Tallózó / Sajtószemle - 2020. február - március

amonit03Koronavírus: szükségállapot / karantén / határzár - Soltész Miklós Mátraszentimrén - NVI: Sok érvénytelen voks volt a nemzetiségi választáson - Nem jutott be magyar párt a szlovák parlamentbe - Nehéz lehet dísznémetnek és díszcigánynak lenni - Fejezetek Békéscsaba történetéből - oSlovMa-Anno-Fotó-Archívum

Imrich Fuhl válogatásában

http://www.oslovma.hu/01-Imro-Ment/ImroInfo/2020/Imr20Hu2.rtf

oslovma.hu - facebook.com/oslovma

Szlovákiában majdnem minden üzletet bezárnak, szükségállapotot rendelt el a kórházakban a kormány

2020. március 15. - (mti)

Szükségállapotot rendelt el hétfőtől a kórházakban az új típusú koronavírus terjedése miatt a szlovák kormány, amely döntést hozott arról is, hogy néhány kivétellel az üzleteket is bezárják - jelentette be Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök a központi válságstáb ülése után vasárnap. Szlovákiában már csütörtöktől rendkívüli helyzet van hatályban, a most bevezetett szükségállapot, amely a rendkívüli helyzetnél is szigorúbb intézkedéseket tesz lehetővé, egyelőre csak a kórházakra vonatkozik. A kórházakra vonatkozó szükségállapot egyebek mellett a sztrájk betiltását, illetve a kórházi berendezések és a személyzet áthelyezését teszi lehetővé. A kormány ezzel összefüggésben már elrendelte a kórházak számára azt is, hogy függesszék fel az ütemezett és elhalasztható operációkat, és tartsák fenn kapacitásaikat a koronavírussal fertőzött személyek ellátására. Szlovákiában vasárnap újabb 17 embernél mutatták ki a Covid-19 vírusfertőzést, és így már 61-re emelkedett a fertőzöttek száma. A vírus jelenlétével eddig diagnosztizált személyek legtöbbje Pozsonyban van, de országszerte mutattak ki fertőzéseket. A kormány vasárnap döntött arról is, hogy hétfőtől legalább 14 napra csaknem minden kiskereskedelmi egységet és szolgáltatót bezárnak az országban. A bezárás alól csak az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, drogériák, posták, bankok, benzinkutak, újságárusok és az állateledelt árusító üzletek kapnak felmentést. A szlovák kormány központi válságstábja hétfőn is ülést tart, annak napirendjén további korlátozó intézkedések vannak, egyebek mellett az is, hogy megtiltsák a tömegközlekedési eszközök használatát azok számára, akik nem viselnek védőmaszkot. Szlovákia határain már péntektől csak az állandó vagy átmeneti lakhellyel, illetve tartózkodási engedéllyel rendelkező személyeket engedik be. Az országba külföldről hazatérő állampolgárokat 14 napos karanténnak vetik alá.

Koronavíros - Magyar-szlovák határ

Személygépkocsi visszafordul Magyarország felé a Somoskőújfalu és Sátorosbánya közötti határátkelőhelyen. A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében a szlovák kormány a közúti határátkelőin visszaállította a határellenőrzést. Csak azokat engedik be Szlovákiába, akik szlovák állampolgárok, és akiknek az országban tartózkodási engedélyük van. Minden külföldről érkezőnek 14 napos karanténba kell vonulnia.

https://www.facebook.com/oslovma/posts/2728281527270806

Szlovák rendőröknek kellett feltartóztatniuk egy magyar férfit, aki a tilalom ellenére átlépte a cseh-szlovák határt

2020. március 15. - (mti)

Szlovák rendőröknek kellett feltartóztatniuk vasárnap egy magyar férfit a cseh-szlovák határon, Kúty-nál, aki a péntektől érvényben lévő belépési tilalom és a rendőri figyelmeztetés ellenére autójával áthajtott a határon - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A 43 éves férfi Csehországból akart belépni Szlovákiába, amikor a határ ellenőrzésére kirendelt rendőrök figyelmeztették, hogy a koronavírus terjedése miatt elrendelt - külföldiekre vonatkozó - beutazási tilalom miatt nem lépheti át a határt, és vissza kell fordulnia Csehországba. A sofőr figyelmen kívül hagyta a rendőri utasítást, és autójával áthajtott a határon, majd az őt követő rendőrök többszöri felszólítására sem állt meg. Az autót végül sikerült megállítani, de mivel annak sofőrje továbbra sem volt hajlandó az együttműködésre és agresszíven viselkedett, a rendőrök kényszerintézkedést alkalmaztak, és őrizetbe vették. Szlovákiába az új típusú koronavírus terjedésének veszélye miatt pénteken bevezetett beutazási tilalom értelmében az országba csak a szlovákiai állandó vagy átmeneti lakhellyel, valamint tartózkodási engedéllyel rendelkező személyeket engedik be.

Koronavírus - Szakértő: Példaértékű a V4-ek együttműködése

2020. március 15. - (mti)

A jelenlegi helyzetben az országok közötti hatékony együttműködésre van szükség, és ennek a visegrádi négyek, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia, nagyon jó példája - mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője vasárnap reggel az M1 aktuális csatornán. Közölte: az országok együttműködése talán még soha nem volt ilyen fontos, mint most, a koronavírus-járvány idején, hiszen többek között határlezárásokról van szó, vagy éppen arról, hogy nem lehet bizonyos termékeket átvinni egyik országból a másikba. Gyakorlatilag megszűntek a schengeni határok a koronavírus hatására, és ebben a helyzetben nagyon fontos, hogy ne egyoldalú döntések szülessenek, hanem az országok egyeztessenek - tette hozzá. Megjegyezte: a V4-ek vezetői „mindenféle csatornán”, így például videokonferenciákon is kommunikálnak egymással, összehangolják a lépéseiket, értesítik egymást, sőt segítenek is egymásnak, ugyanis ha az egyik országban nem sikerül megállítani a koronavírust, akkor az gyorsan át tud terjedni a szomszédos országba.

Soltész Miklós Mátraszentimrén: Erősíteni kell a Kárpát-medencében élő nemzetek együttműködését

2020. március 12. - (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/2721897357909223

Magyarország fontos küldetése a Kárpát-medencében élő nemzetek közötti ezeréves együttműködés és barátság erősítése - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára 2020. március 12-én Mátraszentimrén. Soltész Miklós a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az ennek érdekében tett erőfeszítések kiemelt helyszínei a nemzetiségi önkormányzatok fenntartásában működő intézmények. A kormánynak minden egyes nemzetiség és nemzetiségi közösség számít, a legkisebbek is - indokolta a Heves megyei településen tett látogatását az államtitkár. Kiemelte: a magyarok és a szlovákok ezeréves közösségben élnek együtt Magyarországon, erősítik a helyi közösséget, az országot és saját nemzetüket. Ennek egyik jelképe Mátraszentimre, ahol az elmúlt években fontos fejlesztések, beruházások valósultak meg a kormány, az országos és a helyi nemzetiségi önkormányzat együttműködésével. Soltész Miklós hozzátette, hogy a kormány idén újabb forrásokkal segíti ezt a munkát: egy közösségi ház kialakításához szükséges ingatlan megvásárlását 57 millió forinttal, míg a templom felújítását 20 millió forinttal támogatja. A magyarországi szlovákságot érintő további beruházások támogatásáról szólva az államtitkár közölte: a budapesti szlovák tanítási nyelvű általános iskola és óvoda felújításának folytatására idén 160 millió forintot fordít a kormány. Ezzel párhuzamosan a sátoraljaújhelyi szlovák iskola korszerűsítését 17 millió forinttal, a tótkomlósi kéttannyelvű intézmény tantermeinek megszépítését 8 millió forinttal, míg a békéscsabai iskola rekonstrukcióját és sportpálya kialakítását 58 millió forinttal segítik - sorolta Soltész Miklós. A szlovák országos és helyi nemzetiségi önkormányzat 7 intézményt tart fenn önállóan. Ezekben és a magyar fenntartású intézményekben összesen mintegy 5400 gyermek szlovák, illetve kéttannyelvű óvodai és iskolai ellátása biztosított - mondta az államtitkár.

A Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat

szakmai tanácskozása Bánkon

https://www.facebook.com/oslovma/posts/2709135525852073

Lesznai Anna - költő, író, grafikus, iparművész

https://hu.wikipedia.org/wiki/Lesznai_Anna

„Köd mögöttem, köd előttem... / száz batyúból szedelődtem, / szász lány tején nevelődtem, / zsidó vérrel magyar lettem, / tótok közé keveredtem, / földjükön leheveredtem... / Sok gyökérből eggyé nőttem, / vád mögöttem, vágy előttem.“ (Lesznai Anna: Életrajz)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/2712539085511717

Anna Lesznaiová - svetová umelkyňa, spisovateľka a politička

maďarsko-slovenského pôvodu / Jej svetovú slávu určite zrodilo slovenské prostredie

http://www.luno.hu/aktuality/aktuality-publicistika/28582-historky-anna-lesznaiova-svetova-umelky-a-spisovate-ka-a-politi-ka

Felújítják Tatabánya művelődési házait

2020. március 5. - (mti)

Megkezdődött Tatabánya négy, városrészi művelődési házának felújítása. A 223 millió forintos beruházás egy 700 millió forintos program része - mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján a polgármester. Szücsné Posztovics Ilona (Összefogás Tatabányáért) közölte, 30 civil szervezettel kötöttek konzorciumi megállapodást a helyi igények szerinti rendezvények lebonyolításáról 2020-ban. Az idén befejeződő beruházások műszaki tartalmának meghatározását a város a művelődési házak vezetőivel egyeztetve végezte el, hogy az intézményekben működő csoportok próbáikon, foglalkozásaikon, rendezvényeiken megfelelő technikai eszközöket, infrastruktúrát használhassanak - ismertette a polgármester. A munkálatok a szlovák nemzetiségűek lakta városrész, Bánhida közösségi házának felújításával kezdődnek, majd sor kerül a német nemzetiségű felsőgallai művelődési ház, illetve a kertvárosi Bányász Művelődési Otthon és a városközponti KPVDSZ Művelődési Ház korszerűsítésére.

NVI: Sok érvénytelen voks volt a nemzetiségi választáson

2020. március 3. - (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/2705702526195373

Kevesebben vettek részt a nemzetiségi önkormányzati képviselők 2019. október 13-ai választásán, mint 2014-ben, és nagyon sok volt az érvénytelen szavazat, különösen a két legnagyobb hazai nemzetiség, a romák és a németek esetében - mondta el a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke az Országgyűlés nemzetiségi bizottsága 2020. március 3-i ülésén. Pálffy Ilona a választásról beszámoló tájékoztatójában közölte, országosan 3,18 százalékkal kevesebben mentek el szavazni legutóbb, mint az azt megelőző választáson. Különösen kevesebben mentek el a bolgár, a görög, a roma és a ruszin nemzetiség esetében - tette hozzá. Az NVI elnöke közölte azt is, hogy országos összesítésben a szavazatok 16 százaléka volt érvénytelen. Hozzátette: nem értik, hogy fordulhatott ez elő, próbálták felderíteni, de nem jártak sikerrel. A feltételezett okok közé sorolta, hogy bizonyos esetekben nem ragaszthatták le a borítékokat, nem adhatták ki az összes szavazólapot a választóknak. Pálffy Ilona megjegyezte, a helyi szavazatszámláló bizottságok nem mindegyike tudott megfelelően felkészülni a megváltozott eljárási szabályokra. Több nemzetiségi szószóló a borítékok leragasztásának és a szavazólapok lepecsételésének hiányát valószínűsítette az érvénytelen szavazatokra magyarázatként. Ritter Imre német nemzetiségi képviselő, a bizottság elnöke azt mondta: a testület döntő többsége továbbra is amellett van, hogy - mint legutóbb - a nemzetiségi választás az önkormányzati választással egyidőben és ugyanazon a helyszínen legyen. Rádi Péter, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke azt közölte, hogy legutóbb négy nemzetiségi szervezet nyilvántartásba vételét utasították el, 2014-ben egyet sem. A testület az ülésen egyhangúlag elfogadta a kormány beszámolóját a nemzetiségek helyzetéről. Tircsi Richárd, a Miniszterelnökség nemzetiségi kapcsolatokért is felelős államtitkárságának főosztályvezetője elmondta, hogy a kormány kétévente áttekinti a magyarországi nemzetiségek helyzetét, és erről az Országgyűlésnek beszámol. A mostani jelentés a 2017 januárja és 2018 decembere közötti időszakra vonatkozik. Közölte, 2017-ben 8,6 milliárd forint, 2018-ban már 10,3 milliárd forint állt rendelkezésre támogatásként a magyarországi nemzetiségeknek, és ezen időszak alatt nőtt a nemzetiségek által átvett köznevelési intézmények száma. A bizottság Varga Szimeon bolgár szószóló javaslatára egyhangúlag döntött a Székely Nemzeti Tanács Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért elnevezésű európai polgári kezdeményezésének támogatásáról is. A testület egyetértett a Nemzeti alaptantervvel kapcsolatos törvénymódosításra irányuló javaslattal, és megbízta az elnököt, valamint a köznevelési albizottság elnökét, hogy soron kívül járjon el a törvénymódosítás megvalósítása érdekében. Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Nemzetiségi Önkormányzatok Szövetségének elnöke kiemelte: a módosítási javaslat lényege, hogy a gyerekek terhelésének növelés nélkül legyen lehetőség a nemzetiségi tartalom elsajátítására rendelkezésre álló óraszám megtartására. Mindez a készség- és egyéb tárgyak terhére történhetne - tette hozzá. Az ülésen bemutatkozott négy, októberben újonnan megválasztott országos nemzetiségi önkormányzati vezető is. Hristodoulou Konstantinos, a Magyarországi Görögök Országos Önkormányzatának elnöke elmondta, hogy sürgősen lépniük kell a görög tanárok utánpótlásának biztosításában, és fontos feladatként jelölte meg a fiatalok integrálását a nemzetiségi közéletbe. Közölte, szeretnének létrehozni egy görög kulturális központot és egy nappali rendszerű iskolát Budapesten. Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat elnöke arról beszélt, hogy esetükben több mint 100 ezren szavaztak az októberi választáson, és ebből 13 ezer szavazat érvénytelen volt. Továbbá közölte, hogy reményeik szerint hamarosan megkezdődik két nagyon rossz állapotban lévő iskolájuk felújítása. Holecz Károly, az Országos Szlovén Önkormányzat vezetője egyik fő feladatának a szórványban élő magyarországi szlovénok aktivizálását tekinti. Szabó Jaroszlava, az Országos Ukrán Önkormányzat elnöke célként jelölte meg az ukrán nyelvű iskola bejegyeztetését, az ukrán nyelvű óvodáscsoport beindítását, az ösztöndíjrendszer kiszélesítését, valamint egy ukrán nyelvű fővárosi színház megalapítását.

Szlovák-magyar közoktatási szószedet

2020. március 4. - (mti)

https://www.magyar-iskola.sk/2020/03/szlovak-magyar-kozoktatasi-szoszedet/

A most közreadott szlovák-magyar közoktatási szószedet több mint 500, elsősorban az oktatásszervezést érintő, a közoktatással kapcsolatos jogszabályokban és egyéb oktatási dokumentumokban előforduló terminust és egyéb kifejezést tartalmaz. A szószedet összeállításakor a szerzők arra törekedtek, hogy egyszerű és könnyen használható legyen, ezért a szerkesztéskor nem alkalmazták a bokrosítás elvét; ez azt jelenti, hogy minden szó, kifejezés önálló címszó, a kifejezések az első szó szerint vannak ábécérendbe sorolva. Mivel a szótár elektronikusan jelenik meg, a kifejezések belsejében szereplő szavakra (pl. jelzős szerkezet esetében a fölérendelt főnévre) is természetesen rá lehet keresni. Az azonos jelentésű szlovák kifejezések esetén a → jel utal arra, melyik kifejezésnél kell keresni a magyar megfelelőt. A szószedetbe felvett szlovák szavak, kifejezések általában egyértelműek, a többértelmű, különböző kontextusokban különböző magyar megfelelőkkel fordítható / fordítandó szavak, kifejezések mellett csúcsos zárójelben található a rövid értelmezés, amely a szó használati körét szűkíti. Pl. absencia <žiaka v škole>: az absencia szó munkahelyi távollétre is utalhat, ez esetben azonban csak azokról az esetekről van szó, amikor a tanuló hiányzik az iskolából, ennek a jelenségnek a megnevezésére a mulasztás terminust használjuk. Egy-egy szó, kifejezés az oktatási területen belül is lehet többjelentésű, ezek esetében a különböző jelentésekhez társítható magyar megfelelőket arab számokkal jelöltük, az esetleges magyarázatot csúcsos zárójelben közöljük.

Trianon 100 - Tényleg a hadsereg leszerelése miatt szívtuk meg ennyire Trianont?

Hogyan tértek haza a katonák a frontról, és miért volt a leszerelési projekt a kor legnagyobb HR-katasztrófája. / IV. Károly egyenruhájába bújt, békés megyei szlovák önkéntesek egy szlovák nacionalista párt zászlója alatt vonulnak be büszkén a magyar bolsevik kormány vörös hadseregébe, hogy harcoljanak a románok ellen.

https://azonnali.hu/podcast/tenyleg-a-hadsereg-leszerelese-miatt-szivtuk-meg-ennyire-trianont

Audio: https://azonnali.hu/attachment/0037/36640_trianon_100_azonnali_1_revesz_tamas.mp3

Vizsgálati fogságba vettek négy bírót Szlovákiában

2020. március 15. - (mti)

Az igazságszolgáltatás akadályozása és korrupció alapos gyanúja miatt Szlovákiában szombaton éjjel vizsgálati fogságba vettek négy bírót és egy másik embert azok közül, akiket még szerdán vett őrizetbe a szlovák rendőrségnek az a különleges alakulata, amely a több súlyos bűncselekménnyel vádolt nagyvállalkozó, Marián Kočner egyik bűnügyében vizsgálódik. A szlovák rendőrség különleges alakulatának (NAKA) Köd nevű csoportja, amely a több súlyos bűncselekménnyel - köztük a két évvel ezelőtti újságíró-gyilkosság megrendelésével - vádolt Marián Kočner egyik bűnügyében vizsgálódik, szerdán közel másfél tucat személyt, köztük 13 bírót vett őrizetbe. Közülük nyolc ellen indítottak eljárást igazságszolgáltatás akadályozása és bíróságok függetlenségének befolyásolása, illetve korrupció alapos gyanúja miatt. Az ügyben eljáró különleges bíróság nyolc gyanúsított közül öt vizsgálati fogságba vételét rendelte el szombaton, köztük van az igazságügyi tárca egyik volt államtitkára, Monika Jankovská is - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. Sajtóinformációk szerint Jankovská a nagyvállalkozó Kočnerrel, annak egyik peres ügyével - egy rendkívül nagy összegű váltóhamisítással - összefüggésben váltott üzeneteket. A rendőrségi csoport, amely a szerdai őrizetbe vételeket végrehajtotta, az úgynevezett Threema-ügyet vizsgálja. Ennek központi eleme, hogy Kočner állítólag több közszereplővel, köztük bírákkal is kapcsolatot tartott a Threema nevű, kódolt üzenetváltást lehetővé tévő alkalmazáson keresztül. A már több súlyos bűncselekménnyel vádolt Marián Kočner ellen a NAKA szerdán bírók megvesztegetésének gyanújával is eljárást indított.

