közönség. Abban bíznak, hogy e szép terveknek az idén már nem szab gátat a vírusjárvány.

Pecsenya Edit harmóniában él a két nyelvvel

Beszélgetés a békéscsabai Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium vezetőjével

http://nemzetisegek.hu/2021/04/08/beszelgetes-pecsenya-edittel-a-bekescsabai-szlovak-gimnazium-altalanos-iskola-ovoda-es-kollegium-vezetojevel/

Békéscsaba anno: Május eleji zendülés Csabán

1891. május 2-án Csabán a munkások és a szegényparasztok tömege zendüléssel követelték munkásegyletük alapszabályának jóváhagyását, melyet Sztraka György főszolgabíró a többszöri kérés ellenére is késleltetett.

https://behir.hu/bekescsaba-anno-majus-eleji-zendules-csaban

Különös időkapszulát találtak a legrégebbi csabai ház padlásán

A 19. század elején épült Brhlik-háznak a padlásán, egy eddig elrekesztett rész mélyén, egy fémhengerben vastag papírba csomagolt, szinte pergamenszerűvé száradt húsféleséget találtak, melyről a kémiai elemzés kimutatta, hogy egy csabai módon ízesített vastagkolbász volt egykoron. A papíron kézírás nyomai is megfigyelhetők, melyet ékes csabai szlovák nyelven írtak. A szöveg feloldása a következő: Juró vigyime pdlásov na kolbászu. Nyema adováty több na kölku tak bélpokolováty. Az első csabai kolbász mellett a szakemberek begyűjtöttek még több mára már elfeledett mezőgazdasági eszközt, játékot is, többek között sztrukenyicát, zamocsnyikát (ezzel kunírolták a strájfot) és nyunyókát is.

https://behir.hu/kulonos-idokapszulat-talaltak-a-legregebbi-csabai-haz-padlasan

Csabai életképek: Áchim L. András emléke

Magyar-szlovák nyelvű emléktáblák

https://behir.hu/csabai-eletkepek-achim-l-andras-emleke

A költő üzenete (Domovina: Alexander Kormoš)

https://mediaklikk.hu/video/domovina-a-kolto-uzenete

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3814092405356374

Megújult Füzér vára

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3808512019247746

A füzéri vár az újabb kutatások tükrében

http://www.castrumbene.hu/files/06_simon.pdf

https://www.facebook.com/oslovma/posts/918849004880743

https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%BCz%C3%A9ri_v%C3%A1r

https://www.turistamagazin.hu/hir/megujult-fouri-pompaval-var-fuzer-2015-10-16-549874

http://fuzervara.hu/

Pilisszentléleki húsvéti hagyományok

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3797474950351453

A pilisszentléleki Szlovák Tájház a húsvéti ünnepkört övező falusi hagyományokról készített érdekes összeállítást. Az időszak már a Fekete vasárnapon elkezdődik. Ezen a napon a falu lakosai fekete ruhát öltenek, amivel elűzik a telet. Ezt követi a Virágvasárnap vagyis a „Kvetná nedeľa” a Húsvét előtti vasárnap, a barkaszentelés napja. A falu lakosai barkaágakat vittek a templomba, amiket a pap megáldott, majd otthon az eresz alá beszúrták őket, hogy ne üssön a házba villám. Nagycsütörtökön tilos volt mosni és földet mozgatni. Az esti misén pedig bekötötték a harangokat, amik elnémultak és csak a feltámadási misén szólaltak meg újból. Nagypénteken szigorú böjtöt tartottak, délelőtt rövid misén vettek részt a falu lakosai, és ezen a napon csak a legszükségesebb munkákat végezték el. Nagyszombat Krisztus feltámadásának a napja, ezen a napon a harangok ismét megszólaltak. A Glória éneklése után a gyerekek megrázták a gyümölcsfákat a bőséges termés reményében, majd a mise után körmenetet tartottak a faluban. Délután a lányok édesanyjuk segítségével megfestették a tojásokat, amihez a vöröshagyma héját használták. Húsvét hétfő volt a fiatalság által legjobban várt ünnepnap. Ekkor a legények 8 fűzfavesszőből font korbáccsal gyengéden megcsapkodták a lányokat, majd nyakon öntötték őket vízzel. A lányok borral és süteménnyel készültek a locsolók fogadására. Az ünnepkört a Fehérvasárnap zárta. (infoesztergom.hu / Forrás: Kunczius Ida: Olvasókönyv a Pilis egyik Gyöngyszeméről, Pilisszentlélekről, 2018)

Döntés nemzetiségi kulturális kezdeményezések 2021. évi költségvetési támogatásáról

https://bgazrt.hu/wp-content/uploads/palyazati_kiirasok/nemzetisegi_tamogatasok/2021/NKUL-KP-1-2021_dontesi_lista.pdf

A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatot hirdetett a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán nemzetiségi kulturális kezdeményezések 2021. évi költségvetési támogatására.

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3801034279995520

Soltész Miklós: Eredményes tárgyalást folytattunk a Határon Túli Szlovákok Hivatalában

Pozsony, Szlovákia - Jó hangulatú és eredményes tárgyalást folytattunk a Határon Túli Szlovákok Hivatalában Milan Ján Pilip elnök úrral és Peter Prochácka alelnök úrral. A szlovák és a magyar kormány első ütemben 2-2 millió euróval támogatja a volt szlovák evangélikus templom épületegyüttesének felújítását Budapesten, a Rákóczi úton. A lepusztult, rossz állapotú, régi épület új funkciót kap, a hazai szlovák nemzetiség központja lesz. Köszönöm a magyar delegáció tagjai: Paulik Antal hivatalos oldala parlamenti szószóló úr, Hollerné Racskó Erzsébet elnök asszony és Klausz Karola képviselő asszony munkáját. Hiszem, hogy együttműködésünk tovább erősíti a két nemzet kapcsolatát!

https://www.facebook.com/SolteszMiklos.KDNP/posts/172145674740061

A nemzetiségi pedagógusképzésről tárgyaltak

2021. március 29. - (nemzetisegek.hu)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3777886318976983

Az Országgyűlés Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2021. március 24-ei ülésén a felsőoktatás helyzetével foglalkozott. Dr. Stumpf István, a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos kormányzati feladatok koordinációjáért felelős kormánybiztos és Dr. Hankó Balázs Zoltán, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára a magyarországi egyetemekkel kapcsolatos fenntartói modellváltással kapcsolatban adott tájékoztatást követően előadást tartottak a nemzetiségi pedagógusképzéssel összefüggő változásokról is. Az előadók a nemzetiségi szószólók felszólalásaira és kérdéseire adott válaszaikban kitértek a nemzetiségi tanszékek helyzetére és finanszírozására is. Az előadók és a bizottság tagjai is egyetértettek abban, hogy a kislétszámú tanszékekre is el kell jutniuk a törvény által garantált vagy a konkrét célú állami támogatásoknak, hiszen ezen tanszékek a Magyarországon élő nemzetiségeknek rendkívül fontosak és fennmaradásuk szempontjából csaknem nélkülözhetetlenek. Az előadásokat követően a bizottság tagjai állásfoglalást fogadtak el a „Minority SafePack” elnevezésű európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatban, melyben többek között kinyilvánították azt, hogy a Magyarországi nemzetiségek bizottsága továbbra is kiáll a magyarországi őshonos nemzetiségek, valamint az Európai Unió lakosságának közel 10 %-át kitevő nemzeti kisebbségek, így a külhoni magyar közösségek mellett egyaránt.

Hatósági eljárások egyszerűsítése / A nemzetiségi név megjelenítésére az útlevélben

2021. április 8. - (mti)

Paulik Antal szlovák nemzetiségi szószóló felszólal az egyes hatósági eljárásokat érintő egyszerűsítések érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló javaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. április 8-án. A szlovák nemzetiségi szószóló arról beszélt: a közfoglalkoztatás szabályainak módosítása a roma közösségekhez tartozók miatt fontos, és a módosítás irányával - hogy a törvényalkotó tegye lehetővé a Start szociális szövetkezetek lehetőségeinek bővülését - egyetértenek. Üdvözölte, hogy a javaslat lehetőséget ad a nemzetiségi név megjelenítésére az útlevélben.

Vagyongazdálkodás - A nemzetiségi önkormányzatok fenntartásában lévő köznevelési intézmények

2021. április 26. - (mti)

Állami tulajdonú, de nem hasznosított ingatlanok ingyenes átadását biztosítja önkormányzatoknak és egyházaknak közfeladat ellátására a vagyongazdálkodási törvények módosítása, amelyet kedden 133 igen szavazattal, 59 ellenvoks mellett fogadott el az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére. Egy változtatás biztosítja, hogy az országos nemzetiségi önkormányzatokhoz került, a nemzetiségi oktatást szolgáló intézményi vagyon hosszú távon biztosítsa a feladatellátást. Az egyes vagyongazdálkodási tárgyú rendelkezésekről szóló törvénymódosításról Ritter Imre, német nemzetiségi képviselő a parlamenti vitában elmondta: a javaslat közvetlenül a nemzetiségek jogairól szóló törvényt is módosítja, azaz a nemzetiségi önkormányzatok fenntartásában lévő köznevelési intézmények ingó és ingatlanvagyonának eredeti tulajdonosra való visszaszállásának garanciális feltételeit pontosítja. A 104 érintett köznevelési intézmény több mint 90 százalékban a tulajdonjog átadása vagy lezárult vagy néhány héten belül megtörténik, 8-10 intézménynél van egyedi probléma, ahol hosszabb időt vesz igénybe az átadás - jelezte.

Az egyetemi modellváltás és a hazai nemzetiségek

2021. április 9. - (mti)

Ritter Imre német nemzetiségi szószóló az egyetemi modellváltásról szóló törvényjavaslatok együttes vitájában az Országgyűlés 2021. április 9-i ülésén arról beszélt, hogy az elmúlt években jelentős lépések történtek a nemzetiségi óvodapedagógus-, tanító-, tanár- és szaktanárképzés ügyében, azt viszont elfogadhatatlannak nevezte, hogy a nemzetiségi pedagógusképzés mindössze 15-20 százaléka történik nemzetiségi nyelven. Rendszerszintű problémának tartja, hogy míg a nemzetiségi képzés szinte minden szintjén van véleményezési vagy egyetértési joga az érintett nemzetiségi önkormányzatnak, a felsőoktatási intézmények esetében ez nincs meg. Garanciákat sürgetett arra, hogy a gazdasági szempontok ne veszélyeztessék a nemzetiségi képzést.

A köznevelés kulcsfontosságú terület a nemzetiségek számára

2021. április 8. - (mti)

A köznevelési törvények módosításával és a megváltozott munkaképességűekre vonatkozó szabályozás módosításának tárgyalása során a parlament plenáris ülésén Paulik Antal szlovák nemzetiségi szószóló bejelentette, hogy az Országgyűlés Magyarországi nemzetiségek bizottsága elfogadásra javasolja a törvényjavaslatot. Kiemelte: a nemzetiségek fennmaradása, nyelvük, kultúrájuk megőrzésének szempontjából a köznevelés kulcsfontosságú terület, és évről évre nő a nemzetiségi önkormányzatok fenntartásában működő óvodák, iskolák száma is Magyarországon.

Vagyongazdálkodási törvények és a nemzetiségi önkormányzatok

2021. április 9. - (mti)

Az egyes vagyongazdálkodási tárgyú rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodást és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat érintő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának lezárásakor Ritter Imre német nemzetiségi képviselő elmondta, a törvényjavaslat a nemzetiségi önkormányzatoknak ingyenesen átadott vagyon eredeti tulajdonosra történő visszaszállásának feltételeit pontosítja. Ezekkel a kiegészítésekkel a nemzetiségek bizottsága egyetért, azokat szükségesnek tartja - jelentette ki. Beszámolt a vagyonátadás menetéről, amely 78 település 104 nemzetiségi köznevelési intézményét érinti. Úgy látta, hogy a kisebb településeken a tulajdonátvételek zökkenőmentesebbek, mint néhány nagyvárosban, például Budapesten, Szegeden, vagy Pécsett.

Az alapító ősökre emlékeztek Tótkomlóson

2021. április 25. - (beol.hu)

Szent György napja a komlósiak számára ünnep, a város újratelepítésének az ünnepe. Április 24-én Tótkomlós 275. születésnapjára emlékeztek rendhagyó módon, rendezvények nélkül a tévé és a közösségi média felületein. Az 1746-os újratelepítésről Zsura Zoltán polgármester úgy fogalmazott, elődeik a néptelen komlósi pusztán megteremtették a szülőföldet, ahol a városlakók ma is élik békés mindennapjaikat. Ezt a szép városi alkalmat szerették volna méltó módon emlékezetessé tenni, de a járványhelyzet miatt nem tehetik meg idén sem. A városvezető magyarul, Laukó Zsuzsanna szlovák nyelven osztotta meg gondolatait. Szombaton a testület néhány tagja koszorúzott az emlékműnél. Zsura Zoltán bejelentette, kik kapnak idén elismeréseket. Horváth István testépítő polgármesteri elismerésben részesül. Talentum díjat kap Horváth Laura, Ondrejó Gergő, Mészáros Levente, Dávid Kende, Bócz Máté. Pro Urbe-díjban részesül Laukó Zsuzsanna Éva és a Rákóczi Szövetség Tótkomlósi Helyi Szervezete.

Akár Munkácsy is készíthette a csabai tót lány kelengyésládáját

„...a kelengyésláda, amely abban az időben készült Békéscsabán, amikor Munkácsy, a világhírű festőművész még Lieb Miska asztalosinas volt, tehát akár ő is készíthette „egy szép, kék szemű csabai tót parasztlány számára”. Képzelet kerekítette históriát olvashatunk a kelengyésláda nem mindennapi történetéről, egészen a tót menyecske vénasszonykori ravataláig, s még azon is túl, amíg a kelengyésládából morzsoltkukoricás-láda, majd pedig lom lett; hogy aztán megakadjon a szemem rajta és gyűjteményembe kerüljön a jó másfél évszázados, a csabai szlovák népművészet megkopott örökségét őrző emléke.”