Szlovák választások

Bejelentette a négypárti koalícióról szóló megegyezést Igor Matovič

2020. március 13. - (mti)

Létrejött a megegyezés a leendő szlovák négypárti kormánykoalícióról - jelentette be pénteken Igor Matovič, a február végi szlovák parlamenti választáson győzelmet szerző Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) nevű jobboldali mozgalom elnöke. A leendő kormánykoalíciót a választáson a voksok 25 százalékát megszerző OĽaNO-n kívül a Boris Kollár vállalkozó vezette, jobbközép Család Vagyunk (Sme rodina), a Richard Sulík vezette, klasszikus liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS), és az előző államfő, Andrej Kiska vezette centrista liberális Emberekért párt alkotja majd. „Ezekben a nehéz időkben (...) egy örömteli hírt jelenthetek be, végérvényesen megegyeztünk a négyes fogatról, vagyis a kormány megalakításáról, amely alkotmányozó többségű támogatással rendelkezik majd a parlamentben” - idézte Igor Matovič bejelentését a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség. Matovič, akit a múlt héten bízott meg a kormányalakítással Zuzana Čaputová államfő, már a voksolás végeredményeinek közzététele előtt bejelentette, hogy egy, a parlamentben alkotmányozó többséggel rendelkező kormányt szeretne alakítani. Ez, a mostani bejelentés alapján úgy tűnik, sikerül Matovičnak, hiszen a leendő koalíciót alkotó négy párt 95 mandátummal rendelkezik majd a 150 fős pozsonyi törvényhozásban, ahol az alkotmányozó többséghez három ötöd, azaz legalább kilencven voksra van szükség. A kormánykoalícióról folytatott egyeztetések mintegy két héttel ezelőtt kezdődtek, tehát egy viszonylag gyorsan létrejött megegyezésről lehet beszélni. A miniszterelnöki poszt várományosa pénteki bejelentése után nem konkretizálta a leendő kabinet szereplőinek névsorát, azt mondta: a neveket majd azt követően hozzák nyilvánosságra, ha a listát bemutatták az államfőnek, amire várhatóan már a hétvégén sor kerül.

Nézőpont: Az együttműködés erősítését tűzte ki célul az új szlovák kormányfő

2020. március 5. - (mti)

A Visegrádi négyek (V4) alapvető értékrendjének és az együttműködésnek az erősítését tűzte ki célul Igor Matovič új szlovák kormányfő - mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport igazgatója csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán. Az igazgató szerint arra lehet számítani, hogy megmarad a gördülékeny együttműködés mind a V4-ben, mind pedig a magyar-szlovák kapcsolatban, ami eddig sem volt rossznak nevezhető. Emlékeztetett, Orbán Viktor miniszterelnök - az ideológiai kérdéseket félretéve - pragmatikus viszonyra törekedett az előző kormányfőkkel; most azonban egy értékrendi egyezés is lehet a pragmatikus viszony mellé - fűzte hozzá, rámutatva: ilyen egyezés van a migráció kérdésében, a családbarát intézkedésekben és a szuverenista Európa-politika kapcsán. Mráz Ágoston Sámuel kiért arra is, hogy Igor Matovič mozgalmának népszerűsége hirtelen nőtt nagyot, hiszen a támogatottságát az előzetes felmérések 10 százalékra becsülték, de végül 35 százaléknyi mandátumot kapott. Egy ilyen hirtelen és gyors növekedésnek mindig vannak szervezeti nehézségei - jegyezte meg Mráz Ágoston Sámuel, aki szerint valószínűleg most fog eldőlni, hogy az új szlovák miniszterelnök ezt a lehetőséget felhasználja-e pártépítésre, és kormányképes erővé válik-e.

A felvidéki magyarok 30 százaléka szlovák pártot ikszelt

Azon magyaroknak, akik nem a két magyar lista egyikét ikszelték, nem különösebben számított, hogy az egyes szlovák pártoknak van-e magyar vonatkozásuk. / Grendel Gábor mellett egy neonácik támogatta politikus lesz a másik magyar parlamenter.

https://azonnali.hu/cikk/20200306_a-felvideki-magyarok-tobb-mint-negyede-szlovak-partot-ikszelt

A nagyszombati paraszt felkeltette az alvó sárkányt

Nemzeti konzervatív fordulat Szlovákiában / Folytatódik a liberális demokráciával és az elittel szembeni lázadás Kelet-Európában. A visegrádi csoport elmúlt években tapasztalható törésvonalai elhalványulóban. A hétvégi szlovákiai választások átírták északi szomszédunk politikai térképét. Jelentősen előretörtek a nemzeti konzervatív politikát képviselő pártok. Az új szlovák parlament összetétele egy ultrakonzervatív, fundamentalista keresztény politikai centrum kialakulását eredményezheti. A belpolitikában benne van egy autoriter fordulat lehetősége is. A szlovák liberális pártok elszerencsétlenkedték a választást, nem is jutottak be a parlamentbe. / Szimpatizál Orbán Viktor politikájával és csodálja Andrej Babiš cseh miniszterelnököt a „nagyszombati paraszt” - ahogy magát nevezi - Igor Matovič, a Hétköznapi Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) elnöke, Szlovákia új kormányfője. / „Az a célom, hogy felébresszem az alvó sárkányt - a nem szavazó állampolgárt. Mintegy kétmillió emberről van szó, akik elvesztették a hitüket az államban és olyan érzésük van, hogy a politika úri huncutság,” nyilatkozta Igor Matovič a választások előtt...

https://vilagterkep.atlatszo.hu/2020/03/03/a-nagyszombati-paraszt-felkeltette-az-alvo-sarkanyt-nemzeti-konzervativ-fordulat-szlovakiaban/

Miért buktak ekkorát a szlovák progresszívek, és miért szomorú ez?

Tavaly még úgy tűnt: új pártként ők lesznek azok, akiket felemel a Kuciak-gyilkosság utáni elégedetlenség-hullám és a majdani kormányváltó ellenzék vezető erejévé válnak. Mit rontottak el? A PS/Spolu 6,96 százalékot szerzett a szlovák választásokon, és bár Szlovákiában a bejutási küszöb 5 százalék, mégis parlamenten kívül maradtak, mert a koalícióknak 7 százalék kell a bejutáshoz. Banális hiba, hogy a pártszövetség ebben a formában indult, amikor a közös indulás másik formájára, a választási pártra ugyanúgy az 5 százalék vonatkozik. / A PS/Spolunak nagyjából annyi mondanivalója maradt, mint az SZDSZ-nek 2009-ben: szavazzatok ránk, mert jönnek a nácik. Az emberekben az maradt meg, ahogy ezek a politikusok a pulpitus aljában összekuporodva édességet majszolnak, a cipőiket levetve zokniban mászkálnak az ülésteremben, és azzal fenyegetőznek, hogy éjszakára is maradnak, mert van náluk hálózsák és pizsama.

https://azonnali.hu/cikk/20200303_miert-bukott-ekkorat-a-ps-spolu-es-miert-szomoru-ez

Miért nyert a jobboldal, és miért buktak el a liberálisok?

Mi minden kellett ahhoz, hogy Igor Matovič pártja legyen az, ami elveri Fico Smerjét? Hogyan következik ebből, hogy a liberális PS/Spolu pártszövetség éppen csak alatta maradt a bejutási küszöbnek? Képviselheti-e valaki a felvidéki magyarokat magyar parlamenti pártok híján, és mi vár most a V4-ekre? Kollai István Szlovákia-szakértő:

https://azonnali.hu/cikk/20200302_szlovak-valasztas-miert-nyert-az-o-ano-es-miert-buktak-el-a-liberalisok

Kell-e egyáltalán csak magyar párt Szlovákiában?

Lehet, hogy odáig normalizálódott a magyar-szlovák viszony, hogy nincs igény etnikai pártra. De lesz-e akkor több magyar politikus szlovák listán a közéletben? Budapestnek végül sikerült megszabadulnia az utolsó, nem a Fidesz alá rendelt határon túli magyar politikustól, azaz Bugár Bélától, aki egyben a Kárpát-medencei magyar és szlovákiai politika legrégebbi és egyik legsikeresebb résztvevője...

https://azonnali.hu/cikk/20200302_kell-e-egyaltalan-csak-magyar-part-szlovakiaban

Alkotmányos többségre törekszik a győztes

Gyors kormányalakításra törekszik a szlovák parlamenti választáson győzelmet arató jobboldali mozgalom, annak ellenére, hogy a nem hivatalos eredmények szerint a voksoknak csupán 25 százalékát szerezte meg.

https://hu.euronews.com/2020/03/01/alkotmanyos-tobbsegre-torekszik-a-szlovak-valasztasok-gyoztese

Hivatalos végeredmények - Hat párt jutott be az új szlovák parlamentbe

2020. március 1. - (mti)

Hat párt jutott be az új szlovák parlamentbe, és az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) nevű jobboldali ellenzéki mozgalom győzött a választáson az országos választási bizottság által vasárnap este kihirdetett hivatalos, az előzetessel szinte megegyező végeredmény szerint. A szombaton tartott parlamenti választáson több mint 2,9 millióan szavaztak, ez 65,8 százalékos választási részvételt jelent, 6 százalékponttal magasabbat, mint négy évvel korábban. Az eddigi legalacsonyabb részvételt 2006-ban mérték, akkor a választók 54,6 százaléka ment el szavazni, a legnagyobb arány, 84,2 százalékot pedig 1998-ban. A mostani választáson viszonylag sokan éltek a külföldről levélben történő szavazás lehetőségével, csaknem 49 ezren. A végeredmény szerint az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek nevű párt a leadott szavazatok 25,02 százalékával nyerte meg a választást, és 53 képviselőt küldhet a 150 fős parlamentbe. Második lett a leköszönő kormány legerősebb pártja, a Robert Fico vezette, Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) 18,29 százalékkal, eddigi legrosszabb választási eredményével, amivel 38 parlamenti mandátumot szerzett. A harmadik helyet a Boris Kollár vállalkozó vezette, jobbközép irányultságú párt, a Család Vagyunk (Sme rodina) szerezte meg, a párt a voksok 8,3 százalékát kapta, többet mint négy éve, ami 17 parlamenti képviselőt jelent. A negyedik helyre futott be és ugyancsak 17 parlamenti mandátumot szerzett az önmagát nemzeti, keresztény és szociális értékek mentén meghatározó radikális párt, a Kotleba - Mi Szlovákiánk Néppárt (Kotleba - Ľudová strana Naše Slovensko). Az LSNS a voksok 8,24 százalékát szerezte meg, nagyjából ugyanannyi mint négy évvel ezelőtt. A leadott voksok 6,96 százalékával az ötödik helyet szerezte meg a két új, parlamenten kívüli liberális párt - a Progresszív Szlovákia (Progresívne Slovensko) és az Együtt - Polgári Demokrácia (Spolu - občianska demokracia) - koalíciója, de ezzel nem jutott be a parlamentbe, mert a törvények értelmében a pártszövetségek esetében 7 százalék a bejutási küszöb. Érdekesség, hogy ezt a koalíciót néhány hónapja még mostani eredményük kétszeresére mérték, és ők kapták a legtöbb külföldről érkezett szavazatot is. A hatodik helyet az eddigi legerősebb ellenzéki csoportosulás, Richard Sulík klasszikus liberális pártja, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) szerezte meg 6,22 százalékos támogatottsággal, amely azonban csak mintegy fele a négy évvel ezelőttinek. A mostani eredmény 13 képviselői mandátumra elegendő. Utolsóként, a felmérésekben jósoltnál jóval gyengébb eredménnyel, 5,77 százalékkal jutott be a pozsonyi törvényhozásba az előző államfő, Andrej Kiska centrista liberális pártja, az Emberekért (Za ľudí), amely így 12 képviselőt küldhet a parlamentbe. Nem jutott be magyar képviselet a pozsonyi törvényhozásba. A Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) néven indított közös magyar lista a voksok 3,9 százalékát szerezte meg. Bár az MKÖ eredménye és a rájuk leadott voksok száma is magasabb, mint amennyit a választási párt legerősebb tagja, a Magyar Közösség Pártja (MKP) négy éve kapott, de ez a bejutásra - részben a viszonylag magas választási részvétel miatt - nem bizonyult elégnek. Eddigi legrosszabb eredményével a parlamenten kívül rekedt a Bugár Béla vezette szlovák-magyar vegyes párt, a Most-Híd is. A voksok 2,05 százalékát szerezte meg, kevesebb mint egyharmadát a négy évvel korábbi eredménynek. Akárcsak négy évvel ezelőtt - szinte változatlan számokkal - ismét a parlamenten kívül rekedt a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), amelyet a szavazók 4,65 százaléka támogatott. Kikerült a parlamentből a leköszönő kormánykoalíció második legerősebb pártja, az Andrej Danko vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS), amely a voksok 3,16 százalékát szerezte meg. Érdekesség hogy csak négy olyan párt, illetve koalíció volt a mostani választáson, amely legalább egy egész járásban győzni tudott, és kettő közülük mégsem jutott be a törvényhozásba. Országos szinten az OĽaNO 50 járásban tudott győzni, míg az Irány 25-ben. Az MKÖ három déli járásban szerzett győzelmet, a Progresszív Szlovákia és az Együtt koalíciója pedig egy járásban, Pozsony óvárosában. Igor Matovič, a győztes párt, az OĽaNO elnöke bejelentette: szeretne alkotmányos, háromötödös többséggel bíró kormányt alakítani. Mivel azt már korábban jelezte, hogy az Iránnyal és az ĽSNS-el való együttműködés kizárt, Matovič négypárti koalíciót tervezhet saját pártja, a Család vagyunk, az SaS és az Emberekért részvételével. Ha mégsem ragaszkodik majd az alkotmányos többséghez, az említett három párt közül bármelyik kettő is elég számukra a kormányzáshoz. Az önálló Szlovákia megalakulása óta nyolcadik alkalommal tartott parlamenti választás rendben zajlott. A voksolás lezárása a tervezetthez képest késett egy órát, mivel két szavazóhelyiségben is haláleset történt, és emiatt átmenetileg be kellett zárni ezeket a szavazóhelyiségeket. A szavazást emiatt meg kellett hosszabbítani.

Szlovákia az európai úton marad, nem követi Magyarország és Lengyelország példáját

2020. március 2. - (Nemzetközi sajtószemle)

Deutsche Welle - A szlovákoknak elegük van a korrupcióból és a politikába benyomuló szervezett bűnözésből, ezért sokan közülük nehezen kiszámítható jobboldali protesztpártokra voksoltak két napja. Ám az ország alighanem ingatag jövő felé tart, mert a győztesek nem egykönnyen tudnak működőképes koalíciót összehozni, és ez kihat majd egész Európára. Viszont hoppon maradt a szélsőjobb, ám a mérsékelt, liberális-konzervatív politikai középről csupán egyetlen párt jutott be a parlamentbe. Mindenesetre az eredményben nagy düh és sok remény tükröződött, a kettős újságíró gyilkosság utóhatásaként. A győztes az ideológiailag nehezen besorolható Egyszerű Emberek Pártja, az OLANO lett. Vezetője, a vállalkozó Matovič a korrupció elleni harc, illetve a több jogállam kérlelhetetlen harcosának mutatja magát, viszont sok kérdésben jobboldali-populista, illetve jobboldali-konzervatív nézeteket vall. A Smert ugyanakkor megbüntették, bár a 18 %-kal a várakozásokon felül szerepelt. Kotleba újfasisztái valamivel kevesebb szavazatot kaptak, mint 4 éve. A rendszerváltás óta most először fordul elő, hogy a magyar kisebbségnek nem lesz képviselete a pozsonyi törvényhozásban. A kép igencsak megosztott Szlovákiát mutat. A választók ugyan egyértelműen változást akarnak a több jogállam, átláthatóság, a fenntartható kormányzás és a jobb szociálpolitika érdekében, csak éppen a többség ezt a feladatot elitellenes pártokra bízná. Azoknál meg kérdéses, hogy mennyire képesek megfelelni ennek a célnak. A győztes párt elnöke jó ideje szinte minden más tömörüléssel viszálykodik, de még saját párttársaival is. Nem lesz könnyű, hogy partnereket találjon, és össze tudja fésülni velük a teljesen eltérő álláspontokat. Ily módon most sokan borúlátóan ítélik meg a kilátásokat. Egy szlovák politikai elemző a populista politikus mintapéldányának nevezte Matovičot, hozzátéve: lehetséges, hogy az pirruszi győzelmet aratott.

Bloomberg - A választás eredményeként Szlovákia az európai úton marad, vagyis elhárult a veszély, hogy Pozsony követi a lázongó Magyarország és Lengyelország példáját. Egyúttal kizárt, hogy a szélsőjobb bekerüljön a kormányba. A győztesek a csaknem kétharmados többség birtokában mindenesetre azt ígérik, hogy gyorsan létrehozzák a kabinetet. Azt is kilátásba helyezték, hogy átvizsgálják a bírákat, mert az EU-ban sehol sem olyan alacsony a bizalom az igazságszolgáltatás iránt, mint éppen a szlovákoknál. Matovič szerint az embereknek tudniuk kell, hogy az adott bíróság nem korrupt, ha netán valamilyen ügyük a testület elé kerül. A politikust időnként Beppe Grillohoz, az olasz 5Csillag alapítójához hasonlítják. Sokat civakodott ellenzéki kollégáival is, ezért bizonytalan, hogy képes lesz-e stabil kormányt életre hívni. Egy ízben felvetette, hogy tartsanak véleménynyilvánító népszavazásokat, ez nagyjából az, amit Orbán Viktor már megcsinált, de a lehetséges szövetséges gyorsan elvetette az ötletet.

Süddeutsche Zeitung - Szlovákiában a gonosz veszített: leváltották a korrupt kormányt, amely nagy valószínűséggel védte az újságíró gyilkosság értelmi szerzőjét. Ez az egyik jó hír a szombati választás után. A másik, hogy a fasiszta párt lényegesen kevesebb voksot kapott, mint ahogyan attól sokan féltek. A 3., hogy magas volt a részvétel. A rossz hír ugyanakkor az, hogy be sem került a törvényhozásba Čaputová elnök pártja, pedig toleráns felfogása és tárgyszerű fellépése folytán fontos partner lett volna az EU, azon belül is főleg a németek és franciák számára. A hatalmat a populista Matovič gyakorolja majd, olyan pártokkal, amelyek keltik a félelmet a migránsokkal szemben, és nem sokra becsülik a kisebbségeket. A „liberálist” szitokszónak használják. Az OLANO elnöke ugyanakkor le akar válni Magyarországról és Lengyelországról, de a menekültek befogadása kapcsán pont olyan elutasító, mint a másik kettő. Vagyis a gonosz veszített, dehogy tényleg a jó nyert-e, nos, az majd elválik.

Nem segített Orbán támogatása Ficoéknak

Földcsuszamlásszerű győzelmet aratott az ellenzék Szlovákiában, Robert Fico pártja, amely az utóbbi tizennégy évben minden választást megnyert, most komoly vereséget szenvedett. A parlamentben 1989 óta először nem lesz magyar párt. / A balliberális koalíció bukott, gyengültek a fasiszták

https://magyarnarancs.hu/kulpol/nem-segitett-orban-tamogatasa-ficonak-127302

Egy fontos szövetségest elveszített Orbán Viktor

Fura módon egy baloldali erő bukása és jobbközép párt győzelme jelentheti a magyar kormány pozícióinak gyengülését a visegrádi négyek együttműködésében. Robert Fico pártjának ugyanis rendkívül jó kapcsolatai voltak a Fidesszel...

https://szeka.blog.hu/2020/03/01/ha_karantenba_zarjak_orban_viktor_partjat_akkor_nagy_bajba_kerulhet_a_magyar_kormany

Matovič a Smernek: Maffiával nem tárgyalunk

https://parameter.sk/matovic-maffiaval-nem-targyal-viszont-ugy-tunik-lesznek-magyar-kepviseloi

A túszul ejtett állam

Megvan a kitűzött cél. Sikerült a kormányváltás, a Smer ellenzékbe vonul, Robert Fico pártelnök újabb csatát vesztett.

https://ujszo.com/velemeny/a-tuszul-ejtett-allam

Duplán kisebbségben

Nem mehet ugyanúgy ezután, mint eddig. Ehhez csak egy kis adalék a Duna túloldaláról. / Mindenki azt szeretné, hogy Dél-Szlovákiában épüljenek tovább az autópályák, hogy magyar iskolákban oktassák magas színvonalon a gyermekeiket, hogy ide települjenek hozzáadott értéket adó beruházások, hogy itt fejlődjön az idegenforgalom, a mezőgazdaság, és ide is jusson a kórházfejlesztésekből. Erre pedig akkor lehet nagyobb esély, amikor van parlamenti képviselete a magyarságnak. Parlamentbe jutni pedig csak az egyéni érdekek, sértődöttségek, önző taktikázások háttérbe szorításával, valódi, teljes összefogással lehet.

https://ujszo.com/velemeny/duplan-kisebbsegben

Mesežnikov: Nincs magyar meglepetés

„Számomra sokkal meglepőbb az, hogy már a választás előtt sem sikerült megegyezniük. Ugyan a tárgyalássorozatok után végre született valamiféle megegyezés, de végül ezt sem sikerült megvalósítani, ami nem volt valami okos húzás” - magyarázta az elemző.

https://ujszo.com/kozelet/meseznikov-nincs-magyar-meglepetes

Nélkülünk

„Annyi mindent kéne még elmondanom, / S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom.” A Nélküled bizony aktuálisabb, mint valaha, mert a szlovák törvényhozás nélkülünk, szlovákiai magyarok nélkül fog működni az elkövetkező pár évben. / Ami a Nélküledet illeti, még egyszer: jó kis dal. De politikai programnak egy kicsit kevés. És ha tényleg egy vérből valók vagyunk, akkor talán elkezdhetnénk úgy is viselkedni...

https://ujszo.com/velemeny/nelkulunk

Magyar dráma Szlovákiában

https://nepszava.hu/3069025_magyar-drama-szlovakiaban

Grendel Gábor fogja képviselni a magyarokat a szlovák parlamentben

„Azt szeretném elérni, hogy a kormánykoalíció valamilyen módon fel tudja vállalni a kisebbségek képviseletét. Biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk találni ennek a formáját....”

https://ujszo.com/kozelet/grendel-legmereszebb-almainkat-is-felulmulta-a-valasztasi-eredmeny

„A mozgalmiság irányába kell menni”

https://ujszo.com/kozelet/nagy-jozsef-a-mozgalmisag-iranyaba-kell-menni

Keserű búcsút vett a szlovákiai magyar képviselettől Gubík László

https://888.hu/amerika-london-parizs/keseru-bucsut-vett-a-szlovakiai-magyar-kepviselettol-gubik-laszlo-4232043/

„Szívesen elmondom, hogyan lehet leépíteni magunkat két százalékra”

Két százalékot szerzett csak, és nagyon kiesett a parlamentből a Bugár Béla-vezette Most-Híd a szlovák parlamenti választásokon. De mi az oka a történelmi vereségnek, mi jön a pártban Bugár után, hogy fog kinézni a szlovákiai magyar érdekképviselet úgy, hogy a parlamentben alig lesznek magyarok, és egyáltalán: van-e egyáltalán bármilyen igény arra, amit ma a Híd képvisel? A párt kampányfőnöke, Ravasz Ábel:

https://azonnali.hu/cikk/20200301_szivesen-elmondom-hogy-lehet-leepiteni-magunkat-ket-szazalekra-de-ehhez-a-magyar-magatol-ellenzek-is-ert

Teljes rejtély, mire számíthatunk - Mi történt a szlovákiai választáson?

A szlovák pártok meg tudtak újulni, a magyar formációk fokozatosan elhasználódtak, és hogy a választáson győztes Igor Matovič pontosan mit képvisel, azt talán még maga se tudja - mondja Tokár Géza felvidéki politikai elemző:

https://mandiner.hu/cikk/20200301_teljes_rejtely_mire_szamithatunk_mi_tortent_a_szlovakiai_valasztason

Közvélemény-kutatók torz tükre

Közvetlenül a parlamenti választás előtt olyan felmérés is készült, amelyet a sajtó a közvélemény-kutatásokra vonatkozó moratórium miatt már nem közölhetett. A kutatás eredményei azonban jelentősen eltértek a voksolás hivatalos eredményeitől.

https://ujszo.com/kozelet/kozvelemeny-kutatok-torz-tukre

Csúnyán rácáfoltak az elemzőkre a voksolók

https://888.hu/amerika-london-parizs/csunyan-racafoltak-az-elemzokre-a-voksolok-szlovakiaban-4232008/

Alaposan elpáholták a szlovák választáson a magyar pártokat

https://merce.hu/2020/03/01/alaposan-elpaholtak-a-szlovak-valasztason-a-magyar-partokat-oriasit-nyert-a-jobboldal/

Mi lesz most, hogy nem jutott be magyar párt a szlovák parlamentbe?

2020. március 2. - (Bakó Bea & Bukovics Martin & Illés Gergő / azonnali.hu)

Se a Híd-Most, se a Magyar Közösségi Összefogás nem jutott be a szlovák parlamentbe a szombati választáson, de még a magyar platformmal bíró liberális Progresszív Szlovákia se. Mi lesz így a felvidéki magyarokkal? Mihez kezdenek a parlamentből kiszorult pártok? Egyáltalán, miért haragszik egymásra a két magyar párt? Az Azonnali Pozsonyból tudósította végig nektek a szlovákiai parlamenti választást, amelyen példátlanul sok, 28 százaléknyi szavazat ment a kukába, ennyien szavaztak ugyanis olyan pártokra, akiknek nem sikerült megütniük az ötszázalékos (közös lista esetén hétszázalékos) parlamenti küszöböt. A felvidéki magyarokat is érzékenyen érinti ez, hiszen az őket megszólító pártok közül sem a Bugár Béla-féle Híd, sem a civilekkel a Magyar Közösségi Összefogás nevű listán induló MKP-sek nem jutottak be, sőt, a Híd olyan gyengén szerepelt, hogy még az állami támogatáshoz szükséges három százalékot sem sikerült elérnie. (A részletekről itt írtunk, itt pedig a Híd kampányfőnöke vonta le a tanulságokat az Azonnalinak adott interjúban.) A Híd és az MKÖ eredményváróján arra voltunk kíváncsiak a pártok prominens politikusaitól, hogy mi lesz a következő ciklusban a felvidéki magyarok érdekképviseletével, és egyáltalán: mi volt az a töréspont közöttük, ami miatt végül nem indultak közösen. Utóbbi kapcsán az MKP-sok a Híd Smerhez való ragaszkodására hivatkoztak, Bugár pedig az MKP-hoz Magyarországról szerinte érkezett ukázokat emlegette. Megkérdeztük azt is, hogy szlovák pártok képviselhetnék-e a magyar érdekeket is, ha már a magyarok nem jutottak a parlamentbe. Ez azért is releváns, mert a külön magyar platformmal bíró Progresszív Szlovákia (a szlovák Momentum) sem jutott végül a parlamentbe, viszont a platform vezetője azért elmondta nekünk az eredményvárón, miért érdemes a szlovákokkal egy pártban politizálni. - Nézd végig a teljes videót: https://youtu.be/t6uQBWlscA4

Lemondott Bugár Béla

https://magyarnarancs.hu/kulpol/lemondott-bugar-bela-a-most-hid-elnoke-127300

Menyhárt: Kijózanító az eredmény, teljes egység kell

2020. március 1. - (mti)

Kijózanító eredmény született, a mostani összefogás nem volt elégséges, teljes egységet kell teremteni - jelentette ki Menyhárt József, a Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) néven indított közös felvidéki magyar lista legerősebb szereplőjének, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke vasárnap, reagálva a szlovák parlamenti választás eredményére, miszerint az MKÖ nem jutott be a törvényhozásba. „Az eredmény mindenképpen kijózanító, megmutatkozott, hogy jó út volt egységben gondolkozni, de a teljes egységre fog kelleni törekedni” - jelentette ki Menyhárt. Hozzátette: a munka folytatódni fog, de egyértelmű, hogy a mostani összefogás nem elégséges, keresni kell a kapcsolatot a Most-Híd párttal is, mert mindenkire szükség van. Rámutatott: a felvidéki magyarságnak most sem ideje, sem energiája nincs arra, hogy a teljes egység megteremtése helyett kísérletezésekbe fogjon. Az MTI-nek a politikus kiemelte: annak ellenére, hogy nem jutottak be a parlamentbe, annak örülni lehet, hogy az MKÖ keretében több voksot sikerült szerezniük, mint négy éve és annak is, hogy az MKP jelöltjei jól szerepeltek a listán. Menyhárt rámutatott: hamarosan összehívják a párt vezető szerveit és tisztújító kongresszust is tartanak. Bugár Béla, a választáson gyengén szereplő Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt elnöke, aki az eredményekre reagálva lemondott posztjáról, már a választás éjszakáján telefonon megkereste az MKP-t. Egy Bugár távozása kapcsán feltett kérdésre Menyhárt azt mondta: ha a Most-Híd is komolyan gondolja az együttműködést, Bugár távozása ellenére lesz ember aki ezt folytatni fogja. Bárdos Gyula, a Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) listavezetője az MTI-nek azt mondta: az eredmény nem siker, kudarc, s egyértelműen megmutatkozott, hogy országos megmérettetésen egy magyar listának kellene indulnia. Leszögezte: az etnikai politizálásnak folytatódnia kell, ugyanakkor nyitni kell, le kell ülni az asztalhoz mindenkivel, teret kell adni azoknak is, akik valamilyen oknál fogva eddig nem voltak ott. Kérdésre elmondta: háttérbe kell vonulniuk azoknak, akik gátolták a teljes összefogást. A Magyar Közösségi Összefogás a voksok 4,1 százalékát szerezte meg. Bár az MKÖ eredménye jobb és a rájuk leadott voksok száma is magasabb, mint amennyit a választási párt legerősebb tagja, a Magyar Közösség Pártja (MKP) négy éve kapott, a bejutásra - részben a viszonylag magas választási részvétel miatt - nem volt elég. A Bugár Béla vezette párt, a Most-Híd sem jutott be a pozsonyi törvényhozásba. Ők a voksok 2,05 százalékát kapták, ami kevesebb mint egyharmada négy évvel korábbi eredményüknek.

Szijjártó Péter: Készen állunk a V4-ek együttműködésének erősítésére

2020. március 1. - (mti)

Magyarország készen áll a visegrádi négyek (Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország - V4) együttműködésének további erősítésére - közölte a szlovákiai parlamenti választásokkal kapcsolatban a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán vasárnap. Szijjártó Péter azt írta: az elmúlt években a visegrádi négyek országai jelentősen megerősödtek. Hatékony és szoros szövetséget alkotnak az EU-n belül. Az összefogásnak és az észszerű kormányzati politikáknak köszönhetően a régió Európa növekedési motorjává vált, közben pedig meg tudta védeni magát és meg tudta őrizni biztonságát. Az MTI kérdésére a miniszter azt közölte: „a felvidéki magyarok egyértelművé tették, hogy tisztán nemzeti alapú érdekképviseletet szeretnének a szlovákiai politikában”. Az új szlovák parlamentbe hat párt jutott be a szombati választáson a választási jegyzőkönyvek több mint 99 százalékának összesítése alapján. Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek jobboldali ellenzéki párt a leadott szavazatok csaknem 25 százalékával végzett az első helyen. Az Irány - Szociáldemokrácia 18,3 százalékkal - eddigi legrosszabb választási eredményével - a második lett. A harmadik helyet a Boris Kollár vállalkozó vezette, jobbközép irányultságú párt, a Család Vagyunk (Sme rodina) szerezte meg, a párt a voksok 8,3 százalékát kapta. A negyedik az önmagát nemzeti, keresztény és szociális értékek mentén meghatározó radikális párt, a Kotleba - Mi Szlovákiánk Néppárt (Kotleba - Ľudová strana Naše Slovensko) lett, a szavazatok 8,0 százalékával. Az eddigi legerősebb ellenzéki csoportosulás, Richard Sulík klasszikus liberális pártja, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) az ötödik helyen végzett 6,1 százalékos támogatottsággal. A voksok 5,7 százalékkal a hatodik helyen jutott be a 150 tagú pozsonyi törvényhozásba az előző államfő, Andrej Kiska centrista liberális pártja, az Emberekért (Za ľudí). Magyar képviselet nem jutott be a pozsonyi parlamentbe. A Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) néven indított közös magyar lista - amelynek legerősebb tagja a Magyar Közösség Pártja volt - a voksok 3,9 százalékát szerezte meg. A Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt a voksok 2,05 százalékát kapta.

Megkezdődtek a szlovák választások

2020. február 29. - (mti)

Országszerte mintegy hatezer választóhelyiség nyílt meg Szlovákiában 2020. február 29-én reggel 7 órakor, és ezzel megkezdődött a 2020-as parlamenti választás, amely az önálló Szlovákia létrejötte óta már a nyolcadik ilyen alkalom. A voksolás este tízig tart, a hozzávetőleg 4,4 millió választópolgár 24 politikai pártra és mozgalomra, illetve azok képviselőjelöltjeire adhatja le voksát. Felmérések szerint 60 százalék körüli részvételi arány várható, ami átlagosnak mondható. Az eddigi legalacsonyabb részvételt 2006-ban mérték, akkor a választók 54,6 százaléka ment el szavazni, legnagyobb arányban pedig 1998-ban járultak az urnákhoz, akkor a szavazásra jogosultak 84,2 százaléka adta le voksát. Elemzői vélemények szerint a voksolás az ország történetének legbizonytalanabb kimenetelű parlamenti választása lehet. Ennek oka, hogy sok az olyan párt, amelynek támogatottsága közel van az ötszázalékos bejutási küszöbhöz. A vonatkozó szabályozás szerint legutóbb két héttel a választás napja előtt lehetett a pártok támogatottságát mutató felméréseket nyilvánosságra hozni, csütörtök reggel pedig érvénybe lépett az információs moratórium is, amely a voksolás végéig tart. Ez azt jelenti, hogy napközben még a részvételi arányról sem közölnek konkrét adatokat, és - a voksolás után a szavazóhelyiségekből távozó választók körében készített - exit poll felmérések eredményeit is csak a szavazóhelyiségek bezárása után hozhatják nyilvánosságra. A voksolás rész- és végeredményeit a volbysr.sk honlapon teszik közzé. Az első érdemi részeredmények éjfél előtt, nem hivatalos végeredmények pedig vasárnap hajnalban várhatók. A hivatalos végeredményeket vasárnap jelenti be Központi Választási Bizottság (ÚVO). Az új összetételű parlament 30 nappal a hivatalos végeredmények kihirdetése után ül össze először.

Szlovákia választ

https://888.hu/amerika-london-parizs/szombaton-valaszt-szlovakia-barmi-lehet-4231555/

Túl sok a bizonytalanság

https://infostart.hu/kulfold/2020/02/23/szlovakia-valaszt-tul-sok-a-bizonytalansag-a-voksolas-elott

Esélyek a Tátra alatt

https://infovilag.hu/szlovakia-valaszt-eselyek-a-tatra-alatt/

Átalakulhat Szlovákia politikai térképe

https://hu.euronews.com/2020/02/27/atalakulhat-szlovakia-politikai-terkepe-megerosodhet-a-szelsojobb

Van értelme véleményt nyilvánítani?

https://ujszo.com/kozelet/van-ertelme-velemenyt-nyilvanitani

Így cenzúráznak a magyar állami médiában

Belső leveleket fogott el a Politico / Az állami médiában dolgozók számára rendelkezésre áll egy lista azokról az érzékeny témákról, amelyek esetében megkövetelik a tartalom felsőbb szintű jóváhagyását és egyeztetését. / A cenzúra jelenléte / „A közmédiának függetlennek és semlegesnek kellene lennie, nem pedig a kormány szócsövének.”

https://magyarnarancs.hu/belpol/igy-cenzuraznak-a-magyar-allami-mediaban-belso-leveleket-fogott-el-a-politico-127318

Elhunyt Morvay Péter újságíró

Súlyos betegség után 2020. március 2-án elhunyt Morvay Péter újságíró, publicista. 1968-ban született, Prágában tanult történelmet és politológiát. Korábban Szegeden élt, különböző cseh és szlovák lapoknál dolgozott. 1989-től publikált rendszeresen, egyebek mellett a Prágai Tükörnek volt a szerkesztője. 2003 és 2014 között dolgozott a pozsonyi SME lapnak, először a külpolitikai rovat tagjaként, később a napilap kommentátora volt. Csehországi és magyarországi sajtóban is rendszeresen publikált, az utolsó években a Denník N lap munkatársa, kommentátora volt.

Za Petrom Morvayom (1968-2020)

https://dennikn.sk/1781416/za-petrom-morvayom-1968-2020

Bőkezűbben támogatják az érsekújvári szervezeteket

Minden szakbizottság vezetője elégedetten nyilatkozott a szerdai önkormányzati ülésen a kulturális és civil szervezeteknek, egyházaknak, közösségeknek és sportkluboknak jóváhagyott idei támogatásról, mert senkit nem kellett megrövidíteniük. A legtöbb szervezet a pályázatban kért összegnek megfelelő támogatásban részesült.

https://ujszo.com/regio/bokezubben-tamogatjak-az-ersekujvari-szervezeteket

Aranykorát éli a szlovák idegenforgalom

Rekordot döntött Szlovákia látogatottsága 2019-ben. A legújabb statisztikai adatok szerint tavaly közel 6,5 millióan látogattak el északi szomszédunkhoz, ami 2018-hoz képest 15 százalékos növekedést jelent. Mind a hazai, mind a külföldi turisták száma egyre növekszik. A magyarországi látogatók száma is jelentősen megnövekedett, 2019-ben 11,2 százalékkal látogattak többen Szlovákiába, mint egy évvel korábban.

https://infostart.hu/tudositoink/2020/03/02/aranykorat-eli-a-szlovak-idegenforgalom

Celofánba csomagolja a cigányozást az erősödő szlovák szélsőjobb

A magyarokat már nem szidják, Orbán Viktor politikáját dicsérik is, de masszívan roma- és melegellenesek maradtak Szlovákia újfasisztaként induló (sokak szerint úgy is maradó) szélsőjobbosai, akiknek a hétvégi választás előtti utolsó gyűlését néztük meg. Riportereink mintha időgépbe ültek volna, hogy visszaidézzék, milyen volt a vizslásodás előtti Jobbik.

https://24.hu/kulfold/2020/02/28/szlovakia-valasztas-szelsojobboldal-marian-kotleba-riport/

A szlovákokat nem érdekli Trianon, és bízzunk benne, hogy ez így is marad

Szlovákiának az országot feszítő összes problémája ellenére lehetősége van arra, hogy az a Monarchia-utódállam legyen, amely feltámasztja és hitelesen továbbviszi a dolgokat, amik a soknemzetiségű Monarchiában jók voltak. / A 20. század első fele a látszólagos sikersztorik - elszakadás a Magyar Királyságtól és saját állam a csehekkel közösen, győztesen kikeveredés a 2. világháborúból - nem adott a szlovákoknak olyan igazodási pontokat, amikhez igazán kötődni tudnának. / A nagy pillanat - és egyben a szlovákok második fontos identitásalakító eseménye - 1998-ban jött el a Mečiar-kormány leváltásával. / A szlovákok szó szerint azzal vannak elfoglalva, hogy milyen országban akarnak tovább élni...

http://azonnali.hu/cikk/20200229_a-szlovakokat-nem-erdekli-trianon-es-bizzunk-benne-hogy-ez-igy-is-marad

100 éve fogadták el az első csehszlovákiai alkotmányt

Nyugati minták - nemzetállami képletek / Az első világháború éveiben sokáig bizonytalan volt, milyen államforma mellett döntenek a csehszlovák államalapítás kezdeményezői. Masaryk még 1918 augusztusában is egy Habsburg uralkodó által vezetett királyság létrehozását, s ezzel a Cseh Korona történeti jogának megújítását tartotta célszerűnek. / „A csehszlovák állam köztársaság lesz. A haladás folyamatos szolgálatában a Köztársaság biztosítja a lelkiismeret, a vallás, a tudomány, a művészetek szabadságát, a szólás- és sajtószabadságot, a gyülekezési és a petíciós jogot. Az egyházat különválasztjuk az államtól. Demokráciánk az általános választójogra épül: a nők a politikai, társadalmi és kulturális életben a férfiakéval azonos jogokkal rendelkeznek. A kisebbségi jogok védelmét az arányos képviselet biztosítja: a nemzeti kisebbségek azonos jogokat fognak élvezni. A parlamenti kormányzat elismeri a kezdeményezéshez és a népszavazáshoz való jogot. Az állandó hadsereget népőrség (milícia) fogja helyettesíteni.”

https://ujszo.com/panorama/nyugati-mintak-nemzetallami-kepletek-100-eve-fogadtak-el-az-elso-csehszlovakiai-alkotmanyt