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/akar-munkacsy-is-keszithette-a-csabai-lany-kelengyesladajat-3887086/

Megújul a méhkeréki román ortodox templom

2021. április 12. - (mti)

A korábban jóváhagyott ötmillió forinton felül további 15 millióval támogatja a kormány a méhkeréki román ortodox templom felújítását - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn a helyszínen. Soltész Miklós elmondta, idén már több mint 660 millió forintot hagytak jóvá a magyarországi román közösségek, egyházak, oktatási és kulturális intézmények fejlesztésére. A gyulai román gimnázium udvarát 45 millióból korszerűsítik, szintén Gyulán 26 millióval közösségi ház megvásárlását támogatják, az eleki iskolát 35 millióból bővítik, a körösszakáli iskola tornatermének tetőszerkezetét 22 millióból újítják meg - ismertette. Hozzátette, a jelenlegi járványhelyzetben a gazdaság újraindítása mellett fontos a lelkek ápolása is, amiben az egyházak a partnereik. Ezért 15-15 millió forinttal támogatják a körösszakáli és a mezőpeterdi, 20 millióval pedig a méhkeréki román templom felújítását. Az államtitkár emlékeztetett, 2010 óta a Magyarországon élő román nemzetiség összesen 8 milliárd forint támogatásban részesült. Reményét fejezte ki, hogy ezek a beruházások tovább javítják az egyre erősebb magyar-román kapcsolatokat, egyúttal az itt élő román nemzetiség megmaradását szolgálják. Kreszta Traján, a magyar Országgyűlés román nemzetiségi szószólója elmondta, a nemzetiségek fennmaradásának három pillére van: az egyház, az iskola és a család. A magyarországi románság oktatási intézményei a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata tulajdonába kerültek; és a magyar kormány támogatásával szinte valamennyiben fejlesztés történt vagy történik, és mindenhol nőtt a gyerekszám is. Örömét fejezte ki, hogy emellett a kormány ösztöndíjjal támogatja a nemzetiségi pedagógusjelölteket és több templom felújításához is hozzájárul anyagilag. Hozzátette, a nemzetiségi pótlék 10-ről 40 százalékra történő emeléséhez is hozzájárult a kabinet. Kovács József (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője felidézte, hogy a választókerületben 8 pályázatot támogat a magyar állam egyenként 15 millió forint értékben, amiből templomok mellett parókiák felújítását, állagmegóvását is el tudják végezni. A méhkeréki Szent Mihály és Gábriel arkangyalok Román Ortodox Templom homlokzatát és kerítését újítják fel, továbbá parkolókat is kialakítanak az összegből. A munkálatok várhatóan még idén befejeződnek. Siluan Manuila, a Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye püspöke a templomban úgy fogalmazott, itt gyakorolja hitét az egyik legelismertebb magyarországi román közösség, szeretnék, ha a templom a felújítás után is fontos központja maradna a közösségnek. Tát Margit (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek elmondta, a templom szomszédságában lévő óvodában - amely a helyi nemzetiségi önkormányzat fenntartásában működik - 150 millió forintos támogatásból alakítanak ki román nemzetiségi bölcsődét; és 5 milliót nyertek el az intézmény mellett parkolók kialakítására.

Dr. Szabó Ferenc a tudomány embere volt

Dr. Szabó Ferenc (1935-2021) könyvtáros, levéltáros, múzeumigazgató a Nagyalföld XVIII-XX. századi múltját kutató történészként a Békés megyei szlovákság ismerője volt. A szlovák evangélikusság népoktatásban, közösségformálásban betöltött szerepét nagyra értékelte. Áchim L. András és a birtokos parasztság c. tanulmánya szlovák nyelven is megjelent.

http://www.oslovma.hu/index.php/sk/magyarul/172-magyarul3/1496-szabo-ferenc-1935-2021

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3767549966677285

A csehszlovakizmus gondolatától az államalapításig

A csehszlovákok első lépései / Csehszlovákia megszületése kétségtelenül szoros összefüggésben van a Monarchia felbomlásával. A birodalomban élő nemzetiségek szinte egyike sem érte el az 1848-1849-es forradalmakkal a kitűzött nemzetiségi céljait. Ha a birodalom szétbomlásának az okait nézzük, akkor talán a nemzeti szeparatizmus megjelenését tekinthetjük az első számúnak.

https://ujkor.hu/content/csehszlovakok-elso-lepesei-csehszlovakizmus-gondolatatol-az-allamalapitasig

Pilisszántó

https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/szlovakok/pilisszanto/pages/004_pilisszanto_i.htm

https://hu.wikipedia.org/wiki/Pilissz%C3%A1nt%C3%B3

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3792978004134481

Hollóházi Porcelán Múzeum

https://hollohazimuzeum.hu

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3815942121838069

Nyári időszámítás

https://hu.wikipedia.org/wiki/Ny%C3%A1ri_id%C5%91sz%C3%A1m%C3%ADt%C3%A1s

Óraátállítás

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/oraatallitas-hamarosan-kezdodik-a-nyari-idoszamitas.725945.html

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3767446093354339

Nobik Erzsébet emlékére

2021. április 17. - (szarvasihet.hu)

Fájdalmas hír: 2021. április 17-én elhunyt Nobik Erzsébet evangélikus Nagytiszteletű Asszony. Az Országos Evangélikus Egyház szlovák utazó lelkészeként is ismert evangélikus lelkész 1940-ben Szarvason született, általános és középiskolai tanulmányait is szülővárosában, a hajdani 1. sz. Általános Iskolában, majd a Vajda Péter Gimnáziumban végezte. Gazdag lelkipásztori pályáját az Evangélikus Teológiai Akadémia elvégzése után 1964-ben Galgagyörk-Váckisújfaluban kezdte. Majd Kondoroson, valamint a szarvasi gyülekezetben segédlelkészként folytatta. Később Csabacsűdön, majd Tessedik Ótemplomában lett parókus lelkész és esperes-helyettes 1977-től. Szolgálata nagy részét a rendszerváltás éveiben a szarvasi evangélikus iskola újraindítása körüli tárgyalások tették ki. Nyugállományba vonulása után lett elismert utazó lelkésze egyházának. Nemzetiségéhez mindhalálig hű maradt, munkatársként és elnökségi tagként is ténykedett a Magyarországi Szlovákok Szövetségében, az Országos Szlovák Önkormányzatban és a Vallásügyi Bizottságban is. Alapító tagja volt a Vernosť-nak, a Szarvasi Szlovákok Kulturális Körének. Szívesen publikált az Evangélikus Életben és a Lelkipásztorban is. 1996-ban összeállította a „Dovoľte dietkám...” című hittankönyvét a magyarországi szlovák gyermekek számára. Utolsó éveinek szolgálatai közül kiemelkedik az Újtemplomban a Reformáció 500. évfordulóján tett tradicionális tót nyelvű szolgálata, amely során megrendítő szemléletességgel idézte meg a hajdani szarvasi tanyavilág életét, az ősök szokásait. Halálával azon egyik utolsó evangélikus lelkészek egyike távozott, aki még eredetiben ismerte és énekelte szolgálata során a Tranoscius énekeit. Erzsike Néni, Nyugodjon Békében! Emléke legyen áldott!

Szlovákia - Egyre kevesebb fertőzött van kórházban

https://index.hu/kulfold/2021/03/26/szlovakia_koronavirus_lelegeztetogep_vakcina/

Féreghajtó tablettával gyógyítanak sikerrel Szlovákiában

https://www.egeszsegkalauz.hu/betegsegek/fertozo-betegsegek/koronavirus-fereghajto-tablettaval-gyogyitanak-sikerrel-szlovakiaban/rd5gljl

Szlovákiában korlátozták a külföldre utazást

https://index.hu/kulfold/2021/03/26/szlovakia_koronavirus_kijarasi-tilalom/

A dohányzáshoz sem lehet levenni a maszkot Szlovákiában

https://mandiner.hu/cikk/20210323_szlovakia_kulfold_dohanyzas

Idén sem lesz érettségi Szlovákiában

https://infostart.hu/tudositoink/2021/03/23/iden-sem-lesz-erettsegi-szlovakiaban

Padlón a szlovákiai idegenforgalom

https://ujszo.com/kozelet/padlon-a-szlovakiai-idegenforgalom

Szlovák példa mutatja, hogy robbanhat a magyar e-kereskedelem

https://uzletem.hu/kereskedelem/szlovak-pelda-mutatja-hogy-robbanhat-a-magyar-e-kereskedelem

A MOL 16 új töltőállomást vesz Szlovákiában

https://profitline.hu/A-MOL-16-uj-toltoallomast-vesz-Szlovakiaban-419949

Megint kipróbálhatják a szlovák repülő autót

https://www.beol.hu/digitalia/megint-kiprobalhatjak-a-szlovak-repulo-autot-3785950/

Csontváry Kosztka Tivadar és Mustó János festőművészek emlékházai

2021. március 25. - (mti)

Szlovák-magyar együttműködésben bővítik a turisztikai kínálatot Gácson és Salgótarjánban, a szlovákiai községben és a Nógrád megyei városban kialakítják Csontváry Kosztka Tivadar és Mustó János festőművészek emlékházait is - tájékoztatta az MTI-t a salgótarjáni városháza. A Nógrád egyedi kultúrtörténeti értékeit bemutató fejlesztésre az Interreg pályázat segítségével 735 ezer eurót fordítottak. A projekt magában foglalja a festők életét és munkásságát bemutató interaktív kiállítások kialakítását, Gácson a Csontváry Kosztka Tivadar emlékház a fazekasság és kerámia történetének, és Csontváry gyógyszertárának is emléket állít. A nógrádi Lucfalván szlovák-magyar családban született Mustó János és több szlovákiai magyar festő művészetére épülő képzőművészeti tárlatnak és kiállításnak a megújuló Dornyay Turistaház ad majd otthont, a Salgótarján eresztvényi városrészében lévő épület szlovák fotóművészek, festők, fafaragók, népi iparművészek kiállításainak is helyszínéül szolgál majd. Az emlékházak teret biztosítanak kreatív műhelyek, kulturális események szervezéséhez, és múzeumpedagógiai foglalkozásokhoz. A beruházásoktól a Novohrád-Nógrád Geoparki települések vonzóbbá válását, a látogatók számának növekedését várják.

80. születésnapján köszöntjük Kesztölc díszpolgárát Bárkányi Valkán Zoltánt

Novellái többségében van egy állandóan visszatérő helyszín, a szülőfaluja. A kötődés a gyökerekhez mindenütt jelen van legyen ez a Pilis, a kesztölci nevek, a hozzájuk kötődő emlékek, a különlegesnek mondott tájszólás szavai, a szokások az ételek nevei, ízei, receptjei.

https://kesztolc.hu/kesztolci-hirek/v/80-szuletesnapjan-koszontjuk-kesztolc-diszpolgarat-barkanyi-valkan-zoltant-/

Online megtekinthető a békéscsabai Szárnyad árnyékában

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3762614823837466

Március 26-tól a Jókai Stream-ház kínálatában megtekinthető a Szárnyad árnyékában című történelmi játék - közölte a Békéscsabai Jókai Színház. A Szárnyad árnyékában című történelmi játékot Békéscsaba város újratelepítésének 300. évfordulójára írta Szente Béla. Többek között választ kaphatunk arra, hogy miképp kerültek ide az első szlovák telepesek 1718-ban Hont megyéből? Azonfelül kikkel, és hogyan kellett megküzdeniük, azért, hogy Csabán letelepedhessenek, és felépüljön az első evangélikus templom? Négy tételben, két generáció sorsán keresztül pillanthatnak a múltba nézőink a Jókai Stream-házban. Az előadást jó szívvel ajánljuk azoknak, akik érdeklődnek közös történelmünk és az egész Dél-Alföld históriája iránt. Virtuális ülőhelyéért kattintson ide: https://bit.ly/3cYrCBc

Bírósági eljárást indítottak az Európai Bizottság döntése ellen a Minority SafePack kezdeményezői

2021. március 24. - (mti)

Az Európai Unió Bíróságán indított eljárást a Minority SafePack (MSPI) kezdeményező bizottsága az Európai Bizottság (EB) elutasító döntése ellen - tudatta szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). Az EB január 15-én közölte, hogy nem irányoz elő új jogi aktusokat a kisebbségi jogok európai uniós kodifikációját szolgáló MSPI európai polgári kezdeményezés kilenc pontja kapcsán. Az MSPI kezdeményező bizottsága - amelyet Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) korábbi elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke vezet - jogi és procedurális hiányosságokra hivatkozva kérte most az EB-határozat megsemmisítését. „Amellett, hogy a bizottság döntésével hátat fordított a több mint egymillió aláírónak, Európa ötvenmilliónyi, kisebbségben élő polgárának és az Európai Parlament háromnegyedes többségének, jogi kötelességét sem teljesítette. Az uniós törvényszéknek benyújtott részletes dokumentációban a jogi és procedurális hiányosságokra világítunk rá, és a döntés megszületéséig, amely akár másfél-két évig is elhúzódhat, folytatjuk munkánkat az uniós kisebbségvédelmi törvények megszületéséért” - idézte Vincze Loránt RMDSZ-es EP-képviselőt, az MSPI európai aláírásgyűjtését koordináló FUEN elnökét az RMDSZ közleménye. A kereset beterjesztői eljárási hibának tartják, hogy az EB nem indokolta meg kellőképpen az MSPI több pontjára adott elutasító válaszát: a kilenc javaslat közül hét esetében nem tett eleget az indokolási kötelezettség követelményeinek. A bizottság nem vette figyelembe és elmulasztotta megválaszolni az MSPI képviselőinek szóbeli észrevételeit és magyarázatait, amelyek a bizottsággal folytatott találkozón és az Európai Parlamentben tartott nyilvános meghallgatáson hangzottak el, illetve amelyeket írásban is benyújtottak a bizottságnak. Az MSPI kezdeményező bizottsága és a FUEN képviselői úgy vélekednek, hogy az általuk felhozott érvek lehetővé teszik az európai bizottsági döntés semmissé nyilvánítását. A Minority SafePack egy 2013-as európai polgári kezdeményezés, amelynek bejegyzését az Európai Bizottság ugyanabban az évben elutasította, mert úgy ítélte meg, hogy a javasolt szabályozást tagállami szinten kell megvalósítani. Ezt a döntést a FUEN megtámadta az uniós bíróságnál, amely 2017-ben a felpereseknek adott igazat, így az EB regisztrálta a kezdeményezést. A kezdeményezés szervezői sikeresen összegyűjtötték a megfelelő mennyiségű - több mint egymillió, hét tagállamból származó - aláírást. Az EB elutasító határozata azt sem vette figyelembe, hogy az Európai Parlament múlt decemberben nagy többséggel szavazta meg a kisebbségvédelmi kezdeményezés támogatására irányuló állásfoglalást.