Több mint egymilliárd forinttal támogatja a kormány a nemzetiségi iskolákat

2020. február 27. - (mti)

Több mint egymilliárd forinttal támogatja a kormány a helyi nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott köznevelési intézményeket. A fejlesztési támogatásokról szóló dokumentumokat a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára adta át az intézmények vezetőinek a Parlamentben 2020. február 27-én. Soltész Miklós felidézte: míg 2010-ben 12 nemzetiségi óvoda és iskola volt Magyarországon, addig ma már 91 ilyen intézmény működik, és jelentős részüket helyi nemzetiségi önkormányzatok tartják fenn. Vannak országos önkormányzatok által fenntartottak is, de a jelenlegi támogatással a helyi fenntartásúakat segítik. 60 településről 48 német, szlovák, horvát nemzetiségi fenntartó több mint egymilliárd forintnyi támogatást kapott. Soltész Miklós úgy fogalmazott a helyi nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézményekről és vezetőikről, hogy megőrzik és továbbadják az egyes közösségek kultúráját, ápolják a nemzeti hagyományokat és nyitottak a többi nemzetiség felé. Van a világban olyan törekvés, hogy mindent összeolvasszanak és egyszínűvé fessenek - jegyezte meg -, de a kormányzat arra törekszik, hogy ez a sok-sok kultúra és szépség megmaradjon. Az államtitkár kijelentette azt is, hogy a kormány nemzetiségeket támogató politikája ezután sem változik. Ritter Imre német nemzetiségi szószóló, az Országgyűlés Magyarországi nemzetiségek bizottsága elnöke felidézte: 2017-ben még csak 80 millió forint tudtak kiosztani az intézményeknek, és a nemzetiségipedagógus-program akkor még csak tervezett intézkedés volt. Most viszont már 1 milliárd 86 millió forint a támogatási összeg - emelte ki. Ritter Imre felidézte, hogy a nemzetiségi pedagógusok pótlékát az elmúlt két évben négyszeresére emelték. Ezt korábban azok kaphatták, akik legalább a munkaidejük felében nemzetiségi anyanyelven végeztek oktató-nevelő munkát. Az emelés azt jelenti, hogy egy egyetemi végzettségű nemzetiségi pedagógus havi több mint 81 ezer forint pótlékot kap. A pótlékot kiterjesztették valamennyi nemzetiségi pedagógusra, ők az óraszámuktól függően 10 vagy 25 százalékos nemzetiségi pótlékot kapnak. Ennek eredményeként idén mintegy négyezren fognak összesen több mint hárommilliárd forinttal több pótlékot, mint 2017-ben - mondta. Bejelentette: szeptembertől az ösztöndíjprogramot kiterjesztik a nemzetiségi tanítói- és tanárképzés mind a hat évfolyamára, tehát valamennyi nemzetiségipedagógus-hallgatóra. Hozzátette: reményeik szerint 450-500 hallgatóval tudnak szerződést kötni. Az ösztöndíjprogram alapján egy 4,5-es átlagot hozó nappali tagozatos hallgató 75 ezer forint, a kiegészítő képzést végző pedig 40 ezer forint nettó havi ösztöndíjat kaphat. Ritter Imre 2020 és 2021 prioritásának a nemzetiségipedagógus-képzés megreformálását nevezte. Elfogadhatatlannak és tarthatatlannak mondta, hogy a nemzetiségi képzések nyolcvan százaléka magyar nyelven, nem pedig az adott nemzetiség nyelvén zajlik. Emiatt a következő két hónapban a felsőoktatási államtitkársággal együtt felveszik a kapcsolatot a tíz nemzetiségipedagógus-képző intézménnyel. El akarják érni, hogy a képzésből csak olyan nemzetiségi pedagógusok kerüljenek ki, akik az adott nemzetiség nyelvét felsőfokon beszélik - közölte.

Fejezetek Békéscsaba történetéből

Hogyan rendezkedtek be új otthonukban őseink?

2020. március 1. - (Várai Zsuzsanna - behir.hu)

A jobb életkörülmények reményében 1723-ig 213 család, majd átlagosan évi negyven szlovák család érkezett, közülük többen végleg megtelepedtek a községben. 1720-as évek végére Csabát már csaknem teljes egészében szlovákok lakták. Nagyon fontos volt számukra, hogy a földesúr elismerte szabad költözködésű jobbágyi jogállásukat és hogy a szolgáltatásokat, mint taxások egy összegben fizethették. Lényeges volt a beköltözők részére az is, hogy engedélyezték nekik a szabad vallásgyakorlatot, így 1717-re már kisméretű, paticsfalú, nádból készült, sárral tapasztott templomot is építettek. Kezdetben az evangélikus szlovákok és az uradalom tisztjei is mindent megtettek, hogy megakadályozzák a más vallásúak betelepülését, végül ez mégsem sikerült. 1746-ra már 41 római katolikus szlovákot tartottak nyilván. / A község igazgatási szervezeteit is hamar kialakították, 1717-ben az első bíró Bánszki György lett. 1720-ban már saját pecséttel is rendelkezett Csaba. A pecsétnyomón megtalálható volt a lépő kétfarkú oroszlán alatta a hallal, ami a mai címerben is szerepel. A főbírót mindig a legvagyonosabb jobbágyok közül választotta a falu. Helyettese a törvénybíró volt, munkájukat tíz esküdt segítette. A község 1748-tól járási székhely lett, ezért a mai Kossuth téren felépítettek egy szolgabírói lakot. / A beköltözést követő évtizedekben a lakosság megélhetését elsősorban az állattartás jelentette Az ártereken télen és nyár közepén, az ármentes területeken pedig az év többi részében állt rendelkezésre jó legelő, ami lehetővé tette a rideg és félrideg állattartást. A hízott marha jelentette ekkor a parasztság legfontosabb bevételi forrását, de juhot, sertést, ökröt és lovat is tenyésztettek. Az újratelepülést követő időszakban a földművelés kizárólag a lakosság ellátására és az adók megfizetésére szorítkozott. Mindenki annyi területet művelt meg a határból, amennyit igaereje alapján képes volt. / A legtöbb mesterember csak télen, vagy alkalmilag foglalkozott iparos munkákkal. 1733-ban a község tulajdonában három ipari létesítmény, a serfőző, a mészárszék és a malom működött. A csabai vevőket sokáig a gyulai iparosok látták el. Nehezen alakult ki a kereskedőréteg is. Vásárt sokáig nem tarthattak a községben. / A falu lakossága szépen növekedett, míg 1786-ban 959 telkes jobbágy, 94 házas zsellér, 561 házatlan zsellér fizette az adót és a szolgáltatásokat, addig a népességszám a századforduló előtt elérte a tízezer főt, majd 1847-re meghaladta a 22 ezret. Így Csaba mezővárossá nyilvánítása előtt évtizedekig Magyarország, vagy talán egész Európa legnagyobb falva lett. / Kezdetben házaikat a természet adta anyagokból, főleg nádból - paticsfal- készíthették, az utcák rövidek és görbék voltak, mert az építők igyekeztek kikerülni a vizesebb részeket. A lakóházak számára is próbálták megtalálni a szárazabb területeket. Fokozatosan tértek át a tartósabb anyagok használatára, így a belterületen kialakult a vályogfalú, náddal fedett simléderes ház, melynek legjellemzőbb része az utcára benyúló félköríves sipkás tornác volt. A melléképületek, összezsúfolt házak állandó tűzveszélyt jelentettek. Az utcákon sáros időben ajánlatos volt hosszú szárú csizmában járni ugyanis járda nem volt, legfeljebb a központban deszkapalló. Ekkor még a középületek is vályogból épültek, így a tanácsháza és a papi lakások is. / Az itt élők nagy gondot fordítottak a gyermekeik iskoláztatására is. Az első evangélikus iskola 1718-ban kezdte meg működését, amit hamarosan továbbiak követtek. A katolikusok pedig 1756-ban indították első iskolájukat. / A 18. század végére a növénytermesztés egyre nagyobb szerepet kapott az állattartás mellett, hiszen a hadiszállítók jó áron vásárolták fel a kiváló minőségű csabai búzát, lisztet. A termékek értékesítését azonban akadályozták a rossz közlekedési viszonyok, a sáros utak. Próbálták a szállítást vízi úton megoldani. 1772-ben hatalmas földmunkához fogtak, amelynek eredményeként 14 km hosszúságban elkészült a falut a Fehér-Körössel összekötő Élővíz-csatorna. Ezután vízi úton érkezett a mai gyulai úti hídnál lévő kikötőbe az Erdélyi hegyekből leúsztatott rönkfa. / 1776-ban egy ezred katonát helyeztek el Csabán. Az ellátásukhoz szükséges élelem és takarmány beszerzésének megkönnyítésére hetivásár tartására kapott jogot a település, amit szerdai napon a községháza előtt rendeztek. 1820-ban a csabai földbirtokosok a királyhoz fordultak országos vásár tartása érdekében, amit végül csak 1840-ben engedélyeztek a békési és a gyulai uradalom tiltakozása miatt. Ezzel Csaba végre mezőváros lett jogilag is.

Száz éve történt Békéscsabán - Várostörténeti előadás

1920-as év elején a román hadsereg szállta meg Békéscsabát, majd a kivonulásukat követően Horthy Miklós kormányzó látogatott el a városba. / Ha azt mondom, hogy „száz évvel ezelőtt”, akkor mindenki Trianonra gondol. Békéscsabát is érinti ez a békeszerződés, hiszen a város az akkori országnak, szinte a közepén helyezkedett el, a békeszerződés aláírását követően pedig az ország szélére került...

https://behir.hu/szaz-eve-tortent-varostorteneti-eloadast-hallhattak-a-diakok

Farsangi népszokásokról tartott előadást Ando György

2020. február 24. - (Gyemendi Réka - behir.hu)

A Lencsési Közösségi Házban hagyomány, hogy a nagyobb ünnepkörökhöz kapcsolódóan egy-egy rendezvénysorozatot szerveznek, melyek nem csak a közösségi ház állandó látogatóinak szólnak, hanem minden érdeklődőnek. Ezúttal a nyugdíjas klub vendége Ando György volt, aki a farsangi néphagyományokat vette sorra. A rendezvényen Ando György, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója „Farsangi néphagyományok a Kárpát-medencében, szlovák népszokások Békéscsabán” címmel tartott előadást. Az igazgató kitekintett Békés megyére, kitért az országos szokásokra, valamint arra is, hogy Európában milyen jeles események zajlanak az év ezen szakaszában. Előadásában időrendi sorrendben mutatta be azt, hogy mi maradt meg ezekből a farsangi népszokásokból, és mi az, ami már a feledés homályába merült. - Nagyon sok népszokás van, ami megmaradt, de sok olyan is, ami veszendőbe ment. Ezek a szokások tulajdonképpen úgy működnek, mint a régi tárgyak. Felvisszük a padlásra, néha rátalálunk, nézegetjük, és ha újra megtetszik, lehozzuk onnan. Néha annyira tetszik ez a tárgy, hogy a szoba díszeként szolgál. Pontosan így vagyunk a szokásokkal is - ismertette Ando György. A múzeum igazgatója kiemelte: nagyon fontos őrizni a hagyományainkat. Ahogy fogalmazott: Békés megye kulturálisan igen gazdag hagyományokkal rendelkezik, és ezek adják a közösségek összetartó erejét. + Videó: https://youtu.be/PaRooAH9qLg

Fuhl Imre: A pokolba tartó vonat

https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/nemetek/15_eves_unnepi_antologia/pages/021_A_pokolba_tarto_vonat.htm

https://www.facebook.com/oslovma/posts/2697114377054188

Agresszív zsarolólevelek terjednek Szlovákiában

Jelentősen megnövekedett a szlovákiai online térben az agresszív, zsaroló támadások száma. Az elektronikus levél címzettjét bombatámadással, vagy szexuális zsarolással fenyegetik.

https://ujszo.com/panorama/vigyazzon-agressziv-zsarololevelek-terjednek-szlovakiaban

Kórházba szállították Peter Pellegrini szlovák miniszterelnököt

2020. február 23. - (mti)

Kórházba szállították Peter Pellegrini szlovák miniszterelnököt szombat éjjel magas lázzal járó felső légúti fertőzés miatt - közölte a szlovák kormányhivatal vasárnap. Betegsége miatt ideiglenesen a kormányfő összes programját lemondták. Peter Pellegrini egy héttel a február 29-re kitűzött parlamenti választások előtt került kórházba. Vasárnap egyebek mellett a szlovák közszolgálati televízió egyik vitaműsorában szerepelt volna. Megbetegedésének hírét a miniszterelnök maga is megerősítette a TASR szlovák hírügynökségnek, hozzátéve, hogy a légúti fertőzés már hetek óta gyötri. Pártja, az Irány (Smer-SD) a legutóbbi felmérések szerint nagy eséllyel nyerhet a szombati voksoláson, a választások előtt két héttel nyilvánosságra hozott egyik utolsó felmérés szerint a voksok 21,6 százalékára számíthat. Az MVK ügynökség ezen közvélemény kutatása a második helyre a jobboldali Egyszerű Emberek és Független Személyiségek mozgalmat (OĽaNO) hozta 12,3 százalékos eredménnyel, a harmadikra pedig 11,5 százalékkal az önmagát nemzeti, keresztény és szociális értékek mentén meghatározó radikális pártot, a Kotleba - Mi Szlovákiánk Néppártot (Kotleba - Ľudová strana Naše Slovensko).

Kézzel fogható közelségben a változás

Kicsit olyan lett a moratórium alatt készített közvélemény-kutatás eredménye - melynek nyilvánosságra hozását törvény tiltja -, mintha az ellenzék előre ihatna a medve bőrére. / Nem is igazán a választás győztesén, hanem a még éppen bejutó pártokon múlik majd minden...

https://ujszo.com/velemeny/kezzel-foghato-kozelsegben-a-valtozas

Szlovákiai kormányváltásra nagyobb esélyünk van mint igazi magyar fordulatra

Matovič láthatóan kormányzásra készül, és kétszer is meggondolja, milyen nyilatkozatot ad ki, nehogy potenciális partnerei túlságosan sarokba szorítva érezzék magukat. Tévés szereplésein a szokásoshoz képest visszafogottabb volt, láthatóan nem akarta túljátszani magát...

https://korkep.sk/cikkek/belfold/2020/02/22/egy-het-van-hatra-a-valasztasokig-mi-a-helyzet-a-szlovak-politikai-terfelen-korkep-osszefoglalo/

Magyarszavazat-vadászok

Soha nem tapasztalt érdeklődéssel és közeledéssel fordult némelyik szlovák ellenzéki párt a magyar választók felé. Nyilvánvaló, hogy nem a felénk áradó és egyre erősödő barátság magnyilvánulásai ezek. Sokkal inkább arról van szó, hogy a vérszaggal együtt megérezték a bennünk rejlő szavazói potenciált is. Ez pedig nem a véletlen műve.

https://ma7.sk/tollhegyen/magyarszavazat-vadaszok

A Kuciak-gyilkosságra emlékeztek

https://hu.euronews.com/2020/02/21/a-kuciak-gyilkossagra-emlekeztek

Kitart még az antipopulizmus Szlovákiában?

https://magyarhang.org/kulfold/2020/02/18/kitart-meg-az-antipopulizmus-szlovakiaban/

Orbán Viktor nevével kampányol a szlovák szélsőjobb

https://parameter.sk/orban-valamit-jol-csinalhat-szlovak-szelsojobb-nevevel-kampanyol

Minden nézői rekordot megdöntött a mozikban a Disznó (Sviňa)

Politikai thriller - fikció, de nagy átfedéseket mutat az elmúlt évek szlovákiai politikai történéseivel. Ennek köszönhető leginkább a sikere is...

https://korkep.sk/cikkek/friss-hirek/2020/02/18/minden-nezoi-rekordot-megdontott-a-mozikban-a-diszno-svina/

Jelentősen javult a magyarok véleménye az EU-ról

Magyarországon 10 százalékkal nőtt egy év alatt azok aránya, akik pozitívan ítélik meg az EU-t, derült ki egy frissen nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból. A legfontosabb probléma a magyarok szerint a bevándorlás, az EU-átlag a környezet- és éghajlatváltozást ítélte annak.

https://hu.euronews.com/2020/02/19/jelentosen-javult-a-magyarok-velemenye-az-eu-rol

2021 végéig készül el a Via Carpatia utolsó magyarországi szakasza

Idén nyáron átadják a román országhatárig vezető harminc kilométeres szakaszt, jövő év végéig pedig elkészül a Via Carpatia utolsó magyarországi része, az M-30-as autópályának a Miskolctól a szlovák határig vezető hatvan kilométeres szakasza. Ezáltal 2021 végére a Via Carpatia teljes, mintegy 340 kilométeres, Miskolcot és Debrecent is érintő magyarországi szakasza használható lesz.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2021-vegeig-keszul-el-a-via-carpatia-utolso-magyarorszagi-szakasza-7809200/

Egérízű magyar borok buktak meg az ellenőrzésen Szlovákiában

http://www.atv.hu/belfold/20200210-egerizu-magyar-borok-buktak-meg-az-ellenorzesen-szlovakiaban

Szili Katalin: A többségi társadalom számára is hasznosak az őshonos kisebbségek alkotta régiók

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200222-szili-katalin-a-tobbsegi-tarsadalom-szamara-is-hasznosak-az-oshonos-kisebbsegek-alkotta-regiok

Szijjártó Péter: Soha ennyi közös építkezés nem zajlott egy időben Magyarország és Szlovákia között, mint jelenleg

2020. február 21. - (mti)

Soha ennyi közös építkezés nem zajlott egy időben Magyarország és Szlovákia között, mint jelenleg - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kelet-szlovákiai Kenyhecen pénteken. Szijjártó Péter erről azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyet szlovák hivatali partnerével, Peter Ziga gazdasági miniszterrel közösen tartott, miután aláírtak egy gázszállításról szóló energetikai együttműködési szándéknyilatkozatot. Ez utóbbi a két ország közötti gázszállítási infrastruktúra kihasználásának növelését, illetve az érintett felek és a régió energiabiztonságának növelését célozza. A magyar diplomácia vezetője a dokumentum aláírása után rámutatott: a magyar-szlovák gáz interkonnektor kapacitásának jelentős bővítésével, és azzal, hogy két ponton összekötik a két ország magasfeszültségű villamosenergia-hálózatát, egy olyan integrált energiarendszer-kapcsolatot hoznak létre, amely biztonságot teremt arra az esetre is „ha bárhol a világon baj van az energiaellátással.” Szijjártó Péter közölte: a magyar-szlovák gázösszeköttetés kapacitását mindkét irányba 5,3 milliárd köbméterre akarják növelni, és már nyáron elindítják a kapacitáslekötési eljárást. Hozzátette, hogy a magyar-szlovák interkonnektoron már megindult a gázszállítás, az elmúlt héten már napi 9-10 millió köbméter gázt szállítottak a két ország között. A miniszter rámutatott: miután 2021-től déli irányból, a Török áramlaton keresztül nagy mennyiségű gáz érkezik majd Magyarországra, és a fel nem használt mennyiségből Szlovákia irányába készülnek továbbszállítani, ez mindkét ország számára korábban nem létező tranzitpozíciót jelent. Szijjártó Péter beszélt a két ország közötti közúti infrastruktúra fejlesztéséről is, megemlítette, hogy márciusra befejeződik Rajkánál az M1-es autópálya és a szlovák gyorsforgalmi út összekötése, ami közvetlen autópálya-kapcsolatot teremt a két főváros között, 2022-re pedig befejezik a Miskolcot az országhatárral összekötő autópályát is. Peter Ziga szlovák gazdasági miniszter a sajtótájékoztatón ugyancsak méltatta a két ország közötti rendkívül jó kapcsolatokat, amit az államközi kapcsolatok mellett a két ország energetikai vállalatainak együttműködése is bizonyít. Ziga ezzel összefüggésben hangsúlyozta a közép-európai országok energetikai együttműködésének fontosságát. A pénteken aláírt együttműködési nyilatkozatról azt mondta: az egy sokéves igyekezet sikeres betetőzése, és az energetikai összeköttetések sorában már a harmadik hasonló, amelyet sikerült tető alá hozni a két ország között az utóbbi években.