Magyarország nagy ékessége: Bél Mátyás

Bél Mátyás élete, munkássága például szolgálhat a ma emberének. Példája lehet a békés egymás mellett élésnek, egymás tiszteletének, szlovák és magyar együttélésnek, ahol mindenki tudja, hol a helye. Rá emlékezünk...

https://itthonrolhaza.hu/magyarorszag-nagy-ekessege-bel-matyas/

Edvard Beneš - Hetvenöt év hiány

1946. március 28-án Prágában a csehszlovák nemzetgyűlés törvényerőre emelte az összes, Edvard Beneš elnök által 1945 áprilisa és októbere között kibocsátott rendelkezést. Az úgynevezett beneši dekrétumok - összesen 143 rendelet - közül 13 közvetlenül, húsz közvetve érintette az egyértelműen kollektív bűnösnek minősített felvidéki magyarokat és németeket. A teljes - nem csak állampolgári, emberi! - ellehetetlenítést célozva, az állampolgárság elvételétől a szülőföldről való kiűzetésig, az anyanyelvhasználat betiltásától az oktatás, a művelődés teljes kiirtásáig, a vagyonelkobzástól, a kifosztástól a fizikai kínzásokig. És tovább...

https://magyarnemzet.hu/velemeny/hetvenot-ev-hiany-9553844/

Vágyvezérelt történetírás, avagy Csák Máté esete a szlovák nemzetébresztőkkel

Csák Máté trencséni tartományúr halálának 700. évfordulója alkalmából akadtak szlovák portálok, amelyek felelevenítették azt a 19. századi, cseh és szlovák „nemzetébresztők” képzeletében megszületett, és persze minden alapot nélkülöző elméletet, hogy ez a nagyravágyó oligarcha, aki hatalma csúcsán szinte az egész Felvidéket uralta tulajdonképpen az első önálló szlovák állam létrehozásán ügyködött. / Csák Máté életét és ténykedését röviden úgy jellemezhetnénk, hogy egy könyörtelen rablólovag volt, aki egy percig sem gondolt országépítésre, kizárólag a hatalmát akarta növelni és ahová betette a lábát, ott többnyire nem teremtett értéket, csak elrabolta mások munkájának a gyümölcsét. Ha a szlovák történetírók ebben vélték felismerni az első önálló szlovák államalakulat „modus vivendi”-jét, akkor nyilván víziójukban már felsejlett a Magyar Királyság 1918-ban bekövetkezett felbomlása és a területrablás Csák Máté-i példája.

https://ma7.sk/kavezo/vagyvezerelt-tortenetiras-avagy-csak-mate-esete-a-szlovak-nemzetebresztokkel

Magyar-szlovák háború 1939

A magyar-szlovák háború 1939. március 23-tól április 4-ig tartott, az első bécsi döntést követően Szlovákia keleti részén, a Jozef Tiso vezette első Szlovák Köztársaság és a Horthy Miklós vezette Magyar Királyság között a Magyarországhoz visszakerült Kárpátalja és a Szlovákia között húzódó határ nyugatabbra tolásáért.

https://itthonrolhaza.hu/magyar-szlovak-haboru-1939-elozmenyek

Légiharcok és győzelem (1939)

https://itthonrolhaza.hu/magyar-szlovak-haboru-1939-legiharcok-es-gyozelem/

Elfogynak (?) a felvidéki magyarok!

Ez persze csak statisztika - mondhatnánk. De a helyzet nem ilyen egyszerű! Mert abban a pillanatban, amikor valaki nem vallja magát magyarnak (pedig felmenői okán ezt kellene tennie), akkor egy testvért veszítünk el. Már ez is rettentő rossz, de ha ez tömeges, akkor bizony nagy a baj, mert a magyarok számának csökkenése hivatkozási alap lesz… Ne ringassuk magunkat álmokban; a most csupán statisztikai adatnak tűnő számok gyorsan politikai érvekké formálódnak!

https://itthonrolhaza.hu/elfogynak-a-felvideki-magyarok/

Aki játszva tanít szlovákul

Marosz Diána: - Egy televíziós beszélgetésben pár hónapja azt a kérdést kaptam, milyen szlovák tankönyvet kellene írni a szlovákiai magyar gyerekek számára, hogy minél jobban meg tudjanak tanulni szlovákul. Azt válaszoltam, hogy e tekintetben nem érzem magam kompetensnek, de tudtommal van egy fiatal és lelkes nyelvtanár, aki már írt alternatív tankönyvet... / Évekkel ezelőtt fölfigyeltem rá: Szlovákul játékosan elnevezésű honlapján szlovák nyelvi társasjátékokat, játékos feladatokat oszt meg az érdeklődőkkel, díjmentesen. Ő Bakos Adri, dunaszerdahelyi angol-szlovák szakos tanárnő.

https://vasarnap.com/nezet/aki-jatszva-tanit-szlovakul

KocsmaKvíz - Online műveltségi vetélkedőre hívnak a magyarországi németek

2021. március 7. - (mti)

Online műveltségi vetélkedőt szervez a Magyarországi Német Fiatalok Közössége a Pécsi Német Önkormányzattal és a baranyai megyeszékhelyen működő Lenau Házzal együttműködésben - közölte a Pécsi Német Önkormányzat az MTI-vel. A TeitschQuiz - online német kocsmakvíz című játékot - amelynek célja, hogy kiderüljön, ki tud többet a Magyarországon és a világ más részein élő német kisebbségekről - március 25-én rendezik meg az interneten. Jelentkezni egyénileg vagy 3-6 fős csapatokban március 18-ig lehet a TeitschQuiz - ungarndeutsches online Quiz című Facebook-eseményen. Mint írták, minél vegyesebb összetételű a játékra jelentkező csapat, annál nagyobb eséllyel tud majd minden kérdést megválaszolni. A csapattagok a vetélkedő ideje alatt szabadon választott online felületen kommunikálhatnak egymással. Az egyénileg, csapat nélkül jelentkezőket a szervezők beosztják másokhoz, a játékosok a technikai részletekről a jelentkezést követően e-mailben kapnak tájékoztatást. A szervezők közleménye szerint a legügyesebb csapatot izgalmas ajándékok várják.

Pozsonyi kifli és az érte folytatott csata

A pozsonyi kifli (szlovákul Bratislavský rožok; németül Pressburger Kipfel) hajlított alakú, fényesre tojásozott felületű, omlós, mákkal, vagy dióval töltött édes sütemény, amelyet eredetileg Pozsonyban kezdtek el készíteni évszázadokkal ezelőtt és innen terjedt el, legalábbis a volt Osztrák-Magyar Monarchia területein. E hagyományos elnevezésű terméket több mint 200 éve gyártják a Szlovákiával szomszédos államokban - Magyarországon és Ausztriában -, amelyekkel Szlovákia államközösséget alkotott.

https://itthonrolhaza.hu/nemzeti-ertek-pozsonyi-kifli-es-az-erte-folytatott-csata/

Interjú Závada Pállal

Ádám és a közép-európai értelmiség nyomora / A Jelenkor márciusi számában jelent meg Závada Pál regényrészlete Nagyvárad, Berlin címmel. A mű egy színpadra írt darab folytatása... / Az írót a Természetes fény berlini filmes sikeréről is kérdezték.

http://www.jelenkor.net/interju/1982/adam-es-a-kozep-europai-ertelmiseg-nyomora

Závada Pál Természetes fény című regénye ihlette Nagy Dénes első játékfilmjét

A film a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét nyerte el az idei Berlinalén. Eva Andrejčáková fordításában szlovák nyelven is megjelenik a mű. A történet a második világháborúban, a Szovjetunió megszállt területén játszódik.

https://ujszo.com/kultura/ezust-medve-utan-szlovak-megjelenes

Esterházy Jánosra emlékeznek

a szlovákiai magyarság két világháború közötti politikai vezetője 1901. március 14-én született a zoborvidéki Nyitraújlakon. A visegrádi országokban bemutatott szentmisékkel, közép-európai imaórával emlékeznek vasárnap a 120 éve született magyar-lengyel származású mártír politikusra.

https://www.beol.hu/orszag-vilag/szentmisekkel-kozep-europai-imaoraval-emlekeznek-esterhazy-janosra-3777157/

„Közjóra született ember” - Esterházy János mint metafora és mítosz

https://magyarnemzet.hu/lugas-rovat/a-kozjo-embere-9502316/

Szövetség - Magyarok, nemzetiségek, régiók

2021. március 23. - (mti)

Létrejött a Felvidéken a megegyezés az egységes magyar érdekképviselet létrehozásáról, az új párt a Szövetség - Magyarok, nemzetiségek, régiók nevet viseli majd - jelentették be az új politikai tömörülést létrehozó pártok - a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás - elnökei pozsonyi sajtótájékoztatójukon kedden. Az egységes politikai párt létrejöttéhez vezető megegyezést közel kétéves, az egyeztetések többszöri megakadásával jellemzett egységesítési folyamat előzte meg. „Újabb komoly és fontos lépést tettünk a felvidéki magyarok politikai egységesítése irányába” - jelentette ki Forró Krisztián, az MKP elnöke. Leszögezte: az új párt magyar párt lesz, olyan magyar párt, amely a régiókban élő többi nemzetiséget is képviselni fogja. Február elején még az MKP és a Most-Híd jelentette be, hogy ketten hozzák létre az egységes felvidéki magyar pártot, mivel a harmadik tárgyalópartnernek - az Összefogás törpepártnak - tett kompromisszumos javaslataik nem vezettek eredményre. Ezzel összefüggésben Forró Krisztián az MTI kérdésére azt mondta: további kompromisszumokra volt szükség mindenki részéről, de végül megtalálták a közös hangot. „A párt létrehozásához sok kompromisszumot kellett kötni, de csak ezen a módon tudjuk biztosítani, hogy a magyaroknak hathatós érdekképviseletük legyen” - mutatott rá. Kiemelte: továbbra is úgy tartják, hogy a közös párt nem cél, csak eszköz lehet ahhoz, hogy az országban élő magyaroknak segítsen. A párt létrehozásának technikai részleteiről elmondta: ha a járványhelyzet megengedi, akkor hagyományos módon - aláírásgyűjtés által - jegyeztetik be az új politikai erőt, ha erre nem lesz lehetőség, akkor az elődpártok az Összefogás pártba olvadnak be, majd átnevezik azt. Erről a nyár kezdetéig születik döntés. Az új párt létrehozóinak megegyezése alapján a pártelnököt az MKP adja, a párt Országos Tanácsának elnökét a Most-Híd, az Összefogás pedig egy szakmai alelnököt delegál majd. A szlovák pártokkal való jövőbeni együttműködés lehetőségeit firtató kérdésre Forró elmondta: a jövőben a szélsőséges politikai erők kivételével minden párttal tárgyalni fognak, amely hozzájárulhat a felvidéki magyarok helyzetének javításához. „A mai nap nemcsak az itt lévőknek fontos pillanat, hanem egy fontos jelzés az egész társadalomnak, hasonlóképpen, mint a kilencvenes évek végén, amikor létrejött a Magyar Koalíció Pártja” - jelentette ki a sajtótájékoztatón Solymos László, a Most-Híd elnöke, aki szerint az új párt a magyarok érdekeit képviselő párt lesz. A kormánykoalíción belül hetek óta uralkodó feszültségre utalva hozzátette: „Jelképes a mostani pillanat, mert amikor mások rombolnak és szétesésről számolnak be, mi az egység megteremtéséről” - mondta, hozzátéve: bízik benne, hogy a sokszínűség adja majd az új párt erejét. Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke az új pártról azt mondta: a párt, amelynek három platformja lesz, a társadalmi megbékélés pártja lesz. „Egységesség, hitelesség és teljesítmény - erre van igénye a felvidéki magyaroknak” - szögezte le Mózes Szabolcs. Hozzátette: a Szövetség - a szélsőséges politikai erők kivételével - nyitott lesz mindenki irányába, aki tenni akar a felvidéki magyarokért.