A felvidéki magyarság fellép a szlovák közmédiában neki járó műsoridőért

2020. február 17. - (mti)

A szlovákiai magyarság nem kapja meg az ottani közmédiában neki járó műsoridőt, ezért a szlovák állami szervekhez fordul - mondta Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja (MKP) országos tanácsának elnöke az M1 aktuális csatornán. Őry Péter azt mondta: Szlovákiában törvény mondja ki, hogy az országban élő nemzeti kisebbségeknek számarányuknak megfelelő műsoridőt kell kapniuk a közmédiában, ez a rendelkezés azonban mindmáig nem teljesül. A magyarság aránya Szlovákiában a legutóbbi népszámlálás szerint 8,5 százalék, ám ennél jóval kisebb a magyar nyelvű műsorok aránya az ottani közmédiában. Például 2018-ban a szlovák köztévé összesen 16 ezer 630 órányi műsort közvetített, ebből azonban csak alig több mint 100 óra volt a magyar adás, ami 0,6 százalékos nemzetiségi aránynak felel meg. A magyar kisebbségre szánt műsoridőből tehát mintegy 1300 órányi hiányzik. Hozzátette: A törvényi rendelkezés az ukrán, ruszin, roma kisebbségek esetében sem teljesül - tette hozzá. Az állami szervek egyes képviselői a törvény végrehajtásának elmaradásával kapcsolatban arról beszéltek, hogy hiányoznak a személyi, illetve pénzügyi feltételek - mondta Őry Péter, ám ez a kisebbségi politikus szerint inkább csak kifogás.

Az MKP panasszal él a nemzeti kisebbségeknek járó műsoridő be nem tartása miatt a szlovák közmédiában

Több újabb beadvánnyal fordul a szlovák közszolgálati média felügyeleti szerveihez és az ügyészséghez a nemzeti kisebbségeknek törvényesen járó műsoridő be nem tartása miatt Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja (MKP) Országos Tanácsának elnöke...

http://www.kulhonimagyarok.hu/kulhoni-magyarok-hirek/az-mkp-ujabb-panasszal-el-a-nemzeti-kisebbsegeknek-jaro-musorido-be-nem-tartasa-miatt-a-szlovak-kozmediaban/

„A román nacionalisták kinevetnék a magyarságot, ha nem gyűlne össze egymillió aláírás”

Tőkés László szerint a román nacionalisták kinevetnék a magyarságot, ha annyi év pereskedés és az Európai Bizottsággal és Romániával szemben megnyert per után nem sikerülne összegyűjteni a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezéshez a szükséges egymillió aláírást.

https://444.hu/2020/02/19/tokes-laszlo-a-roman-nacionalistak-kinevetnek-a-magyarsagot-ha-nem-gyulne-ossze-az-1-millio-alairas

Orbán Viktor és a szlovák kormányfő a röszkei tranzitzónában

Arra kell számítani, hogy egyre növekedni fog a migrációs nyomás a déli határon, egyre többen és egyre szervezettebben érkeznek, ahogy javul az időjárás - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Röszkén, ahol Peter Pellegrini szlovák kormányfővel tekintette meg a határkerítést.

https://www.origo.hu/itthon/20200213-orban-viktor-roszkei-latogatas.html

Új tárlatrész nyílt a szeredi Holokauszt Múzeumban

2020. február 12. - (mti)

Megnyitották a szeredi (Sereď) Holokauszt Múzeum állandó kiállításának új, befejező részét, amely a 2. barakk nevet viseli - tájékoztatta az MTI-t a nyugat-szlovákiai városban lévő intézmény. Az új tárlatrész a Szlovákia területén lévő gettókat és táborokat mutatja be, azon belül külön foglalkozik az úgynevezett 6. munkazászlóaljba besorolt zsidókkal. Az új tárlatrész a múzeum 2015-ben építeni kezdett és 2016-ban megnyitott állandó kiállításának befejező szakasza. A szeredi Holokauszt Múzeumot a második világháború idején ugyanott működő munkatábor helyszínén hozták létre. A múzeum az egykori tábor öt épületében működik, ezeket 2009-ben kezdték el felújítani. Az állandó tárlat anyagának nagy részét korabeli dokumentumok, fotók és más olyan kiállítási tárgyak képezik, amelyek összefüggésben vannak a zsidók szlovákiai üldöztetésével. A kiállított anyagok között egy marhavagon is van, amellyel zsidókat deportáltak szállítottak Auschwitzba. Az intézmény tájékoztatása szerint az állandó tárlatot vezető szlovák történészek és izraeli szakértők közreműködésével, valamit a tábort annak működése idején megjártak segítségével állították össze. A szeredi Holokauszt Múzeum állandó tárlatának befejezésére a jelenlegi pozsonyi kabinet vállalt garanciát. A szeredi Holokauszt Múzeum létrehozása 2009-ben kezdődött el az egykori tábor épületeinek felújításával. A 7,5 millió eurós projektet a kulturális minisztérium és a pénzügyminisztérium finanszírozta, részben európai uniós forrásokból, ez az első ilyen intézmény Szlovákiában.

Szeretettel Pozsonyból: Ha értjük Magyarországot, megértjük Szlovákiát is

A küszöbön álló parlamenti választások előtt Szlovákiában az a fő kérdés, mennyire gyengül meg a Robert Fico vezette Smer, illetve hogyan teljesít a második-harmadik legnépszerűbb párt, Marian Kotleba fasisztoid alakulata.

https://hvg.hu/360/20200212_Szeretettel_Pozsonybol_Megerteni_Szlovakiat

A Kotleba-jelenség és a magyarok

A közvélemény-kutatások szerint Marián Kotleba és pártja négy évvel ezelőtthöz képest erősödött és valószínűleg az élmezőnyben végez a parlamenti választásokon. A szlovák társadalomban van egy jelentős réteg, akik a kotlebizmusban látják a megoldást mindennapi gondjaikra…

https://korkep.sk/cikkek/velemeny/2020/02/15/a-kotleba-jelenseg-es-a-magyarok/

Bugár kizárta a közös kormányzást az Iránnyal, Fico visszaüzente: már nem számol a Most-Híddal

2020. február 20. - (mti)

Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar párt elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette: a választások után nem lép újra koalícióra jelenlegi koalíciós partnerével az Irány - Szociáldemokráciával (Smer-SD), sem pedig a radikális Kotleba - Mi Szlovákiánk Néppárttal. Robert Fico, az Irány elnöke reagálásában azt üzente Bugárnak, hogy már most sem számolnak pártjával. Bugár Béla bejelentése annak tükrében számít érdekesnek, hogy tavaly ősszel, amikor egy közös magyar lista kialakításáról tárgyaltak a felvidéki magyar párttal, a Magyar Közösség Pártjával (MKP) és néhány kisebb politikai csoportosulással, az együttműködés egyebek mellett azon bukott meg, hogy Bugárék nem voltak hajlandóak kizárni annak lehetőségét, hogy a jövőben esetleg ismét együtt kormányozzanak az Iránnyal. Bugár mostani bejelentése ugyanakkor nem számít különösebb meglepetésnek, mivel a párt politikusai retorikájukban és parlamenti frakciójuk tetteiben gyakorlatilag már hetek óta inkább ellenzéki politikát folytatnak. Felmérések szerint a Most-Híd támogatottsága az utóbbi hónapokban sokéves mélypontján, jóval a parlamentbe való bejutáshoz szükséges 5 százalék alatt van. Robert Fico, a vegyes párt elnökének bejelentésére reagálva csütörtökön azt mondta: evidens, hogy a Most-Híd már megegyezett az ellenzékkel, s az Irány már sem a mostani rendkívüli parlamenti ülésen, sem a jövőben nem számol Bugárékkal. Megjegyezte: meggyőződése, hogy a Most-Híd nem jut be a parlamentbe a február 29-re kitűzött választáson. Hozzátette: a voksoláson nem 4,99 százalékos, hanem 2,99 százalékos eredményt kíván jelenlegi koalíciós partnerének. Fico ez utóbbival arra utalhatott, hogy a vonatkozó szlovákiai szabályozás szerint csak azok a pártok kapnak állami támogatást, amelyek a parlamenti választáson legalább 3 százalékos eredményt érnek el.

Sikerült megnyitni a szlovák parlament korábban obstrukciók miatt elnapolt ülését

https://webradio.hu/hirek/kulfold/sikerult-megnyitni-a-szlovak-parlament-korabban-obstrukciok-miatt-elnapolt-uleset

Ján Slota: Dél-Szlovákia gyakorlatilag már Magyarország igazgatása alatt van

2020. február 18. - (Botos Tamás - 444.hu)

Hosszú hallgatás után szólalt meg az Szlovák Nemzeti Párt egykori elnöke, a hírhedten magyarellenes Ján Slota, aki fia Facebook-oldalán tett közzé videót a hónap végi választások apropóján. A Paraméter beszámolója szerint a felvételen a volt pártvezető arról beszél, hogy „a Szlovák Nemzeti Párt párttagjainak döntő többségét szintén felháborítja Danko kapitány tevékenysége, aki lassacskán már együtt alszik Bugárral. Danko a pártja által irányított minisztériumon keresztül hozzájárult a dél-szlovákiai szlovák iskolák tönkretételéhez, arrafelé a szlovák gyerekeknek lassan már magyar iskolába kell járniuk.” Szerinte Orbán Viktor magyar kormányfő „óriási milliókat önt” a dél-szlovákiai önkormányzatokba, így a régió „gyakorlatilag már Magyarország igazgatása alatt van.” A párt vezetője, Andrej Danko nem reagált a videóra, a Híd párt elnöke, Bugár Béla viszont igen. Kijelentette: „örül annak, hogy Slota már a politikai nyugdíját tölti, hogy a politikus már semmilyen hatást nem gyakorol a társadalomra, és hogy a szlovák-magyar feszültség már a múlté.”

Vége a száz év magánynak

Fábián Tibor: Azt hittük, azt hihettük, a sírig hordozzuk a trianoni szétszakítottság traumáját. Azt a lélekbe fészkelődött, megmagyarázhatatlan sötét, tompán fájó érzést. Amit a határon túl már az anyatejjel együtt magába szív a gyermek. És onnantól örökös, lélekfájdító társa lesz a kisebbségi magány. Amit senki sem érthet. Csak egy másik kisebbségi. Hogy ez nem így lett, az egy 2010-ben elfogadott törvénynek köszönhető, amely a nemzeti összetartozás napjának nevezte el a trianoni diktátum aláírásának emléknapját. / Miközben Európa ma a maga teremtette démonjaival viaskodik, és talán már maga sem tudja, mi lesz ennek a vége, mert egyszer csak szembejön a fal és akkor nincs tovább, aközben mi rájöhettünk, hogy a határon túli magyar nem ellenség, de nem is román meg szlovák, hanem hozzánk hasonlóan érző ember...

https://magyarnemzet.hu/velemeny/vege-a-szaz-ev-maganynak-7735004/

Nem nyugodtunk bele Trianonba

A magyarok kétharmada ért egyet azzal, hogy a szomszédok egyes területei minket illetnének.

https://index.hu/kulfold/2020/02/16/a_magyarok_kozul_szeretnenek_a_legtobben_teruleteket_visszakapni_a_szomszedoktol/

Nulladik év - A vészterhes 1920 krónikája

Kormányzóválasztás, Trianon, numerus clausus, Vitézi Rend: 1920, egy mozgalmas, ellentmondásos és erőszakos esztendő a Horthy-korszak kezdetén. Nemigen lesz okunk a centenáriumi ünneplésre...

https://magyarnarancs.hu/tudomany/nulladik-ev-125882

Már hatszázezer külföldi él Csehországban

2020. február 20. - (mti)

Csehországban a múlt év végén 595 881 külföldi állampolgár élt átmeneti vagy hosszútávú tartózkodási engedéllyel, ami 28 950-nel több, mint 2018 végén volt - közölte weboldalán a cseh belügyminisztérium. A kimutatás nem tartalmazza azokat az európai uniós állampolgárokat, akik három hónapnál rövidebb időre érkeztek az országba, és tartózkodásukat nem kötelesek bejelenteni a hatóságoknak. Ugyanakkor valószínűsíthető, hogy az EU-n kívüli országokból számosan engedély nélkül élnek és dolgoznak Csehországban. Mindezek alapján a rendőrség és a prágai sajtó úgy véli, hogy az idegen állampolgárok valós száma Csehországban mintegy 650 ezer körül mozoghat. A hivatalos kimutatás szerint a legnagyobb számban ukrán (145 518), szlovák (121 278) és vietnami (61 952) állampolgárok élnek Csehországban. Létszámban utánuk az orosz (38 207), lengyel (21 767), német (21 487), bolgár (17 183) és román (16 824) bevándorlók következnek. A magyar állampolgárok száma 2019 közepén 6500 körül volt, az év végi adatot nem hozták nyilvánosságra. A külföldiek döntően munkát keresve érkeztek Csehországba, míg több tízezeren a nagy nemzetközi cégeket képviselik, illetve egyetemi tanulmányokat folytatnak, elsősorban Prágában. A cseh belügyminisztérium 2019-ben összesen 1922 idegennek nyújtott a nemzetközi előírások szerinti védelmet, ami éves szinten 13 százalékos növekedés. Közöttük az örmények, ukránok és georgiaiak voltak a legnagyobb számban. Menekültként 61 külföldi kapott letelepedési engedélyt a cseh hatóságoktól. A közölt adatok szerint tavaly 5677 engedély nélkül az országban tartózkodó külföldit fogott el a cseh idegenrendőrség, 685-tel többet, mint 2018-ban. Többségük olyan ukrán és moldovai állampolgár volt, akiknek lejárt a tartózkodási és munkaengedélye, de nem hagyta el Csehországot. A cseh statisztikai hivatal tavaly novemberi közlése szerint Csehország lakossága akkor 10,6 milliót tett ki.

Az OTP Bank értékesíti szlovák leánybankját

Az OTP Bank eladja az OTP Banka Slovensko a.s.-ban fennálló 99,44 százalékos részesedését a KBC Banknak...

https://pestisracok.hu/az-otp-bank-ertekesiti-szlovak-leanybankjat/

Kásler Miklós: Gyermekközpontú és hazafias szemléletű a megújult Nemzeti alaptanterv

A nemzetiségi oktatásban három vagy négy tanórával nőhet a heti óraszám... / A megújult Nemzeti alaptanterv (Nat) egyszerre 21. századi, gyermekközpontú és hazafias szemléletű dokumentum - mondta Kásler Miklós, emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten. A miniszter bejelentette, hogy elkészültek és az Oktatási Hivatal honlapján elérhetők a módosított Nemzeti alaptantervhez kapcsolódó kerettantervek.

https://www.origo.hu/itthon/20200221-gyermekkozpontu-es-hazafias-szemleletu-a-megujult-nemzeti-alaptanterv.html

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége üdvözli a tanórák számának csökkentését a módosított Nemzeti alaptantervben

„A Nat korszerű módszertani alapelvekre épül. Ezek közé sorolják az egyénre szabott, aktív tanulási lehetőségeket, az ismeretek kreatív felhasználását lehetővé tevő tanulói kompetenciák fejlesztését és a multidiszciplináris témák hangsúlyozását.”

http://www.kulhonimagyarok.hu/kulhoni-magyarok-hirek/a-szlovakiai-magyar-pedagogusok-szovetsege-udvozli-a-tanorak-szamanak-csokkenteset-a-modositott-nemzeti-alaptantervben/

A magyar kormány támogatásából lesz tornateremre a rozsnyói református iskolának

http://www.kulhonimagyarok.hu/kulhoni-magyarok-hirek/a-magyar-kormany-tamogatasabol-lesz-tornateremre-a-rozsnyoi-reformatus-iskolanak/

Az MKP elnöke, Menyhárt József: Legyen regionális hivatalos nyelv a magyar!

http://www.kulhonimagyarok.hu/kulhoni-magyarok-hirek/menyhart-legyen-regionalis-hivatalos-nyelv-a-magyar/

Nem tud szlovákul!

Menyhárt élő adásban minimalizálta az MKÖ parlamenti bejutásának esélyeit Akkora szégyent hozott választóira az MKP elnöke, amilyenre még nem volt példa a párt történetében. / “De az életrajzában az szerepel, hogy szlovákul nagyon jól beszél. Hogy akar így tevékenykedni a szlovák parlamentben, ha nem ismeri az államnyelvet?”

https://korkep.sk/cikkek/belfold/2020/02/17/nem-tud-szlovakul-menyhart-elo-adasban-minimalizalta-az-mko-parlamenti-bejutasanak-eselyeit/

Több mint kétszázmillió forintból fejlesztették a német nemzetiségi bölcsődét és az idősek otthonát Pécsváradon

2020. február 20. - (mti)

Közel 210 millió forint értékben csaknem megduplázták a német nemzetiségi bölcsőde férőhelyeinek számát és új épülettel bővítették az idősek otthonát a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében Pécsváradon - tájékoztatta a baranyai város önkormányzata az MTI-t. Közölték: a tavaly év végén lezárult beruházásnak köszönhetően a német nemzetiségi óvoda és bölcsőde épületének több mint 130 millió forintos, teljes egészében fejlesztési forrásból megvalósuló felújításával a korábbi tizennégy férőhely helyett huszonhat áll nemsokára rendelkezésre. Az idősek nappali szociális ellátását végző gondozási központ új épülettel bővült. A közel 80 millió forintos fejlesztés célja az volt, hogy az idősek bentlakásos és a nappali ellátása fizikailag is elkülönüljön, és csökkenjen a gondozási központ zsúfoltsága - írták.

Az örmény önkormányzat mindent megtesz a magyar-örmény diplomácia kapcsolatok helyreállításáért

2020. február 10. - (mti)

Az Országos Örmény Önkormányzat mindent megtesz a magyar-örmény diplomácia kapcsolatok helyreállításáért - mondta a szervezet elnöke, Akopján Nikogosz az Országgyűlés nemzetiségi bizottságának hétfői ülésén. A testület előtt három, októberben újonnan megválasztott országos nemzetiségi önkormányzat vezetője mutatkozott be. Az örmény önkormányzat elnöke kiemelte: legfontosabb szándékuk, hogy visszaállítsák a két ország diplomáciai kapcsolatát. Akopján Nikogosz „jó hírként” számolt be arról, hogy az örmény diaszpóráért felelős miniszteri megbízott találkozóra hívta őket. Örményország 2012-ben szakította meg diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal, miután Magyarország kiadott Azerbajdzsánnak egy Budapesten életfogytiglanra ítélt azeri férfit, aki baltával megölt egy örmény katonát. Felföldi Mária, az Országos Lengyel Önkormányzat elnöke arról beszélt, hogy nagyon fontos számukra a magyarországi történelmük dokumentálását ellátó, három telephellyel működő kulturális központjuk fejlesztése. Problémaként beszélt a nemzetiségi oktatásban a szakemberhiányról, amely szerinte a diplomák honosításával kapcsolatos problémákból is származik. Kozma György, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata elnöke elmondta, köznevelési intézményeik fejlesztése az elmúlt öt évben nagyon fellendült, 1,4 milliárd forint értékben valósítottak meg beruházásokat. Intézményeikben 1200 gyerek tanul és 170 pedagógus tanít. Céljaik között beszélt arról, hogy szeretnék a fiataljaikat minél nagyobb számban bevonni a nemzetiségi közéletbe. Mint mondta, a hagyományok, a szokások „nem nagyon” öröklődnek a családokban, ezért a feladat oroszlánrésze az intézményeikre, főleg az iskolákra hárul. Sok kulturális versenyt szerveznek, de nem egyszerű ösztönözni a fiatalokat a részvételre - jegyezte meg Kozma György.