Szlovák koalíciós válság - Felfüggesztette részvételét a kormánykoalícióban az SaS

2021. március 25. - (mti)

Felfüggesztette részvételét a négypárti szlovák kormánykoalícióban annak egyik kisebb, liberális pártja, a Richard Sulík vezette Szabadság és Szolidaritás (SaS) - jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség a párt elnökének Pozsonyban tett csütörtöki bejelentésére hivatkozva. Pártja a koalíción belüli részvételének felfüggesztéséről Richard Sulík azt követően tájékoztatott, hogy Zuzana Čaputová, államfő csütörtökön elfogadta a SaS két miniszterének lemondását. Branislav Gröhling oktatásügyi és Ivan Korcok külügyminiszter szerdán jelentette be távozását, azt érdemben egyikük sem indokolta, ám az egyértelműen azzal függ össze, hogy az SaS elnöke, a korábban a gazdasági tárcát vezető Richard Sulík hétfőn lemondott posztjáról és jelezte, hogy a párt többi minisztere is így tesz, ha Igor Matovič, kormányfő nem távozik a miniszterelnöki székből. Richard Sulík csütörtökön azt mondta: pártja addig függeszti fel részvételét a kormánykoalícióban, amig Igor Matovič nem mond le a kormányfői posztról. A kormánykoalíciónak a SaS képviselői nélkül is megvan a kormányzáshoz szükséges többsége a pozsonyi törvényhozásban. Mivel az SaS miniszterei már távoztak posztjaikról, Sulík bejelentése - a kormánykoalíción belüli részvételük felfüggesztéséről - inkább jelképes és a kormányfő irányába tett újabb nyomásgyakorlási kísérletként értékelhető. Helyi megfigyelők szerint elképzelhető, hogy Sulík azért beszélt pártja koalíciós részvételének felfüggesztéséről és nem a kilépésről, mivel utóbbi a koalíció felbomlásával járna együtt. Ez pedig azt jelentené, hogy még akkor is újra kellene tárgyalni a koalíciós szerződést, ha a koalíciót alkotó négy párt később mégis a kormányzás közös folytatása mellett döntene. Ez pedig azért jelenthetne problémát az SaS-nek mert a jelenlegi koalíciós szerződés alapján súlyukon felül kaptak pozíciókat a kabinetben és a parlamentben. Sulík bejelentésére reagálva a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a centrista Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) sajtónyilatkozatában azt üzente: csalódással nyugtázzák, hogy Richard Sulík ismét meg akar buktatni egy kormányt. Ezzel arra utaltak, hogy Richard Sulík és pártja a mostani kormányszereplésén kívül egyszer már volt kormánytényező, Iveta Radičová kormányában, és annak idő előtti bukásában kulcsszerepet játszott. A szlovák kormánykoalíción belül néhány hete feszült a helyzet az egyes pártoknak a járványkezelésről alkotott - részben különböző - elképzelései, illetve Richard Sulík és Igor Matovič személyes konfliktusai miatt is. A helyzet azután mérgesedett el még inkább, hogy a kormányfő a koalíció két kisebb, liberális pártjának az SaS-nek, illetve az Emberekért pártnak - ellenében úgy döntött, hogy Szlovákia vásárol az orosz Szputnyik V vakcinából. Azóta gyakorlatilag folyamatos ennek a két pártnak, de főként az SaS-nek - a kormányfő távozását célzó - nyomásgyakorlása.

Matovič megint kapott egy ultimátumot

Újabb szlovák miniszterek mondtak le

https://azonnali.hu/cikk/20210325_ujabb-szlovak-miniszterek-mondtak-le-matovi-megint-ultimatumot-kapott

Őrizetbe vették a szlovák titkosszolgálat vezetőjét

https://www.beol.hu/orszag-vilag/orizetbe-vettek-a-szlovak-titkosszolgalat-vezetojet-3773623/

Kiállítás a visegrádi országok fiatal fotóművészeinek munkáiból

https://www.beol.hu/kultura/hazai-kultura/a-visegradi-orszagok-fiatal-fotomuveszeinek-munkaibol-nyilik-kiallitas-3771151/

A magyar-szlovák határrégió gasztrokulturális értékeinek feltárása

https://magyarnemzet.hu/kultura/hataron-atnyulo-gasztrokulturalis-ertektar-keszul-9494987/

A magyarok a legkedveltebb népek közé tartoznak Lengyelországban

2021. március 12. - (mti)

A magyarok továbbra is a legkedveltebb népek közé tartoznak Lengyelországban, az irántuk érzett rokonszenv ráadásul jelentősen nőtt tavaly óta - derül ki a CBOS lengyel állami közvélemény-kutatónak pénteken az MTI-nek eljuttatott felméréséből. A kutatásban 22 nemzet, illetve etnikai csoport iránti viszonyt vizsgáltak február 1. és 11. között, egy 1172 fős mintán. A kutatás résztvevői az adott nemzetek iránti rokonszenvükről, illetve ellenszenvükről nyilatkoztak. A magyarok iránt a megkérdezettek 60 százaléka deklarált rokonszenvet, ugyanannyian, ahányan az amerikaiakat is kedvelik. Hasonló fokú rokonszenvvel viszonyulnak a lengyelek a két szomszédos nemzethez, a listavezető csehekhez (63 százalék) és a szlovákokhoz is (61 százalék). A legkedveltebb népekhez tartoznak az olaszok is, hozzájuk a válaszolók 62 százaléka viszonyult pozitívan. Az előző évi felméréshez képest - amelyben szintén a legkedveltebbek közé tartoztak - a magyarok iránti rokonszenv 12 százalékkal magasabb lett, és a rájuk vonatkozó mutató egyébként is most a legmagasabb az 1993 óta szinte évi rendszerességgel végzett kutatásokban. Egyúttal 1993 óta a legalacsonyabb (9 százalékos) lett azon válaszolók aránya, akik nem kedvelik a magyarokat. A magyarok kedveltsége szinte azonos a nők és a férfiak körében (59, illetve 61 százalék). Korcsoportok szerinti felbontásban a legmagasabb (66 százalékos) a 18 és 24 évesek között, a legalacsonyabb (54 százalékos) a legidősebb csoportban, a 65 évnél idősebbeknél. A félmilliónál népesebb városok csoportjában a megkérdezettek 70 százaléka nyilatkozott kedvezően a magyarokról, ez a legmagasabb mutató a települések nagysága szerinti felbontásban. A rokonszenv a képzettség fokával arányos, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében 72 százalékot ért el. Azonos mutató jellemzi a vezető munkahelyi pozíciót betöltőket, a diákok és az egyetemisták körében a magyarok ennél is magasabb kedveltséget élveznek (74 százalék). A rokonszenv valamivel alacsonyabb a baloldali vagy a centrista politikai nézeteket vallók között (58, illetve 55 százalék), míg a jobboldali nézetűek soraiban a magyarok kedveltsége 67 százalékos.

Milosevits Péter: A kihalás perspektívái

https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/nemetek/15_eves_unnepi_antologia/pages/017_A_kihalas_perspektivai.htm

Kaláz parazsa - Könyvbemutató

https://www.facebook.com/events/247325463775083

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3732412163524399

Boldog, kiegyensúlyozott várost szeretne teremteni a szarvasi polgármester

Most indult el két további beruházás is, melyek közül az egyik a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, a másik pedig a Roma Nemzetiségi Önkormányzat közösségi házának felépítése.

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/boldog-kiegyensulyozott-varost-szeretne-teremteni-a-szarvasi-polgarmester-3803473/

Megünneplik az újjászületést Mezőberényben

2021. március 25. - (Papp Gábor - beol.hu)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3762588853840063

Evangélikus hitű szlovákok, németek és a református vallású magyarok telepítették újra a község korábban már meglévő helyét, adták Mezőberény vallási és etnikai többségét... / Megkezdődött a Mezőberény újratelepítésének 300. évfordulójára tervezett programsorozat előkészítése. Az önkormányzat a munkába a városból a lehető legtöbb magánszemélyt és szervezetet szeretné bevonni. / Az újratelepítés 300. évfordulóját 2023-ban ünnepeljük Mezőberényben, mivel az oklevelek és tudós elődeink 1723-ra datálják Mezőberény újratelepítésének kezdő évét - vezette be közelmúltbeli köszöntőjében a jeles dátumról való megemlékezést Körösi Mihály alpolgármester. Mint a mezőberényi városi oldalon is olvasható, a törökök 1566-ban elfoglalták Gyulát, ettől az időszaktól kezdve Berény a Gyulai Szandzsák alá tartozott egészen elnéptelenedéséig. A 15 éves háború időszakában, 1596-ban a tatár seregek Berényt is feldúlták. Az 1600-as évek közepén a falu lakói megpróbáltak visszatérni, de az 1680-as években az állandósuló hadműveletek miatt hosszú időre lakatlanná vált a helység. A település történetének egy rövid, de fontos időszaka játszódott le 1702-1709 között. A harcokat követően 1702-ben az elűzött lakosok visszatértek az elhagyott falujukba. Huszonhat család Dályi János lelkész vezetésével megalapította a második Berényt. Veremházakban laktak, sövényfalú, sárral tapasztott templomot építettek, majd harangot öntöttek, és elkészítették a község pecsétjét. Az a régi pecsét lett a későbbi és a ma is használatos címer alapja. Mindez elszántságukat jelzi, nem rajtuk múlt, hogy a megújuló település a Rákóczi-szabadságharc alatt újra lakatlanná vált, 1709-től 1723-ig. Körösi Mihály elmondta, evangélikus hitű szlovákok, németek és a református vallású magyarok telepítették újra a község korábban már meglévő helyét, adták Mezőberény vallási és etnikai többségét, melyet a később érkezett más vallásúak és nemzetiségűek tovább színesítettek. - Közös munkájuk nyomán épült településünk, melyre büszkék vagyunk - fogalmazott az alpolgármester, majd kifejtette, a városlakók és az elszármazottak segítségével kívánják bemutatni az elmúlt 300 esztendő értékeit az évforduló kapcsán. - Választ keresünk arra a kérdésre, hogyan járultak hozzá elődeink Mezőberény fejlődéséhez, mivel gyarapították értékeit. A kérdés megválaszolásához mindenkire: civil és egyházi szervezetekben, intézményekben, helyi közösségekben dolgozó, de magánszemélyek alkotó együttműködésére is számítunk - hangsúlyozta Körösi Mihály. - A közös munka által, a közös tudás közzétételével nyerhet közösségünk átfogó képet az eltelt 300 év értékeiről. Így még inkább közösen lehetünk büszkék elődeink és a ma Mezőberényben élők, Mezőberényért dolgozók településünket fejlesztő tevékenységére. Az előkészítés és a megemlékezések során fontosnak tartjuk minden korosztály megszólítását, részvételét. / A 300. évforduló előkészítő időtartama a közelmúltban, március 15-én meg is kezdődött. Körösi Mihály elmondta, hogy az intézmények, civilek, egyházak, vállalkozások, magánszemélyek az előkészítés jegyében tesznek lépéseket a város újratelepítésének megünneplésére. - A teljes évet átfogó programsorozatot tervezünk az előremutató emlékezés jegyében, melyben ünnepi testületi ülés, konferencia, előadások, kiállítások, bemutatók, koncertek szerepelnek számos kísérő programmal - tette hozzá.

Megjelent a Kesztölci Életképek című könyv

https://kesztolc.hu/kesztolci-hirek/v/megjelent-a-kesztolci-eletkepek-cimu-konyv/

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3705041266261489

https://www.facebook.com/media/set/?vanity=oslovma&set=a.2783071591791799

oSlovMa-Anno-Fotó-Archívum

A Lakatos családnál Mezőberényben

A szülők segítségével tanulnak a Lakatos gyerekek Mezőberényben, ahol 1973-ig 75 cigány család költözött modern házakba. - Fotó: (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/photos/a.2783071591791799/3952566478175632

Mezőberény: Háztáji állatok nevelése

Gyerekek figyelik a cumisüvegből szopó kismalac etetését a gazdasági udvarban Mezőberényben 1973. május 20-án. - Fotó: (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/photos/a.2783071591791799/3952566474842299/

Budapesti Szlovák Gimnázium - Ballagás 1985

Ballagó diákok 1985. május 9-én a Budapesti Szlovák Gimnáziumban, ahol harminc végzős diák búcsúzott iskolájától. - Fotó: (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3871680679597546

Nemzetiségi szaktanári tanfolyam

1952. április 3-án a közoktatásügyi miniszter utasítást adott ki a nemzetiségi tanerők (tanítók és tanárok) továbbképzéséről. / Fotó: A nemzetiségi szaktanári tanfolyam résztvevői tanulnak a budapesti szlovák kollégium teraszán. / A második világháború után az 1949. évi XX. törvény, az augusztus 20-án kihirdetett alkotmánytörvény volt az a jogszabály, amely a jogalkotás legmagasabb szintjén szabályozta a hazai nemzeti kisebbségek helyzetét. Az alkotmány többek között deklarálta, hogy „A Magyar Népköztársaság a területén élő minden nemzetiség számára biztosítja az anyanyelvén való oktatásnak és nemzeti kultúrája ápolásának lehetőségét”. Az 1950/1951-es tanévben Magyarországon öt szlovák nemzetiségi tannyelvű nép- és általános iskola működött 900 tanulóval, a szlovák nyelvoktató általános iskolák száma pedig 106 volt, 8000 tanulóval. A szlovák tannyelvű iskolák osztott általános iskolák voltak. - Fotó: (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3833583526740595

A Kesztölc-klastrompusztai gyermeküdülő építése

Dudik Mihály, Radovics Mihály és Kara Imre, az építőbrigád tagjai társadalmi munkában dolgoznak 1960. május 12-én a Kesztölc-klastrompusztai gyermeküdülő építkezésénél a község fejlesztésére, amelyet a kesztölci Hazafias Népfront Bizottság a helyi pártszervezettel és a tanáccsal közösen tervezett meg. (Kesztölc területéhez tartozik a közeli Klastrompuszta.) A Hazafias Népfront sajátos társadalmi szervezet volt 1954 és 1990 között, amelynek célja „a magyar társadalom valamennyi osztályának, rétegének összefogása” volt. Egyéni tagsága nem volt, tömegmozgalomként működött. Az akkori politikai rendszer minden elemét, az MSZMP-t, a tömegszervezeteket, valamint a társadalmi és kulturális szervezeteket egyesítette. - Fotó: (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3772248872874061

Tömegbaleset az autós hegyi bajnokságon

Súlyos tömegbaleset 1984. március 24-én az autós hegyi bajnokság Visegrád-Lepence és Pilisszentlászló közötti szakaszán, ahol Szabolcsfi Péter, a Külker SC versenyzője irányíthatatlanná vált gépkocsijával a nézők közé rohant. A balesetnek 4 halottja és több súlyos sérültje volt. Szabolcsfi Péter Ladája egy egyenes szakaszon belecsapódott a 3 soros nézőfalba, majd Drapál János motorkerékpár-versenyző Ikarus buszának vágta az embereket. 4 halálos áldozat mellett 14 súlyos sérültet kellett menteni a 18-ból, akiket elsodort a műszaki hibás versenyautó. A tömegbaleset egyik halálos áldozata Ladislav Bielik, szlovák fotóriporter volt. - Fotó: (mti) http://www.oslovma.hu/XXX/Kurt8Okt.pdf

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3758107764288172

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3758158454283103

Pilisszentkereszti életkép

Az egyik pilisszentkereszti portán egy asszony és egy férfi beszélgetnek 1968. január 6-án. / A Dobogókő alján fekvő, többségében szlovákok által lakott Pilisszentkereszt őslakosságát még Mária Terézia telepítette a faluba. Egykor Malmocskáknak (szlovákul Mlynky-nek) nevezték a községet, a község első pecsétje 1809-ből származik. (http://www.oslovma.hu/pilis-slovak.hu/osady/14-telepuelesek/21-mlynky) A fővárostól 30 km-re fekvő falu napjainkban (1968) több mint kétezer lelket számlál. A lakosság többsége a fővárosban dolgozik, néhány család a Pilisi Állami Erdőgazdaság erdészetében vállalt fakitermelési munkát. - Fotó: (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3723489661083316

Népszámlálás Csomádon

Zimmermann Györgyné népszámlálóbiztos 1980. január 2-án a szlovák nemzetiség által lakott Pest megyei Csomádon rögzíti a Lucsán család adatait. A felvételen: Lucsán Pálné, Matejka Mártonné, id. Lucsán Pálné, a 97 esztendős Lucsán Pál és háttal ifj. Lucsán Pál. - Fotó: (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3721884527910496

Két nemzetiség és két anyanyelv is megadható a csehországi népszámláláson

2021. március 25. - (mti)

Két nemzetiség és két anyanyelv is megadható a csehországi népszámláláson, amely szombatra virradóra éjfélkor kezdődik és két szakasza lesz - hangzott el a Cseh Statisztikai Hivatal vezetőinek csütörtöki prágai sajtótájékoztatóján. Az első szakaszban, március 27. és április 9. között online formában az interneten található kérdőívet tölthetik ki a lakosok, míg a második szakaszban, április 17-től május 11-ig mindazok, akik nem használták ki az internetes lehetőséget, papíralapú kérdőívet kapnak kitöltésre. „Két nemzetiség adható meg, és mindegy, milyen sorrendben. A statisztikusok egyenértékűnek veszik majd őket” - válaszolta Jolana Voldánová, a népszámlálás szóvivője az MTI prágai tudósítójának kérdésére. Az eredmények publikálásakor külön fogják közzétenni azok számát, akik egy nemzetiséget jelöltek be, és külön azokét, akik két nemzetiséget adtak meg. Ez utóbbi esetben - hangsúlyozta Voldánová - nem fog számítani, hogy az adott nemzetiség az első vagy a második helyen volt-e bejelölve. „Ami érvényes a nemzetiségre, érvényes az anyanyelvre is, azzal az eltéréssel, hogy az előbbi rovat kitöltése nem kötelező” - mutatott rá a cseh népszámlálás szóvivője az MTI-nek nyilatkozva. A két rovat közötti fontos eltérés tehát az, hogy míg az anyanyelv rovat kitöltése kötelező, addig a nemzetiségi hovatartozásé nem. A Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége (CSMMSZ), a csehországi magyarok egyetlen országos társadalmi és kulturális szervezete, a népszámlálás előtti kampányában felszólította tagjait és a Csehországban élő, magukat magyarnak tartókat, hogy bátran vállalják nemzetiségüket és anyanyelvüket, mert senkinek sem kell tartania attól, hogy emiatt bármiféle hátrányt szenvedhetne. „Tudatosítani kell, hogy ha a népszámláláson nem vállaljuk nemzetiségünket és anyanyelvünket, azzal az egész csehországi magyarságot gyengítjük. Az állam számára ez az adat ugyanis meghatározó a kisebbségek kezelésében” - olvasható a CSMMSZ felhívásában, amely a Prágai Tükör című folyóiratban és a szervezet honlapján (www.csmmsz.cz) jelent meg. A cseh kormány mellett működő Nemzetiségi Tanács és a kormányhivatal illetékes titkársága a cenzust megelőző hetekben szintén aktív kampányt indított a Facebookon annak érdekében, hogy a kisebbségek tagjai bátran vállalják nemzetiségüket. A HateFree Culture Facebook-oldalon megjelentek az egyes kisebbségek ismert képviselőinek profiljai és nyilatkozatai arról, hogy miért fontos mindenkinek vállalnia nemzetiségét és anyanyelvét. „A kérdőívek online kitöltése a jelenlegi járványhelyzetben a népszámlálás lebonyolításának egyértelműen a legbiztonságosabb és leggyorsabb módja” - jelentette ki Marek Rojícek, a Cseh Statisztikai Hivatal elnöke csütörtöki prágai sajtótájékoztatóján. Elmondta: míg a legutóbbi, 2011-es népszámláláskor három lapot kellett kitölteni, és összesen 47 kérdésre kellett válaszolnia mindenkinek, az idén már csak 27 kérdés lesz, ami két lapon is elfér. A kérdőívek elektronikus formájának kitöltése egyszerű, és alig negyedórát vesz igénybe - jegyezte meg. A papír kérdőíveket a népszámlálást lebonyolító hivatal csak azoknak küldi ki, akik nem éltek az elektronikus formával. A kérdések számának csökkentését az tette lehetővé, hogy a statisztikai hivatal ezúttal számos adatot a különféle lakossági adatbázisokból vesz át - fejtette ki Rojícek. A formanyomtatványok ki nem töltéséért vagy szándékosan hibás adatok megadásáért 10 000 koronás büntetés fenyeget (1 korona 13,90 forint). Ha valaki visszaélne az adatokkal, a büntetés már félmillió koronára is rúghat. A népszámlálás költségeit 2,23 milliárd koronában állapították meg. A tíz évvel ezelőtti cenzus 2,27 milliárd koronába került. Statisztikusok szerint a legnagyobb megtakarítást az elektronikus kérdőívek használatának a mértéke fogja meghatározni.

Elszakított családok, megtört sorsok / Csehszlovák-magyar lakosságcsere

2021. február 26. - (hajonaplo.ma)

Ma hetvenöt éve, hogy Budapesten aláírták a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt. Ennek eredményeként száztízezer felvidéki magyart telepítettek át Magyarországra, és több mint hetvenháromezer magyarországi szlovák települt át Csehszlovákiába. Edvard Beneš, a Csehszlovák Köztársaság elnöke Londonban már a háború alatt nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy kitelepítsék a nemkívánatos német és magyar lakosságot, hogy egyoldalúan építhessék ki az újjáalakítandó Csehszlovákiát, a csehek és szlovákok nemzetállamát. Habár a német kitelepítést a nagyhatalmak támogatták, a magyarokét a Szovjetunión kívül senki sem segítette. Ezért más megoldást kellett keresniük a magyarkérdésre, így 1946-ban megszületett a lakosságcsere-egyezmény. Amikor a csehek és a szlovákok először értesítették levélben a magyar kormányt a terveikről, a következő választ kapták: „Ha Csehszlovákia - fogalmazta meg ellenjavaslatát a magyar vezetés - a magyaroktól jövőjének biztonsága érdekében meg akar szabadulni, ami lehet egy nagyon helyes felfogás, akkor csupán a határt kell megfelelően kiigazítani, és nincs szükség arra, hogy embertelenül a lakosok százezreit mozdítsák ki helyükről.” Ezt követően 1945 decemberében találkoztak is a nemzetek képviselői. A csehek Gyöngyösi János magyar külügyminiszter határmódosítási javaslatáról tárgyalni sem akartak, viszont ragaszkodtak a lakosságcsere koncepciójához, ezért egyezség sem született. A magyar állam nem tudott mit kezdeni a kialakult helyezettel, és februárban ismét tárgyalásokat kezdeményezett. Végül a magyar országgyűlés heves vita után beadta a derekát, és elfogadta a rendkívül előnytelen egyezményt, amely a törvény tizenöt cikkében rögzíti a lakosságcsere csaknem valamennyi lényeges pontját a magyarországi szlovákok önkéntes áttelepülésétől kezdve egészen addig, hogy a csehszlovák kormány jelöli ki a magyar nemzetiségnek azon tagjait, akiknek el kell hagyniuk Csehszlovákiát. Magyarországon az áttelepülés tehát önkéntes volt, Csehszlovákiában pedig erőszakos. Az egyezmény azonos számú állampolgár cseréjét irányozta elő, de a magyar félnek kötelezettséget kellett vállalnia, hogy befogadja területére a szlovákiai magyar nemzetiségű ún. „háborús bűnösöket” is. Az egyezmény pontosan meghatározta a vagyoni feltételeket is, amelyek értelmében az áttelepülők magukkal vihették minden ingó vagyonukat, és hátrahagyott ingatlanjaikért kártérítést kellett kapniuk. A témával kapcsolatban Bárkányi Valkán Zoltán írót, újságírót is megkerestük, aki sokat foglalkozott a kitelepítés témájával. Mindjárt két ellentétes gondolatot vázolt fel. Egy szlovák történész, Juraj Zvara a következőt mondta: „Történelmi tény, hogy a benesi emigrációs kormány köreiben született a német és magyar kisebbség kollektív felelősségének elmélete, és az a gondolat, hogy az új csehszlovák köztársaságnak meg kell szabadulnia kisebbségeitől.” Ezzel viszont ellentétes gondolat az, amit egy magyar filozófus-történész, Bibó István fogalmazott meg: „A népcserének akkor van helye, amikor bizonyos területeken a néprajzi határt fizikailag nem lehet követni… A kötelező lakosságcsere embertelen, az önrendelkezési jog szellemével mélyen ellenkező.” Ez pedig azt jelenti, hogy a két idézetben foglalt ellentétes nézetek alapján is nyilvánvaló, hogy a Magyarország és Csehszlovákia közötti 1946-48-as lakosságcsere objektív megítélése rendkívül bonyolult és szinte lehetetlen. Ahány család, ahány egyén, annyiféle sors kötődik a lakosságcseréhez, ami a családok széteséséhez és a szülőföld elhagyásához vezetett. Ezzel szemben pedig ott volt a kemény nemzetiségi elnyomástól való megszabadulás lehetősége, a jobb sors, a szabad élet reménye és az ősök nyelvének megőrzésére való törekvés, az a vágy, hogy ezen a nyelven imádkozhassanak és taníttathassák gyerekeiket. - Apai oldalról nagyszüleim és két nagybátyám a családjával, anyai oldalról pedig nagynéném - tehát unokatestvéreim is - elhagyták akkor pilisi szülőfalujukat, Kesztölcöt, és áttelepültek Szlovákiába. Jómagam nem voltam a lakosságcsere része, de apám málenkij robotra való elhurcolása és korai halála miatt édesanyám három gyermeket nem tudott eltartani, ezért Kesztölcről Bátorkeszire átcsempészve kerültem az áttelepült nagynénémhez. Így átérezhettem azt, amivel rokonaimnak is szembe kellett nézniük. Ahogy megtanultam írni, leveleket küldtem anyámnak, hogy jöjjön értem, és vigyen haza a szülőfalumba, a családunkhoz, akik után annyira vágyódtam. Végül anyám visszacsempészett Kesztölcre - tette hozzá Bárkányi Valkán Zoltán. Bárkányi Valkán Zoltántól megtudtuk azt is, hogy a hazai szlovákság mozgósítása 1946. március 4-én kezdődött, és hivatalosan május végéig tartott. „Nem hivatalosan” azonban a toborzó akciót másfél évvel meghosszabbították, és ez alatt az idő alatt a csehszlovák áttelepítési bizottság tagjai akár többször is eljutottak mindenkihez. Ez azt jelenti, hogy az áttelepülés lehetőségéről minden felnőtt szlovák nemzetiségű állampolgár tudott. A magyarországi szlovákok többsége érdeklődéssel fogadta a bizottság tagjait, és aktívan részt vett a toborzó gyűléseken, amelyeken gyakran kiváló szlovák művészek, színházi és táncegyüttesek, zenekarok is felléptek. Az agitátorok, hogy bizonyítsák, valóban jólét van az új hazában, cipőt és ruhát osztottak az áttelepülés iránt érdeklődő legszegényebbeknek. Ezenkívül mintegy ezerötszáz magyarországi szlovák gyermek tölthetett négy-hat hetet valamelyik szlovákiai hegyvidéki üdülőhelyen, hogy megerősödjön és gyakorolja a szlovák nyelvet. - Az én Gábor bátyám, aki akkor tizenkét éves volt, élete végéig nem felejtette el az egy hónapos üdülést a Magas-Tátrában. Új ruhában és cipőben jött meg, s még csokoládét és cukorkát is hozott, ami itt Kesztölcön akkor elképzelhetetlen nyalánkság volt - emlékezett vissza Bárkányi Valkán Zoltán.

Bárkányi Valkán Zoltán magyarországi szlovák író, újságíró. Kesztölcön született 1941-ben. Az ELTE-n szerzett diploma után a Magyarországi Szlovákok Szövetségének munkatársa lett, majd 1966-tól a Ľudové noviny című hazai szlovák nemzetiségi hetilap munkatársa. Innen ment nyugdíjba 2002-ben mint főszerkesztő. Eddig hat önálló novelláskötete jelent meg szlovák és magyar nyelven.