Jelen/Lét Fesztivál 2020

Nemzetiségi Színházi Fesztivál / 2020. március 23-29 / A Magyarországi Szerb Színház kezdeményezésére a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetséggel közös szervezésben 2020. március 23-29. között kerül megrendezésre az idei Jelen/Lét Fesztivál, a magyarországi nemzetiségi színjátszás seregszemléje. A fesztivál kiváló lehetőség arra, hogy a nemzetiségi színházak képviselői újra együtt legyenek és megmutatkozhassanak a nagyközönség, a szakma előtt.

http://nemzetisegek.hu/2020/02/19/jelenlet-fesztival-2020-programja/

A magyarországi szlovákok kutatása interdiszciplináris kontextusban

2020. február 19. - (Demmel József - ujkor.hu)

A Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete 2020. február 13-án és 14-én interdiszciplináris konferenciát szervezett Békéscsabán a kutatóintézet megalapításának 30. évfordulója alkalmából, illetve a kutatóintézet alapító igazgatójának, Gyivicsán Annának a tiszteletére. Az ünnepélyes megnyitó után Kovács Anna, a kutatóintézet egykori igazgatója köszöntötte a szintén kerek évfordulót ünneplő Gyivicsán Annát, majd Tuska Tünde és Uhrin Erzsébet, a kutatóintézet jelenlegi és korábbi igazgatója tekintették át egy plenáris előadás keretében az intézmény elmúlt 30 évét. / A szlovák nyelvű konferencia két napja alatt több, mint negyven előadás hangzott el, szlovákiai, romániai és magyarországi előadóktól. A nyelvészeti, néprajzi, irodalomtudományi, antropológiai, oktatáskutatási és történeti szekciókban többek között az ELTE BTK Szláv és Balti Filológiai Intézetének, a Szegedi Tudományegyetemnek, a Szlovák Tudományos Akadémia Irodalomtudományi, Nyelvtudományi illetve Történelemtudományi Intézeteinek, a nyitrai Univerzita Konstantína Filozofa Bölcsészettudományi Karának a nagyszombati Univerzita Sväteho Cyrila a Metóda és a besztercebányai Univerzita Mateja Bela, valamint a Szlovák Tudományos Akadémia kassai Társadalomtudományi Intézetének a munkatársai adtak elő. / A konferencia történeti szekciójában hét előadás hangzott el. Kovács Anna, az intézet korábbi igazgatója útleírásokat, elsősorban cseh (Božena Němcová, Václav Staněk) és angol (John Paget) szerzők munkáit elemezte, arra a kérdésre keresve a választ, hogy miként ábrázolják a pest-budai szlovákságot ezek az útikönyvszerzők. / Ezután három, tematikailag is összefüggő előadás következett, amelyek mindegyike az 1947-es csehszlovák-magyar lakosságcserével foglalkozott. Štefan Šutaj előadásában a hétköznapi ember története felől közelítette meg az olyan nagy történelmi eseményeket, mint a II. világháború utáni szlovák-magyar lakosságcsere, a határváltozások, a tömegek migrációja, a béketárgyalások előkészítése és a háború utáni rendezés. Hiszen ezek az események alapvető módon szóltak bele a hétköznapi ember életébe, sorsának alakulásába, akár szlovák, akár magyar volt az anyanyelve. Šutaj olyan emberi történeteket mutatott be, amelyeken keresztül ezek a folyamatok, a makro és a mikrotér konfrontációja (másképp fogalmazva mint az aktív elitek vs. az emberek, mint a politikai cselekvés tárgyai) plasztikusan láthatóak voltak. / Šutaj, aki a szlovák-magyar lakosságcsere és a II. világháború utáni események egyik legelismertebb szakértője, az előadás utáni eszmecsere során hozzátette, hogy tervei szerint 2022-re készül el Kassán az a kutatócsoportjával közösen készített kötet, amely a teljességre törekvés igényével járja körbe a lakosságcsere történetének valamennyi aspektusát. / Ľubos Kačírek az 1946-1947-es év szlovák sajtóját tekintette át, arra a kérdésre keresve a választ, hogy hogyan ábrázolták például a Národná obroda, a Čas vagy a Pravda című lapokban a lakosságcsere politikai vonatkozásain túl a magyarországi szlovákság múltját és tradícióit, hiszen ezek az átlag szlovák olvasó számára nem biztos, hogy ismertek voltak. Kačírek előadása során arra is kitért, ahogy a szlovák tudományos élet, pl. a demográfia és a történetírás (pl. Branislav Varsík vagy Ján Svetoň) reagált a vizsgált folyamatokra. / Lucia Heldáková és Maroš Melichárek a lakosságcsere kapcsán a Csehszlovákiába települést a magyarországi szlovákok közt propagáló csehszlovák kampányt elemezték, amely alapvető mértékben befolyásolta a lakosságcserére „önként“ jelentkező szlovákok számát. Az előadás Teun van Dijk elméletének a segítségével vázolta fel a vizsgált propagandakampány egyes szakaszait. / Demmel József Réthy László Keleti Svájc című versének a keletkezéstörténetét tárta fel. A német származású, de Szarvason született Réthy fiatal korában érdeklődött a szlovák nemzeti törekvések iránt, ám a Magyar Nemzeti Múzeum egyik vezetőjeként, elismert magyar tudósként, de főleg Lőwy Árpád álnéven írt obszcén verseiben már inkább a jól ismert magyar sztereotípiákat hangoztatta. Egy váratlan találkozás során azonban élete végén újra közel került korábbi toleráns meggyőződéséhez, s egyúttal közel sodródott Jászi Oszkár polgári radikális eszméihez is. / Szuda Krisztina az ismert tótkomlósi evangélikus lelkész, Ľudovít Hrdlička életének azon epizódját mutatta be, amikor megválasztották az akkor éppen a Turóc megyei Turányban lelkészkedő Hrdličkát Tótkomlósra. Az előadó feltárta a lelkész motivációit, amelyek ahhoz vezették, hogy az északi, hegyvidéki településről egy népes alföldi faluban folytassa pályafutását, de bemutatta riválisait is, az egész lelkészválasztás történetét a helyi konfliktusok és az országos szlovák-magyar nemzeti ellentétek kontextusába helyezve. / A konferencia során egy kiállítás is látható volt, amely a kutatóintézet elmúlt harminc évét mutatta be, amelyet az ismert genetikus professzor, a kutatóintézet megalapításának ötletét először felvető Sipiczki Mátyás nyitott meg.

78 éves korában elhunyt Pavel Vilikovský (1941-2020)

A kortárs szlovák próza egyik legnevesebb alkotójáról fordítója, Garajszki Margit emlékezik meg:

http://www.jelenkor.net/hirek/1610/pavel-vilikovsky-19412020

Pavel Vilikovský írásai a Jelenkor folyóiratban:

http://www.jelenkor.net/szerzoink/irasai/123

Király Péter 100

Tanulmánykötet Király Péter tiszteletére

www.oslovma.hu/XXX/KiralyP1.pdf

oSlovMa-Könyvtár

https://www.facebook.com/pg/oslovma/photos/?tab=album&;album_id=552107664888214

Szlovákosok

https://www.facebook.com/groups/326762184133331/

Budapesti Szlovák Gimnázium és Kollégium

https://www.facebook.com/groups/116351845056/

Disznóvágás Pilisszentkereszten (22II2020)

https://www.facebook.com/pg/oslovma/photos/?tab=album&;album_id=2680600072038952

Video: https://www.facebook.com/oslovma/videos/1062721024096135/

Archív: https://www.facebook.com/oslovma/videos/1514476641984640/

Lustyik Pisti: Egy kislány miatt kezdtem el muzsikálni

15 éve vezeti a békéscsabai Kemény Gitárklubot, ahol azóta már közel 500 gitáros megfordult. Azonfelül az anyacsapatnak, azaz a klubnak számtalan kisebb formációja is van - akik egy sima délután, akár négy különböző kiállítást is megnyithatnak...

https://behir.hu/lustyik-pisti-egy-kislany-miatt-kezdtem-el-muzsikalni

Százéves a Csabai Kalendárium

2020. február 13. - (Gyemendi Réka - behir.hu)

Száz éve adták ki a magyarországi Csabai Kalendárium, valamint a vajdasági Nemzeti Kalendárium első számát. A szlovák nyelvű, jubileumi kötetbemutatót szerdán rendezték meg Békéscsabán, a Szlovák Kultúra Házában. Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke elmondta: a Csabai Kalendárium jelentősége túlmutat a mai Magyarország területén. Kiemelte, hogy indulásakor a dél-alföldi szlovákság kiadványa volt, amit a mai Románia és Vajdaság területén is olvastak az emberek. A százéves kötet bemutatóján megismertették a közönséggel az újraindított Szlovák Világkalendáriumot is, amelyet a vajdasági partnerkiadó jelentetett meg. - Egy korábbi jubileum alkalmával István Anna, a Szlovák Kultúra Háza korábbi igazgatója összehívta a környező országokból azokat a szervezeteket, amelyek szlovák nyelvű kalendáriumot adnak ki. Így született meg annak a gondolata, hogy egy, a határon túli szlovákok életét bemutató kalendárium is megjelenjen: elindult a Szlovák Világkalendárium - fogalmazott az elnök. A Csabai Kalendáriumot Ludovít Pomichal, a Határon Túli Szlovákok Hivatala Média Bizottságának tagja, a Nemzeti Kalendáriumot és a Világkalendáriumot pedig Vladimír Valentik, a bácspetrőci Szlovák Kiadó Kft. igazgatója mutatta be.

Farsangi néphagyományok a Kárpát-medencében, szlovák népszokások Békéscsabán

https://behir.hu/farsangi-nephagyomanyok-a-karpat-medenceben-szlovak-nepszokasok-bekescsaban

Fejezetek Békéscsaba történetéből: Kik voltak, honnan jöttek őseink?

2020. február 16. - (Szalay Ágnes - behir.hu)

A Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület ezúttal abba avatja be olvasóinkat, hogy kik voltak és honnan jöttek az őseink. A hagyomány szerint Csaba faluját 1718-ban alapították újra, közvetlenül a török hódoltság és a Rákóczi szabadságharc kora után. A közhiedelemmel ellentétben nem néptelenedett el a török uralom alatt (Békés megyében: 1566-1695) a helység, bizonyos időszakokban megülték, majd elmenekültek lakosai. Ezt követően a megszállók kiűzését kísérő háborús időszak, a szabadságharc szülte létbizonytalanság, de a rácok fosztogatásai sem kedveztek még évekig a megtelepedésnek. 1717-ből van először írásos forrásunk arra nézve, hogy Csabán ismét megjelent az élet, ez pedig az abból az évből való összeírás. Eszerint már 22 család lakott itt, akik közül 20 református magyar volt. A kutatások szerint ezek az első telepesek Gerláról, Békésről és Dobozról származtak, és már 1717 előtt elkezdtek idevándorolni. Ezzel párhuzamosan 1704-1714 között megindult egyfajta spontán idevándorlás is felső-magyarországi vármegyékből. A benépesülést tehát egy több évtizeden át zajló folyamatként kell értelmeznünk, amely korábban elkezdődött, s látványos méretű letelepedési mozgalommá duzzadt a következő évtizedekben. Az új telepesek tömeges mértékű bevándorlása 1723 után kezdődött, amikor Harruckern János György hadi élelmezési biztos a császári udvarnak tett szolgálataiért cserébe megkapta a megyét. Mivel ez a terület meglehetősen ritkán lakott volt, még a vadállatok is igen elszaporodtak, arra törekedett, hogy ezt a hatalmas földterületet legyen, aki megműveli, méghozzá minél hamarabb. A föld javaiból tudta ugyanis saját kiadásait fedezni, valamint az adót fizetni. Így ő és jószágkormányzója, Thúróczy Miklós úgy vélték, máshonnan kell idecsalogatni jobbágyokat, hogy a munkát elvégezzék, s hogy minél hamarabb és többen jöjjenek, kedvező adófeltételeket kell számukra biztosítani. Emellett azt is gondolták, hogy az azonos vallású és nemzetiségű jobbágyokat egy helyre, egy településre kell telepíteni, elkerülve minden ellenségeskedést, amely a munkát hátráltatná. Így indult meg a felvidéki szlovákok tömeges betelepülése-betelepítése Csabára. Ugyancsak a hagyomány világít rá az első, név szerint is ismert idevándorló felvidéki szlovákokra. 1717-ben három férfi - Duna János, Szekerka János, és Valent Jakab - kért engedélyt, hogy családjaikkal Csabán telepedhessenek le. Ezt követően, s főleg Harruckern és Thúróczy ösztönzésére, az addig csak kisebb csoportokban idevándorló felvidéki jobbágyok tömegesen, több hullámban érkeztek a megyébe és Csabára. Mindannyian evangélikus felvidéki szlovákok voltak, akik sok helyről, több megyéből érkeztek a jobb élet reményében. Főként Gömör, Hont, Pest és Nógrád vármegyékből, majd Abaúj, Árva, Bars, Borsod, Heves, Liptó, Nyitra, Sáros, Túróc és Zólyom megyékből jöttek Csabára. A földesúr számos kedvezményt biztosított a betelepülőknek. Az egyik ilyen egy szabadabb jogi helyzet felkínálása volt. A felvidéki evangélikus jobbágyok örökös jobbágynak számítottak ugyanis eredeti lakhelyükön, akik nem költözhettek el a földjükről, szökés esetén régi uruk vissza is követelhette őket. Itt viszont szerződéses, azaz taksás viszonyt kínáltak fel számukra, amellyel a természetbeni szolgáltatásaiknak egy részét vagy egészét évente egy összegben megválthatták, de a szabad költözés jogát is visszaszerezték. Sokan jöttek azonban ide úgy, hogy nevet változtattak és elszöktek otthonról, pont azért, hogy régi uruk nehogy a nyomukra akadjon. Itt aztán bőségesen hasíthattak maguknak jó minőségű termőföldet, de 2-3 évre adómentességet is kaptak. Nem maradt persze mindenki örökre Csabán aki ideköltözött, sokan továbbálltak a mentesség lejárta után. A vándorlás másik oka a vallási üldöztetésekben kereshető. A török által korábban nem birtokolt részeken, így a Felvidéken is erőteljes vallási üldöztetésnek voltak kitéve a protestáns - evangélikus és református - egyházak tagjai. Békés megyében azonban nem volt, aki háborgassa őket, s a katolikusok is csak az 1740-es években jelentek meg Csabán. Már 1718-ban lelkészük is volt, Suhajda János nevű, de emeltek itt imaházat is a mai evangélikus kistemplom helyén, majd 1723-ban újabbat emeltek ugyanott szilárdabb, tartósabb anyagból. Végül 1745-ben kaptak engedélyt, hogy ugyancsak ennek a helyén építsenek egyhajós templomot égetett téglából, melyet később kereszthajóval és toronnyal egészítettek ki, így épült fel, amit ma evangélikus kistemplomnak hívunk. Hagyományaik és kultúrájuk részeként pedig azt a szlovák nyelvű evangélikus énekeskönyvet használták az istentiszteleteken, amelyet tranosciusnak nevezünk. A 400-nál is több éneket tartalmazó könyvet egy Juraj Tranowsky nevű szlovák, liptószentmiklósi evangélikus lelkész és egyházi énekköltő szerzette és állította össze, hogy a vallási üldözések korában összefogja az evangélikus híveket, lelki összetartozásukat megerősítse. Először 1636-ban jelent meg, amely szerzőjéről is kapta a nevét, és a csabai szlovákok mind a mai napig használják, holott a mai Felvidéken már ismeretlen. Különlegességét jól jelzi, hogy a békéscsabai települési értéktárnak része 2017-től.

Német szószóló: A németek kiirtásáról beszéltek egy műsorban

2020. február 17. - (mti / OGY - Krónika)

Ritter Imre (német nemzetiségi szószóló) arra hívta fel a figyelmet, hogy január 19-én, a magyarországi németek elhurcolásának emléknapján a Petőfi Irodalmi Ügynökség Hajónapló című online műsorában a beszélgetők a németség teljes kiirtásáról „vizionáltak”. A műsorban a német közösséget összemosták a náci Németország által elkövetett bűnökkel, sértő és gúnyos megjegyzéseket tettek a magyarországi németekre is - tiltakozott a politikus. Végül elmondta, hogy Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója vasárnap e-mailben kért elnézést a magyarországi németektől a saját és a műsor résztvevőinek nevében. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy 2012 óta január 19-e a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja. Hozzátette, a térség országaiban sok tízezren pusztultak el és százezreket űztek el hazájukból, azért, mert német származásúak voltak. A politikus teljességgel elfogadhatatlannak nevezte, hogy meggyalázzák az emléküket, gúnyolódjanak rajtuk, az őket ért tragédia súlyát kisebbítsék, vagy kétségbe vonják. A kormány elkötelezett az őshonos nemzetiségek iránt, már megvalósult a nemzetiségek parlamenti képviselete, miközben megsokszorozódott a megmaradásukat biztosító támogatás, ami nyelvük, kultúrájuk identitásuk továbbadását szolgálja - jelentette ki. Beszéde végén az államtitkár hosszas felsorolásba kezdett. Azt mondta, hogy a jobbikos Gyöngyösi Márton listázni akarta a zsidó származású képviselőket, párttársa, Jakab Péter 2012-ben Miskolcon megfenyegette a cigányságot, az akkor szintén jobbikos Kulcsár Gergely 2015-ben meggyalázta a holokauszt áldozatainak Duna partján felállított emlékművet. Hozzátette, hogy a szocialista Bangóné Borbély Ildikó „itt a parlamentben patkányozta le” az összes Fidesz és KDNP szavazót, a DK-s Niedermüller Péter pedig „rémisztő képződménynek” nevezte a fehér, heteroszexuális férfiakat és nőket.

Nehéz lehet a Fidesz dísznémetének és díszcigányának lenni

A nemzetiségükből politikai tőkét kovácsoló politikusok mélyen hallgatnak

Persze fideszesként kinyitni a szádat a párttal szemben lehet, hogy egy hőstettel ér fel, de aki még erre se képes, az legalább ne hazudja magáról azt, hogy nemzetiségi érdekképviselő. / Hol van a cigányságával haknizó Járóka Lívia által ígért harcos érdekképviselet Gyöngyöspata-ügyben? Miért nem képes megválaszolni pár újságírói kérdést Ritter Imre német nemzetiségi képviselő a németek kiirtásáról ábrándozó műsor kapcsán? Ja, hogy addig tart a díszcigánykodás és a dísznémetkedés a Fideszben, amíg nem kell a párttal és kormánnyal szembemenni? / Az utóbbi időben a kormány, illetve kormányközeli megmondóemberek két kisebbségi népcsoportot is elővettek a hangulatkeltés céltáblájaként. 1. Orbán Viktor bejelentette az év eleji sajtótájékoztatóján, hogy igazságtalan a gyöngyöspatai cigány diákoknak a szegregált oktatásuk miatt bíróság által jogerősen megítélt kártérítés, aztán be is indult az ezt tematizáló propagandagépezet, most pedig már egyértelműen arról van szó, hogy a kormányzat nem akarja kifizetni a kártérítéseket, helyette inkább tárgyalnának - jogerős bírósági ítélet után! - a gyöngyöspataiakkal arról, hogy hogyan ne fizessék azt ki. 2. A múlt héten újabb ellenséget vettek elő, bár ezt nem közvetlenül politikusi szinten. A Petőfi Irodalmi Múzeum közpénzből finanszírozott műsorában a közpénzmédia arcai poénkodtak arról, hogy ki kellett volna irtani a németeket, akkor békésebb lenne Európa. A kormányzat, pláne a PIM-et fenntartó Emberi Erőforrások Minisztériuma részéről egy fikarcnyi ejnyebejnye sem hangzott el, az EMMI-t írásban és telefonon többször noszogattuk állásfoglalásra az ügyben, de válaszra sem méltattak. Érdekesebb azonban, hogy a Fidesz saját soraiban ülő, a nemzetiségükből politikai tőkét kovácsoló érintett politikusok milyen mélyen hallgatnak ebben a két ügyben.

http://azonnali.hu/cikk/20200128_nehez-lehet-a-fidesz-disznemetenek-es-diszciganyanak-lenni

Gulyás Gergely: Lettek következményei a németek likvidálásán való poénkodásnak

http://azonnali.hu/cikk/20200130_gulyas-gergely-lettek-kovetkezmenyei-a-nemetek-likvidalasan-valo-poenkodasnak

Mit gondolnak rólunk a szlovákok?