1946-48 - Magyar-szlovák lakosságcsere Kesztölcön

Bárkányi Valkán Zoltán írása

http://www.oslovma.hu/index.php/hu/archiv/190-archiv-magyarul/1344-1946-48-magyar-szlovak-lakossagcsere-kesztolcon

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3693600057405610

E-KÖNYVTÁR: MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK

https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek.php

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3693536477411968

A koronavírus-járványról szóló törvényjavaslat vitája

2021. február 16. - (mti)

A magyarországi nemzetiségek bizottsága támogatja a kormány javaslatát. Paulik Antal szlovák nemzetiségi szószóló azt mondta: mára mindenhol a lakosság széles körű oltásában keresik a megoldást a koronavírus-járványra. Megemlítette Szlovákiát, ahol az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott 3 vakcinával folyik az oltás, és ahol megkezdték a pedagógusok gyorsított oltását, hogy megnyithassák az iskolákat. Sok pedagógus azonban beteget jelentett, miután megkapta az AstraZeneca-oltást, és mellékhatások jelentkeztek náluk - jegyezte meg. A szószóló elmondta: a jelenléti oktatás folyamatos a magyarországi nemzetiségi általános iskolákban, egyúttal bíznak abban, hogy rövidesen visszatérhetnek a diákok a középiskolákba is.

Galda Levente: Sose akartam se ismert, se elismert lenni

Bár sok munkája van és rengeteg mindennel foglalkozik, de igazán a Duna TV Dal című műsorának köszönhetően ismerhette meg egy egész ország. / „Pszeudó folklór világzenei stílusban adunk ki magyarországi szlovák dalokat az én falumból. Illetve a Magyarországon 300 éve itt élő nemzetiségiek zenéjét szintén egy világzenei albumban adjuk ki.”

https://www.bumm.sk/kultura/2021/03/19/galda-levente-sose-akartam-se-ismert-se-elismert-lenni

Galda Levente A DAL 2021-ben

https://promotions.hu/orszagos/zene-film-kultura/2021/01/18/izgalmas-polihisztor-a-dal-2021-mtv-duna-tv-petofi-tehetsegkutato-eurovizio-galda-levente

Eredő (Zene és dalszöveg: Galda Levente, Szekér Gergő): http://www.oslovma.hu/Archiv/GaldaLev.wav

„Múlt nélkül nem lehet jövőnk”

http://www.oslovma.hu/index.php/sk/archiv/185-archiv-nazory/922-galda-levente-mult-nelkul-nem-lehet-jovonk

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3581140665318217

„Csehszlovák mutáns” pusztíthat a szomszédban, teljes a tanácstalanság

https://24.hu/kulfold/2021/02/24/koronavirus-jarvany-szlovakia-csehorszag-harmadik-hullam-csehszlovak-mutans-ravasz-abel/

A többi uniós országtól kér koronavírus-vakcinát Szlovákia

http://www.atv.hu/kulfold/20210223-mart-a-tobbi-unios-orszagtol-ker-koronavirus-vakcinat-szlovakia

Tíz lélegeztetőgéppel segíti a magyar kormány Galántát

https://magyarnemzet.hu/kulfold/tiz-lelegeztetogeppel-segiti-a-magyar-kormany-galantat-9363977/

A szlovák kórházakban választani kell, hogy kit lássanak el

Dönteniük kell az orvosoknak a szlovák kórházakban, hogy kit tegyenek lélegeztetőgépre. Az országban ugyanis mindössze 52 szabad lélegeztetőgép maradt a 800-ból. De a kórházak nemcsak eszközhiánnyal küzdenek. Néhány klinikán már elegendő orvos sincs. A kritikus helyzetről egy ottani Covid-osztályon dolgozó magyar tüdőgyógyász nyilatkozott a Tényeknek.

https://tenyek.hu/video/valasztani-kell-hogy-kit-lassanak-el

Hogyan jutott idáig Szlovákia?

Annyira rossz a járványhelyzet északi szomszédunknál, hogy az EU segítségét kérik, Matovič miniszterelnök pedig hirtelen hallgatni akar a tudósokra. Mi történik a szlovákoknál? Miért nem működik a lockdown? Mit csinálnak rosszul?

https://azonnali.hu/cikk/20210223_hogyan-jutott-idaig-szlovakia

Nagy mennyiségben vesz orosz vakcinát Szlovákia

https://www.beol.hu/orszag-vilag/nagy-mennyisegben-vesz-orosz-vakcinat-szlovakia-3714409/

Az ima erejében bízva nyitná újra a templomokat a szlovák miniszter

https://azonnali.hu/cikk/20210222_egy-1710-es-csodara-hivatkozva-nyitna-ujra-a-templomokat-a-szlovak-munkaugyi-miniszter

Amelyik idősotthonban pap szolgál, ott szelídebb a koronavírus Szlovákiában

https://infostart.hu/tudositoink/2021/02/23/amelyik-idosotthonban-pap-szolgal-ott-szelidebb-a-koronavirus-szlovakiaban

Szlovák matematikus buktatta le országa járványügyi adatait

https://parameter.sk/hibas-adatokat-kozolt-szlovakia-fertozottsegrol-es-emiatt-senki-nem-vallalja-felelosseget

Egészségügyi katasztrófa szélén áll Szlovákia

https://www.magyarhirlap.hu/kronika/20210223-szomoru-rekord-dolt-meg-szlovakiaban

Heroikus küzdelmet vív Szlovákia a koronavírussal

https://index.hu/kulfold/2021/02/23/szlovakia_koronavirus_karanten_eletmento-kezeles/

Amilyen az ország, olyan a megmentő

https://ujszo.com/velemeny/amilyen-az-orszag-olyan-a-megmento

Szlovák elemző: A helyzet stabil, de drámai

https://index.hu/kulfold/2021/02/18/szlovak-elemzo-a-helyzet-stabil-de-dramai/

A Covid-disznó sem attól hízik, hogy mérik

https://hvg.hu/360/20210223_Szeretettel_Pozsonybol_A_diszno_nem_attol_hizik_hogy_merik

Vírusélet Dunán innen, Dunán túl

A vírus által ránk kényszerített otthonlét érthető módon gyengítette a szlovák-magyar relációban szinte napi szinten működő ingázást, már tényleg csak azok járnak át a „másik felére”, akiknek munkaügyi vagy egyéb halaszthatatlan teendője van. Így nehezebb megítélni a két ország közötti apró életmódbeli különbségeket is, a víruskezelés mindennapi lenyomatait.

https://www.bumm.sk/velemeny/2021/02/17/viruselet-dunan-innen-dunan-tul

Szlovák államfő: Ján Kuciaknak igaza volt

Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásának harmadik évfordulójára emlékezett Szlovákia. A 2018. február 21-én elkövetett gyilkosság jelentősen átformálta Szlovákia politikai arculatát. Az aktuality.sk oknyomozó újságírójának és jegyesének meggyilkolása utáni események a Fico-kormány leváltásához vezettek. A fiatalokat nagymácsédi otthonukban lőtték agyon.

https://infostart.hu/tudositoink/2021/02/22/szlovak-allamfo-jan-kuciaknak-igaza-volt

Dobrev Klára Bratislavának nevezte Pozsonyt

Ráadásul ezt magyar nyelven - vagyis még csak az idegen nyelvi környezetre sem hivatkozhat. Pozsony „átnevezésére” az Európai Parlament ülésén került sor...

https://magyarnemzet.hu/belfold/dobrev-klara-bratislavanak-nevezte-pozsonyt-9369248/

Megbratislavás-talaníthatatlanságos-kodásaitokért

Úgy hírlik, Dobrev Klára fogja rendezni „A bratislavai csata” című új animációs filmet, amely a keleti frankok szemszögéből mutatja be a 907-es eseményeket. A filmet a budapesti XIII. kerületi Bratislavai úton fogják forgatni, mindezt stílszerűen bratislavai kiflit, valamint secuiesc káposztát majszolva jelentette be a DK politikusa. A filmalkotás zenéjét az Oradeai Roma Café zenekar jegyzi, akik többek között feléneklik majd a „Szép város Cluj-Napoca” című dalt. Gyurcsány Ferenc pártelnök felesége a jövőbeli terveit firtató újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a fejébe vette, hogy az animációs film eszközeivel dolgozza fel szlovák szemszögből František II. Rákoci életét, valamint román szemszögből Ioan és Matia de Hunedoara családtörténetét.

https://hang.hu/publicisztika/maga_itt_a_kulturhorcsog/2021/02/23/megbratislavas-talanithatatlansagos-kodasaitokert/

Csak gumicsont a szlovák kormányválság?

Az elmúlt napokban minden eddiginél közelebb került a bukáshoz a szlovák kormány - állítják sokan. Előbb a hét elején a miniszterelnök inkompetenciáját emlegetve távozott egy koalíciós képviselő, majd a csütörtök esti kabinetülésen a legkisebb, mostanában rendre a parlamenten kívül mért koalíciós párt, az Emberekért miniszterei nem szavazták meg az orosz vakcinák beszerzéséről szóló, Igor Matovičék által beterjesztett javaslatot. A képlet azonban nem ilyen egyszerű.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/csak-gumicsont-a-szlovak-kormanyvalsag-9403532/

Sürgősen lépnie kell az EU-nak a sajtószabadság ügyében

Európa keleti felén egyre erősebb nyomás nehezedik a sajtószabadságra. A Die Welt szerint újságírók kerülnek célkeresztbe, mint a szlovák újságíró-gyilkosság esetében. Bár az elkövetőket elítélték, az ügyet még mindig nem vizsgálták ki. A média elleni fenyegetések közt, bebörtönzések és más atrocitások mellett a Klubrádió frekvenciavesztését is megemlítik. A Washington Post cikkéből kiderül, hogy Észak-Macedónia hatóságai keresik a az ország titkosszolgálatának korábbi főnökét, Szaso Mijalkovot, a Magyarországon politikai menedéket élvező Nikola Gruevszki rokonát.

https://www.klubradio.hu/adasok/surgosen-lepnie-kell-az-eu-nak-a-sajtoszabadsag-ugyeben-116372

A szlovák kormány elfogadta az állampolgársági törvény módosítását

A kormány szerdai ülésén elfogadták azt a törvénymódosító javaslatot, amely értelmében azon személyek is visszakaphatnák a szlovák állampolgárságukat, akik korábban elvesztették azt.

https://ujszo.com/kozelet/a-kormany-elfogadta-az-allampolgarsagi-torveny-modositasat

A Híd párt elnöke ez a módosítás csak sebtapasz

A javaslat nem más, mint a 2010-es törvény által előidézett sebekre alkalmazot sebtapasz. Segíthetnek a külföldön élő szlovák kisebbségeken, de egyáltalán nem segítik a hazai nemzeti kisebbségeket - reagált Sólymos László, a Híd párt elnöke az állampolgársági törvénynek a kormány által jóváhagyott módosító javaslatára.

https://www.bumm.sk/belfold/2021/02/24/solymos-a-jovahagyott-allampolgarsagi-torveny-csak-sebtapasz

Szlovák Kulturális Központ épül Budapesten

2021. február 1. - (nemzetisegek.hu)

2021 január utolsó napjaiban vette birtokba az Országos Szlovák Önkormányzat (OSZÖ) a Budapesten, a Rákóczi út 57. szám alatti háztömb udvarában megbújó egykori szlovák evangélikus templom épületét. Magyarország kormánya 2020-ban 765 millió forintos támogatást nyújtott az OSZÖ számára, amely az ingatlan megvásárlásán túl a romos állapotban lévő épületen sürgősen elvégzendő életveszély-elhárítási munkák és a nagyszabású felújítási projekt előkészítésének fedezeteként szolgál. A tervek szerint a magyar és a szlovák kormány támogatásával újul majd meg az emblematikus épület. A Budapest szívében kialakításra kerülő Szlovák Kulturális Központ a magyarországi szlovák közösség múltjának bemutatását, intézményeinek méltó elhelyezését teszi lehetővé. Ez lesz majd az otthona a Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézetének, a Vertigo Szlovák Színháznak, a Magyarországi Szlovákok Könyvtára és Dokumentációs Központjának, a Ľudové noviny szerkesztőségének, valamint a létrehozni tervezett Magyarországi Szlovákok Múzeumának is. Az eredeti, hitéleti funkció felélesztését a szlovák ökumenikus kápolna szolgálja majd. A Központ a Budapesten működő szlovák kulturális egyesületeknek és művészeti csoportoknak is helyet ad majd.