Lehet, hogy egyik magyar párt se jut be a szlovák parlamentbe a február végi választáson. De sajnálnák-e ezt a szlovákok? És számítanak-e konfliktusra a magyarokkal a jövőben? Pozsonyban kérdeztünk körbe... / Idén van Trianon századik évfordulója, így talán az átlagosnál gyakrabban is elő fog kerülni, hogy szomszédaink, mindenekelőtt a románok és a szlovákok bizonyára utálnak minket. Hogy teszteljük, valóban így van-e, tavaly decemberben már körbekérdeztünk Bukarestben, hogy megtudjuk a járókelőktől, mit gondolnak a magyarokról, most pedig Pozsonyba látogattunk el ugyanezért. Arra voltunk kíváncsiak: mi a szlovákok véleménye a magyarokról, és különböznek-e szerintük a felvidéki magyarok a magyarországiaktól.

http://azonnali.hu/cikk/20200207_mit-gondolnak-rolunk-a-szlovakok-megkerdeztuk-pozsonyban

Hunčík Péter: Pozsonyi dilemmák

Az elszigeteltségben élő kisebbség folyamatosan elmarad a fejlődésben a többségi nemzet mögött és képtelenné válik arra, hogy konfliktusos helyzetekben megvédje önmagát. Ha nincs kiépített kapcsolatrendszere a többségi nemzet képviselőivel, akkor arra sem számíthat, hogy a többségi nemzet képviselői támogatni fogják őket a parlamenti szavazásoknál, vagy egyéb társadalmi viták esetén. Az MKP-Összefogás és a Híd-Most konfliktusa tehát mélyebb, mint ahogyan azt a felületes szemlélő látja. Nem(csak) személyes problémákról van szó, hanem főleg arról, hogy Közép-Kelet-Európában száz évvel a trianoni döntés után sem tisztázódott, mi a szerepük, és milyenek a lehetőségeik a kisebbségben élő polgároknak. Továbbra is a sérelmi politika eszközei maradnak, vagy teljes értékű tagjaivá válnak az európai közösségnek? Érdemes lenne egyszer politikai részrehajlás nélkül végigbeszélgetni ezeket a kérdéseket.

https://nepszava.hu/3066315_kentaurbeszed-hunik-peter-pozsonyi-dilemmak

Hozhat hasznot a matoviči populizmus?

Eredetileg úgy volt, hogy a február 29-i választás elsősorban Ficóról fog szólni, aztán meg úgy tűnt, hogy inkább Kotlebáról. Erre jött Matovič. Az egyszerűek pártelnöke a választás központi figurájává próbálja tenni magát. Néhány napja tele van vele a szociális háló meg a választók feje, hogy valamiféle internetes ankéton kellene eldönteni, hogy mi szerepeljen a következő kormány programjában, illetve, hogy milyen feltételekkel lépjen kormánykoalícióra a jelenlegi ellenzékkel az OľaNO. Rögtön a legpopulistább témák kerültek a középpontba...

https://ujszo.com/velemeny/hozhat-hasznot-a-matovici-populizmus

Melyik országban a legjobb megöregedni?

Magyarország az 50. helyet szerezte meg. Megelőzött minket Csehország (11. hely), Lengyelország (24. hely), Szlovákia (27. hely), Szlovénia (29. hely) és Románia (39. hely) is.

https://novekedes.hu/hirek/melyik-orszagban-a-legjobb-megoregedni

Az alacsony bérek miatt nem jönnek haza a külföldön dolgozók

Az alacsony hazai bérek jelentik a fő okot, amiért nem tervezik a hazatérést a külföldön dolgozó szlovák állampolgárok, a megélhetési költségekhez képest túl alacsonynak tartják az itteni béreket. Mindez abból a felmérésből derült ki, amelyet a Work in Slovakia - Good Idea projekt keretében végeztek 2019-ben a Londonban és Dublinban dolgozók között.

https://ujszo.com/kozelet/az-alacsony-berek-miatt-nem-jonnek-haza-a-kulfoldon-dolgozok

Az újságírás lenne az új álommunka?

Tavaly kevesebb álláshirdetést tartott nyilván a profesia.sk, mint az azt megelőző években. Meglepetés, hogy főként az újságírói munka iránt érdeklődtek.

https://ujszo.com/kozelet/az-ujsagiras-lenne-az-uj-alommunka

Veszik a szlovák cégeket, mint a cukrot

Egyre nagyobb az érdeklődés a külföldi vállalkozók részéről a szlovákiai cégek iránt. Tavaly 2765 szlovák cég került külföldi kézbe, 260-nal több, mint egy évvel korábban. A legtöbb felvásárlás mögött továbbra is csehországi és magyarországi vállalkozók állnak.

https://ujszo.com/kozelet/veszik-a-szlovak-cegeket-mint-a-cukrot

Baross-terv - pénzszerzési versenyfutás?

El kell ismerni, hogy a Baross-terv (Bt) a maga nemében a rendszerváltás óta az egyik legjelentősebb, a legalaposabban kidolgozott, Szlovákia déli járásait érintő szerteágazó régiófejlesztési elemzés. Létrehozói megérdemelnek minden tiszteletet még azzal együtt is, hogy a Bt nagyobb része különféle tudományos idézetekből, statisztikai adatgyűjtésből és az ezek alapján kidolgozott helyzetértékelésekből tevődik össze, és hogy a gazdaságfejlesztési stratégiai elképzelések tartalma nagy részben egybehangzik az EU-s, illetve a szlovákiai operatív programok szövegeivel.

https://ujszo.com/agro/baross-terv-penzszerzesi-versenyfutas

Félúton a kétnyelvűség felé

Bukovszky László: Biztatók a jelek a felvidéki magyarság szempontjából / Szlovákiában jelenleg nincs olyan átfogó kisebbségi törvény, amely a nemzeti kisebbségek jogait szabályozná. Bukovszky László szerint azonban hamarosan megkezdhetik ennek a megalkotását, ugyanakkor erre már csak a következő választási ciklusban kerülhet sor. A szlovák kormány nemzetiségi kisebbségekért felelős kormánybiztosa erről a lapunknak adott interjúban beszélt.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/feluton-a-ketnyelvuseg-fele-7738829/

Újabb smeres nem a kisebbségi törvényre

A Smer és a párt jelöltje által vezetett külügyminisztérium szerint a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek Szlovákiában átlagon felüli jogokat élveznek. Ezért úgy látják, nincs szükség különálló kisebbségi törvényre. A Smer jelöltje, Miroslav Lajčák által vezetett külügyminisztérium szerint ezt a területet már több létező törvény is szabályozza, amelyek teljes mértékben összhangban vannak az ország nemzetközi kötelezettségvállalásaival. A tárca a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvényt megelőző jogalkotási szándéknyilatkozatra reagált, amelynek elkészítését a kisebbségi kormánybiztos hivatala koordinálta. A külügy az állásfoglalásában azt írja, szerintük az alkotmány nem írja elő egy kisebbségekkel foglalkozó egységes jogszabály létrehozását. Ha erre mégis sor kerülne, Juraj Tomaga, a külügyminisztérium szóvivője szerint a törvény előkészítését széles körű szakmai diskurzusnak kellene megelőznie.

https://ujszo.com/kozelet/ujabb-smeres-nem-a-kisebbsegi-torvenyre

Orbán Viktor nyílt levélben válaszolt a volt szlovák miniszterelnöknek

Nyílt levélben válaszolt Orbán Viktor miniszterelnök Mikuláš Dzurindának, Szlovákia korábbi miniszterelnökének, a Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központja elnökének a Népszavában nyilvánosságra hozott írására. Mikuláš Dzurinda levelében úgy fogalmazott: „Viktor, tudom, aggódsz amiatt, hogy a politikai családunk - az Európai Néppárt (EPP) - nem karolja fel maradéktalanul a hagyományos, keresztény értékeit. Bár én nem osztom ezt a felfogást, elfogadom, hogy te így érzel. Én is aggódom amiatt, hogy mennyire megosztóvá vált a pénzügyi zavarok, a váratlan migráció, a terrorizmus és a klímaváltozás kihívásaira való közös európai válaszok meghatározása és valóra váltása. De, Viktor, te alábecsülöd a vitát, ami jelenleg folyik az EPP-ben ezekről az alapvető kérdésekről”.

https://magyarnemzet.hu/belfold/orban-viktor-nyilt-levelben-valaszolt-a-volt-szlovak-miniszterelnoknek-7735193/

Lemondták Mikuláš Dzurinda Budapestre szervezett munkacsoportülését

A Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) közlése szerint azért mondták le Mikuláš Dzurinda Budapestre szervezett munkacsoportülését, mert az valójában az egykori szlovák kormányfő előadása lett volna, és nem Európa jövőjével foglalkozó fórum. / Meg vannak győződve arról, hogy egy sikeres munkacsoporthoz többre van szükség egy kétórás előadásnál. „Lehet, hogy Brüsszelben ez működik, de mi Budapesten felelősebben gondolkodunk Európáról...”

https://magyarnemzet.hu/belfold/polgari-magyarorszagert-alapitvany-dzurinda-csak-a-sajat-eloadasat-szervezte-meg-7759007/

Kétszázezer eurót ad a közösbe Szlovákia a koronavírus megfékezésére

https://infostart.hu/tudositoink/2020/02/06/ketszazezer-eurot-ad-a-kozosbe-szlovakia-a-koronavirus-megfekezesere

Esztergom és Párkány közös kerékpárkölcsönző rendszere

A közösségi közlekedés egy új formája még jobbá teszi az összeköttetést a két határ menti város között. Esztergom és Párkány önkormányzatai ezzel is szeretnék ösztönözni a lakosokat és a turistákat, hogy utazásaikhoz a két város területén környezetkímélő megoldásokat alkalmazzanak.

https://magyarnemzet.hu/belfold/kozos-kerekparkolcsonzo-koti-ossze-esztergomot-es-parkanyt-7730534/

Több ezer köbméter veszélyes hulladék ömlött ki egy szlovákiai biogáz üzemben

2020. február 6. - (mti)

Mintegy háromezer köbméter veszélyes hulladék ömlött ki a közép-szlovákiai Csabrágvarbók (Cabradsky Vrbovok) község közelében lévő biogáz üzem egyik konténeréből csütörtökön - közölte a szlovák rendőrség. Az iszapszerű anyag a gyárban történt meghibásodás után ömlött ki, nagyjából 300 méter hosszan a földre, illetve részben a helyi patakba. Helyi médiajelentések szerint a helyszínre kiérkezett tűzoltó egységek jelenleg annak megakadályozásán dolgoznak, hogy további hulladék jusson a patakba. Milan Blasko, a járási környezetvédelmi hivatal vezetője szerint már mintákat vettek az iszapos hulladékból, de annak pontos összetételéről csak napok múlva lesznek pontos adatok. Blasko ugyanakkor elmondta, a kiömlött biohulladék közvetlenül nem veszélyes az emberekre, hiszen azt a szántóföldek trágyázására is használják, ám a talajvízbe jutva veszélyt jelenthet.

Soltész Miklós: Nemzetiségünk megőrzése és egymás segítése természetes dolog

2020. február 7. - (mti)

Természetes dolog, hogy a magyarok és szlovének megőrzik nemzetiségüket, segítik egymást és a lehető legjobb kapcsolatra törekszenek mindkét országban - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Szentgotthárdon. Soltész Miklós a szlovén kultúra napja alkalmából a Rába-vidéki szlovének által rendezett ünnepségen mondott köszöntőjében kifejtette: arra való hivatkozással, hogy genetikailag szinte valamennyien rokonságban állunk egymással, hiba lenne a nemzeti identitás, a kultúra és a vallás feladására biztatni. Mint mondta, ez a közös ünnep is válasz az ilyen törekvésekre, hiszen azt példázza, hogy egymás értékeit elismerve tiszteljük és szeretjük egymást, a szlovén kormány együttműködése pedig bizonyította, hogy a határ mindkét oldalán sikeresen őrizzék az emberek a nemzetiségüket és kultúrájukat. Hozzáfűzte: a magyar kormány sokszor a magyarországi szlovén nemzetiséggel és a szlovén kormánnyal közösen dönt olyan támogatásokról, amelyek azt szolgálják, hogy megmaradjon a kincset érő közösség. Példaként említette, hogy nemrégiben döntöttek a Rába-vidék szlovén nemzetiségi iskoláinak további eszközfejlesztéseiről, támogatják az apátisvánfalvai kéttannyelvű általános iskola tornaszobájának bővítését, folytatják a Kühár-emlékház fejlesztési munkálatait és segíteni kívánják a fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő szlovén nemzetiségi rádió, a Radio Monoster fejlesztését is. Az államtitkár szólt arról, hogy a helyi hitélet segítése érdekében zajlik a szentgotthárdi templom felújítása, megújult a felsőszölnöki templom és az apátistvánfalvai és alsószölnöki templomot is fel kívánják újítani. Nem utolsó sorban a szlovén kormánnyal közösen elindítják a Rába-vidéki fejlesztési programot, amely a helyi vállalkozások támogatásával a helyben maradást segíti, a programnak kulturális elemei is vannak - fűzte hozzá. Az ünnepségen köszöntötte a megjelenteket Holecz Károly, az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke és Kovács Andrea, a Magyarországi Szlovének Szövetségének elnöke is. A Szlovén Kultúra Napját február 8-án a legnagyobb szlovén költő, France Preseren halálának évfordulóján rendezik meg a szomszédos országban. France Preseren egyik versének első versszaka Szlovénia nemzeti himnuszának szövege. A szentgotthárdi színházban rendezett ünnepségen a térségben működő kéttannyelvű szlovén nemzetiségi iskolák diákjai adtak műsort.

Az EU júliusban indíthat törvényalkotási folyamatot

a Minority SafePack kezdeményezés kapcsán

2020. február 5. - (mti)

Pozitívan fogadta az Európai Bizottság a nyolc éve elindított Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezés alapján kidolgozott javaslatokat, amelyek alapján július 10-éig hoz majd döntést arról, hogy megindítja-e a jogalkotási folyamatot - közölte Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselője, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke Brüsszelben szerdán. A képviselő az RMDSZ és a FUEN által indított kezdeményezés európai bizottsági bemutatása után magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta, a megbeszélésen világossá tették, hogy az Európai Unió tagországaiban asszimilációnak kitett kisebbségi nyelvek és kultúrák részei az európai kulturális örökségnek, ezért védeni kell őket. „A kisebbségek jogainak védelme az EU feladata is, nem kizárólag a tagállamok hatáskörébe tartozónak kellene tekinteni” - fogalmazott. Vincze Loránt arra emlékeztetett, hogy a tagjelölt országoknak meg kellett felelniük olyan politikai kritériumoknak, amelyek betartását csatlakozásuk után nem kérték számon rajtuk, de a régebbi tagországok maguk sem teljesítenek. Ezzel összefügésben kiemelte, a Vera Jourovával, az európai értékek védelméért felelős biztossal, valamint Marija Gabriel kultúra- és oktatásügyi biztossal folytatott megbeszélésen hangsúlyozták: az egyes tagállamokkal szemben indított jogállamisági vizsgálatok esetén fontos volna, hogy a kisebbségi jogok védelme is a „csomagba tartozzon”. A képviselő kijelentette, a bemutatott kezdeményezés célja, hogy az EU erősítse a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmét, támogatva a közösség sokszínűségét. Uniós szintű védelmet és támogatást kér az őshonos európai kisebbségek, nemzeti közösségek, nyelvi csoportok számára. A javaslatok legfontosabb elemei a kisebbségi nyelvek és kultúrák, a kisebbségi nyelvű oktatás védelmére vonatkoznak. Kitér az audiovizuális médiára is, egyebek mellett az adások külföldi sugárzását korlátozó szabályok eltörlése tekintetében, továbbá a kohéziós politika olyan átalakítására, hogy az kedvezőbbé váljon a nemzeti kisebbségek számára is. Továbbá új intézmény felállítását is javasolja annak feltárása érdekében, hogy milyen megoldások, törvényi keretek léteznek az egyes tagállamokban a kisebbségi nyelvekre vonatkozóan. „Ideje volna egy olyan polgári kezdeményezésnek, amely a végére ér, és sikeressé válik. Reméljük, hogy az őshonos kisebbségek védelmét célzó javaslat nyomán elkezdődhet a törvényalkotás az új összetételű Európai Bizottság segítségével” - fogalmazott. Winkler Gyula, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselője reményét fejezte ki, hogy a bemutatott javaslatok valóban az európai irányelvek részeivé válnak majd. Fontosnak nevezte, hogy az Európai Parlament a kisebbségvédelmi kezdeményezés javaslataira épülő jelentést fogadjon el, ugyanis az új Európa Bizottság ősszel vállalta, hogy oda fog figyelni a képviselőtestület álláspontjára. Vincze Loránt végezetül arról tájékoztatott, hogy a javaslatról április 10. előtt meghallgatás várható az Európai Parlamentben illetékes szakbizottságában, amelyet később az EP a plenáris ülésén is megvitathat. Az Európai Bizottság arról tájékoztatott, hogy az EP meghallgatását követően kiértékeli a kezdeményezést, majd tudatja, hogy milyen lépéseket kíván tenni, és milyen érvek indokolják döntését. A brüsszeli testület előtt alapvetően három lehetőség áll: vagy úgy határoz, hogy jogszabályjavaslatot dolgoz ki a kezdeményezés ügyében, vagy egy úgynevezett nem jogalkotási intézkedést hoz, de úgy is dönthet, hogy semmilyen további lépést nem tesz az ügyben.

A nemzetiségi szószólók is időben leadták vagyonnyilatkozataikat

2020. január 31. - (mti)

Az országgyűlési képviselők és a nemzetiségi szószólók is eleget tettek a január 31-ei határidőig vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek az Országgyűlésről szóló 2012. évi törvény alapján - közölte Hargitai János (KDNP), az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke péntek este az MTI-vel. A bizottsági elnök tájékoztatása szerint a 197 országgyűlési képviselő, a nemzetiségi képviselő és a 12 nemzetiségi szószóló leadta a saját és a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek vagyonnyilatkozatát. Az országgyűlési képviselő, a nemzetiségi képviselő és a nemzetiségi szószóló saját vagyonnyilatkozata nyilvános, és február 1-jétől megtekinthető az Országgyűlés honlapján (www.parlament.hu) a képviselő, illetve a szószóló neve alatt. A vonatkozó törvények szerinti vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek a fenti határidőben szintén eleget tett az Állami Számvevőszék elnöke, alelnöke, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettesei és a Versenytanács tagjai, a Költségvetési Tanács elnöke, a Közbeszerzési Hatóság Tanácsának elnöke és tagjai, a legfőbb ügyész, legfőbb ügyész helyettesei, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, alelnökei és a Monetáris Tanács tagjai, valamint a felügyelő bizottság tagjai, a médiatanács elnöke és tagjai. A tisztségviselők saját vagyonnyilatkozata szintén nyilvános, és február 1-jétől megtekinthető az Országgyűlés honlapján (www.parlament.hu) a tisztségviselő neve alatt - közölte a bizottság KDNP-s elnöke.

Závada Pál a Nemzeti alaptanterv ellen

Tömeges szülői tiltakozásra van szükség - ezekkel a szavakkal lázított a már korábban is nyíltan kormányellenes Závada Pál író az új Nemzeti alaptanterv ellen a Szeged.hu portálon - hívja fel a figyelmet a fejleményre a Magyar Nemzet. Az új tervezetről Závada azt is mondta: „felháborító, hogy a kortárs magyar irodalom kimarad a jövőben a középiskolai irodalom oktatásából”. A középiskolai irodalomtanítás egész szemléletét és módszerét avíttnak, korszerűtlennek bélyegezve azt is hozzátette a portálnak adott nyilatkozatában: „Nagyon beleillik a jelenlegi kormány eddigi oktatás- és kultúrpolitikájába.”

https://magyarnemzet.hu/belfold/zavada-pal-lazit-a-nat-ellen-7756763/

Az értékek megmentője lett Csorvás díszpolgára

A várost októberig alpolgármesterként szolgáló 76 esztendős Dohányos Andrással az Arany János utcai Csorvási Helytörténeti Gyűjteményben találkoztunk. Beszélgetőpartnerem nagy lelkesedéssel mesélt szeretett települése történetéről, kialakulásáról, a díszpolgárokról, a csorvási festőkről, a korabeli szlovákság használati tárgyairól, az ezernyi fényképről.