Szlovák mesék a Vertigo Színház és a Cervinus Teátrum művészeinek tolmácsolásában

2021. február 23. - (nemzetisegek.hu)

A járványhelyzet következtében a gyerekek is elveszítették azt a lehetőséget, hogy az iskolai tanórákon kívül szórakozás, kikapcsolódás, például színházi előadás keretében találkozzanak a nemzetiségi nyelvvel. A szarvasi Cervinus Teátrum online-mesesorozatot indított a karácsony előtti héten. Krista Bendová szlovák költő, író, drámaíró, újságíró, ifjúsági és gyermekkönyvek szerzőjének meséin generációk nőttek-nőnek fel. Osmijanko történeteit Eva Javorska előadásában hallhatjuk a YouTube Cervinus Percek oldalán. Az Osmijanko című mesekönyveinek egyes történetei nyolc-nyolc meséből állnak, hiszen a könyvek címében szereplő kisfiú neve is rejti a nyolcas számot. Ennek a humoros és izgalmas történetnek a címe Osmijanko a detektívi ( Osmijanko és a detektívek ) A történetben a főhős kisfiú elveszít valami nagyon fontosat és szeretné megtalálni, ezért detektívek segítségét kéri. Az egyes mesékben mindig egy újabb detektív próbál a titok nyitjára jutni és végül kiderül, hogy a nyolc detektív közül kinek és hogyan sikerül megfejteni a talányt.

https://www.youtube.com/watch?v=QURDlbjoIos

A Vertigo Szlovák Színház szintén gondolt kicsikre és nagyokra: Pavol Dobšinský (Dobsinszky Pál)szlovák népmese-gyűjteményéből Dér Denisa olvas fel. Pavol Dobšinský negyven évig dolgozott a szlovák irodalmi színtéren a turócszentmártoni szlovák nemzetiségi irányban. A szlovákság néprajzával is foglalkozott. Összegyűjtötte és kiadta a szlovák nép regéit, szokásait, játékait, dalait és ezekről értekezéseket írt. Dér Denisa minden vasárnap a szobájába varázsolja a meséket, a hallgatók pedig a YouTube oldalon hallgathatják meg őket.

https://www.youtube.com/watch?v=Ypsu-t4xwe0&fbclid=IwAR2mptSYD48woYYHR1ibNCLGtJIVw7NbasQnctfIsLX3iZ4hugbnWKKrYv4

Igazi otthonra talált Szarvason a rendező

A Cervinus Teátrum főrendezőjének, Varga Viktornak élete a kreativitás, újdonságként most a dalszerzésben próbálta ki magát. / - A pályámat Tatabányán kezdtem, a Jászai Mari Színházban, majd a Győri Nemzeti Színházban játszottam színészként. Később a pozsonyi főiskolára mentem rendezőnek tanulni, innen ered nálam a kétnyelvűség. Ekkor hívtak fel Szarvasról, hogy volna-e kedvem a szlovák színházuk magyar társulatával együtt dolgozni. Mivel korábban már vendégeskedtem a településen, ahol a pályafutásom kezdetén is nagyon jól éreztem magam, így szívesen tértem vissza.

https://magyarnemzet.hu/orszagszerte/igazi-otthonra-talalt-szarvason-a-rendezo-9367103/

Nagy az érdeklődés az első világháborús adatbázis iránt

Az oldalt a legtöbben Magyarországról használták, de Romániából, Szlovákiából, Ausztriából, Németországból, az Egyesült Királyságból, Kubából, a Maldív-szigetekről és Pakisztánból is felkeresték. Indulásakor az oldal 1 538 818 katona adatait tartalmazta, de a folyamatos kutatások révén azóta már 22 ezer új adatsorral egészült ki.

https://magyarnemzet.hu/belfold/nemeth-szilard-haborus-adatbazis-9394616/

Óvakodj a szlovákiai nemzetiségeket bemutató segédanyagtól, mert „törpe”

Olvasom a neten, hogy Mónika Filipová, az Oktatási Minisztérium nemzetiségi és inkluzív oktatásért felelős államtitkára a tárca támogatásával megjelent Nemzeti kisebbségek - Ismerkedjünk meg (Állami Pedagógiai Intézet, 2020) c. kiadványt népszerűsíti. Emígy pl.: „Több éven át tartó szerkesztés után végre elkészült a segédanyag szlovák verziója, a magyar verzió pedig a minisztérium jóvoltából elektronikus formában is elérhető”.

https://parameter.sk/ovakodj-szlovakiai-nemzetisegeket-bemutato-segedanyagtol-mert-torpe

Így küldik ki a sztrádamatrica hiánya miatti büntetést Szlovákiában

https://uzletem.hu/regio/igy-kuldik-ki-a-sztradamatrica-hianya-miatti-buntetest-szlovakiaban

Egyszerűsítették a kisebbségi parlamenti képviselők megválasztásának folyamatát Szlovéniában

2021. február 16. - (mti)

A szlovén parlament kétharmados többséggel elfogadta kedden azt a törvénymódosító javaslatot, amely leegyszerűsíti a nemzeti kisebbségi parlamenti képviselők megválasztásának folyamatát - közölte a RTV szlovén közszolgálati televízió. A törvénytervezetet Horváth Ferenc magyar és Felice Ziza olasz kisebbségi képviselő nyújtotta be a parlamentnek. Horváth Ferenc az MTI-nek elmondta: eddig úgynevezett Borda-számlálást alkalmaztak, amelyet 1770-ben Jean-Charles de Borda francia matematikus és tengerésztiszt dolgozott ki. Ennek értelmében a választók rangsorolták a képviselő-jelölteket, s ez alapján adott „pontok” határozták meg a győztes személyét. Az új törvény szerint azonban ezentúl az kerülhet be a parlamentbe, aki a legtöbb szavazatot kapja, nem kell többet rangsorolni a jelölteket - hangsúlyozta. Hozzátette: annyit változott még a törvény, hogy a jelölteknek többé nem lesz elég többé harminc támogatói aláírást összegyűjteniük, hanem a választói névjegyzékben szereplő magyar nemzetiségű szavazók 1,5 százalékának támogatása kell majd az induláshoz. A legutóbbi, 2018-as parlamenti választásokon közel hatezer magyar nemzetiségű szavazópolgár adhatta le voksát magyar jelöltre. Szlovéniában az őshonos nemzeti kisebbségeknek két parlamenti képviselője van, egy magyar és egy olasz. A szlovén parlament egyszerű többséggel elfogadta a választókerületek nagyságára vonatkozó törvénymódosító javaslatot is, amely most megváltoztatja azok határait. Az alkotmánybíróság 2018-ban alkotmányellenesnek nyilvánította a választókerületek meghatározására vonatkozó törvényt, mert túl nagyok voltak az aránybeli eltérések. A legkisebb és legnagyobb választókerület között 1:3,73-hoz volt az arány, ezt most 1:2,7-re igazítják. Egy másik törvénymódosító javaslatot, amely eltörölte volna a választókerületeket, és rangsorolásos választási módszert vezetett volna be, nem fogadott el a parlament, ehhez kétharmados többségre lett volna szükség. Ez utóbbi javaslatot a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDP) nem támogatta, az előbbit - amelyet kompromisszumos megoldásként 45 képviselő támogatott a 90 fős parlamentben - pedig az ellenzék bojkottálta, és egyben bejelentette, hogy ismét az alkotmánybírósághoz fordul jogorvoslatért.

Megújult a borsi Rákóczi-várkastély

2021. február 12. - (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3647971805301769

Magyar és szlovák forrásokból felújították a szlovákiai borsi Rákóczi-várkastélyt, II. Rákóczi Ferenc szülőhelyét - közölte a Teleki László Alapítvány. Jelenleg már a kastély környezetének, valamint a kastélyban helyet kapó turisztikai látványosságok kivitelezése, fejlesztése folyik. A felújítást szervező II. Rákóczi Ferenc Nonprofit Szervezet 2019 decemberében a sátoraljaújhelyi önkormányzattal közösen nyújtott be pályázatot az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programba. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap által támogatott program célja az eredményes együttműködés lehetővé tétele a határ menti régiók között. A fejlesztések részeként a Bodrog felől a kastélyhoz vezető gyalogos útvonalat alakítanak ki az egykori urasági erdőn keresztül, és felújítják a kerékpáros utat is. A kastélytól keletre elhelyezkedő területen veteményeskertet alakítanak ki, amely bemutatja a Rákócziak korában termesztett növényeket, valamint a kastélyban nyíló étterem és szálloda számára is alapanyagokat termel. A veteményeskert mellett tematikus játszótér épül. A kastélyban a hagyományos kiállítást kiegészítve épül egy szabadulószoba, valamint egy VR szoba is lesz, ahol VR szemüveget viselve pilanthatnak be a látogatók a kastély egykori mindennapjaiba. A projektben részt vesz Sátoraljaújhely is, ahol többek között elektromos kerékpárokat és dokkolókat helyeznek üzembe, amellyel az ide látogatók a Ronyva mentén a kastélyhoz kirándulhatnak - olvasható a közleményben.

1,356 milliárd forintból újulnak meg idén helyi nemzetiségi köznevelési és kulturális intézmények

2021. február 16. - (mti)

A kormány döntése értelmében 1,356 milliárd forintból újulnak meg idén helyi nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott köznevelési és kulturális intézmények - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Fejér megyei Pusztavámon kedden tartott sajtótájékoztatóján. Soltész Miklós arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetiségek természetes részei a magyar nemzetnek, fontos, hogy meg is maradjanak és továbbadják nyelvüket, kultúrájukat. Ezt ismerte fel a kormány, amely tíz év alatt ötszörösére növelte a nemzetiségek támogatását és intézményeket adott át fenntartásba. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy 2010-ben a helyi nemzetiségi önkormányzatok kezelésében mindössze öt köznevelési intézmény volt, most ez a szám hatvanhat. Úgy vélte, a fenntartóváltás felelősséggel is jár, ezért nyújtják a felújítási támogatást, ami 49 fenntartó 60 intézményét érinti 13 megyében. Soltész Miklós jelezte, hogy ötvenöt német, egy horvát és négy szlovák nemzetiség által fenntartott intézmény újul meg 2021-ben. Az államtitkár a kevesebb mint háromezer lakosú Pusztavámmal kapcsolatban közölte: az elmúlt években a német nemzetiségi óvoda 20 millió forint támogatást kapott, idén hatmilliót kap, amit fűtéskorszerűsítésre költ, míg a német nemzetiségi iskola korábban 29 milliót kapott, idén pedig 70 millió forinthoz jut felújításra. Ritter Imre német nemzetiségi országgyűlési képviselő hangsúlyozta, 2013-ban vált lehetővé, hogy helyi nemzetiségi önkormányzatok köznevelési intézményeket átvegyenek, 2017-ben a vagyonkezelői jogokat, tavaly pedig a tulajdonjogokat is átvehették, ami tiszta jogviszonyokat teremtett. Elmondta, hogy az intézmények fejlesztésére 2016-ban 85 millió forintos keret állt rendelkezésre, ami mostanra 1,3 milliárdra nőtt. Fontosnak nevezte, hogy nem egyszeri támogatásról van szó, hanem minden évben meg fogják kapni a támogatásokat. Törő Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a pusztavámi német nemzetiségi önkormányzat 2016-ban vette át az óvodát és bölcsődét, 2018-ban pedig az iskolát, és minőségi változást hoztak az intézmények életébe. Gerlinger Tibor, a Pusztavámi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke közölte, hogy 2016 és 2020 között 58 millió forint fejlesztési támogatást kaptak, ebből az óvodában belső nyílászárókat és fűtéscsöveket cseréltek, az udvaron tereprendezést végeztek, új kerítés és parkolók épültek, valamint udvari játékokat szereztek be. Az általános iskolában többek között az összes mosdót teljesen felújították, a belső udvaron nyílászárókat cseréltek, szigeteltek, füvesítettek és locsoló-berendezést építettek ki.

40 millió forintot ad a kormány a püspökhatvani katolikus templom felújítására

2021. február 11. - (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3648015988630684

https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%BCsp%C3%B6khatvan

Nemzetiségi és egyházi támogatásként 40 millió forinttal támogatja a kormány a püspökhatvani Szent Lőrinc-katolikus templom felújítását - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára 2021. február 11-én a Pest megyei településen. Soltész Miklós azt mondta: nagyon sok minden szükséges ahhoz, hogy nemzetiségeink megmaradjanak, ilyen az anyanyelv ápolása, az oktatás-nevelés segítése, de az őseik által épített templomaik, egyházuk támogatása is. Hozzátette, hogy Püspökhatvanban szlovákok élnek, akiknek külön köszönet jár azért, hogy őrizték a hagyományt, megtartották katolikus hitüket és törekszenek arra, hogy nemzetiségüket fenntartsák. Minden ilyen beruházás, amelyet a kormány támogat, az helyi munkahelyteremtés és -megtartás is egyben - közölte. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője kifejtette: a kormányzat a kistelepülések támogatásával azt szeretné elérni, hogy ha valaki ott lakik, annak ez életminőség-javulást, nyugodtabb körülményeket, megfelelő közszolgáltatásokat jelentsen.

Soltész Miklós Kistarcsán

Előrehozták a nemzetiségi önkormányzatok feladatalapú támogatásainak kifizetését

2021. február 8. - (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3646615612104055

Előrehozták, április vége helyett február közepén fizetik ki a helyi nemzetiségi önkormányzatok feladatalapú támogatásainak első részletét - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Kistarcsán. Soltész Miklós arról is tájékoztatott, hogy már elérhető a helyi nemzetiségi önkormányzatok és nemzetiségi civil szervezetek számára kiírt újabb támogatási felhívás, amelynek keretösszege 200 millió forint. Beruházásra, felújításra 500 ezer és 2 millió forint közötti összeget lehet igényelni - tette hozzá. Az államtitkár a Pest megyei településen beszámolt arról is, hogy támogatást kap ingatlanvásárlásához a Kistarcsai Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat. A saját tulajdonú új otthon lehetővé teszi számukra önkormányzati ügyeik intézését, közösségi életük szervezését, valamint a néprajzi gyűjteményük elhelyezését is - mondta. Vécsey László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a települések életének fontos részei és különleges színfoltjai az ott élő nemzetiségek, akik kultúrájukkal, hagyományaikkal megtermékenyítő hatásúak, és a Kárpát-medencéhez ők jelentik az eleven kapcsolatot. A magyar állam biztosítani kívánja megmaradásukat és erősíteni kultúraközvetítő szerepüket - tette hozzá. Szabóné Tóth Katalin, a helyi szlovák nemzetiségi önkormányzat elnöke felidézte, hogy 2002-ben alakultak meg hagyományaik gyűjtése, továbbadása, valamint egy néprajzi gyűjtemény létrehozásának céljával. Korábban a települési önkormányzat egyik épületében leltek otthonra - mondta -, ám a civilház elbontásával új helyre volt szükségük, ezért támogatási kérelmet nyújtottak be az Országos Szlovák Önkormányzathoz.