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/az-ertekek-megmentoje-lett-csorvas-diszpolgara-2452188/

Torkos toros hétvége Békéscsabán (február 21-23. között)

Megismerkedhetünk a szlovák hagyományokkal, a város történetével, nevezetességeivel. / Régimódi szlovák desszertet és tradicionális csabai vastagkolbászt is kínálnak. / A program során a gasztronómiai élmények mellett a télbúcsúztató farsangi szokások is életre kelnek. A városközpont hangulatos utcáin végighaladó látványos maskarás felvonulást követően az Élővíz-csatorna partján kiszebaba égetéssel vesznek búcsút a hideg évszaktól. A hangos ünneplés közepette a torkoskodás tovább folytatódik a hamisítatlan szlovák farsangi étel, a csörögefánk, valamint forró tea és forralt bor fogyasztásával.

https://behir.hu/inyencek-figyelem-torkos-toros-hetvege-bekescsaban

A nemzetiségi önkormányzatokkal találkozott a városvezetés Békésen

https://behir.hu/a-nemzetisegi-onkormanyzatokkal-talalkozott-a-varosvezetes-bekesen

Az írástudó kisebbség: „A nagylaki irodalmi jelenség”

https://www.facebook.com/oslovma/posts/2641045785994381

A magyar határ melletti kisvárosban egy sajátos protestáns szlovák mentalitással találkoztunk. / „Ahol a kisebbség csak a hétköznapi használatos nyelvet beszéli, az asszimilálódik.” / A békéscsabai, tótkomlósi, szarvasi területekről érkeztek...

http://multikult.transindex.ro/?cikk=28112&;az_irastudo_kisebbseg_a_nagylaki_szlovakoknal_jartunk

Ivan Miroslav Ambruš versei

https://www.helikon.ro/versek-80/

Élesedik a kampány Szlovákiában

A felvidéki magyarok kiábrándultak a szlovákiai magyar pártokból / Külön listát állított az MKP és a Most-Híd

https://hirado.hu/kulfold/kulpolitika/cikk/2020/02/05/elesedik-a-kampany-szlovakiaban

Akár patthelyzet is kialakulhat a szlovák választások után

https://infostart.hu/tudositoink/2020/02/06/akar-patthelyzet-is-kialakulhat-a-szlovak-valasztasok-utan

„Az etnikai politizálás tartósabb”

A parlamenti választás tétjéről, a kampányról és a Magyar Közösségi Összefogás esélyeiről beszélgettünk Menyhárt Józseffel, a Magyar Közösség Pártjának elnökével.

https://ujszo.com/kozelet/menyhart-az-etnikai-politizalas-tartosabb

Így választanak majd Szlovákiában

Szlovákiának arányos választási rendszere van, ezért a voksolás egyfordulós. A választójogi törvény értelmében a Szlovák Köztársaság egész területe egy választási körzetet alkot, melyben a választók nem egy konkrét jelöltre, hanem egy pártlistára adják szavazatukat. A parlamenti mandátumokért így elsősorban nem személyek, hanem pártok versengenek. A mandátumot a pártok a leadott szavazatok arányában nyerik el. / Körülbelül 300 ezer szlovák állampolgár él tartósan külföldön, közülük 30-50 ezer fő magyar nemzetiségű.

https://infostart.hu/tudositoink/2020/02/07/igy-valasztanak-majd-szlovakiaban

A szlovák politikai elit ideges

Választások előtt / Összeesküvéseket látó nép / A megrendült állam / A radikális jobboldal profitál...

https://privatbankar.hu/makro/radikalizalodo-szomszedunk-komoly-idegesseg-a-februari-valasztasok-elott-330709

Bárdos Gyula: Azt szeretnénk, hogy Felvidék felzárkózzon

Február 29-én parlamenti választásokat tartanak Szlovákiában...

https://magyarnemzet.hu/belfold/bardos-gyula-azt-szeretnenk-hogy-felvidek-felzarkozzon-7750847/

Orbánék, vagy Európa felé megy Szlovákia?

Egy hónap van már csak a szlovákiai parlamenti választásig, s a tét hatalmas: az utóbbi hetekben nő a szélsőjobboldali nacionalista Marian Kotleba vezette A Mi Szlovákiánk Néppárt támogatottsága. A kormánykoalíció népszerűsége egyelőre leszálló ágban van, s úgy tűnik, hogy a magyar belháború miatt nem lesz magyar párt a törvényhozásban.

https://hvg.hu/vilag/20200125_Orbanek_vagy_Europa_fele_megy_Szlovakia__ez_a_parlamenti_valasztas_tetje

Romlott a magyar korrupciós helyzet

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200123/romlott-a-magyar-korrupcios-helyzet-413449

Korrupció Érzékelési Index

https://transparency.hu/adatok-a-korrupciorol/korrupcio-erzekelesi-index/

Lemondott a randalírozó Solymos László szlovák környezetvédelmi miniszter

2020. január 23. - (mti)

Lemondott Solymos László szlovák környezetvédelmi miniszter csütörtökön, miután előző nap este részegen randalírozott egy pozsonyi étteremben és a rendőrök előállították. A miniszter csütörtökön sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy távozik posztjáról. „Ember vagyok és hibáztam” - mondta Solymos, hozzátéve: magánéletében nehéz időszakot él át, ám kész vállalni a felelősséget a tetteiért és mindenkitől elnézést kér. Peter Pellegrini kormányfő a politikai kultúra gesztusának nevezte a miniszter lemondását. Solymos, aki a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt minisztere, sajtóinformációk szerint egy másik férfival, állítólag a testvérével együtt vacsorázott szerdán Pozsony óvárosában egy kínai étteremben. Szemtanúk szerint szóváltásba keveredtek, majd az őket csitítani próbáló éttermi alkalmazottal is konfliktusba kerültek. A pluska.sk hírportál beszámolója szerint a randalírozók széttörték az étterem üvegajtaját. Megsérült az étterem egyik alkalmazottja is, őt mentővel vitték be az egyik pozsonyi kórházba. A híradások szerint a nyilvánvalóan ittas Solymos a kiérkező rendőröknek többször is azt kiabálta, hogy ő a környezetvédelmi miniszter és megpróbált kiszállni a rendőrautóból. Nem ez az első eset, hogy szlovákiai politikusok alkohol hatása alatt keverednek bajba. Néhány éve például Mikulás Dzurinda volt kormányfő sérült meg, mert ittasan elesett. A legnagyobb visszhangot kiváltó eset Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt korábbi elnökének nevéhez fűződik: a politikus részegen vizelt egy pozsonyi étterem balkonjáról. Több parlamenti képviselőt és magasabb rangú tisztségviselőt is kaptak már ittas vezetésen, ez volt az egyik oka annak is, hogy néhány éve megszüntették a parlamenti képviselők mentelmi jogát a szabálysértések esetében.

A Tátrai Üstökös - Villamosvasút

https://hamster.blog.hu/2020/02/06/a_tatrai_ustokos

Palócföld látnivalóit népszerűsítik

2020. január 25. - (Hír TV)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/2620710134694613

Videó: https://video.mno.hu/embed/231833

Palócföld látnivalóit népszerűsítik újabb kétszázhúsz millió forintból szlovák és magyar vállalkozók. A határon átnyúló pályázat egy előző, nemrégiben zárult programra épül, amelyet a Palóc Út Egyesület fogott át. Az egyesület az elmúlt két évben több mint 400 millió forintot költött a turizmus népszerűsítésére Palócföldön. Több ezer részt vevő volt kíváncsi szeptember elején a Nógrád megyei Vanyarcon a hagyományos Haluska fesztiválra. Ez a rendezvény csak az egyike annak számtalan turisztikai attrakciónak, amelyet a Palóc Út Klaszter Egyesület segített. A Palócföld népszerűsítésre alakult civil szervezet szlovák és magyar vállalkozók bevonásával most újabb kétszázhúsz millió forintot költhet fejlesztésre. „A mézzel, méhekkel való kezeléstől a,… majdnem szénapajtát mondtam, vagy szénakazlat mondtam, tehát visszahozza azzal a népi környezetbe ez a szolgáltatás, amit én speciel gyerekkoromban volt alkalmam - akkor még nem tudtam, hogy turisztikai célként - igénybe venni.” - jegyezte meg Bózvári József, a Palóc Út Egyesület elnöke. A fejlesztések közös eleme a környezetvédelem. Így minden helyszínen bérelhetőek lesznek elektromos kerékpárok, amelyekkel az egymástól távolabb lévő attrakciók is könnyen megközelíthetőek lesznek. „Az elektromos kerékpárállomások lehetővé teszik, hogy akár az egész család az idősebb generációt is beleértve hosszabb távokat tudjanak megtenni felfedezve ezzel Palócföld kincseit.” - mondta Pavel Bendik a felvidéki Magasmajtény polgármestere. Az új palócföldi látványosságok már tavasztól várják a Terénybe, Mátraházára, vagy éppen a szlovákiai Magasmajtényba látogató turistákat.

A Népirtás Pozsonyligetfalun című dokumentumfilm a köztévén

A szlovák főváros ötödik járásában van Közép-Európa legnagyobb panelnegyede. Az egykori Pozsonyligetfalu területére épült városrésszel a múltat akarták végképp eltörölni a csehszlovák hatóságok, hisz alatta több száz, ezer meggyilkolt magyar, német és szlovák ember tömegsírja van. A „magyar Katyńról” nem sokat beszélünk, nem vált a köztudat részévé, pedig a huszadik század egyik legmocskosabb népirtását hajtották itt végre a csehszlovák katonák, melynek során kilencven magyar kiskorú leventét is brutálisan kivégeztek.

https://magyarnemzet.hu/kultura/a-noket-a-csecsemoikkel-egyutt-lottek-agyon-7723556/

oSlovMa-Anno-Fotó-Archívum

Járási kultúrverseny Aszódon

1952. március 16. - A csővári Dolgozó Ifjúság Szövetsége kultúrcsoportjának tánccsoportja szlovák népi táncot ad elő / A püspökhatvani úttörőzenekar játszik a színpadon / A püspökhatvani DISZ kultúrcsoportja népballadát ad elő / Keresényi Vera és Fűrész Anna, a püspökhatvani tánccsoport tagjai öltözködnek fellépés előtt - Fotó: (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/2724238811008411

Gépi fakitermelés a Pilisi Állami Erdőgazdaságban

1957. november 22. - Franyó Rudolf és Petkó Vilmos pilisszentlászlói erdőmunkások villanymotoros fűrésszel ék alakú rést vágnak az egyik döntésre kijelölt fa törzsébe a Pilisi Állami Erdőgazdaság Pilismaróti Erdészetében. - Fotó: (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/2718691451563147

A nagytarcsai falumúzeumban

https://www.facebook.com/oslovma/posts/2711749725590653

1971. március 27. - Asszonyok rendezik a helyi népviseletbe öltöztetett babát a fabölcsőben és a századforduló tájéki középparaszti szoba díszágyának tartozékait a nagytarcsai falumúzeumban. A sablonnal pingált, úgynevezett tükrös fal mellett régi, barna komód áll. A kékre festett bútorok már a 20. század elejének divatját idézik, ahogy a felvetett ágy fehér, de kék színnel alábélelt, horgolt párnavégei és díszlepedője is. / A falumúzeum épülete az 1938-ban létesült Tessedik Sámuel Népfőiskola részét képezte. Az alföldi stílusban épült parasztházban 1959-ben kezdték kialakítani a helytörténeti múzeumot. Régészeti anyaggal is gazdagították, a Pest Megyei Múzeumi Igazgatósághoz tartozó intézmény 1965-ben kapta meg a működési engedélyt.

https://www.facebook.com/oslovma/photos/pcb.2711749725590653/2711745435591082/?type=3&;theater

Helyi népviseletbe öltözött látogatók nézik a nagytarcsai falumúzeum tárlóiban őrzött századfordulós ruhákat és használati tárgyakat. Nagytarcsa szlovák nemzetiségű asszonyai gyári anyagokból otthon készítették a ruháikat. Mindenki maga varrta, hímezte, díszítette a viseleti darabokat.

https://www.facebook.com/oslovma/photos/pcb.2711749725590653/2711745475591078/?type=3&;theater

Iskolás lányok néznek egy helyi népviseletbe öltöztetett babát a fabölcsőben a nagytarcsai falumúzeumban, mögöttük századforduló tájéki középparaszti szoba díszággyal. Nagytarcsa szlovák nemzetiségű lakossága tiszta szobáinak bútorait a szomszédos Cinkota asztalosai készítették, de a helybéli asszonyok maguk festették ki a saját ízlésük szerint. A bútorokon uralkodó kék szín a 20. század elején jött divatba. A bölcsőben fekvő csecsemőt házilag varrt pólyába, az úgynevezett hosszú vánkosba fektették. A díszesen felvetett ágy előtti járókában egy nagyobb gyermek áll gyermekfőkötőben, zobonykában. Zobonykának nevezett egészruhát viseltek a helybéli gyermekek hároméves korukig, nemre való tekintet nélkül.

https://www.facebook.com/oslovma/photos/pcb.2711749725590653/2711745448924414/?type=3&;theater

Hazafelé tartanak a látogatók a nagytarcsai falumúzeumból. Az asszonyok a főkötőjük fölött lapos öltéssel hímzett, úgynevezett százvirágú kendőt, hosszú ujjú flanel ingvállat (monyaska) viselnek. Ünnepre, kimenőre sok keményített alsószoknyát, fölé barchendt anyagból készült bő szoknyát, hímzett kékfestőből varrott kötényt vettek fel. Patentharisnyáik a szoknya színével harmonizálnak. / A nagytarcsai falumúzeumnak helyet adó épület egy úgynevezett lopott tornácos ház, melynek vakolt gerendás áthidalását mellvéd nélküli dór jellegű oszlopok tartják. Az udvarban a tornác végénél köcsögfa áll száradó tejesköcsögökkel. - Fotó: (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/photos/pcb.2711749725590653/2711745628924396/?type=3&;theater

Szlovák nemzetiségi bál Vácbottyánban

1956. február 5. - Táncolnak a résztvevők a vácbottyáni szlovák nemzetiségi bálon. - Fotó: (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/photos/p.2623876221044671/2623876221044671/?type=1&;theater

Népszámlálás Kerepesen

A Zlatnik család szlovák népviseletbe öltözött tagjai Mayer Endréné számlálóbiztossal a Pest megyei Kerepesen 1970. január 3-án a 11. hivatalos magyarországi népszámláláskor. - Fotó: (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/2634550466643913

Tél a Pilisben - Munkába indulnak az emberek

A behavazott Pilisszentlélekről 1970. február 3-án az emberek gyalog indulnak munkába a szomszédos településekre. - Fotó: (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/photos/p.2638758996223060/2638758996223060/?type=1&;theater

Pilisszentlélek - Jánosi Gyula portája

1970. február 3-án Pilisszentléleken Jánosi Gyula behavazott házának udvarán - Fotó: (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/2638783762887250

Szlezák Rafael harangöntőmester

https://www.facebook.com/oslovma/posts/2649574068474886

Szlezák Rafael öntötte Rákospalotán

http://rakospalotaanno.hu/2018/11/30/szlezak-rafael-a-harangonto/

Budapest, 1956. augusztus 21. - Szlezák Rafael harangöntőmester vezetésével Szlovák János és Dinka István segédmunkások a kiöntött harang külső köpenyét fejtik le a Minőségi Bronzöntöde harangöntödéjében. - Fotó: (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/photos/pcb.2649574068474886/2649570925141867/?type=3&;theater

Budapest, 1958. szeptember 24. - Szlezák Rafael 71 éves harangöntő mester 56 éve önti a harangokat, jobbkeze az unokája, Bálint György, akivel szállítás előtt kipróbálják a Tengelic-szőlőhegy község temploma részére készült harangot. Az idős mester a budapesti Rákospalotán lakik, a Zrínyi utcában. - Fotó: (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/photos/pcb.2649574068474886/2649570908475202/?type=3&;theater

Budapest, 1956. augusztus 21. - Szlezák Rafael harangöntőmester és munkatársai előkészülnek a harang öntéséhez a Minőségi Bronzöntöde harangöntödéjében. - Fotó: (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/photos/pcb.2649574068474886/2649570975141862/?type=3&;theater

Budapest, 1956. augusztus 21. - Szlovák János segédmunkás Szlezák Rafael harangöntőmester felügyeletével kiemeli a földből a kiöntött harangot a Minőségi Bronzöntöde harangöntödéjében. - Fotó: (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/photos/pcb.2649574068474886/2649571051808521/?type=3&;theater

Egy tót képviselő javaslata a parlamentben

(1902 | Május)

http://www.huszadikszazad.hu/1902-majus/politika/egy-tot-kepviselo-javaslata-a-parlamentben

Veszelovszky Ferenc néppárti és tót nemzetiségi: Szükségesnek tartja, hogy a nemzetiségi vidékeken a jogszolgáltatás nyelve a nép nyelve legyen. Jó, gyors és olcsó volna akkor az igazságszolgáltatás. Igy van ez Galicziában, Bukovinában…

(Mozgás minden oldalon)

Olay Lajos: Magyarországon csak magyar lehet.

Veszelovszky Ferencz: A magyarság ezzel semmit nem veszítene el, sőt nyerne. Mert érvényre juttatná a testvériséget és jogegyenlőséget. A nemzetiségi törvényben is benne van, hogy az igazságszolgáltatás nem magyar ajku vidékeken az ottani vidék nyelvén történjék. Ausztriában négy-ötféle nyelv is van. (Nagy zaj) A költségvetést nem fogadja el.

Krasznay Ferencz függetlenségi: Képtelenségnek tartja Veszelovszkynak azt a kivánságát, hogy a bíróságok a nemzetiségek nyelvén biráskodjanak. Kimutatja a törvényekből, hogy az ily kivánságoknak nincs alapja. Tisztán erőpróba a nemzetiségi kérdés, kik nem voltak képesek arra, hogy önálló nemzetet alkossanak, a kinek nem tetszett ez a magyar állam: elmehetett volna.

Olay Lajos: Menjen ki, aki nem akar itt maradni!

Ruzslák János (tót nemzetiségi): Mi előbb voltunk itt!

(Nagy zaj)

Krasznay Ferencz: Ha tetszett itt maradni, akkor most már nem szabad visszakiáltozni a multakhoz. Egyenesen lázadás a magyar nemzeti állam ellen minden oly törekvés, mely tulmegy a nemzetiségi törvényen. (Zajos tetszés a szélsőbaloldalon.)

Veszelovszky Ferencz: félremagyarázott szavait akarja helyreigazitani. Nem magyar parlament ez, mert a nemzetiségek többen vannak.

(Óriási zaj az egész Házban. Fölkiáltások: Szégyen! Gyalázat!)

Olay Lajos: Máshol kidobnák! Hallatlan, a magyar parlamentben ilyent mondani!

Gróf Apponyi elnök csönget, s kijelenti, hogy a gyorsirói jegyzetekből nem lehet megállapitani, mit mondott Veszelovszky, kéri tehát, ismételje szavait.

Kürtös / Trubnik - Pilisszentlászló / Senváclav

2020. március: www.oslovma.hu/XXX/Kur20Mar.pdf

https://www.facebook.com/senvaclav/posts/3011373238873171

2020. február: www.oslovma.hu/XXX/Kur20Feb.pdf

https://www.facebook.com/senvaclav/posts/2956131834397312

Letölthető / Stiahnuť - Korábbi lapszámok / Staršie čísla:

https://www.facebook.com/senvaclav/photos/a.960059350671247.1073741829.914344848576031/1471917639485413/?type=3&;theater

ForrásOK: mti.hu / magyarnemzet.hu / index.hu / hvg.hu / nepszava.hu / ujszo.com / hu.euronews.com / fidesz.hu / magyarhang.org / atv.hu / merce.hu / azonnali.hu / 168ora.hu / 444.hu / nemzetisegek.hu/ / 24.hu / propeller.hu / pestisracok.hu / 888.hu / hirek.sk / korkep.sk / parameter.sk / bumm.sk / ma7.sk/ / felvidek.ma / beol.hu / behir.hu / hir6.hu / szarvasihet.hu / delmagyar.hu / nool.hu / ujkor.hu