Döntés a helyi nemzetiségi önkormányzatok 2021. évi feladatalapú támogatásáról

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közzétette a helyi nemzetiségi önkormányzatok 2021. évi feladatalapú költségvetési támogatásának összegét. A teljes listát az alábbi linkre kattintva érhetik el:

https://bgazrt.hu/wp-content/uploads/nemzetisegi_tamogatasok/helyi_nemzetisegi_onkormanyzatok_2021evi_feladatalapu_tamogatasa.pdf

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3636472096451740

Nemzetiségi civil szervezetek 2021. évi költségvetési támogatása

https://bgazrt.hu/wp-content/uploads/palyazati_kiirasok/nemzetisegi_tamogatasok/2021/NCIV-KP-1-2021_dontesi_lista.pdf

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3583236035108680

Pályázattal támogatja a kormány az út menti keresztek állítását és felújítását

A kormány pályázati támogatásával folytathatják a nemzetiségi önkormányzatok az út menti keresztek állítását vagy felújítását.

https://bgazrt.hu/felhivas-egyedi-kerelem-benyujtasara-utmenti-keresztek-2021-evi-koltsegvetesi-tamogatasa/

Feszület a nagybörzsönyi Szent Miklós-templom mellett - Fotó: Komka Péter (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3621297334635883

Népszámlálás 2021 - Ne feledd, magyar vagy!

2021. február 12. - (mti)

Óriásplakátokkal, kisfilmekkel és más kampányeszközökkel szeretne a Rákóczi Szövetség minél több felvidéki magyart megszólítani, hogy a hétfőn kezdődő szlovákiai népszámlálás során vallja meg nemzetiségét. A szervezet Ne feledd, magyar vagy! Népszámlálás 2021 mottóval indított kampányt szlovákiai partnerei közreműködésével. Az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményükben kiemelték: a szlovákiai népszámlálás a felvidéki magyarság jövője szempontjából döntő fontosságú. A Rákóczi Szövetség szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy a népszámláláson minél több magyar gyökerű állampolgár megvallja nemzetiségét. Fontosnak érezik, hogy minden magyar nemzettársuk tisztában legyen a népszámlálás jelentőségével, következményeivel, és megfelelő felvilágosítást kapjon a lebonyolításáról - írták, kiemelve: a népszámlálás eredménye meghatározó a külhoni magyarok jogérvényesítése, az anyanyelv és a kultúra jövője szempontjából. Kitértek arra is, hogy az anyanyelvi kultúra megőrzésének legfontosabb pillére a magyar iskola. A külhoni régiókban a következő hetekben, hónapokban kell a szülőknek arról is dönteniük, hogy iskolakötelessé váló gyermeküket milyen nyelvű iskolába íratják. A Rákóczi Szövetség idén is arra biztatja a külhoni magyar családokat, válasszanak gyermeküknek magyar iskolát.

Mi a tét? - Megnépszámláltam magam...

Megtörtént. Megnépszámláltam magam, három perc, plusz egy magyar. Engem az egészből a nemzetiségre vonatkozó kérdések majdani eredményei érdekelnek a legjobban.

https://ujszo.com/velemeny/mi-a-tet

Mire képesek a szlovák soviniszták, a „felvidéki magyar” nacionalisták, a „politikusok”?

Első látásra akár viccesnek is tűnhet, ha egybevetjük a szlovák feketeöves soviniszták és a „felvidéki magyar” sebfelvakaró nacionalizmus képviselőinek a népszámlálás küszöbén közbeszédben elkövetett megnyilatkozásait.

https://parameter.sk/mire-kepesek-szlovak-sovinisztak-felvideki-magyar-nacionalistak-politikusok

Megszámláltatunk

https://felvidek.ma/2021/02/megszamlaltatunk/

Szlovák lettem!

Most mi van?! Az lettem és kész! Nekem ne mondja meg senki, hogy nem lehetek szlovák. Szlovákiában élünk, itt mindenki szlovák. Igaz az én édesanyám meg édesapám se volt szlovák, de én már fejlődök. Olyan jó szlováknak lenni! Olyan izgi! Divatos! Magyarnak lenni az olyan öreges, mint amikor hazamegyek a faluba anyáékhoz. Azok a régi bútorok, a maradi hengerminták a falon, meg az az öreg szag.

https://felvidek.ma/2021/02/szlovak-lettem/

Öllös László: Itt a népszámlálás. De mi a kérdés?

Az az egyik kérdés, hogy én vagyok-e én? Vagy én bármikor bárki más lehetek, ha a másik akarja, vagy ha csak megriadok és azt hiszem, hogy azt akarhatja. Ha a magyar nyelv és kultúra tett önmagammá, akkor ezt ne tagadjam le önmagam előtt. Ne riadozzak, hiszen nincs miért. Egy névtelen (anonim) felmérésnél, mint amilyen a népszámlálás, először is a saját önbecsülésemért írjam oda, hogy magyar vagyok.

https://felvidek.ma/2021/02/itt-a-nepszamlalas-de-mi-a-kerdes/

Jövő ősszel lesz a népszámlálás

Jövő őszre halasztja a kormány az eredetileg erre az évre tervezett népszámlálást a koronavírus-járvány miatt - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből. A veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet módosítása értelmében az adatfelvételt 2022. október 1. és november 20. között tartják. Az összeírásból kimaradt személyek és lakásuk pótösszeírását 2022. november 28-ig kell befejezni. Az adat-előkészítési, adatfeldolgozási folyamat 2023. november 28-ig tart. A 16. népszámlálás eredetileg 2021. május 1. és június 28. között lett volna.

https://www.facebook.com/imro.fuhl/posts/3695891190458858

Európai integrációt készítettek elő a visegrádi négyek

https://mult-kor.hu/20110215_europai_integraciot_keszitettek_elo_a_visegradi_negyek

Visegrádi Együttműködés

https://hu.wikipedia.org/wiki/Visegr%C3%A1di_Egy%C3%BCttm%C5%B1k%C3%B6d%C3%A9s

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3652203161545300

Fokozni kell az együttműködést Berlin és a V4-ek között - mondja a szlovák gyökerekkel rendelkező német képviselő

https://pcblog.atlatszo.hu/2021/01/31/fokozni-kell-az-egyuttmukodest-berlin-es-a-v4-ek-kozott-mondja-a-szlovak-gyokerekkel-rendelkezo-nemet-kepviselo/

Kiss Gy. Csaba: Visegrád szellemi előzményei

Harminc esztendeje született meg a történelmi jelentőségű megállapodás három közép-európai ország együttműködéséről. Visegrádon írták alá, azon a történelmi helyen, ahol 1335-ben a cseh, a lengyel és a magyar király tanácskozott közös geopolitikai és gazdasági érdekeink összehangolásáról. Jó hetedfél évszázad múltán sem változott alapvetően Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország geopolitikai helyzete középkori feudális királyságainkéhoz képest.

https://magyarnemzet.hu/velemeny/visegrad-szellemi-elozmenyei-9398801/

PoszTerra - V4 plakát vándorkiállítás a Vigadóban

https://magyarnemzet.hu/kultura/poszterra-v4-plakat-vandorkiallitas-a-vigadoban-2-9376175/

Szvorák Katalin dalaival ünnepelnek Pozsonyban

1991. február 15-én jött létre a visegrádi együttműködés. A nyilatkozat aláírásának 30. évfordulója alkalmából a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet Szvorák Katalin Kossuth- és Liszt-díjas előadóművész dalaival emlékezik meg a jeles eseményről. Szvorák Katalin előadásában a cseh, lengyel, szlovák és magyar népzenei hagyományokból merít...

https://magyarnemzet.hu/kultura/szvorak-katalin-dalaival-unnepelnek-pozsonyban-9389972/

Szijjártó: Hat közlekedési összeköttetés jön létre Szlovákia és Magyarország között 2023-ig

2021. január 21. - (mti)

Hat új közlekedési összeköttetés jön létre 2023-ig Magyarország és Szlovákia között, köztük három híd az Ipolyon - közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán, miután online tanácskozott Andrej Doležal szlovák közlekedési miniszterrel. Szijjártó Péter azt írta: Magyarországnak Szlovákiával van a leghosszabb határszakasza, ezért az a cél, hogy minél több ponton legyen összeköttetés a két ország között. Idén ősszel befejeződik a Miskolc és Tornyosnémeti közötti gyorsforgalmi út építése, így keleten és nyugaton is autópályával lesz összekötve Magyarország Szlovákiával - emlékeztetett. A miniszter hozzátette: megállapodás született arról is, hogy a koronavírus-járvány után újraindul a szárnyashajó-közlekedés Budapest és Pozsony között, valamint további egyeztetések lesznek a Budapestet Varsóval, Pozsonyon keresztül összekötő gyorsvasút megépítéséről.

Fejlesztik a nógrádi és a Bükk-vidéki geoparkok turizmusát

2021. január 20. - (mti)

Szlovák-magyar határon átnyúló együttműködési program keretében fejlesztik a Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark és az aspiráns Bükk-vidék Geopark turizmusát - tájékoztatta az MTI-t a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) szerdán. A közlés szerint a GEOTOP pályázatnak köszönhetően mintegy 188 ezer euró (több mint 65 millió forint) segíti a túrahálózat bővítését, új tanösvény kialakítását és a túravezetők képzését. A szlovák és magyar területeken új szolgáltatásokat vezetnek be, a geoparkok értékeiről képzési anyag és módszertani kézikönyv is készül - írták a közleményben. Az oktatók mellett - akik a geoparkokat akár tanórákon, akár valóságos kirándulás formájában mutathatják be - a térség turisztikai vállalkozói is képzésben részesülhetnek, hogy szélesebb körű tájékoztatást tudjak adni vendégeiknek. A Nógrád megyében és dél-Szlovákiában, valamint Heves megyében működő geoparkok túrahálózatát egy határon átnyúló tanösvény kialakításával kötik össze, egy nyomvonalon pedig interaktív tanösvényt alakítanak ki. Az új útvonalat és a térségek 70 értékes földtani helyszíneit mobilapplikációban is rögzítik. A térségbe látogatókat egy GeoKultStamp pecsételő játékkal irányítják és ösztönzik minél több geoparki helyszín felkeresésére. A projekt vezető partnere a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, partnere Fülek város önkormányzata.

Tél a Balatonon

Jégbe fagyott csónak, korlátra fagyott jég, vadkacsák, sirályok a Balatonon Fonyód-Alsóbélatelepen és faágakra fagyott jég Fonyódon 2021. február 12-én. - Fotó: Varga György (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3646591362106480

Tél - Jégvirágok

Jégvirágos ablak Salgótarjánban 2021. február 12-én. Többfelé mínusz 10 Celsius-fok, de néhol még ennél is hidegebb... - Fotó: Komka Péter (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3646562668776016

Csodás arcát mutatja Salgó várából a Magas-Tátra

Tiszta időben a várrom gyönyörű körpanorámát biztosít. / A Magas-Tátra látszik a somoskői vár mögött Salgótarján közeléből fotózva 2021. február elején. - Fotó: Komka Péter (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3621277981304485

Nyílik a hóvirág Salgótarjánban

Nyílik a hóvirág (Galanthus) egy salgótarjáni családi ház kertjében 2021. január végén. - Fotó: Komka Péter (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3602103379888612

Elhagyatott laktanya Pilisszentkereszten

Fotó: Imro Fuhl (2021) - MN 1059, 11/2. honi légvédelmi rakétaosztály

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3619345294831087

Az Európa Tanács Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló, 1995. február 1-jén Strasbourgban kelt Keretegyezménye

www.oslovma.hu/XXX/KisVedKe.pdf

https://www.facebook.com/oslovma/photos/a.165789530186698/537020533063594/

Szlovák konyha

Ízelítő a szlovák nép, és részben a hazai szlovák nemzetiség konyhájának jellegzetességeiből.

http://www.oslovma.hu/XXX/KonyhaSK.pdf

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3663393273759622

A szlovák házelnök szépségkirálynő barátnője karambolozott

Megverték, most meg ittas vezetés miatt elítélték. / 18 hónapra eltiltotta a gépjárművezetéstől és 6 hónapos szabadságvesztésre - 18 hónapra feltételesen felfüggesztve - ítélte a Pozsonyi III. sz. Járásbíróság Miroslava Fabušovát, az egykori szépségkirálynőt.

https://propeller.hu/szorakozas/3637013-szlovak-hazelnok-szepsegkiralyno-baratnoje-karambolozott-megvertek-most-meg

https://www.facebook.com/oslovma / 5000 követő - Köszönjük! / http://www.oslovma.hu

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3651822051583411

Kürtös / Trubnik - Pilisszentlászló / Senváclav

2021. június: http://www.oslovma.hu/XXX/Kur21jun.pdf

https://www.facebook.com/senvaclav/posts/4296087440401738

2021. május: http://www.oslovma.hu/XXX/Kur21maj.pdf

https://www.facebook.com/senvaclav/posts/4221532704523879

2021. április: http://www.oslovma.hu/XXX/Kur21apr.pdf

https://www.facebook.com/senvaclav/posts/4118665791477238

2021. március: http://www.oslovma.hu/XXX/Kur21mar.pdf

https://www.facebook.com/senvaclav/posts/4019491988061286

2021. február: http://www.oslovma.hu/XXX/Kur21feb.pdf

https://www.facebook.com/senvaclav/posts/3947285518615267

Letölthető / Stiahnuť - Korábbi lapszámok / Staršie čísla:

https://www.facebook.com/senvaclav/photos/a.960059350671247.1073741829.914344848576031/1003500662993782/?type=3&theater

ForrásOK: mti.hu / magyarnemzet.hu / telex.hu / index.hu / hvg.hu / nepszava.hu / ujszo.com / hu.euronews.com / hang.hu / atv.hu / merce.hu / direkt36.hu / azonnali.hu / atlatszo.hu / valaszonline.hu / magyarnarancs.hu / es.hu / jelen.media / nyomtassteis.hu / 168ora.hu / 444.hu / nemzetisegek.hu/ / 24.hu / propeller.hu / pestisracok.hu / 888.hu / hirek.sk / korkep.sk / parameter.sk / bumm.sk / ma7.sk/ / felvidek.ma / beol.hu / behir.hu / hir6.hu / szarvasihet.hu / delmagyar.hu / nool.hu / ujkor.hu/ / pestihirlap.hu / kultura.hu / szabadeuropa.hu